2015. augusztus 27., csütörtök

Re-migrációs siker: 0,0042%

Kórház Cambridge szélén:Addenbrooke's Hospital
Forrás: Wikipedia
Miközben tovább zajlik a társadalom, évek óta tapasztalható, szociális abortuszprogramja, nem olyan régen még arról a sikerszámról olvashattunk, hogy már majdnem egy tucatnyi fiatal jött haza külföldről. Abból a több százezerből, akik a gazdasági exodus során kimentek.

A legutóbbi adat már tízzel több, 21 fiatalról szólnak, akik itthon álltak munkába. Ahogy arról a „Gyere haza fiatal!” -programot lebonyolító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója Pákozdi Szabolcs beszélt az MTI híre szerint. Nagy sikerként emlegetve azt, hogy már csaknem 2400-an regisztráltak a programra. Ami eleve kudarcra ítélt kísérletnek tűnik. Nem a számháborúk adatai, hanem a kialakult helyzet miatt. A számháborúnak ugyanis jelenleg semmi értelme. Ha teljes, 2400-as „tömeg” a hazaköltözés mellett döntene, akkor ez kevesebb mint 5% -os arányt jelent a kiköltözöttek számához képest. A hazatértek valós aránya, félmillió eltávozottat véve alapul 0,0042%. Ez gyakorlatilag igazi antimatematikai arány: Se nem oszt, se nem szoroz.

De azt is tudhatjuk, hogy a valós számok, és a valóság általában a demagógiában utazók ellenségei. Ez a pár ezrelékes valósága a hazatérőknek ugyanúgy nem zökkenti ki a harsogókat a szerepükből, ahogy az „idegenek” elleni kirohanásokat rendezőket sem. Akiknek, tekintve, hogy alsó hangon a 40. generáció leszármazottai, a honfoglalás óta legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 biológiai őséről kellene tudni egészen biztosan, hogy a belovagolt ősmagyarok leszármazottja. Miközben valószínűleg a dédnagymama nagypapájának sem tudná az anyukáját megnevezni. Belenyugodva, hogy benne alighanem az egész Kárpát-medence, és még egy kicsi képviselve van. Így a hazatérésre regisztráltak, és a valóban hazatértek számának fetisizálása sem igazán meglepő.

Nem feledve persze azt, hogy a politikának úgy kellenének a tömegesen hazatérők, mint üvegesnek a hanyatt esés. A 10. emeletről. Elég ha azt vesszük számba, amiről a napi hírek szólnak. Nevezetesen azt, hogy az egyetlen valóban tömeges foglalkoztatás-bővülés csak a közpénz terhére, a közrabszolgaságra alapozva tervezhető. Ha erre rárakódna egy erőteljes re-migráció (hazatelepülés), akkor tank alá került, kifújt tojáshéjként roppanna össze a politika látszatstabilitása. Ma már valószínűleg kormány-függetlenül. Szélsőjobbtól szélsőbalig. A jelenlegi helyzetben, ha bármelyik ellenzéki párt lenne hatalmon, pontosan ugyanúgy nem tudna mit kezdeni a hazaérkező százezrekkel, mint a gazdasági exodus regnáló kormánya. Nem feledve persze, hogy a hazatérők aligha szavaznának a jobboldalon kialakult informális Fidesz-KDNP+Jobbik koalícióra. Az Orbán-kormánynak tehát, függetlenül, a szövegektől, plakátoktól, a rémálmai közt lenne a re-migráció tömegessé válása. Ahogy arról már egy éve is szóltam: akár kiszámított kormányprogram is lehet a gazdasági exodus fenntartása.

Ám, valójában nem kell tartani a tömeges visszatéréstől. Az, aki ugyanazért a szakmunkáért a hazánkban elérhető jövedelem háromszorosát képes megkapni, bejelentve és nem alamizsnaként, az akkor is a kint maradásban érdekelt, ha az a fizetés, ott, egy helyi szaki jövedelmének csak kétharmada esetleg. Az, aki kint szerez barátokat, társat a mindennapokban, az egy idő után az emberi motivációinak nagy részét is elveszti. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a másikat emberként kevésre tartó, munka helyett melldöngető figurák fognak kevésbé gyökeret ereszteni külföldön. Mert egy nyelvet meg lehet tanulni, de a szocializációs hiányosságok befoltozásának ritkán van terepe a szakfoglalkoztatásban. Az utóbbival küzdők számára kevés babér terem. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy a hazai politika szélsőségek felé indulása inkább elriaszt sokakat a hazatéréstől, mintsem arra serkentené tömegesen az embereket.

Amikor itthon a decibel-magyarok fontoskodnak és hazaárulóznak, akkor a kint élőknek azzal kellhet számolni, hogy még egy családlátogatás alatt is megvetésben, lehúzásban, és kiátkozásban lehet részük. Azért meg minek jöjjenek. Inkább a szülőknek szereznek kint helyet. Amikor itthon a köznapi megfélemlítés, a hatalmi packázás, a „simulj, vagy dögölj” szemlélete felé indul a politika, akkor minek jöjjön haza az, aki megszokta: a munkáért félelemtől mentes megélhetés dukál. Amikor a munkáért dukál megélhetés, és abból tud megélni, amit tanult, akkor kit és mi vonzana a közmunkarendszerben, a kialakuló munkatábor-szemléletben, a munkában, vezetésben gyatra, de pártvonalon és utcán-üvöltésben nyomuló kádereket preferáló személyzeti rendszerben?

S ugyanezért érthető, hogy egyre szélesebb tömegek jövőképében jelenik meg a külföldi munkavállalástól, az emigrációig terjedő víziók sora. Mindazok, akik feje fölé politikai komisszárt ültetnek, akiket a halkabb taps miatt kirúgnak, vagy ezzel megfenyegetnek, akik egzisztenciális nyugalmat, és legalább nagyjából kiszámítható életvitelt szeretnének, előbb-utóbb gondolkodóba esnek. Itt hagyva az országot az egymásra acsarkodóknak, a szomszéd köldökszöszében is démont keresőknek. Lassan már valószínűleg kormány-függetlenül. Szélsőjobbtól szélsőbalig.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook