Adópótszerek.

A politikai ötletelések kapcsán igazán kár is lenne az oktatásügyre korlátozni a kísérleti területet. Hiszen tulajdonképpen bármely más területe is alkalmas az életnek arra, hogy a politikai hatalom gyakorolhatóságának a jelenlegi határait kipuhatolja, illetve tágítsa. Mert másra aligha lehet gyanakodni akkor, amikor újabb és újabb adóztatási tervek kezdenek levegőre jutni a szellőztetések alkalmából. Megannyi olyan potenciális gumicsontként mely, ha kellően megrágva, és ezáltal a közvéleményt is megpuhítva, ám biztosan megnyúlva a sok huzavonában, csontig vág az emberek húsába.

A tranzakciós adó fellebbentése után, melyet nem ok nélkül csekkadónak is hívtak számos közleményben megérkezett a legújabb ötlet. A telefonálás és az internet megadóztatásának ötlete. Ami akkor, ha féltetelezzünk pár dolgot, nem is tűnik teljesen elvetélt ötletnek. No nem a lakosság, a majdani adóalanyok részére, hanem a hatalmi sakkjátékosok számára, akik szerint befogott fülű és bekötött szemű parasztokként kellhet leütni a hétköznapok szereplőit. Mert az kétségtelen, hogy a jelentős mobil-telefonos penetráció azt mutatja, hogy a zsebre vágható kommunikáció beépült életünkbe. S bár nagyszüleink elég jól el voltak akkor is, ha húsz évig kellett várni telefonra, vagy akár nem is volt, mára a társadalom széles rétegére nyugodtan rányomható a bélyeg: „Kommunikációfüggő”. Mert ezen beszélik meg az üzleteket, az állásinterjúkat és a randevúkat is az emberek.

Ha tehát valaki úgy dönt, hogy megadóztatja, az látszólag majdnem olyan hatású, mintha a levegővételt adóztatná meg. A gyakorlatban természetesen nem egészen, mert az is nyilvánvaló, hogy sokan a telefonhasználat csökkentését fogják választani. Ennek a láncreakciónak teljesen nyilvánvaló következménye az, hogy a távközlési cégek a csökkenő kereslet nyomán csúsztatják a fejlesztéseket, ami technológiai lemaradást okoznak a gazdaság egyik alappillérében, a kommunikációban. S persze az erre épülő szektorokban akár munkanélküliséget is. Ami a fentebb említett feltételezendő alapparaméterből máris leleplez párat. Azt, hogy az ötlet felvetőjének haloványan lila fogalma sincs a kommunikáció valósjelentőségéről a vállalkozások életében és az emberek mindennapjaiban. De még kevesebb ismerettel rendelkezik a technológiai trendekről. Tehát egyfajta kommunikációs analfabéta. Illetve, ha mégsem, akkor a pillanatnyi bevételt előbbre sorolja a technológiai fejlesztésektől később várható, a gazdaságot vélhetően serkentő hatásokból származó későbbi bevételeknél. Tehát az is lehet, hogy egyszerűen szűk gazdasági látókörrel látta el az az egyetem, ahol végzettségét hozzávágták annak idején. Talán azzal a kísérő szöveggel, hogy: „Itt a diploma fiam, de ígérje meg, sosem megy a valós gazdaság közelébe”. 

Egyébként egyfajta rövidlátásra a tranzakciós adók esetében is szükség van, mivel gyorsan megjelentek azok a vélemények, melyek a tranzakcióexport veszélyére hívták fel a figyelmet. Arra a természetes gazdasági reakcióra, hogy azok a multinacionális, vagy jelentős tranzakciós forgalommal bíró cégek, akiknek megéri, egyszerűen külföldön fogják lebonyolítani, különben jogilag teljesen rendben levően az átutalásokat. Ez a tervezett adóbevétel csökkenésén kívül értelemszerűen szintén visszahat a munkaerőpiacra. A külföldre telepített könyvelés például felszabadítja a hazai pályán a munkaerőt a stadionépítések és ároképítések számára a könyvelőirodákból. Ha esetleg árokból a politikaiak nem bizonyulnának elegendőnek például. S persze a forgalmát vesztett olyan területeken is szabadulnak fel majd munkahelyek, mint a bankok és akár a postahivatalok. Mert nyilvánvaló, hogy a magánemberek is olyan kevésszer fogják mindezt igénybe venni, amilyen ritkán csak meg tudják oldani.

De a csekk-adóra való rövid visszatekintés után érdemes az internet megadóztatásáról is megemlékezni. Nevezzük egyszerűen bit-adónak az új ötletszerű megvámolását az információáramlásnak. A bevasalás technikájának buktatóit tárgyalják majd még sokan, és kár is belemenni a javaslatfelmerülések pillanatában. Sokkal érdekesebb lehet, hogy szinte adódik a feltételezés, hogy ennek az adónemnek talán nem is annyira a bevétel növelése a fő mozgató rugója, mint a hatalomtechnikai indíttatása. Az információ, mint arra már Ray Bradbury is felhívta a figyelmet a „Fahrenheit 451” című tudományos-fantasztikus művében. Különösen az ellenőrizetlen információáramlás lehet a központosítandó hatalom számára veszélyes, mivel diffúz, alternatív ismeretszerzést tesz lehetővé. Márpedig, ha valami alternatív információterjesztési lehetőséget kínál, akkor az internet feltétlenül. A korlátozási kísérleteket nevezhetnénk akár digitális Fahrenheit –nek is. Ha tehát akár egy új adóval sikerül fékezni az internet-használatot, akkor végső soron egy-egy területen az információáramlást is megfékezheti. 

Ha esetleg tartósan munkanélküliként valaki sem telefonon, sem interneten nem lesz majd elérhető, akkor pedig vessen magára, ha olyan szakmát választott, amiben az álláskereséshez ez és nem az ásóforgatás demonstrálása a lényegesebb szempont. Azt, hogy a szolgáltatók alkalmazotti létszámára is lehet kedvezőtlen hosszú távú hatása, már nem is emlegetem, mert mindenki maga is kitalálhatja. Elvégre minden olyan intézkedés, mely egy korábban nagy gyakorisággal igénybe vett szolgáltatás piaci bevételeit közvetlenül vagy közvetve csökkenti, a szolgáltatásokat nyújtók számát is csökkenti. Ezen az sem sokat lendít, hogy nagy nehezen az internet megadóztatásának kósza ötletéről végül úgy tűnik lemondott a kormányzat. Ezt azért is érdemes óvatosan értékelni, mert már többször bebizonyosodott, hogy ezek a lenyugvások átmeneti jelentőségűek csupán. Hiszen legutóbb a sokszor pihentetettnek tűnt Corvinus-szétvagdosás került ismét terítékre. Így könnyedén előfordulhat, hogy az internet adóztatásának pillanatnyi elvetése csak a mobil-adók könnyebb elfogadtatását szolgálja. Hogy majd egy kicsit később újult erővelpróbáljanak rátelepedni a hálózatos kommunikációra. Miközben a mobil internet adózása alkalmasint továbbra is kérdés maradhat. Adó szempontjából vajon mobil, vagy internet lesz a véglegesítéskor?

Azt, hogy a szolgáltatók alkalmazotti létszámára is lehet kedvezőtlen hosszú távú hatása, már nem is emlegetem, mert mindenki maga is kitalálhatja. Elvégre minden olyan intézkedés, mely egy korábban nagy gyakorisággal igénybe vett szolgáltatás piaci bevételeit közvetlenül vagy közvetve csökkenti, a szolgáltatásokat nyújtók számát is csökkenti. Azonban azt, aki hetekre is nehezen tervez előre, nyilván kár lenne olyan elvárásokkal bombázni, hogy pár évre előre próbálja megjósolni a tervezett intézkedések hatását. Nem véletlen tehát, hogy több pontján a ma még adómentesen elérhető kommunikációs csatornának, szinte a bejelentés napján megindult a találgatás, hogy mi lesz a következő roppant átgondolt adónem, ami be lesz dobva a közvélemény megtörésére, fárasztására. Olvashatunk ilyen ötletelést folyóirat-portálon és fórum-portálon egyaránt. Bár kérdés, hogy az ördögöt mennyire jó a házmester orra előtt a falra pingálni. Bár lehet, hogy tényleg jobb viccesen kezelni azt, amin lehet, hogy hamarosan sírva vigadhatunk kiforgatott zsebeinkben matatva.

Simay Endre István