Ujjé, a könyvtárban...

A dominók borulása akkor elég érdekes és izgalmas játék, amikor egy erre szervezett versenyen, különböző mintázatok kirajzolása a cél. Kicsit kevésbé kellemes akkor, ha a hatalmi játékok részeként következik be. Mert miközben a hatalmi dominók egymásra és egymás után borulnak, sokaknak lesz rosszabb. S nem is feltétlenül a dominóknak. Még akkor sem, ha lebucskáznak az asztalról. Mert gyakran látható az, hogy előtte még a zuhanást is megmanipulálják, és csalnak a földet éréskor. Erre az előző köztársasági elnök szép példát mutatott, mivel Schmitt Pál lemondásának pillanatában már tudható volt, hogy életfogytig tartó nyugalomba fogja tölteni az idejét. Békésen motorozgatva az azok által összedobott pénzen, akiknek hónapokon keresztül mondott bármit a doktori disszertációról, ami éppen, ott és akkor, az eszébe jutott.

Azonban, miközben Schmitt Pál látványosan elvitte a balhét, a botrány igazi kárvallottjai nem a köztársasági elnök, és az őr körülvevő beszédírók, politikai janicsárok egyéb rétegei. Sokkal inkább megszívták hosszú távon azok, akik a felsőoktatás szereplői. A jelenlegi diákok és oktatók egyaránt. Vagy azok, akik a múltban azok voltak, és hasonló címet szereztek, mint a bukott elnök. Akár megdolgoztak az egyetemi doktori címért, akár, tényleg a volt köztársasági elnökhöz hasonló módon, a rendszer kiskapuin keresztül besurranva nyújtottak álteljesítményt. Erősen elhiteltelenítve a teljes tudományos közéletet, és fokozati rendszert is. A legnagyobb vesztese a plágiumbotránynak, és kísérő tüneteinek tehát nem feltétlenül Schmitt Pál, és a nyertes sem a tudományos közélet. Noha talán lehetne azt is mondani egy elég magas hegyről letekintve. Azonban az, aki a tudományos világot ismeri, az alighanem tudja, hogy ez legfeljebb vágyálomnak jó.

Maga az akadémiai rendszer erősen kedvez a kontraszelekciónak, mivel erősen hierarchizált a belépési oldalon. Lévén, hogy az egyetemeken nyilvánvalóan azok maradnak bent legnagyobb valószínűséggel a doktori iskolát követően, akik a legkisebb pozícionális veszélyt jelentik a tanszékeken már ott tespedőkre. Mivel pedig a kutatási témáit a már pozícióban előtte járó fogja jóváhagyni, és ettől függ a támogatottsága egyfajta szigorúan felmenő rendszer kialakulásának kedvez. A kontraszelektált, több generáción keresztül visszatartott rendszerben a szakmai korrupciók sem feltétlen kizártak. Az „én nem bántom a te diplomázódat, te nem teszel fel kínos kérdéseket az enyémnek” típusú kiegyezések. S ennek a rendszernek a belső tehetetlensége lényegesen nagyobb, mintsem egy bukott doktorival meg lehessen ingatni. Különösen egy külsős, évtizedekkel ezelőtt védett doktori bukásával nem. Megkeletkeznek a szükséges jegyzőkönyvek, meghoznak néhány vezéráldozatot, de nagy változásokra számítani naivitásnak tűnhet. Így, miközben a veszteségek szinte azonnaliak voltak, a tudományos közélet nyereségei azonban lassan csepegnek majd. Ha egyáltalán. 

A plágiumbotrány gyors nyertesei kétségtelenül a politikai közszereplők köreiben keresendők, s nem is okvetlenül az ellenzék sorai között. Az egyik nyertesen kikerült közszereplő alighanem az a miniszterelnök, aki, az arénában magára hagyva az elnököt, megpróbálhatta feledtetni azt, hogy kinek a döntése nyomán lett Schmitt Pál köztársasági elnök. Miközben a nagyobbik kormányzó párt frakcióvezetője egy alig burkolt fenyegetést intézhetett az egyetemek, a korábban fokozatot szerzettek felé . Nem utolsó sorban pedig elvezetett ahhoz, hogy az ideiglenes köztársasági elnökként regnáló korábbi házelnök, Kövér László már a „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák” címet adományozta a plágiumot leleplező cikket író újságírókat. Ez a gesztus, miközben talán a politikus morális belvilágáról is mondhat valamit, kétségtelenül felfogható a média világa felé küldött burkolt fenyegetésnek is. Ami méltó megkoronázása volt a korábban elindult diploma-licitnek.

S meglehetősen szűkkeblű, öngólveszélyes kijelentésnek is bizonyult, amikor egy másik kormánypárti média a volt miniszterelnökök egyikének, Gyurcsány Ferencnek a diplomamunkája után indult. Ezt emeli ki a HVG szerzője is abban publikációban, melyben közölték, hogy ezzel a diplomadolgozattal sem minden teljesen kerek. Ha tehát ebből botrány lesz, akkor Kövér László vajon miként fog tekinteni a saját oldalához közelálló média munkatársaira? Vagy azok nem is annyira terroristák? Vagy csak a köztársasági elnökkel szemben azok? Mert ebben az esetben közvetve előre felmenti Gyurcsány Ferencet még egy bizonyított plágium esetén is. Amit a szakdolgozatok esetén a címazonosság aligha bizonyít egyértelműen. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy amíg egy doktori esetén a címnek és a tudományos munkásságnak egyedinek kellett lenni, egy szakdolgozatnál ez korántsem volt alapvető elvárás. Az önálló munka, és értékelés igen. De a szakdolgozat nem igazán számított tudományos újdonság elvárásával készült papírzatnak. Ez logikusnak is tűnik, hiszen elkészítője nem a szakma nagy „öregje”, hanem az egyéb vizsgáival is éppen küzdő végzős diák. Olyan, akinél a téma címét esetleg a tanszék írta ki, mely listából ki-ki maga választott témát magának. S aztán beült a könyvtárba irodalmazni.

Kellő rutinnal azzal kezdve, hogy a hasonló című, korábbi dolgozatokat kereste ki a katalóguscédulák közül. Kihasználva azt, hogy a tanszékek munkatársai nem ezekben a listákban élték ki kreativitásukat. Annak idején emlékszem, hogy saját egyetemem könyvtárában milyen kerek szemekkel meredtem arra a katalógusfiókra, melynek felét „A málnatermesztés időszerű kérdései” és rokon címen írt szakdolgozatok töltötték ki. Mert annak idején a Kertészeti Egyetem vonatkozó tanszékén is a dolgozat elkészítésére helyezték a fő hangsúlyt. Gondolom abból kiindulva, hogy a málnatermesztésnek márpedig minden évben vannak időszerű kérdései. Arra jutva ezáltal, hogy nem kell a címeket agyoncizellálni, és a diplomázók, amúgy sem a málnabirodalom császárai lesznek. Tehát a témahad menjen. Évről évre azonos, vagy hasonló címen. Talán, részben, akár egymásról is másolva a bevezetést, és a rokon, konzervatívnak tekinthető részeket. Mert azért annyira nem változtak a viszonyok évről évre. Ez talán nem a leghaladóbb megoldása a diplomáztatásnak, de a diplomadolgozat célja elsősorban az, hogy a diák megtanult-e irodalmazni, képes-e egybefüggően fogalmazni, és valami következtetésre jutni önerőből. Így elsősorban módszertani, s nem tudományos eredményeket vártak, és várnak is el a tudományos világ küszöbe előtt heverőtől. Erősen eltérve attól, amit egy doktori esetében elvártak. 

Ami természetesen nem mentene két dolgot. Az egyik, hogy mással írassa meg valaki a dolgozatát, vagy ezzel egyenértékűen valaki más dolgozatát lemásolva állítsa elő a sajátját. Ha Gyurcsány Ferenc ezt tette esetleg, akkor ez, bizonyítottság esetén, nála sem a morál csúcsa. Azonban itt érdemes komolyan venni a bizonyítottságot, mely bizonyítást Schmitt Pál esetében egy külön erre verbuvált bizottság végzett el. A másik szintén menthetetlen körülmény az lenne, ha Gyurcsány Ferenc hónapokon keresztül tagadná azt, hogy más dolgozatot, vagy akár dolgozatokat is felhasznált volna. Ez a körülmény szinte a nagy leleplezés bejelentését követően megdőlt, mivel a DK vezetője elég gyorsan bevállalta, hogy alighanem használta a sógor dolgozatát. Tehát marad az egyértelmű plágium egyértelmű bizonyítása. Amin természetesen lehet akár prekoncepciós vitákat is folytatni, melynek része lehet az a gondolatkísérlet, hogy mi lenne, ha az lenne.

Az egyik nyilvánvaló következmény lehet, hogy Gyurcsány Ferenc lemond. Talán a pártja vezetéséről, talán az országgyűlési mandátumról. Amitől nem sok minden változna. Legfeljebb a kormányzathoz hű fórumozók elvesztenék egyik kedvenc gumicsontjukat, miszerint a DK vezetője lop, csal, hazudik, és talán embert is eszik. Önmagában ez a Schmitt-botrányért is gyenge revans, és korántsem teszi elfogadhatóvá azt, hogy a kormányzat egy adóügyi kalandjáték kísérleti terepévé teszi az országot. Ahogy olajkutunk sem lesz több, és az ország gazdasága sem lesz kevésbé instabil ettől. Így, miközben Gyurcsány Ferencen lehet köszörülni a virtuális tollakat, az ország gazdasági helyzete, gazdasági kiszolgáltatottsága és az IMF-kipaterolásoknak, szélsőjobb felé hajló kommunikációnak köszönhető politikai izoláltság sem oldódik. De figyelemelterelésnek mindezekről még jó lehet ettől. Már csak azért, mert van az adókon kívül is pár dolog, amiről alighanem sokan szívesen elvonnák a figyelem fénykörét. Például az olyan személyes, és a miniszterelnök személyét érintő ügyekről, mint Orbán Viktor vagyonnyilatkozatáról. Melynek, az esetleg bizonyítható, téves volta alig lenne jobb, mint amikor az előző köztársasági elnök mindenféléket mondott a doktorijáról. S ezen az sem biztosan változtat sokat, hogy Szijjártó Péter szerint minden a legnagyobb rendben van. Hiszen éppen ő minősítette korábban „bulvárkacsának” Schmitt Pál plágiumbotrányát is. Így, ha Orbán Viktor személyes szóvivője ebben is bakot lőne, a DK „lefejezése” ezt sem tenné meg nem történtté. Akármennyit is ülne a könyvtárban a későbbiekben. Bogarászva a szakdolgozatok címeit. A történelemkönyvek helyet.

Mert a történelmi könyvtár sok mindent mesélhetne azoknak, akik a pillanatnyi előnyökre, vagy a pillanatnyi kommunikációs sikerre maximalizáltan politizálnak. Az egyik az, hogy ugyanaz a tömeg, amely jelenleg lelkesen üvöltözik mellettük, pont ugyanilyen lelkesen fog üvöltözni ellenük is. A történelem nem egy olyan esetet ismer ugyanis, amikor ugyanazok söpörtek el egy vezetőt, akik a vállukon trónra, hordóra emelték. De a történelem azt is bebizonyította nem egy alkalommal, hogy a bűnbakképzés sok keserűséget, és kevés előnyt szült. Így volt ez a keresztes háborúk korszakában, és így volt ez később is. A pápai átok nem állított meg sáskajárást, és az arab világba vezetett hadjáratok sem változtattak azon a tényen, hogy az európai matematikusok igen csak sokat köszönhettek a keletieknek. Ahogy a zsidózás sem teszi Jézust vagy Máriát kevésbé zsidóvá, és egy ország gazdasági problémáit, vezetési korrupcióját sem számolta fel puszta a hangulatkeltés. S nincs az a fáklyás felvonulás Budapest utcáin, ami az ország jelen állapotában megváltoztatná a globális gazdasági rendszereket. Mert a történelemkönyvekben lehet, hogy fejezetet kaphat egy vezető, aki felvonulás-orientált politikát folytat, és abban méri a sikert, hogy hányan hajlandók a célfuvarral odamenni, a valóságot az méri, amikor maguktól döntenek. A korábbiakban maguktól úgy szavaztak az emberek, hogy Gyurcsány Ferenc ne legyen miniszterelnök. A kormány mellett szervezett segélybulin pedig úgy, hogy szinte csak a rendezőség vendégei vettek részt rajta. Mert a szervezett felvonulás és a valóságos támogatottság közti eltérésekre ugyancsak van példa a történelemben.

Simay Endre István