2014. október 16., csütörtök

Pártállami párhuzamkák

A híreket látva, hallva, olvasva megállapíthatjuk, hogy megkezdődtek a választási utójátékok. Az országos győztesek nagyvonalúan választási csalással gyanúsítják meg azokat a helyi győzteseket, akiket nem az állampárttá váló kormánypárt delegált. A gyanúról majd dönt a független bíróság. Az eredményekről úgyis harsognak majd az érdekeltek.

Nem vitatva, hogy csalni egy választáson nem illik, és törvényileg sem szabad, azért persze el-elkalandozik az ember gondolata. A jelenbe és múltba egyaránt eltévelyegve. A jelen, illetve a nem túl régmúlt eseményei kapcsán például furcsának tűnik, hogy a Fidesz és annak klerikális platformja szinte szinkronizált feljelentésekkel él. Olyan helyeken is most szánva rá magát a pártszervezet a megszólalásra, ahol kampányplakátilag esetleg hónapok, hetek óta megtehette volna. Ha igazuk van, akkor is van ebben valami gusztustalan. Mert mi történt volna, ha nyernek? Ha nyernek, akkor nem zavaró egy esetleg megtévesztő ellenzéki plakát? Ha nyernek, akkor ez teljesen rendben is lett volna? A választási morálhoz való állampárti viszonyt az határozza meg, hogy nyernek-e, vagy sem? Vagy hagyjuk is az olyan fogalmakat, mint a „választási morál”? Esetleg a morált általában is hagyjuk a fenébe a kormánypártokkal kapcsolatban? Miközben nehéz attól a gondolattól is szabadulni, hogy amennyiben a győzelmük esetén nem is zavarta volna őket annyira egy megtévesztőnek tartott kampányfogás az ellenzéktől, esetleg a saját soraikban sem ismeretlen a kisebb nagyobb svindli. Csak ugyebár most, hogy nem jött be az adott körzetben a dolog, most rögtön megtalálták a gerendákat és szálkákat. Másoknál. Akár okkal, vagy ok nélkül. Majd eldönti a független bíróság. Esetleg.

Aztán ott vannak az újraszámolgatások. A helyzet szinte ugyanez. Vajon győzelem esetén ki és hány körzetben kért volna újraszámolást? Alkalmasint persze az ellenzéket sem értem. Azt ugyanis simán megtehette volna valamennyi jelölt, hogy minden körzetben, ahol a kormánypárt vagy annak szélsőséges szatellitje nyert megtámadják a végeredményt. Egy országos újraszámolási kampány alighanem csak használt volna. Mert a jelen helyzetben úgy tűnik, hogy a kevés vereségen is úgy meglepődött a kormányzat, hogy mozgósít minden lehetőséget. Mintha eleve lezsírozott eredményre számítva nem hinnének a szemüknek. Azt látva, hogy néhány helyen ellenük merészeltek szavazni. Egy immár sok évtizedes eseményt juttatva az eszembe.

Történ akkoriban, hogy az egyetemen KISZ-titkárt kellett választania az egyes tanulói csoportoknak. Évfolyamonként tehát négyet. Akkoriban, az 1980-as évek elején ez komoly dolog volt még. Annyira már nem, hogy ne adták volna meg a látszatot, de azért eléggé előre lejátszottan. Az utóbbi onnan derült ki, hogy a tancsoport összekötő, mármint a Marxizmus-Leninizmus tanszékkel is összekötő tanára jelentette be a jelölt személyét. Azzal, hogy a leányzó a PÁRT egyetemi alapszervezetének a jelöltje is a KISZ-titkári posztra. Tehát ezzel az ajánlással szavazásra bocsátja az egy szem jelölt megválasztását. S megtörtént a csoda: nem választotta meg a jelen levő huszonévesek húszegynéhány főből álló közössége. A tanárnő újraszámoltatta a szavazatokat. Majd újraszavaztatta a jelöltet. Újra elbukott. Másnap új szavazás, új bukás. Már-már komédiává vált a görcsös igyekezet, amivel a PÁRT jelöltjét be akarták szuszakolni a pozícióba. Ami különben nagyjából az első parizerért küldött tisztségét is jelentette. S hozzátéve, hogy az ellenzés nem a PÁRT-nak vagy a KISZ-nek, hanem a jelölt személyének szólt. Isten nyugtassa!

A párhuzam talán csak azért jutott eszembe, mert egyébként is egyre több ősrégi párhuzamot kapar felszínre a pártállami időkben szocializálódott valamikori ifjúkommunistából konzervatívvá hatalmasodott ország-vezetőség. De az biztos, hogy nagyon meglepődhettek helyenként az eredményeken. Annyira, hogy most már csak azért is futnak az eredmény után, mert ellenkező esetben valakit felelősnek kellene tartani a kudarcért. Márpedig a fővezérnek ilyesmit bevallani nem szabad. A permanens rezsitábornoknak nincsenek kudarcok. Neki ilyet nem szabad hallania. A helyi szervezetek olykor későinek, elcsúszottnak látszó rágörcsölése mögött bizony bőven lehet a szimpla félelem is. Amiről a bíróság nem feltétlenül mond majd véleményt, ítéletet. Tulajdonképpen a hierarchia csavarkáinak kellene tudni szembefeszülni a saját félelmeivel.

De azt szintén a régi párhuzamokból tudjuk, hogy a csavarkák lokális félelmei legtöbbször legyőzték azt a kis gerincmaradékot, amit az egzisztenciális zsarolás, az agymosás még meghagyott a bürokrácia-lakók belsejében. Ám nem szeretném, ha ebből bárki valami zsigeri ellenérzést olvasna ki velük szemben. Egy kisebb településen, egy kisebb közösségben az egzisztenciális félelem, a család megélhetésének féltése reális zsarolási potenciált nyújt a hatalom képviselőinek. Még a saját hatalmuk zsámolyát tartók, a saját kutyaólukban csaholók felett is. Miközben a globális jelenségek egyre retróbbaknak tűnhetnek. Csak még nem tudni, hogy a visszafele menetelés megáll-e a bolsevizmusnál, vagy továbblép esetleg a királyválasztásig.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook