2014. október 13., hétfő

Hol az ellenzék mostanában?

Lezajlottak az idei választási évad eseményei. Három felvonásban. Egy pillanatig sincs kétségem afelől, hogy a már induló hírmagyarázói konjunktúrában most hosszan a semmibe vezető választási szakértés lesz az egyik vezető irányvonal. A „megölte, megerőszakolta, a másikat is nőül vette, illetve ki is rabolta” blikkfang-vadászat mellett. Miközben a választási szakértőkről nem egyszer Irving Walking juthat az ember eszébe.

Meg az a vadászati mód, ahogy működött Rejtő Jenő szerint: „A világhírű oroszlánvadász még leterített néhány tigrist, becserkészett egy hatalmas hím oroszlánt, azután lihegve dőlt hátra a teknőben” (Pipacs a fenegyerek). A nagy vadász legfőbb tulajdonsága ugyanis az volt, hogy táskaírógéppel vadászott. Elméletben. Ahogy nagy szakértők, és filozófusok is remekül le tudják váltani a legvadabb diktatúrát is. Elméletben. A közelébe se merészkedve a problémának. S lehetőleg az embereknek sem. Ahogy nagy kritikai publicisztikákat is lehet írni olyan módon, hogy (fő)szerkesztőként letiltják a hozzászólásokat. A kritikus hangokat ugyanis úgy a legegyszerűbb elviselni, ha meg sem hallgatják. Amitől Bartus Lászlónak éppen úgy meg lehetnek a részigazságai, mint bárki másnak. Elméletben. Vagy akár elméletben sem. Szinte részletkérdés. Már csak azért sem, mert az önjelölt szakértőket az önjelölt szakértés szintjén kritizálni visszás lenne. S amennyiben irigykedni akarnék, akkor sem a majdan gombamód szaporodó megmondó-emberekre szeretnék irigy lenni. Legalább elméletben. A választásokat meg mégsem azok az emberek bukták el, akik szerint elméletben Orbán rendszere rémes és borzasztó, de a gyakorlatban inkább valaki más vívja meg a csatát. Nélkülük, de nekik.

Kicsit vaksin nézve bele abba a kristálygömbbe, ami az ellenzéket mutogatja. Amely gömb, már attól a puszta kérdéstől is inkább csak homályosul, hogy mit tekintsünk ellenzéknek. Mert az elég nyilvánvalóvá vált már az áprilisi választások előtt is, hogy nem okvetlenül az az ellenzék, ami kinevezi magát ellenzéknek. Például a jobboldalon azt a Jobbikot, amelynek alapítója is Orbán Viktorral közös akolból bégetett elő, és amíg lényegi kérdésekben nehéz meghúzni a határt a Jobbik és a Fidesz nézetei között, nehéz lehet ellenzékként kezelni. De a hatalom számára szép számmal gesztust gyakorló LMP–s vezetés ellenzékisége is legfeljebb a hatalomgyakorló személyére korlátozódik. S valami hasonló képzetekkel küzdhet az is, aki az MSZP-ben szeretné meglátni az ellensúlyt. Az már az áprilisi választások előtti hónapokban is nyilvánvaló volt, hogy a Mesterházy Attila vezette MSZP nem képez valós ellenpontot. Mert nehéz azt komolyan venni, ha valakinek az egyetlen mondanivalója a másik leváltása, de ezt érdemi ellenzéki munka, bárki számára kommunikálható alternatív program, vagy akár egy árnyékkormány felállítása nélkül képzeli el. De legalább vezetőnek sem elég karizmatikus.

Amikor az MSZP vezetőt váltott, akkor talán megnyílt volna az ezzel való szakítás lehetősége. Az MSZP azonban nem élt vele. Nyilván okkal téve le a voksot Tóbiás mellett, akinek ATV-s megnyilatkozása után már legfeljebb a látszatos öndefiníció alapján lehetett az MSZP-ben az ellenzéket látni. Gyakorlatilag letette előre a fegyvert. Anélkül, hogy felvette volna. Tulajdonképpen messziről ránézett, legyintett, és otthagyta. Végső soron előre megfontolt szándékkal veszítve el a választásokat. Nem abban a fellépésben, de azzal koronázva meg a történteket. Nem feledve azt, hogy a tagság végső soron megválasztotta, illetve megválasztásával egyetértve hallgatott. Alapvetően, annyi értelmezési huzavona után egyetértéséről biztosítva azt a pártot, amelyik nem kíván más szerepet a hazai közéletben, mint legfeljebb őfelsége ellenzéke lenni. De inkább azt sem. Csak részt venni benne annyira, ameddig megéri. Annak, aki kap némi morzsát a politika asztaláról lepotyogóban.

Az persze megint egy más kérdés, hogy kell-e valamilyen baloldali értékeket valóban képviselő párt? Mert alapvetően kellene. Már csak az ország belső politikai egyensúlya érdekében is. Valahol ott középtájon. Ennek létrehozását azonban az orbáni vezetés politikája is nehezíti. Nem csak demagógiai alapon, hanem azért is, mert a gazdasági exodus előtt nyitva tartja a határokat. Ezzel azok a szakemberek, akiknek tele a hócipőjük, olvasottak, gondolkodásképesek és nyitottak, tehát akik egy valós belső ellenzék középrétegi csavarjai lehetnének, tömegesen távoznak az országból. Ahogy a velük együttműködni képes, az elefántcsont-tornyokon kívül működő középértelmiség ugyancsak abban vesz részt, ami Londont teszi a második legnagyobb európai várossá. Különben ez a hatalomgyakorlási, a mérvadó rétegeket külföldre terelő, tendencia sem új.

Az is lehet, hogy ilyen körülmények között nehéz lehet ellenzéknek lenni. Azonban attól, hogy egy párt meg sem próbálja, még biztosan nem válik azzá.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook