2012. április 5., csütörtök

Tűzszüneti romhalmazok.


Schmitt Pál köztársasági elnöksége befejeződött De vajon érdemes-e nekiállni a leltárkészítésnek? Valamilyen szinten biztosan. Arra mindenképpen érdemes pár pillanatot szánni, hogy legalább a nyilvánvaló romhalmazok alá temetett dolgokat szemügyre vegyük. A teljesség igénye nélkül. Már csak azért is a teljesség igénye nélkül, mert amikor ezek a sorok a szövegszerkesztőbe keverednek, még javában görögnek a kövek, és biztosan lesz még néhány omladék, míg a köztársasági elnök posztja betöltésre, a hétköznapok ebből a szempontból nyugvópontra jutnak. Melyben nyilvánvalóan korántsem lesz minden hatás nélkül való, hogy a köztársasági elnök milyen körülmények között, és milyen hatáskörrel kerül benevezésre a versenybe és kinevezve a posztra.

De mert addig még van néhány nap találgatni, egyszerűbb az üszkös romok közelebbi kupacaira figyelnünk előbb. Mely kupacok egyike kétségtelenül a média kommunikációs hatékonysága. A köztársasági elnök plágiumbotránya ugyanis tényleg hatékony függönnyel borította be a megszólítható közérdeklődést. Különösen a végjátékban, amelynek nyitányaként az a bizonyos három oldalas jelentés-összefoglaló publicitást nyert. Mert ezt követően megkerülhetetlenné vált az, hogy Schmitt Pál doktorijával kell valamit kezdeni. A várakozás, és annak kiszolgálási vágya sok mindent háttérbe szorított. Legyen az a nemzetközi gazdasági tárgyalásokról szóló hír, vagy akár a miniszterelnök gyáravatója. Azon persze lehet polemizálni, hogy ez jó-e, vagy sem. Bár valószínűleg nem az igazi. Még akkor sem, ha botrány és annak utóélete jó szolgálatot tehet annak, aki talán nem is akar a nagy nyilvánossághoz szólni. Bízva benne, hogy saját híveit meg tudja szólítani, és nem bízva kellően a közvélemény teljes fásultságában. 

Ez sajátos módon Schmitt Pál kinevezőjére is igaz lehet, hiszen a saját hibás döntésének tartós médiavisszhangja elől is el tud fogyni a levegő. De a Schmitt Pál utódja körüli találgatás mintha olyan híreket is leszorítani látszott volna, amilyen a tiszaeszlári perre való jobbikos megemlékezés volt a parlamentben. Az, hogy Baráth Zsolt felszólalásának mi lehetett a valós célja, csak találgatni lehet. De alighanem a szinte hagyományos ellenségkép-gyártási recept felelevenítése. Beidézve a parlamentbe a nem is túl burkolt antiszemitizmust. Vagy akár az idegenek elleni fellépésre felszólító üzenetet elküldeni híveinek. Miközben biztos receptet kínál mindenkinek, hogy szerinte kik azok az idegenek, vagy esetleg társadalmi rétegek, akik bűnbaki párhuzamba állíthatók a jelennel. Holott az ország területén sok idegen megfordult már a történelem évszázadai során. Bár, természetesen senki nem állíthatja, hogy pont országgyűlési tisztviselők ne lehetnének kicsit kaotikus viszonyban a hazai terület történéseivel kapcsolatban. Vagy miért pont parlamenti képviselő ne tanulhatta volna meg a zsigeri szegregációt annak idején. Az azonban kétségtelen a Schmitt-botrány egyik velejárója, hogy a felszólalásról alig szóltak a hírek. Bár, figyelembe véve a parlamenti hallgatást a beszéd alatt, és azt, hogy a parlament elnöke szó nélkül végighallgatta, talán jobb is így. Fónagy Sándor visszautasító mondatai ellenére. Így, noha alig szokták a vesztesek közé sorolni, a plágiumbotrány vesztesei között kétségtelenül ott van a közösségi kommunikáció jó része is. 

De természetesen, elsétálva a következő kupachoz ott találjuk a felsőoktatást is a romok alatt. Az már a plágiumvád felbukkanásakor tudható volt, hogy amennyiben bebizonyosodik, akkor kellemetlen perceket szerezhet a felsőoktatásban dolgozóknak. Különösen azoknak, akik komolyan gondolják a szerepüket a tudományban és az ahhoz kapcsolódó oktatásban. Pedig januárban még nem is lehetett tudni, hogy a tényfeltárónak szánt bizottság megpróbálja az egyetemre rámaszatolni a köztársasági elnök felelősségének legalább egy részét. Talán abból kiindulva, hogy ha szélesebb felületen kenődik szét, nem olyan feltűnő. Az azonban biztos, hogy elindult egyfajta felelősségi licit is, mely kétségtelenül továbbrombolta az amúgy sem túlértékelt felsőoktatás presztízsét. Ha figyelembe vesszük, hogy már őseink is valami irigységgel vegyes tisztelettel nézhettek fel a törzs sámánokra, az embernek olyan érzése támadhat, hogy ebből mára a helyzetet túlérni hagyó hatalom képviselőben több maradt az irigységből és kevesebb a képzésben dolgozók iránti tiszteletből. A társadalmi helyzetük továbbtépázása ugyanis aligha tekinthető másként.

Mert a romkupacok egyike kétségtelenül a tudományos fokozatok iránti, és általában a tudományban dolgozókkal szembeni bizalom maradékát rejti. Miközben a mégis elhangzó hatalompárti nyilatkozatok egy igen furcsa szemlélet kibontakozását is sejtetheti. Lázár János felvetése ugyanis a rendszerváltás előtti fokozatok felülvizsgálatára irányulva, megfeledkezni látszik pár dologról. Az egyik ilyen nyilvánvaló dolog a tudományos fokozatokkal rendelkezők száma. Melyek alapját képező dolgozatok tüzetes felülvizsgálata még kételyektől mentes körülmények között sem lenne egyszerű. De van egy másik probléma is a felvetéssel. Nevezetesen az, hogy a felülvizsgálatot nyilvánvalóan csak olyanok tudnák megejteni, akik maguk is rendelkeznek fokozattal. S akkor az övéket ki hitelesítené? Netán a politika, esetleg a FIDESZ prominensei szeretnének alanyi jogon felkent tudományos vizsgálóbiztosokat kinevezni? Ez a történelem során kevésszer volt hatásos, és valami hasonló mechanizmus vezethetett Giordano Bruno megöléséhez is. Mikor is szintén a politikai, hitbéli lojalitás avatta tudóssá a különben meglehetősen egységsugarú inkvizítorokat. Ha a politikai irigység tárgya a tudomány, a tudós értelmiségi szerep, akkor persze világos a recept annak rombolására. Bár esetleg a néhány diplomának sem ártana a felülvizsgálat.

S talán ennek jele az a törmelékkupac, mely a közbizalom maradéka felett kezd kiépülni. Amikor már szinte semmit sem kell elhinni, ha „x” vagy „y” mondta. A napi tényeket is a lojalitás mérlegére téve. Ahogy megkezdődött egyfajta kampány arra nézve, hogy vajon Gyurcsány Ferenc írt-e szakdolgozatot, vagy éppen ellenkezőleg Orbán Viktor valóban jogosan rendelkezik-e diplomával? Márpedig ezek azok az árnyékboksz-menetek, amik már nem csak az egyes iskolákban, hanem a teljes közéletben mérgezőként hatnak. Akkor is, ha újabb gumicsontokkal képesek ellátni a plágiumügyben megéhezett botrány-epizodistákat. Mert mi más lehet a célja mindezen próbálkozásoknak? Esetleg az, hogy a teljes hazai közéletet feláldozzák egyetlen cél, a Schmitt Pál kinevezésének balfogását csökkenteni szándékozó kommunikáció oltárán? Remélni lehet csak, hogy nem. 

Mert az ország jövőjét továbbra sem a közéleti, politikai és tudományos hulladékkupacok közé felállított szekértáboroknak kellene uralni. S akkor talán arra is lehetne gondolni, hogy ne a sötétben bujkáló plagizátorok utáni önjelölt partizánháború meghirdetése legyen egy frakcióvezető legfőbb üzenete. Egy nyugodtabb közéletben pedig talán több energia maradna azokra a problémákra is, melyek talaján most mondvacsinált ellenségek képzelt képeit tartó rudak süllyednek egy történelmileg többször megöntözött mocsárban. De könnyen lehet, hogy ebből lenyugvásból sem sok lesz. Mert a köztársasági elnökség épülete alatt tovább rázva az alapokat még számíthatunk pár omlás veszélyes pillanatra. Még akkor is, ha ez csak annak lehet egyedül érdeke, aki a kellően instabillá vált közéleti építményt a rend jegyében bármi áron megerősíteni akarja majd. Akkor is, ha előtte maga ásta alá az alapokat. Schmitt Pál bukása, akkor pedig túl nagy lavina elindítójává válhat.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook