 |
| A ságváris névmágia korát megelőzve fokozatolt apostola |
Annak idején, amikor még középiskolába
jártam, az az iskola egy egyetemi gyakorlóiskola volt. Most valami FM KASZK nevű
vízfej gondolkodik felette. Az iskola neve is megváltozott azóta. S bár nekem
személy szerint a régi névadóval sem volt gondom, mivel egyszerűen nem
foglalkoztam vele, a mostani legalább tényleg jellemző a sulira.
Annak idején Asztalos Jánosról volt
elnevezve. Ma az iskola egykori igazgatójáról, Varga Mártonról. A Ficus elastica
az üvegházban akkor is békésen növekedett, és legutóbb, amikor ott jártam, még
mindig élt. Ugyanott, ugyanaz. Miközben évtizedek teltek el, és nem egy olyan
tanárom van, akikre már csak az emlékükre ültetett fák emlékeztetnek. S
valójában egyre homályosabbak azok az emlékek, hogy kivel ki szúrt ki, kit ki
feleltetett büntetésből, vagy kapott akár érdemtelenül jelest. Az évtizedek
elszálltak. Az akkori ideológiák is. A fikusz azonban azóta is el van. De ha
nem lenne, akkor sem az ideológiák tehetnének róla, hanem az, ha az iskolának
nem lesz pénze az üvegház fenntartására, ha a „dübörgő gazdaságban” nem lenne
helye az ott képzett kertészeknek, ha a remekbe szabott oktatáspolitikai
baromságok tönkreteszik azt, amit generációk építettek fel. Olyan generációk,
amelybe a legkülönbözőbb tanár-emberek és diákok egyaránt tartoztak. Volt
tanárom, aki szerint Lenin talán egy jobboldali elhajló volt, és emberségből,
gerincből többet tanulhattunk tőle, mint a jelen sok neofita talpnyalójától.
Ahogy a szakmát is csak sikerült megtanítani a diákoknak. S persze, voltak
kevésbé kedvelt tanárok is. Hol nincsenek. De valahogy mindig az „iskola” maga képezte
az emlékek magvát.
Valahogy soha nem a neve alapján ítéltem
meg az emlékeket. A név csak egy címke. Megette a fene azt, ha egy iskola
esetében a nevet hiszik legfontosabbnak. Nem azok, akiket a név, míg odajárnak
összefog, és végzés után összetart. Hanem azokat, akik az iskolával szembeni
kellemetlen emlékeik hatására még a nevet is eltörölnék. Ha már az iskolát nem
képesek. Ha már az odajárt generációkat, az őket a szünetben talán kicsúfoló
iskolatársakat nem képesek a Holdra száműzni. Akkor legalább a névtáblába rúgjanak.
S amiért a személyes emlékekre kitértem az az, hogy miért tett szomorúvá, és
miért hökkentett meg egy, a legfrissebben gumicsont-gyanús hír egyik szólama. Különben
igen, a „Ságváriról” van szó, és az általánosabb véleményemre is szánok pár
mondatot majd. Előbb az az ominózus kiragadás jöjjön az átnevezést említő egyik
forrásból.
A tudósítás szerint: „Bor Zsolt, a Ságvári-gimnáziumban végzett fizikus akadémikus szerint
elég a “mondvacsinált kommunista hősből”, itt lenne az ideje a névváltoztatásnak”.
S lehet nyugodtan hibáztatni, de eleddig fogalmam sem volt kicsoda Bor Zsolt,
és hol végzett. Miközben Ságvári Endréről azért nagyjából él még valamilyen kép
a generációmban. Ha máshonnan nem, akkor a háború alatti életéről, illetve lelövéséről
készült film okán. Amellyel kapcsolatban senki ne fáradjon leszögezni, hogy kádárista
propagandafilm volt. Az volt. Ahogy Ságvári Endre sosem tagadta a baloldaliságát,
és akár kommunista voltát sem. Egy elvet vallott még akkor is, amikor a neveit
váltogatta. Ellentétben például a jelenlegi miniszterelnökkel, aki a KISZ-től a
konzervatív jobboldalt felhasználó diktatúráig ugyanazt a nevét adta a prosti
bugyijánál is gyakrabban változó ideológiájához. Miközben elve az elvtelenség.
Olyan kiszolgáló-személyzettel, mint az árnyékkeresztény Rétvári Bence és Balog
Zoltán, a persely cinikus pátere.
Bor Zsolt kapcsán különben igyekeztem korrepetálni
magam. Elvégre mégsem árt, ha az embernek legalább felszínes képe van valakiről,
aki a jelek szerint nagyon utálhatta azt az iskolát, amelyben érettségit
szerzett. S amely elindította a jelenlegi akadémikusságig vezető úton. Ezt a
szinte gyűlöletig fajult ellenérzést a fentebb emlegetettek alapján gondolom. Ellenkező
esetben nem az iskola nevével, hanem a fejlesztésével, a diákjaival, vagy akár
az iskolatársakkal való sörözéssel foglalkozna. Habár a névmágiát már közel két
éve is emlegette, mint most olvasom a neten. Talán mert a lézerekről már akkor
is mindent tudott. Mert olvasom most, hogy azzal foglalkozik az akadémikus úr. Aki
különben 1973-ban a Szovjetunióban, Kijevben végzett. Aki ezek szerint a
Ságváriról elnevezett iskolában elég jó ifjúkommunista lehetett. Akkortájt
ugyanis nem akárkiket vettek fel a szovjet egyetemekre. S mert az adatlapján
azt olvasom a végzettségei között, hogy „1975 PhD. fizikából, JATE”, nem akárki
lehet a most nyilatkozó névmágus. 1975-ben ugyanis PhD fokozat de facto nem létezett hazánkban. Ha
neki, két évvel a kijevi tanulmányok után mégis odaadták Szegeden, akkor azt
hiszem, inkább nem akarom tudni, hogy Bor Zsolt mennyire volt „mondvacsinált kommunista hős” az 1970-es
években. De akkor sem, ha elfogadom az akadémiai adatlapot, ahol csak egyetemi doktori szerepel az adott évben.
Ahogy azon akadémikusok pályáját is lehet,
hogy jobb nem feszegetni, akik a névminősítő bizottságot alkotják. Amelynek
ténykedését jelzi az, hogy „Ságvári
nevének használatát az MTA a “nem javasolt” kategóriába sorolta”. S akkor
hirtelen eszembe jut, hogy kár is lenne nevesíteni a dísztársulatot. Elvégre
lehet: Horger Antalról azt sem tudnánk, hogy a világon volt, ha nem csapja ki a
nevét később megörökítő József Attilát. De aztán eszembe jut, hogy mégis
érdekes lehetne tudni a döntnökök névsorát. Mert az akadémikusok jobbára nem az
1990-ben született korosztályból keverednek ki. S mégis érdekes lenne tudni,
hogy akadémiai szinten kik komcsiznak. Hátha kiderülne, hogy annak idején
intézeti párttitkárok, évfolyam-bizalmik, és hasonlók lebegtetik most másik, a
most más irányba elvárt nyelvcsapások irányába a köpönyeget.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése