Elnöki kacsaringató.

Egy pártkatona mind felett

A plágiumvádba, vagy inkább az azt követő megtévesztésekbe beletört az előző köztársasági elnök bicskája. Lemondott. Ez mára gyakorlatilag gumicsonttá nemesedett ténye a hazai közkörülményeknek. Bár, valószínűleg még sokáig fogják elemezni a kicsik, és nagyok egyaránt, hogy tulajdonképpen mi vezetett idáig. S amikor már percnyi felbontásba fogják tudni a történészek a nagy igazságokat, és elzsibbadt a nyakuk a nagy hátraelemzéstől, akkor még mindig itt lesz a következő nagy falat. A frissen kijelölt új köztársasági elnök, Áder János, kinevezésének, bocsánat megválasztásának, a kérdése. Amin szintén sokat lehet majd rágódni. Elemezni azt, amit talán kár is hosszasan elemezni.

Nagyjából annyira, mint hogy mi vezetetett egy kollégiumi szellentő-verseny győzelméig. Lehet, hogy a bableves, de lehet, hogy a pálinka. Önmagában, csak a tényeket nézve ez szinte mindegy is. Ami tartósan ott marad a szobában az a szaga a lezajlott eseményeknek. Így önmagában az, hogy annak idején a „Bibóban” mi vezetett a kollégiumi haveri kör párttá érlelődéséhez szinte mindegy is. Annak ellenére, hogy sokan és élvezettel elemezgetik a fórumokon. A végeredmény a lényeg. A végeredmény részeredménye jelenleg pedig az, hogy van egy miniszterelnök, akinek egyre inkább teljhatalmat sikerült kiépíteni a pártjában, és a pártjának a Parlamentben. Ami, nyilvánvaló módon erős hatalomkoncentrációt jelent országosan is. A következményeket meg mindenki szagolja.

Az is közismert, hiszen a FIDESZ sohasem csinált ebből titkot, hogy az új köztársasági elnök szorgos pártkatona. Olyan, akit annak idején a vakondtúrások felkaparásában az sem zavart, hogy elvileg titkos szavazásnak kellett volna lezajlania. Valamint képes, és alkalmas volt arra is, hogy Orbán Viktor polgári-körös kilengéseinek idején egyben tartsa a pártot. Valamint képes és alkalmas volt arra is, hogy tevékenyen munkálkodjon a közel teljhatalom elérésének kimunkálásában. Idáig tehát végső soron aligha meglepő, hogy Orbán Viktor Áder Jánost jelölte meg, mint új köztársasági elnököt. Mert az olyan apróságok, hogy előterjesztés, megszavazás, meg ilyesmi a kétharmad birtokában aligha kapnak szerepet. A bejelentéskor ugyanakkor elhangzott egy zsákbamacskával felérő kijelentés. A bejelentést ugyanis az vezette fel, hogy Orbán Viktor meggyőződése szerint ő a legmegfelelőbb jelölt.

Kis visszalövésként ugyebár érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy Schmitt Pál is volt a miniszterelnök meggyőződése szerinti legjobb jelölt egykoron. Tehát az a csalhatatlanság egyszer már kibicsaklott a nem is túl távoli múltban. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy Áder tényleg lehet a legjobb jelöltje a kinevezőjének. Az ugyan lehet, hogy a „horgonyemberség” vitatható, de az kevésbé, hogy Áder szervező-, és túlélőkészsége jó. Annyira jó, hogy a brüsszeli „gyarmatosítók” oroszlánvermében eltöltött időt is túlélte. De ami talán még lényegesebb lehet, az az, hogy éppen a brüsszeli kint tartózkodása miatt a legkevesebbet inflálódott FIDESZ-politikusok egyike. Lényegesen kisebb elutasítottsággal, mint a házelnökként nem egy kommunikációs hibát elkövetett Kövér „köteles” László. Márpedig ez nem elsősorban a köztársasági elnökségre, hanem a pártelnökségre való aspirantúra esélyét növelte volna elsősorban. Az azonban nyilvánvaló, hogy a minden bokorban ellenségeket kereső miniszterelnöknek, akit a Gyurcsány-féle DK frakcióalapításának ötletétől is kirázott a lex-DK-t eredményező hideg, feltűnhetett Áder esetében ez a kis szépséghiba.

Így, már csak azért is Áder lehetett a legmegfelelőbb jelölt, mert olyan pozíciónak lett ezzel várományosa, mely pozíció igen hosszú távú hasznot képes hajtani. Személyesen neki is, de a következő ciklusra átnyúló mandátumával, a pártjának is. Hiszen senki nem garantálhatja, hogy a következő választásoknál az áderi törvények dacára biztos a biztos többség. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ez a gesztus Áder fele egyben kivonja őt a pártvezetésért vívott, a következő választások előtt esetleg fellángoló belső rivalizálásából is. Addig pedig köztársasági elnökként szem előtt lesz. Ismerve a hazai közjogi méltóságok presztízsét és hatáskörét, a köztársasági elnök jelenleg az igazi politikai antimatematikus. Se nem oszt, se nem szoroz. Így az egyik előző írásban felvetett prezidenciális rendszer sem válik égetően sürgőssé Orbán számára. Elvégre egy, a pártcsatározásokból kiiktatott ellenfél gyenge köztársasági elnökként nem veszélyezteti azt, hogy miniszterelnökként egy valamit biztosan beszerezzen. Hatalmat. Gazdasági, de legfőképpen politikait, mely utóbbi érdekében gyakorlatilag a teljes közigazgatás átalakításra került az utóbbi idők törvénykezései alapján. S ebben Schmitt Pál túl sok vizet nem zavart. Ahogy pártkatonaként jelenleg naivitásnak tűnik a feltételezés, hogy Áder „horgony” János túl sok iszapot fog felkavarni a tollával.

Ellenben a párton belüli pozíciószerzési esélyeket is ronthatja a későbbiekben, hogy ilyen körülmények között Ádert is utol fogja érni a politikai infláció. Nem tudja majd nem utolérni, hiszen FIDESZ-esként és a poszttért cserébe aligha lesz pártatlan. S ez a vád akkor is gyakran fogja érni, ha egyébként a legjobb meggyőződése alapján dönt. Mert pont ezen legjobb meggyőződése és az ország kommunikálható érdeke közti olló lesz az, ami az esetleges népszerűségéből csírazöldséget fog készíteni. Besorakoztatva az új köztársasági elnököt abba a sorba, ami a pozíció presztízsét bel-, és külföldön egyaránt kétségessé teszi. Vagy kétségtelenül kiüresíti. Így a miniszterelnök a jelöléssel tényleg a saját számára legjobbat tette, ami a jelenlegi hozott anyagból kihozható. A párt-, és miniszterelnöki hatalomkoncentrációban esetleg problémát jelentő embert kiiktatta a párton belüli rangsorból, és ezzel egy időben biztosította, hogy eróziója garantált legyen köztársasági elnökként. Valószínűleg továbbra is aláírva szinte mindent, amit a „kétharmad az kétharmad” jegyében az orra elé szavaznak. Így az elnöki gumicsont, vagy inkább gumikacsa, a régi szép kollégiumi évek buborékjaitól körülvéve, továbbra is ringatózhat a vízen. Az eredményét pedig mindannyian megtapasztaljuk majd.

Simay Endre István