2014. október 19., vasárnap

A kitiltási barométer

Az amerikai kitiltások ügye, miközben remekbe szabottan alkalmas lehet a figyelem elterelésére pár dologról, kétségtelenül rejthet még pár gyalogsági aknát. Vagy sem. Szijjártó Péter, aki a lakásügyeivel, vagyonosodásával esetleg szintén sarokba szorítható, meg viszi a balhét. S generálja. Mert aligha van más választása. Számára a közügyektől való távolmaradás nem opció. Mára akkor sem lenne az, ha lenne rá igénye.

Bár nyilvánvalóan nincs. Ellenkező esetben nem vállalta volna be már jóval korábban a Vezér első körös latrinavitézeinek büszke szerepét. Azt, akinek a képébe kenik a végterméket, és rábízzák a nemes feladatot: beszéljenek hosszan, meggyőzőn arról, hogy ez milyen szép, és jó. Valamint ajánlják a híveknek azon az alapon, hogy lehet hozzá üvöltözni, tapsolni. Márpedig a jelen külügyérnek jó néhány ilyen kétes dicsőség jutott. Azóta, amióta felverekedte magát Orbán Viktor elsőszámú személyi csicskásának szerepéből. Forintrontáson, baltás ügyön keresztül felívelve a pályáját. Amikor tehát itt van az amerikai kitiltások ügye, elég orbitális szűklátókörűség kéne ahhoz, hogy szimplán Szijjártónak legyen tulajdonítható az általa előadott magánszám. Beleértve azt a kamikáze-akciót is, amivel mostanában éppen bizonyítékokat követel. Amiket tényleg nem fog megkapni.

Már csak azért sem, mert az amerikai beutazási jog nem alanyi jogon jár. Az adható. S akár a reptéren is megvonható. Mármint a washingtoni reptéren. A nagy vehemenciával előadott követelés tehát világos, hogy a híveknek, és a hazai kormánymédiának szól. Az amerikaiak megvonják a vállukat, és legyintenek. Békésen eltöprengve azon, hogy hol a fenében is lehet a Földön Budapest. Ha egyáltalán elérik az ingerküszöböt azok a légyzöngések, amiket itthon sokan valami abszolút zaj gyanánt akarnak eladni. Abban például szinte biztosak lehetünk, hogy Szijjártó Péter, ha egyáltalán tényleg eljut kedden az USA-ba, és nem mondják le a látogatását az utolsó pillanatban, nagyon kis fiú lesz. Mert ez a történelmi és gazdasági realitás. Marad tehát az, hogy végső soron itthon kellene kezdeni ezzel az egésszel valamit. Akár a kormányzatnak is. Mert lehet például nagy tevehús-bizniszt nyélbe ütni keleten, de azért a valós gazdasági és kulturális kötöttségek mégis nyugatra orientálnák az országot. Hacsak nem valami rezervátumterület kialakítása a kormányzati cél. Nem is annyira egy keleti kultúrkör, mint egy országos OPNI bemutatóterepeként.

Maradjunk, gondolatkísérletként annyiban, hogy nem a nyereg felett puhított aranyér a távlati cél. Ebben az esetben a politikai és gazdasági szereplők kitiltása, a számlák zárolása mégiscsak olyasmi, amin érdemes lehet eltöprengeni. Az egyik irányban nyilvánvaló figyelmeztetésként értékelhető a gesztus. Azt illetően, hogy lehet bárki itthon főbilicsősz, azért nem szeretik, ha az USA-ban próbál baksis-alapú ügyleteket kötni. Amellett azt is jelzi a kitiltás, hogy van ezek ellen eszközkészlet, és nem félnek használni. Akinek lenne esze felfogni a figyelmeztetést, az sürgősen igyekezne elhatárolódni az érintettektől. A gazdasági és politikai lepra ugyanis gyorsan rágyűrűzhet azokra az üzletekre, amelyek érintettjei, egyelőre, kiestek a kitiltások látóköreiből. Amennyiben tehát ez a karantén nem jön létre nagyon gyorsan és nagyon látványosan az a karantén kialakításában érintettek hülyeségének, vagy azok nagyon komoly zsarolásának gyanúját vetheti fel.

A figyelmezetésként való értékelés mellett érdemes azon is elgondolkodni, hogy a számlák béfagyasztása, a rokonság hazazsuppolása a zsebek zsárazulatához vezet. Ráadásul a rokonság, megannyi szívességtételre számító ismerős, száma megnő a határokon belül. Kielégítetlenül, és a számlák befagyása miatt kielégíthetetlenül. Az, hogy a kitiltottak nem fognak koldulni, az borítékolható. Azonban az is biztos, hogy megpróbálják majd a kieső számlák jövedelmét pótolni. Ami nyilvánvalóan megnöveli az itthoni mutyik, lenyúlások jelentőségét, és számát egyaránt. MInd számosságukban, mind várható értékükben. Annyira, hogy akár a hazai ingerküszöböt is elérhetik. Annyira, hogy feltűnőbbé válnak azok számára is, akik még nem teljesen vakultak meg az Orbán Viktort körbevevő kommunikációs glóriától. Habár legutóbb Rogán Antal is beszállt a glória mentegetésébe, és az amerikai kormány számonkérésébe. De nyilván van az a vagyonmutyi, amiről tudva valamit a frakcióvezető is mikrofon elé küldhető.

Végső soron, közvetetten, de nagyon magas labdák sorozatára is számítani lehet. Olyan magas labdákéra, amit nagyon lecsapni sem kellhet az ellenzéknek. Elég lenne lefele pöckölgetni. Ami talán még a jelen magyar ellenzéknek is sikerülhet. Ha képes legalább annyira hiteles embereket megszólalásra bírni, akinek elhihető a kisebb mutyi-érintettség, és kilóra való kormányzati megvétel hiánya. Ha ezek a lecsapáskák is elmaradnak, akkor alkalmasint azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy az egész politikai elitet le kéne cserélni. Szélsőjobbtól baloldalig. Akár vodkára is. Vagy nemzeti pálinkára. Élősúlyban. Az, hogy Szijjártó egyáltalán ki mer állni egy mikrofon elé parádézni, illetve a mögöttes erők az ő képességeivel ki merik küldeni egy mikrofon elé, aggodalomra ad okot. Arra nézve, hogy a Fidesz gazdasági motorját fűtők tudhatnak valamit. Az ellenzéki politikusokról.

Andrew_s

5 megjegyzés:

  1. "Ha ezek a lecsapáskák is elmaradnak, akkor alkalmasint azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy az egész politikai elitet le kéne cserélni." Eddig is lett volna alkalma az "ellenzéknek" lecsapni és még sem csapott le. :-(

    VálaszTörlés
  2. Ebből következően az ellenzék csak álellenzék. A jobbklikkről eddig is tudható volt hogy "fityisz szatellita". A többiről már az előző ciklusban derült ki ugyan ez. :-( Ami viszont több mint elgondolkodtató, az egész világ sajtója úgy csinál mintha ezek a pártok nem egy brancs lenne. :-(

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk pont ez volt az átkosban is. Választhattunk az emeszempé 1 db jelöltje között. Akkor mi változott a népképviseletben? Abszolúte semmi.

    VálaszTörlés

Comments on Facebook