Forrás: MTI Fotó Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely |
Orbán Viktor leült
a frakcióvezetőkkel tárgyalni. Mielőtt bárkin az optimizmus rózsaszín hulláma
borulna át, nem a lemondásának körülményeit szándékozta megtárgyalni a
meghívottakkal. Állítólag a külpolitikáról folytatott egyeztetéseket. Ami egy
derekas csapda, ha belegondolunk. A tárgyalásra elballagók pedig önként, és
dalolva nyelték be a horgot.
A legtriviálisabb megoldás ugyanis az lett
volna, hogy ezt a tanácskozást egy alapos és megfontolt bojkottal tiszteli mag
az, aki egy kicsit ad magára. Tulajdonképpen oldalfüggetlenül. Mondhatni: akár
nevelő célzattal is. Az ugyanis aligha titkolható, és legkésőbb a
Merkel-látogatáson kiderült, hogy Orbán Viktort a határon kívül, de nyugati
irányban szinte biztosan leírták. Alkalmasint keleten is leírhatták, mivel az
ukrajnai tárgyalásokon nem vett részt, és erősen kérdéses, hogy Szijjártó
tárcája milyen szinten képviseltette magát, a Magyarországgal különben határos,
Ukrajna jövőjét is körvonalazó tárgyalásokon. Márpedig ezen a téren nem annyit
ér valaki, amennyit kapart, hanem annyit, amennyire figyelembe veszik,
amennyire a jelenlétét fontosnak tekintik. Ebből a szempontból nézve Orbán
Viktor gyakorlatilag elérte az I. osztályú pofozóbábú szerepét. Legfeljebb
lábtörlőként veszik figyelembe. Amiben az egyetlen szomorú pont az, hogy vele
az ország is csúszik a mocsárba.
Az azonban mindettől független, hogy az
említett megbeszélés a frakcióvezetőkkel alapvetően nem külpolitikai
jelentőséggel bír. Záhonytól keletre és Hegyeshalomtól nyugatra alapvetően nagy
ívben tesznek a parlament különböző gittegyleteinek vezetőire. Érthetően.
Ugyanis alapvetően semmi közük hozzá. Az ország hivatalos politikája a
kormányzat kezében van. A frakcióvezetőkkel való megbeszélés tehát nem más,
mint egyfajta hatalmi demonstráció és csőbehúzási kísérlet a kormány részéről. Amikor
ugyanis a „nemzeti külpolitikai célok eléréséhez” kér a miniszterelnök
támogatást, akkor ez világos, hogy a személyes politikai ámokfutásának
felelősségterítéséről szól. Különösen azon a ponton, amikor már nyilvánvalóan
nekiment a falnak, és lezúzta az orcáját. Amikor egy ezzel a céllal
meghirdetett megbeszélésen részt vesz valaki, akkor a saját részéről
gyakorlatilag automatikusan legitimálja az említett célokat. Elfogadva egyben a
kormányfő által erőltetett, és gyakorlatilag a szélsőjobb felé hidat képező
retorikai fordulatokat is.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy nagyon nehéz
lehet a népnemzeti retorikába csomagolt arzént visszautasítani. Különösen úgy
nem, hogy nincs kommunikációképes alternatív programja résztvevőknek. Anélkül
még azt sem lehet eljátszani a tárgyalásokon, hogy: „rendben öcsi, kimossuk a
gatyádat, de cserébe...”. Cserébe ugyanis nincs mit kérni. Illetve, volna mit
kérni, de jelenlegi ellenzéknek nincs olyan program a kezében, ami mögé
bármikor százezreket tudna mozgósítani. A részvétel ilyen körülmények között
nem más, mint egyértelmű behódolás, illetve nyilvános fegyverletétel a
kormányzat, és személyesen Orbán Viktor előtt. Aki a jövőben bármikor
kijelentheti: „a Parlament egészének
támogatása van a külpolitikája mögött”. Ami egy igen egyszerű, de
ugyanakkor leleményes kommunikációs húzás is a Putyin-látogatás előtt. Egész
egyszerűen elszíva a levegőt minden tiltakozás elől, és hosszú távra ismét
tehetetlenségbe kényszerítve az ellenzéket.
A parlamenti ellenzéket mindenképpen.
Ráadásul úgy, hogy ezt az ellenzéket már most is olykor körüllengi a
kollaboráció diszkrét kénszaga. Azzal, hogy legitimációs bázist biztosítottak
Orbánnak, ez a fekete dicsfény már nem is olyan homályos. Ott ködlik az
Országházban és környékén. Gyakorlatilag függetlenül a megbeszélések
tartalmától. A parlamenti többség ugyanis továbbra is bármit megszavazhat.
Putyin szentté avatásától Orbán kancellárrá kenéséig. Teljesen mindegy, hogy
mit ígért, vagy beszélt. Az eddig sem sokat számított. De most már őfelsége ellenzékét is oda lehet hazudni maga mögé.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése