Három oldal, ami megrengette a médiát.

A közlemény a vizsgálatról

Alig pár nappal ezelőtt még javában találgatni letetett azt, hogy mi lesz majd a köztársasági elnök plágiumgyanúját vizsgáló bizottság jelentése. Ez, legalább részlegesen már 2012. március 27. –én publikussá vált. Részlegesen, mert mindössze egy három oldalas összefoglalás került szélesebb körben publikálásra. Ezt követően számos portálon, valamint a TV-ben és rádióban szabályosan felrobbant a hírvilág Schmitt Pál körül. A különböző fórumokon megkezdődtek az értelmezések és értékelések. Noha közel egy napig a legérdekeltebb ismét a hallgatás ködébe burkolta magát a külföldi kiküldetése ködébe távozottan.

Az említett hírbéli kavalkádban nyilván szerepet kaptak azok a találgatások, hogy mi lesz a köztársasági elnök doktori címének a sorsa. Ebben az első kavicsot kétségtelenül a Magyar Nemzet portálfelületén megjelent akkori mondatok jelentették. A lap, noha a bizottságnak nem volt hatásköre a doktori címmel kapcsolatos közvetlen döntés, a bizottságra hivatkozva azt közölte, hogy a „lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele”. Ami nyilvánvalóan nem fedhette a valóságot, mivel aligha valószínű, hogy a forrásmegjelölés nélküli nagymértékű szövegátvétel korábban megengedett lett volna. Mely szövegátvétel, nevezzük nevén, a plágium alaposan alkalmas arra, hogy valaki jó hírét, erkölcsi megítélését a sárba rántsa. 

Ennek fényében elég gyenge szerecsenmosdatási kísérlet annak leszögezése, hogy, mondjuk, a talán sosem volt, házi védésen szólni kellett volna a jelöltnek, hogy plagizálni nem illik. Bár az is kétségtelen, hogy nem nehéz némi felelősséget az opponensek vállára is rátestálni. Már csak azért is, mert a forrás meg nem adása már önmagában felkelthette volna a gyanút a dolgozat megalapozottságával kapcsolatban. De valamiért, sem a két bírálónak, sem a védésen jelenlevőknek ez nem tűnt fel. Vagy csak nem akaródzott feltűnnie. A tényfeltárónak nevezett bizottság ezt a körülményt, noha kellően virágnyelven meg is állapítja, de nem igazán vonja le azt a kézenfekvő következtetést, hogy amennyiben nyilvánvalóan másolt a dolgozat jelentés része, akkor végső soron nincs mit vizsgálni a továbbiakban. A dolgozat onnantól nagyjából annyit ér, mint a kinyomtatására szánt papír újrahasznosítási értéke. Ez a bizottság jogászként jelenlevő tagjának különvéleménye alapján sem nehezen megállapítható, mely különvéleményt a hivatalos összefoglalás közzétételét követően, de végül megjelentetett a SOTE a honlapján (http://mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/03/dr_fluck_kulonvelemeny.pdf). 

Ezen a ponton egy kicsit meg is nyugodhattunk volna, hiszen a plágium nagyjából egyértelmű. Annak ellenére, hogy az időközben az Olimpiai Bizottság prominens tagjává vált dékán vezette bizottság igyekezett két dolgot maradéktalanul ellátni a vizsgálati eredmény összefoglalójával. Az egyik cél kétségtelenül a köztársasági elnököt érintő felelősség csökkentése. A másik, részben az előbbi kiegészítéseként megvalósítva, a felelősség minél nagyobb részét rátolni az időközben önálló intézményként megszűnt felsőoktatási intézményre. Sőt végső soron a SOTE-ba boldogult Testnevelési Egyetemet burkoltan azzal is megvádolják, hogy ott gyakorlat lett volna az ilyen jellegű dolgozatok elkészülte és megvédhetősége. Hiszen megfelel formailag az akkori gyakorlatnak Schmitt Pál doktorijának megvédése, megvédhetősége. S ezzel a dr. Tóth Miklós, dr. Gombocz János, dr. Kovács Etele, dr. Rácz Károly, és a különvéleményt becsatoló dr. Fluck Ákos alkotta bizottság elvégzettnek tekintette jól megérdemelt munkáját. 

Talán észre sem véve, hogy az enyhén szólva is elmaszatolt hivatalos véleménnyel többet ártottak, mint használtak. Mindenek előtt a Testnevelési Egyetemen valaha doktorit védett valamennyi, akár komoly kutató munkát is végzett hallgatójának. A veszteséglistára természetesen fel lehet írni a jelenlegi hallgatókat és leendő doktoranduszokat is. Mert bár az említett egyetemi doktori fokozat jelenleg nem megszerezhető, a bizottság tagjai jelen időben rendelkeznek tudományos fokozattal, és nem egy esetben meghatározó pozícióval. Márpedig mennyire várható el a továbbiakban autonóm, és a napi politikától független vélemény, tanszéki munka, vagy akár intézményvezetés attól, aki csak valami homályos utalást mer a nevével fémjelezni egy tényfeltárónak nevezett bizottsági véleményben. Ezzel közvetve a SOTE jelenlegi presztízsét is aligha sikerült a fellegekbe emelni. De mert a tényfeltárással megbízott, a SOTE-tól aligha független bizottság szakmaiságot képviselni hivatott tagjai tudományos fokozattal, és nem egy esetben meghatározó pozícióval rendelkező tagjai a hazai tudományos közéletnek, végső soron a teljes tudományos közélet megítélésének is nagyot ártottak. 

Még akkor is, ha a jelentést lehet esetleg a plágiumvád óvatos jelzésének is tekinteni. Noha sokkal inkább azzal a felelősségelmosó megoldással lehetne jellemezni, ami minden esetre megfelel. Ha végül elmarasztalják Schmitt Pált a plágiummal, és elveszik a doktori címét, akkor elmondhatják, hogy ők jelezték a forrásmegjelölési hibával elkövetett másolást. Ha mégsem kerül sor az elmarasztalásra, akkor pedig ott a másik megoldás. Ők megmondták, hogy végső soron csak kisebb formai hibákról van szó, ami igazán nem lehet akadálya annak, hogy a köztársasági elnök a helyén maradjon, és doktor is maradjon. Tehát a bizottság egyetemi résztvevői egy igazi szervilista megoldást választottak. Mintha az inkvizíciótól félnének. Márpedig ez a megoldás újabb tőrdöfés csak a tudományos közélet megítélésén. Ami félelem természetesen az emberi gyengeséget leszámítva azt a kort idézi, amikor a politikai szereplőkkel szemben bizony indokolt lehetett a félelem. Mely kor visszaidézése aligha kedvez a tudományos fokozatok megítélésének. Így, sajnos, az a megítélésromlás, melyet januárban már felvetettem, korántsem látszik alaptalannak: „Miszerint a bírálók sokkal inkább a hierarchikus státusz, mint az elvárható szakértelem alapján kerültek kiválasztásra. Tovább erodálva ezzel az egész tudományos közéletbe vetett maradék bizalmat. Egy füst alatt jelentős kétségeket támasztva az egyes fokozatok mögötti valós tudásban és tartalomban.” 

Ezt követően nyilvánvaló, hogy sokan várták Schmitt Pál reakcióját, s nem kevesen a lemondását. Erre nézve a külföldön tartózkodó köztársasági elnök világos üzenetet küldött, miszerint nem mond le. Ezzel mintegy megkoronázva azt a korántsem áldott állapotot, hogy alighanem legalább felajánlania fel kellett volna a lemondást. Nem most, hanem már a botrány kezdetekor. Már csak az erkölcsiség látszatának megőrzése érdekében is (http://endresy.blogspot.com/2012/03/erkolcs-elnok-oktatas.html). De Schmitt Pál ezt nem tartotta szükségesnek. Ezzel nagyrészt hozzájárulva ahhoz, hogy ne lehessen karaktergyilkosságról beszélni. Mert Schmitt Pál maga követett el egyfajta karakter-öngyilkosságot. Nem mellesleg igazi patthelyzetet is kialakítva, amiben a kormányzó pártszövetség nem tud, a köztársasági elnök kinevezését előterjesztő pártvezető nem akar, míg a köztársasági elnök egyedül nem képes az erkölcsi minimum megtartása mellett dönteni. Márpedig joggal lehetne ezt elvárni valakitől, aki nem csak önmagát, nem is a kinevezést előterjesztőt, hanem az egész országot, és annak valamennyi polgárát képviseli a világ előtt.

De mert a baj nem jár egyedül, a történetnek itt még nincs vége. Az elnök az Origo-n megjelentek alapján kijelentette: "most, hogy pontot teszünk a dolog végére, azt az egyet mondhatom, hogy munkámat változatlan alázattal és szorgalommal fogom végezni, betartva az alaptörvény rám vonatkozó előírásait".  Hozzátéve, hogy nem a mintegy húsz éves kisdoktorija miatt választották meg elnöknek, hanem az egyéb kvalitásai miatt. Ha pedig ezt Schmitt Pál ezt komolyan gondolja, akkor óhatatlanul nagyon komoly értékítéleti válság lehet kialakulóban. S nem csak a tudományos fokozatok terén, hanem általában is. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy valakit a neve előtt használt „dr.” okán legfeljebb közvetve választanak köztársasági elnöknek. Amennyiben az a rövidítés segíthet bizonyos, a kiemelkedéshez vezető lépcsők megmászásában. Miközben önmagában valóban nem előfeltétele a köztársasági elnökségnek. 

Az erkölcsi stabilitás azonban igen. Ha pedig Schmitt Pál nem látja, nem veszi észre, hogy a probléma itt van, akkor az önmagában egy olyan helyzetfelismerési problémát jelent, ami alkalmassági kérdéseket is felvet. A plágium, a szellemi tulajdon egyfajta eltulajdonítása ugyanis, függetlenül az érte kapott, vagy nem kapott névkiegészítőtől önmagába elegendő az említett erkölcsi stabilitás, a támadhatatlanság, a sakkban tarthatatlanság képének lerombolásához. Szinte függetlenül attól, hogy a SOTE sebtében összehívott, és a tényfeltáró bizottság tagjait is esetleg magába foglaló doktori tanácsa mit dönt a doktori cím visszavonását illetően. A helyzet, a nemzetet, az országot képviselni szándékozó köztársasági elnök erkölcsi gerincének megtörése önmagában elegendő ahhoz, hogy a gerincében nem megroppant polgárai az országnak csak kellő fenntartásokkal fogadják el őket képviselő politikusnak. Hacsak ennek az elfogadásnak a látszata nem az egzisztenciális, vagy fizikai túlélés záloga. De talán bízhatunk benne, hogy ennek emlegetése, vagy az ezért való félelem nem aktuális. Még akkor sem, ha az LMP-szervezte Scmitt-flashmobon felszólalót statáriálisan kirúgták állásából a véleményszabadság nagyobb dicsőségére.

Simay Endre István