2015. február 21., szombat

Ügyészségi reklám az ellenzéknek

Úrfej-felmutatás 2013
Fotó: HVG / Túry Gergely
Az M1 híradója szerint vádat emeltek Dopeman ellen egy 2013-as fejbe-rugásért. A vád: garázdaság. Még akkor is, ha a fej ugyan Orbán Viktoré volt, de „hungarocellből” készült. Ráadásul egy tüntetésen, egy kormány-, illetve Orbán-ellenestüntetésen esett meg az a bizonyos rúgás. Ugyanakkor, a vád minden visszássága dacára előfordulhat, hogy az ellenzék hálás lehet Polt Péter hivatalának.

Ha ugyanis véletlenszerűen megszólítunk járókelőket az utcán, akkor valószínűleg elég szegényes képet kaphatunk a Szolidaritás Mozgalom ismertségét illetően. Annak ellenére, hogy azt a bizonyos, és korántsem százezreket megmozgató, szoboravató tüntetést ők szervezték. Mert a szobor ledöntése előtt felavatták a kormányfő, Sztálin-stílusú mását. Nem bronzból, de szegény országnak rászoruló ellenzéke van. A szobor-döntés jelképes aktusához meg teljes mértékben megfelelt így is. A részt vevők aligha értették félre, hogy a kiépülő diktatúra jelképe a szobor. Arról sincs hír, hogy ezt követően megugrott volna a pszichológusoknál előforduló pánikbetegek száma. Annak ellenére, hogy az ügyészség szerint a vádemelést a szobordöntés riadalmat okozó volta indokolja. Többek között. Miközben ott, és akkor, 2013. szeptemberében ez egy sokkal inkább kontraproduktív előadásnak tűnhetett.

Közben az ellenzék elbukott néhány választást, és önmaga szétszalámizásával is tett néhány szívességet a hatalomnak. Az akkori szobordöntést szép lassan eltemették a hétköznapok. Pityinger László is szép lassan feledésbe merült, és a Szolidaritás és békésen porosodhatna tovább. Azzal a bizonyos habosított műanyag-fejjel egyetemben, ha meg nem rágták az egerek. Ám van, aki ezek szerint nem felejt. Illetve, van olyan szervezet, ami nem felejt. Például az ügyészség. Ők vádat emeltek, mert ezzel is szolgálni gondoltak. Talán éppen Orbán Viktornak. Elvégre az sosem árthat, ha demonstrálják: még a képmását sem lehet büntetlenül bántalmazni. Különösen nem egy olyan időszakban, amikor Rijádtól Varsóig a szobor modelljét rugdalják körbe. Ha nem is szó szerint, csak képletesen. De annál nyilvánvalóbban. Ilyenkor igazán megérdemel egy kis önbizalom-erősítő gesztust a kedves vezető. Az legyen Polt Péter gondja, hogy miért nem vett inkább egy doboz cukorkát, és zárta le csendben a Dopeman-aktát. De még az is lehet, hogy nem a legfőbb ügyész a hunyó.

Az is lehet, hogy valaki, suttyomban, rémesen utálhatja Orbán Viktort. Ezért, a látszólagos szervilizmus lázrohamában elindította a vádemelést. Ezzel a szinte elfeledett politikai csoport, szinte észrevehetetlen akcióját, és annak hősét hirtelen beemelte a napi hírfolyamba. Azok után, hogy Simicska jelezte: Orbánt simán és nagy nyilvánosság előtt le lehet gecizni, igazán kellhetett az emlékeztető. Arra, hogy hungarocell-feje már 2013-ban is rugnivaló volt. Különösen azért is időszerű volt erre emlékeztetni, mert az eltelt időszak ismeretében mindenki felállíthatja a diktatúra-számláló jelen állásáról a saját kis röpdiagnózisát. A mostani vádemelés, különösen, mert a királyi csatornák, mint egyfajta elrettentő erődemonstrációt szórják is a nép közé a hírét komoly reklámértékkel bír.

Közvetve leporolva Gyurcsány jelképes akasztásának emlékét is. De leginkább Sztálinét, és az egykori, nem kevésbé öntömjéneztető diktátorét. S természetesen a Szolidaritásnak, Dopeman-nek, és az egykori, már-már elfeledett szobordöntésnek is akkora reklámot biztosítva a köz-kanálisokban, amekkorát önerőből akkor sem értek volna el, ha megfeszülnek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése