Ez utóbbi
kijelentésével alighanem tényleg nagy lehetőséget mulasztott el, az arca legalább
részleges megőrzésére. Nagyjából ezt állapította meg a Magyar Nemzet nevű
orgánum portálján megjelent írás is (http://mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292),
aminek a lap kormányhoz közelinek tekinthető volta adja különleges értékét. Az,
ha az ellenzéket sokszor elitélő írásokra is gondolva értékeljük az ellenzék
által is képviselt véleményhez való közeledést az MNO-cikkben. Eközben nehéz nem arra
gondolni, hogy miközben a kormányt adó pártszövetség sokáig kitartott Schmitt
Pál támogatása mellett, megindult az óvatos kihátrálás a köztársasági elnök
mögül. Annak a napnak a hajnalán, mely napra rendkívüli ülésre hívták össze a
SOTE doktori tanácsát, és szenátusának döntési naptárába felvették a Schmitt
Pál egyetemi doktori fokozatának kérdését.
A helyzet további
pikantériája, hogy a tényfeltáró bizottság korábban egy inkább se-hideg-se-meleg
jelentést tett le az asztalra, mely minden esetben az ő igazukat támaszthatja
alá, ám a SOTE 2012. március 29. -i doktori tanácsülésén már egyértelműen a
doktori cím megvonását javasolták a szenátus felé. Mely szenátus a délutáni
órákban ezt meg is tette. A korábbi, a felelősséget szétkenő, és Schmitt
Pál-ról elterelő megállapítások után az a bizonyos kisördög azt sugdossa, hogy
az MNO-n megjelent cikkben, vagy az esetleg annak is alapját képező háttérbéli kommunikációkban
végső soron a SOTE megkapta a „kormányzati felhatalmazást” a köztársasági elnök
„elmeszelésére”. Megadva az egyetemnek azt a lehetőséget, hogy mentse a karakán
kiállás látszatából azt, ami talán még menthető. Azt persze a jövő fogja
megmutatni, hogy ez a mentőakció mennyire sikeres.
Ugyanakkor érdekes
kérdéseket vethet fel az a gondolatkísérlet is, ha mindezt a köztársasági elnök
korábbi, a nagyobbik kormánypártban betöltött szerepének fényében nézzük. Mert
nehéz szabadulni az olyan, olykor az internet világában is felvetődő
gondolatoktól, hogy a plágiumról talán korábban is voltak legalább
hozzávetőleges információk a kormányzati körökben. S talán ennek köszönhető
volt az, hogy a köztársasági elnök szinte mindent aláírt, amit az orra alá
dugtak. De ezen az úton végigmenni olyan ösvényekre vezetne, melyet igazoló
vélelmek nélkül nehéz lenne megnyitni. Nehéz szívvel lenne csak vállalható
ugyanis, ha ilyen kisstílű hatalmi játékok zajlanának az ország képviseletében
és irányításában. Még akkor is, ha egy felelősségi kört nehéz elhárítania
magától a parlamentben uralkodó többséget jelentő pártszövetség.
Nevezetesen a
köztársasági elnök kinevezésének, és hatalomban tartásának felelőssége. A
kinevezés ugyanis egyértelműen az ezen pártok által a Parlamentben delegált
képviselők felelőssége. Némely források vélemények szerint közvetlenül a
miniszterelnök személyes felelőssége. Ami azonban biztos, hogy a miniszterelnök
személyes szóvivője hangoztatta azt, hogy a plágiumgyanú csak bulvárkacsa.
Így az első eltusolási kísérlet kétségtelenül Orbán Viktor közvetlen környezetében
került artikulálásra Szijjártó Péter közbeiktatásával. Az eltelt idő miatt,
melyben nem érkezett a szóvivő magánvéleményére utaló nyilatkozatra, mára
elfogadható lehet, hogy a szóvivő nem irodalmi munkásságának, hanem a FIDESZ
vezetőjének véleményét közvetítette. Holott, ha akkor lehetőséget teremtenek a
köztársasági elnök lemondására, vagy lemondatására, talán elmaradt volna az a
lavinaszerű szerep-erózió, ami bekövetkezett. De a nagyobbik kormánypárt
szóvivője, Selmeczi Gabriella, a tényfeltáró bizottság jelentése alapján
lezártnak tekintette az ügyet.
Amolyan struccpolitika-szerű hozzáállással próbálva menteni talán azt, ami nem
igazán menthető, és nem igazán magyarázható. Nevezetesen a köztársasági elnököt
jelölők, majd megválasztók, és a botrányt eltusolni szándékozók felelősségét. Márpedig
az ország vezetésének erkölcsösségét, az abba vetetett hitet, ha már a NAT-ban annyira hangsúlyt kap az
erkölcsi nevelés, kár ilyen nyilatkozatokkal megingatni.
Mert akárki lesz a
köztársasági elnök a jövőben, a jelenleg kialakult helyzet felértékeli mind a
jelölés, mind a megválasztás felelősségét. S elég sajnálatos, hogy Schmitt Pált
az oroszlánveremben hagyva most mindezek az erők a palánk mögé, annak
takarásába próbálnak besomfordálni. Sajátos módon éppen a kormányzatot adó
kisebbik párt irányából indítottak ilyen kezdeményezést. A HVG értesülése
szerint: „A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólítja fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében”.
Az persze kérdéses, hogy vajon eljutottak-e eközben addig a végkövetkeztetésig,
hogy az említett két szóvivő mögött alighanem ott található az, akinek, akiknek
a szóvivői. A miniszterelnök, illetve a FIDESZ vezetése. Különösen, mert Orbán Viktor, úgy tűnik, az utolsó leheletig kitart Schmitt Pál személyének
sérthetetlensége mellett. Ami önmagában, ha csak a pozíciónak szólna, érthető lenne. De a köztársasági elnök tisztje nem választható el a tisztséget betöltő embertől. Így még háttéralkuk, háttérengedélyek, végső soron a pozícionális mutyik sem tudják elválasztani a kettőt. A tisztség nimbusza melletti hős kiállás óhatatlanul egy megbukott plagizátor melletti kitartássá alacsonyítja le a miniszterelnök nyilatkozatát. Mintegy informálisan megerősítve, hogy rajta áll, vagy tőle bukik a köztársasági elnök. S ez legalább annyit árt a köztársasági elnök pozíciójának, mint Schmitt Pál pozícióban tartása. Mert elveszi a pártokon felül állás látszatát is.
A napi politikán
túl azonban további kérdéseket vethet fel az is, hogy vajon csak a politikai
közélet szereplőire nézve válhat-e ez az ügy kellemetlenné? Mert milyen hatása
lehet az ügyben a hazai egyetemi oktatásra, közvetlenül a SOTE-ra, a tudományos
minősítések elfogadottságára. Mely elfogadottság nyilvánvalóan visszahat az
egyetemi munkára. Az oktatói és kutatói munkára egyaránt. Sőt, akár az ezekben
a műhelyekben írt publikációk fogadtatására is. Ebből a szempontból talán
előnyös lehet, hogy legalább a tényfeltárás jelentésének megjelenésekor
változott az akadémiai reakció. Januárban ugyanis az akadémia elnöke még azt
nyilatkozta, hogy bár a plágium csúnya dolog, neki köze sincs egy, az egyetemi
doktorit érintő vizsgálathoz.
Ami annyiban kétségtelenül igaz, hogy ezeket a címeket egyetemi hatáskör volt
odaítélni, de annyiban nem, hogy ne lettek volna a címnek tudományos
előzményei. Úgy általában. Ha nem másolták, vették, vagy kártyán nyerték a dolgozatot.
De fogadjuk el, hogy politikától mentes, elfogulatlan és száraz hatásköri
véleményt mondott ki akkor. Így kevésbé megrázó a változás odáig, hogy a
bizottsági jelentés fényében már az egyetem és Schmitt Pál közös felelősségéről
beszélt.
Végső soron tényleg van abban valami, hogy talán nem kellett volna annak idején
sebtében bírálni a doktori dolgozatot.
Az azonban biztos,
hogy az egésznek egy kicsit valóság-show jellege kezd lenni. A figyelmet a napi
gazdaságpolitikai, nemzetközi eseményeiről kétségtelenül erre a gumicsontra
lehet terelni. Csak kérdés, hogy a kiszavazás végeredményeként Schmitt Pál
erkölcsi, és talán személyi kiszavazása után mi lesz például az ország
képviseletével. Vagy az erkölcsileg kiszavazottak sorsában kellene mindazoknak
osztozni, akik az ország polgárai. Vagy például mi lesz a felsőoktatással általában? Mert kár lenne azért a
helyzetért, ha a manapság hazánkban diplomát, tudományos fokozatot szerzőket széles mosollyal sajnálnák le a
nemzetközi porondon.
Az utóbbiban
bekövetkezett rombolást értelemszerűen nem fogja egyik pillanatról a másikra
meg nem történtté tenni egy, egy személyi változás. Amennyiben Schmitt Pál
azonnali lemondása következett volna be a szenátus döntése után, valószínűleg
az sem. A tudományos közéletben való elfogadottság ugyanis egy lassú folyamat
eredménye. Igazoltan alapos kutatói munka, oktatói tapasztalat, témavezetői
jártasság, és a munka eredményének nemzetközi elismerései azok a csiszolóvásznak,
melyek csillogóvá varázsolják. Márpedig a köztársasági elnök doktori védésével
kapcsolatban számos olyan anomáliára derült, esetleg csak közvetve fény, melyek
durván összekaristolták a talán korábban is itt-ott lemattult elismerést. Az,
hogy tényfeltáró bizottság megpróbálta a felsőoktatási intézményre tolni a felelősség
nagyját, és ebben az MTA későn jött segítségét is megkapta például bizonyára
ilyen hatással lehet a jövőben. Az, hogy kétséges szakmai háttérrel jelöltek
meg annak idején bírálót, nemkülönben. Végső soron beigazolódhat az, amit
januárban vetettem billentyűzetbe először: „Ha tehát a plágium bebizonyosodik,
akkor a közröhej szégyenpadjára a köztársasági elnök mellé felsorakozhatnak a
védésre bocsátó tanszék, illetve kar (Semmelweis Egyetem Testnevelési és
Sporttudományi Kar, valamint jogelődjei), akkori vezetésében ténykedők és
opponensek egyaránt”. Alighanem
ez az a kár, amit a legnehezebb lesz helyreállítani.
Ahogy nehéz lesz a
köztársasági elnökség, mint intézmény elfogadottságának gyémántját is
újrapolírozni. Mert ez is olyan, amit gyorsan, alig pár hónap alatt lehetett
végletesen összekaristolni, de csak nagyon nehezen lehet majd a károkat
helyrehozni. Ennek és a tudományos közéletet ért kárnak végső soron közös
gyökere van. S ez nem más, mint a reakciók megkésettsége. Mégpedig úgy, hogy
közben nem sikerült a problémákat „kibeszélni”, és ezzel a megoldási
alternatívák sorát a társadalmi konszenzus mérlegére tenni. Ha ebben a helyzetben
a Schmitt Pál által igencsak rongyosra hordott inget úgy biggyesztik valaki
másra, hogy továbbra is gyakorlatilag egyszemélyes döntés is sejthető lesz
mögötte, akkor a jelenlegi köztársasági elnök lemondása végső soron semmit nem
fog ezen a téren megoldani. Ahogy fenntebb is jeleztem, továbbra is nehéz lesz a köztársasági elnököt
kimenekíteni abból az árnyékból, amit a párthoz köthetőség, párt-döntéshez való
hozzáláncolhatóság vet majd a pozícióra. Megosztva ezzel azt a lakosságot,
melyet szerepe lenne összefogni inkább.
Természetesen lehet
keresni a megkésettség okait is. Ez egyfelől lehet Schmitt Pál ragaszkodása a
hatalomhoz, akár a tisztesség látszatnak rovására is. De lehet a kinevező
közvetlen, vagy közvetett befolyása is. Hiszen ugyanazért, amiért tömegtüntetni
lehet hívni azokat, akiknek a felelősség előli mentesülés ígéretét lehet
felcsillantani, a
kinevezésben részt vevőkre is igaz lehet a rossz döntéssel való szembenézés
előli menekülés. Ez okozhatja azt, hogy kezdetben az eltusolást szorgalmazó
erők kerekedtek felül, és ezt a szakaszt sem lehet meg nem történtté tenni.
Kikezdve azok irányítási felelősségét, akik ebben tevőlegesen, irányítóként részt
vettek. Ezért, noha szépségflastrom lehet Schmitt Pál esetleges gyors
eltávolítása, illetve lemondása, a valós problémákat lehet, hogy csak egy
széles konszenzuson alapuló megoldás, esetleg a régebbi, közvetlen
elnökválasztás gondolatának felelevenítése jelentheti.
Simay Endre István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése