2015. február 23., hétfő

Decibelekkel a hatalomárnyék-szék felé

Az LMP egyre érdekesebb tiszteletkörökkel képes meglepni a nagyérdeműt. Szinte hagyományőrzésből, amit a lassan történelmi múlttá vált önszalámizással vezettek be. Most éppen a peres korszakukat élhetik. Ez alighanem valami összevont esete az orális és anális korszaknak. Már akkor, ha egy pártra van értelme Freud tanításait átvetíteni.

Bár, valószínűleg nincs értelme. Még akkor sem, ha a pártokat is emberek alkotják, és a tagoktól, illetve a környezetüktől fejlődnek olyanná, amilyennek a mindennapokban látjuk. Azért persze lehet abban az orális szakaszban valami. Nem annyiban, hogy a párt, mint olyan elkezd mindent a szájába venni, majd kiül a Duna-partra egy jó szivarral. De annyiban igen, hogy a politikában el nem ért fontosságot megpróbálja hangoskodással pótolni. Mert azért Veszprémben nem csak a Fidesz bukott, hanem a balabbik ellenzékkel nem annyira, a Jobbikkal pedig esetlegesen tárgyalni képes LMP is zakót kapott. Kisebbet, mint a Fidesz, de kis párt, kis zakó. Ami nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy megint vesztettek egy képviselői fizetést. Ja igen, képviselői helyet is vesztettek. S talán ezért is próbálkoznak az anális szakasszal. Mármint a máséval. Ami különben szintén absztrakció, mivel a hatalomnak nincs olyanja. Az LMP által teljesíteni vélt szívesség tehát szintén csak absztrakcióként értelmezhető.

Miközben a perek nem okvetlenül absztraktak. Még akkor sem, ha meghirdetésük simán belefér az aktuális hangoskodásba. A minap Schiffer András gondolta, hogy perelni akarja a veszprémi időközi választás győztesét. Ma már a hírek szerint a párt perel. Ki nem fogja senki találni, hogy kicsodát és miért. Úgysem hallom, hogy ki mire tippelt, tehát maradjunk abban, hogy tényleg a veszprémi szavazással kapcsolatban perelnek. Varjú Lászlót, a Demokratikus Koalíció alelnökét. A hírek szerint tehát az LMP mégis csak kimegy a csalitosba, rápippant a világ száz bajára, és perel. Gondolom eközben fel sem tűnik sem Schiffer Andrásnak, sem az LMP más politikusának, hogy egyre inkább besorakoznak a Fidesz politikai szekértolóinak szervezett önképzőkörbe. Elérve lassan azt, hogy a Fidesz nevű formáció legyezőszerűen kinyitható szervezetként legyen elképzelhető. A centrumába tartva a tiszta hatalommániát, amely központi akarnokságot a rugalmasság látszatát kölcsönző gumikötelekkel erősítenek a társadalomhoz.

Függetlenül attól, hogy azokat külön-külön minek hívják, és a látszat erejéig milyen nyilatkozatokat tesznek. A Fidesz klerikális platformja például szinte már csak a cégbíróságon van külön szervezetként nyilvántartva. Valószínűleg a tagok sem hiszik el, hogy a KDNP önálló párt lenne. Ellentétben a Fidesz radikálisainak csatlakozó pontot kínáló Jobbikkal, amelynek tagsági többsége alighanem hisz a párt önállóságában. Holott elég nyilvánvaló áthallások teszik kétségessé ezt az önállóságot. Függetlenül attól, hogy Orbán Viktor és Vona Gábor azonos keltető-csoportban is próbálkozott a szervezkedésssel annak idején. Elég a hallgatólagos támogató-akciókra, vagy éppen ellenkezőleg, az elhatárolódások hiányára gondolni. A túlsó szárnyon, a baloldal felé pedig ott van az LMP. Függetlenül attól, hogy Veszprémben Schiffer András koccintott-e nyilvánosan Kubatov Gáborral vagy sem. Egyszerűen azért, mert már elég régóta ismertek azok az LMP-s akciók, amelyek többet ártanak az ellenzéknek, mint a kormányzatnak. Még akkor is, ha az egyes politikusaik részéről még akár a személyes unszimpátiákat is el lehet fogadni. Mert ostobaság lenne azt hinni, hogy akármelyik politikust alanyi jogon szeretni kellene.

Azt legfeljebb csak az egészen ostoba, és diktatórikus vezérek hiszik, hogy a neki tapsolók mind imádják, és akik nem tapsolnak azok mind utálják. Ebből a szempontból Orbán Viktor teljesen a helyén van. Schiffer és pártja pedig a lehető legjobb ajtókon kopogtat. Apró szívességekkel a Vezérnek. Biztosítva ugyanakkor az „ellenzék” megosztását. Ha az ellenzéknek hívott massza tagjainak ez egyedül nem menne. S korántsem az a baj, hogy pereskednek. Ha indokoltnak érzik, tegyék. Ha igazolható az igazuk, különösen tegyék. Ha a DK, vagy Kész Zoltán galádságot követett el, akkor az igazságérzet is az elmarasztalást indokolná.

Az azonban nem kicsit árulkodó, hogy nem a bejelentett per első tárgyalása után értesülünk az esetleges ügyekről, hanem először a nagy üvöltést halljuk. Majd alighanem a nagy hallgatás következik. Kicsit hasonlítva arra, amikor a kampányfinisben annak idején polgármestert is tartóztattak le. Majd szép csendben megszülettek a felmentő döntések a bíróságokon. Olykor évekkel később. Most csak a kétségébresztő orális szakaszban van az LMP pereskedése. A nyelvnyújtogatás és kalapozás majd csak eztán jön.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Schiffer állítólag azért perel, mert a jó hírnevét rontja, hogy egyeztetett volna a fideszes választást irányító Kubatovval. Holott az csakcsupán véletlen, hogy ugyanott ebédelt a földszinten, ahol az emeleten volt a fidesz választás irányítása.
    Noch einmal: mert hírbe hozták a fidesszel az rontja az ő jó hírnevét. EBBEN egyébként igaza van. Csakhogy ez a vélemény nem most, és nem csak ezért alakult ki róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Schiffer bő verítékkel dolgozott azon, hogy senki ne lepődjön meg a fideszes kapcsolatokon

      Törlés