2015. február 28., szombat

Orbán a magyar Kremlben

Orbán Viktor évet értékelt. Az értelmezése körül még valószínűleg hosszabb vita fog folyni. Ezt előrevetíti, hogy az elemzők és a különböző pártok képviselői rögtön a beszéd végeztével elkezdték letenni a garasokat. Ami érthető is. Egy ország miniszterelnökének a beszéde érthetően kerül az adott országban az érdeklődés középpontjába. Akár egyet értenek vele, akár nem.

Sok szempontból mégsem csak maga a beszéd az, ami érdekes lehet. Különösen nem Orbán Viktor esetében, aki maga mondta, hogy nem számít, amit mond, mert az csak pávatánc. De azért is érdekes lehetnek a járulékos körülmények, mert kár lenne elfelejteni azt a kort, amiben a miniszterelnök szocializálódott. Nem csak azért, mert a neo-kádárista áthallások szinte naponta hemzsegnek a kormányzati ténykedésekben. Már akkor, amikor nem éppen Rákosi Mátyás vagy Horthy Miklós korszára emlékeztetnek az egyes megnyilvánulások. Lényeges arra a korszakra az 1960-as évek végétől datálható évtizedekre emlékezni azért is, mert kifejezetten pávatáncos korszak volt. Bár akkor inkább úgy hívták: a sorok közt kellett olvasni, és a sorok közé kellett tudni írni. De lényegében sokban hasonlított a pávatáncra. Nem véletlen talán, hogy Orbán Viktor számára a korrektség olyasmi, amivel nem igazán kell foglalkozni. Nem csak a PC-nek rövidített, olykor valóban értelmetlen udvariaskodásra hajazó, megfogalmazási stílus, hanem az a korrektség is, amivel valaki nem mond egymásnak szögesen ellentmondó dolgokat, illetve nem nézi hülyének a hallgatóságot.

Egyébként az utóbbi is olyan körülmény mait a kremlinológia szabályai szerint érdemes egy pislantásra méltatni. Nem olyan laposra, amivel Andy Vajna aludt bele a nagy évértékelésbe, hanem általában. A Millenárison megszokott beszéd helyett ugyanis a többször is átadott Várbazár volt a színhely. Talán azért is kellett többször átadni, hogy ilyen események alkalmával ne szakadjon le a plafon. De ettől eltekintve is érdemes tudnunk: a jelenlevők száma, a hely befogadóképessége miatt, lényegesen alulmúlta a korábbi közönségét. A kint kígyózó sorokról sincs tudomásunk. A Fidesz népszerűségvesztését is jelezheti persze az, hogy a tömeg látszatát csak kisebb helyen tudták a szervezők biztosítani. De jelezhet egészen mást is. Nevezetesen Orbán Viktor egyre inkább bezáródó önvilágát. A centrális önvezérekről ugyanis történelmi párhuzamok alapján tudjuk: egyre szűkül az a kör, amelyben hajlandó, illetve képes megbízni. Részben okkal, mert a realitásoknak egyre messzebbről integető eszmehalmazzal egyre kevesebben vállalnak őszintén közösséget. Részben ok nélkül annyiban, hogy kizárólag a belső félelmek is képesek leszűkíteni a bizalom körét.

Ennek fényében lehet érdekes az a metakommunikációs, amit az elemzők egy része is említett: az évértékelő végig papírból, minimális szemkontaktus-vállalással zajlott. Orbán Viktor gyakorlatilag végig felolvasott. Ez alkalmasint jelezhette azt a menekülési kényszert is, amivel minél messzebb igyekezett magát elhatárolni a környezettől. A miniszterelnök felelősség-kerülő viselkedése eddig is ismert volt. Márpedig beszédet tartani felelősség. Nem csak a hosszú távú hatása miatt, hanem azért is, mert a közönség metakommunikációs visszajelzése azonnali lehet. A papír felé fordulva azonban „igazoltan távol lehet” a jelen levőktől. Egyben saját magából sem kell sokat megmutatnia. Ami önmutogatás akár leleplező lehet. Akár ténylegesen, akár a belső félelmek alapján. Ahogy a tanárok is pontosan felmérhetik a diák hasonló viselkedése alapján a „lesúgott” dolgozatot egy felolvastatás során, a szemkontaktus kerülését egy felelésnél, és a korábban említett jelek jó részét. Ezek alapján a beszéd sokkal inkább olyan volt, amiben a felolvasó sem hisz. Márpedig ez az, ami leginkább a pávatáncra emlékeztet az egészben.

Az, hogy a beszédírók güriztek-e a szöveggel, vagy Orbán Viktor maga írta meg a házi feladatot, igazából indifferens. Az azonban nem, hogy a miniszterelnök láthatóan maga sem hitte el azt, amit elmond, felolvas. Legalább is a jó részét nem hitte el. Annyira, hogy a jelek alapján nyilvánvalóan félt: még a külön kiválogatott, s egyre szűkebb körben kiválogatott hallgatóságnak sem lesz képes hitelesnek látszón előadni. Ez a belső hitelességi válság lehet talán a beszéd legveszélyesebb üzenete. Ez ugyanis a személyiség olyan szintű beomlását veszélyezteti, ami sokszor vezet már nagyon irreális döntésekhez. Egyszemélyi vezetők esetében ez sokszor azt is jelentette, hogy az utolsó töltényig kitartott a legképtelenebb döntések mellett is. Mert már csak ezek jelentik a kapaszkodót az utolsó nagy összeomlás ellen. A görcsös ragaszkodás. Mindenhez. Bármihez. Elég ehhez a történelmet áttekinteni. Elég olyan példát szolgáltat, amelynek megismétlődését nem sokan szeretnék.

Még talán azok sem, akik haszonélvezőnek hihetik magukat ideig-óráig. Elég, ha arra is emlékszünk: Sztálin idejében a körömolló és a retusecset kezelés voltak a csoportkép-készítés egyik legfontosabb eszközei.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook