Békemenet: érdeklődés hiányában elmarad

A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a részvételt. De erről nem nyilatkozott Csizmadia László. Csak arról, hogy nem lesz. Valójában az indoklás az, ami elgondolkodtató.

Olyasmikről beszélt az ATV-n, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) létrehozott egy szakértői csoportot, ami abban segíthet, hogy megtalálják a valóság optimális megközelítését. Erre nyilván szükség van. Különösen egy olyan társadalmi helyzetben, ahol a valóság megközelítése időnként a rendőrség sorfalaiba ütközik. Azért a CÖF-ot nem kell félteni. Valószínűleg nem azért marad el a békemenet, mert félnek a rendőri igazoltatásoktól. Annyira nem közelítik meg a valóságot, hogy zavarják ezzel Orbán köreit.

Akkor miért marad el? Az elnök szerint azért, mert a tárgyalóasztal mellett, illetve a parlamentben kell megoldani a kérdéseket. Mely utóbbiba a kormánypárti többség korántsem úgy alakult ki, hogy a szavazóképes, belföldön élő lakosság elsöprő többsége rá szavazott volna. Mindamellett érdekes gondolat, hogy Csizmadia szerint, „ha normális mederbe a parlamenti falak közé szorul majd az ellenzék munkája és konstruktívvá tud majd válni, akkor nincs szükség Békemenetre”. Amely gondolatmenethez jó lenne megtalálni azt a nyilatkozatot, amely ugyanezt fejezi ki abból a korszakból, amikor a Fidesz vonulgatott ki az országházi ülésekről. Biztos akkor is mondott ilyet. Mert azt kár lenne egy civilen összefogótól elvitatni, hogy következetesen gerinces emberként elfogulatlanul nézi a civilek érdekeit.

Ugyanakkor még emlékezhetünk arra is, hogy az első békemenet legnagyobb mozgósító ereje valószínűleg az a populista ajánlat volt, amellyel a gazdasági életben járatlanoknak önfelmentést kínált. Nagyjából azzal a mottóval, hogy a bankok tehetnek mindenről. Márpedig a saját döntések rossz következményeinek a hárítása jelentős mozgósító tényező. Elég, ha a miniszterelnökre tekintünk. Aki állandóan keres valakit, valamit, ami ellen harcot hirdethet. Bízva abban, hogy megtalálja valaki másban a hibást. De leginkább abban, hogy másokkal is megtaláltatja másokban a hibát. Miközben az utóbbi idők köznapi ellenzékiségét egy olyan törvénycsomag, a rabszolga- és bérbíró-törvények generálták, amikért nehéz másban, mint a kormánypártban, kerestetni a hibát.

Amikor a CÖF megpróbálta megközelíteni a valóság nekik kiutalt változatát valószínűleg ugyanezzel a problémával találkoztak. Azzal, hogy a nagy hibáskeresésben egy sokakat esetleg hátrányosan érintő csomagot követően kellene mozgósítani a kormány mellett. Így inkább keresett az elnök egy olyan szólamot, ami valójában csak egyet jelenthet: az idei békemenet érdeklődés hiányában elmarad.

Andrew_s

In memoriam: Andy Vajna

Andy Vajna, azaz Vajna András György, mostantól odafentről nézheti azt a marakodást, ami idelent zajlik. Életének 75. évében meghalt. Valószínűleg olyan képet hagyva maga után, amin még hosszasan fognak vitatkozni. Mert akkor, ha azokra a nagymozis filmekre emlékszünk, amelyek mögött ott állt, akkor valószínűleg azt mondhatjuk: volt tehetsége ehhez az iparhoz. Sikertelen sem volt benne. Talán éppen ezért nem egészen értették sokan, hogy mi dolga volt a magyar politikában.

Magam sem értettem. Ma sem értem teljesen. Nem azt, hogy a „még több pénzt” ez hozta, hanem azt, hogy erre Vajnának, mint embernek mi szüksége lehetett. De talán hitt egy kicsit abban, hogy a magyar filmipart jobbá, ismertebbé lehet tenni. Egy pénzember pedig jobbára abból él, hogy pénzt lapátol. De most mér ez a vonulata már az életének alighanem lényegtelen. Nem azért, mert nem volt hatása, hanem mert ehhez is két fél kell. Az üzletember abból él, hogy üzletet csinál. A magyar politikai elit is kellett ahhoz, hogy politikai szereppel bíró üzletekkel „kínálják meg”. Az pedig legfeljebb nevetséges, ha ugyanaz a politikai elit az egyik üzletembert kirakatba teszi, és lenyalja a port a talpáról, míg a másik üzletemberből univerzális bűnbakot kreál a kommunikációs szintjén.

Mindamellett, most, hogy meghalt, sokkal érdekesebb lehet az, hogy milyen veszekedések fognak zajlani a hagyatékért. Mind a vagyoni hagyatékért, mind azokért a kommunikációs csatornákért, amelyek elvesztették a „gazdit”. Még az sem kizárt, hogy Palácsik Tímea felnő a feladathoz, ahogy a Vajna-filmek egyikének címadója, Evita is. Akinek még az emlékét sem szeretném megsérteni ezzel a párhuzammal. Különösen mert valószínűbbnek tartom, hogy a Vajna tulajdonolta hazai médiabirodalomról inkább az fog kiderülni: Vajna a jól fizetett stróman szerepét töltötte be. Talán már abban a tudatban, hogy hamarosan fentről röhöghet a tíz karommal egymásnak ugrók csapatán.

Azért inkább az olyan filmekre emlékezzünk, mint a „Terminátor”, az említett „Evita”, vagy akár a „Vörös zsaru”. A halott pedig nyugodjék békében, míg az élők veszekednek tovább.

Andrew_s

Tényleg Blanka a legfontosabb szereplő?

A gumicsont-híradó alapján a rendszert megtámadta egy gimnazista. Akkora veszélyt jelentve, hogy maga a magasságos bayerzsóti is beszállt a mocskolódásba. A legutóbbi hírek szerint most a kormánymédia is beszállt az iszapbirkózásba. Az ember meg csak kapkodja a fejét, hogy ki hazudik. Illetve mikor.

Valójában huszadrendű kérdésnek tűnik, hogy az aktuálisan közsajnálati célpontnak választott Blanka áll-e bukásra bármiből. Már csak azért is, mert néhány szervilista iskolai tanár szinte mindenhol van. Egy tetszőleges diákot tetszőleges időpontban tetszőleges mennyiségű elégtelennel ellátni egy pillanat műve. De legalábbis nem tart sokáig. Ezt valószínűleg a legtöbb tanár, de a legtöbb diák is tudja. Az, mondjuk, kínos lenne, ha kiderülne: a vagdalkozás mögött a diáklány részéről a pótcélpont-keresés ősöreg stratégiája van. De a leány szerint nem áll semmiből bukásra, és miért ne vegyük komolyan ezt a nyilatkozatot.

Az egy megint más kérdés, hogy a mennyire érdemes felvenni azt a stílust, amit nyugodtan nevezhetünk bayerzsótizmusnak. Mert Bayer Zsolt kétségtelenül majdnem a tökélyre vitte, hogy miként kell trágár, ócska, fenéklyukból előtörő stílussal megnyilatkozni azokról, akiket az adott pillanatban az ő nagy vezére ellenfelének, illetve ellenségének tekint. Alkalmasint persze tudva, hogy az ilyen vezér-lojalizmusban fetrengő betűvetők felett a vezért szinte bármikor ki lehet cserélni. Ha holnap Putyin annektálná Felcsútot, akkor Bayer az orosz ellenzékben is megtalálná azt, aki „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli”. Mely kitételsor alkalmazása egy fiatal lánnyal szemben azért felvethet egy egészen más jelenséget is. Lehet, hogy a vezér ölbéli bayerzsótikájának megállt az idő. Leragadva azon a szocializációs ponton, ahol egy lánynak úgy kell udvarolni, hogy meg kell húzni a haját az ovi udvarán. Úgyhogy lehet, hogy csak egyről van szó: a Fidesz 5ös párttagkönyvének tulajdonosa be akar vágódni Blankánál.

Talán azért mert felismerni vélte azt a lelki rokonságot, amellyel a diáklány Fideszt undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járványhoz hasonlította. Amely stílus szintén kevésbé alkalmas arra, hogy valakit kifinomult stílussal gyanúsítson meg valaki. Különösen azt követően, hogy amikor visszaszólt Bayernek, akkor azt üzente, hogy a nevezett „nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amiben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja”. Ami nagyjából azt a módszert követte, ami szintén ismert az oviból. Amikor minden konfliktus úgy kezdődik, hogy visszaütöttek. Amely beszólás kommunikációs értéke számomra nulla. Még akkor is, ha biztos vannak sokan, akik szerint karakán, és nagy mondás.

Az egész gumicsontról inkább az jut eszembe, hogy vigasztalóbb lenne, ha nem egy frusztrált óvodai közösség szintjén zajlana a kommunikáció. Egyik oldalon sem. Még akkor sem, ha tudom: a verbális ökölrázás sok indulatot képes levezetni. De még csak nem is csak széplélekségből tartanám vigasztalóbbnak, vagy az ifjúsági stílus iránti aggódásból. Inkább azért, mert az indulatok az asztalracsapás pillanatában kétségtelenül segíthet. De csak akkor, és másban sem nagyon. Ahogy viszonylag kevés kocsmai verekedés közben építettek új kocsmát.

Andrew_s

Nyugdíj-kifizetési nyögvenyelős főpróba

A nyugdíjak késve érkez(t|n)ek. Pont. Nagyjából ez az, amit tudunk. A többi szinte kivétel nélkül találgatás. Amely találgatás-cunamiban kétségtelenül lehetne egy kicsit fixebb kavics, ha a miniszterelnök kiállna, és mondana valamit. A magyar, egyetemleges felelősséget takaró, berendezkedés alapján akár bocsánatot is kérhetne a nyugdíjasoktól. Ahogy azt a DK is felvetette.

Ez még akkor is egy gerinces, ha tetszik polgári, lépés lenne Orbán Viktortól, ha tetszőleges technikai, műszaki, illetve emberi okai vannak a késedelemnek. Azt azonban, hogy a miniszterelnök milyen képzetekkel rendelkezik a gerincről, mint olyanról azt jól mutatja a DK felvetésére született zsigeri válasz. Ami kimerül abban, hogy a DK bezzeg elvett egy havi nyugdíjat. Miközben elfeledkeznek pár dologról. Még arra az esetre is tekintettel, ha a megállapításuk helytálló lenne. Ezek egyik legfontosabbika az idő-faktor. Nevezetesen azt, hogy kilencedik évébe fordult Orbán Viktor kormányzása. Így a bezzegező visszamutatás már nem annyira okszerű, mint nevetséges. A másik, hogy a Gyurcsány-kormányt egy választás leváltotta annak idején. Ha tetszik, a választók megbüntették a hibákért, hiányosságokért.

Ha az Orbán-csapat a visszamutogatásban látja az okokat, és a megoldások helyett a bűnbakot keresi az elődjében, abból csak egy dolog következhet. Nevezetesen az, hogy a jelenlegi kormány valós teljesítménye semmivel nem jobb az elődjénél. Ellenben rosszabb ettől még lehet. A győzelmi kommunikáció ellenére. Illetve, talán éppen azért. Ha ugyanis a körülmények látványosan javulnak, akkor nincs az a zsákfalú, amelyben ezt nem vesziu észre valaki magától is. Ha folyamatosan bele kell verni az emberek orrát egy-egy kommunikációs kampányba, akkor mégsem lehet annyira látványos a haladás, hogy ezt észrevegyék az emberek. Nem a kormányfő baráti körében, hanem általában az országban. Talán nem véletlen, hogy a győzelmi jelentésekkel való kampányolás, a saját hatalmukat megtapsoltató gyűlések szervezése az olyan kormányzatok sajátja, amelyekben az erő fitogtatása észrevehetőbb a teli asztalnál.

De térjünk vissza a nyugdíjak kése körül kialakult lózungváltásokra. Orbán kiállhatott, és bocsánatot kérhetett volna. Azonban alig hiszem, hogy akár a DK-ban is, de bárki komolyan gondolta, hogy erre sor fog kerülni. Ugyanakkor az, hogy Orbán mondja meg, hogy ennek mik a valós okai, az szintén egy naiv elvárás. Ha az okok gazdaságiak, akkor azért nem fogja megmondani, mert nem foglalkozik az üzleti világgal. A saját üzleteinek bonyolítására strómant tart. A családira ott van a felesége. Országosan pedig van egy dedikált miniszter. Az a különben talán jobb sorsra, és jobb kormányfőre érdemes Varga Mihály, aki nyomokban még szakértelmet is tartalmaz. Nem is értem, hogy mit keres még a kormányban, és miért nem Mészáros Lőrinc ül a helyén. Abban az esetben esetleg valószínűbb lenne az a kép, amely államcsőd-közeli helyzetet vizionál a kifizetések késedelme mögé.

Akkor is, ha ez a késedelem a GIRO Zrt. péntek esti közleménye alapján csak fél nap. Azt ugyanis az Index összefoglalója is jelzi, hogy a banki rendszeren való átfutás még korántsem jelenti azt, hogy a nyugdíjas számlájára rá is kerül a bankjánál a pénz. Az ugyanis a saját bankjának a rendszerétől is függ. Azt a képet ugyanis nyugodtan hessentse el mindenki, hogy akár a pénzek feladásakor, akár azok számlára könyvelésekor serény kisasszonyok körmölgetik a feladóvevényeket, és csörgő-hörgő pénztárgépeken gépelik be a számlavezetés napi átutalásait. Valójában éppen az teszi kétségessé a magyarázkodások egy részét, hogy nem így van. Valószínűbb ugyanis, hogy időzített, kötegelt átutalással indul el a pénz egy olyan listára, amely lista mögött részben az informatikai rendszerben nyilvántartott fogadó oldali folyószámla, illetve ennek hiányában fizikai postacím van. Tekintettel arra, hogy az informatikai rendszerek képesek a dátumok automatizált kezelésére, a megfelelő értéknap szabály-alapú kiválasztására, még az értéknap ellenőrzés néllküli hibás kiválasztása is kérdéses lehet. Az, ami állítólag hivatkozási alap lehet.

Természetesen ettől még előfordulhatnak akár informatikai, akár emberi hibák a rendszerekben és a rendszerek üzemeltetésében. Ha azonban ez a helyzet, akkor az, akinek pesszimistább a szemlélete, nehéz lenne erről a pesszimizmusról lebeszélni. Mert vagy a rendszer belső ellenőrzést végző alrendszereivel, az automatizmusok kezelésével, illetve az informatikai minőségével van probléma, vagy az üzemeltetését végzők szakértelmével. De bármelyik is legyen ezek közül a valós ok, elég fedezetlen ígéret lenne az, hogy soha többet nem fog ilyen eset előfordulni. Miközben az, aki conteo-érzékeny, akár főpróbának is tekintheti a jelenlegi esetet. Annak tesztelésére, hogy amennyiben egy költségvetési csőd, netán egy kis fél-egynapos költségvetési spekuláció, miatt állnának le az állami kifizetések, akkor milyen lenne társadalmi reakció.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Orbán Gundel-kommunizmusa

A Gundel a jelek szerint szociális gondoskodás alá vette a miniszterelnökség dolgozóit. Esetleg csak a miniszterelnököt? Bármi lehet. Az ominózus eset kapcsán azonban van, aki számolni kezd, és van, aki nem. Ugyanakkor Orbán igen magasra dobta a labdát. Kérdés, hogy az ellenzéki kommunikáció ezt lecsapja-e?

Az, hogy a kádárizmus korszakában sem volt nagy titok, hogy igen jól ki lehetett jönni az országházi, illetve minisztériumi büfékben étkezve. Egyébként nem egy céges étkezdében is. Mert akkor úgy gondolták, hogy a szocializmus szociális gondoskodásának az egyik példája, ha a munkáltató hozzájárul az egyébként alulfizetett dolgozó költségeihez. Ezen a szálon haladva azt is mondhatnánk, hogy a társadalom szociálisan a Gundel éttermén, illetve minden más kedvezmény fenntartásán keresztül hozzájárul Orbán Viktor háztartásához. Amelyben minden gyermek, de Ráhel egészen biztosan a maga lábán áll. Elvégre Orbán Ráhel annak idején ezt nyilatkozta, és a bahreini kirándulásáról készült egykori kép alapján nem is lehet másként. Mert aki nyilvánvalóan a sarki turkálóból öltözködik, az nem lehet milliomos. De hagyjuk is ezt a szegény lányt. Mert zavarában nem fog célba találni a pelenkával. Meg nem tudjuk étkezik-e a Gundel szociális étkezdéjében.

Ugyanakkor a miniszterelnök sem okvetlenül milliomos. Így nyilván rászorul a szociális szolidaritásból támogatott ellátásra. Ennek lehet egyfajta példája az igen kedvezményes árakkal ellátott étlap. Amely talán csak nyomdahibás. Amennyiben lemaradt egy-egy nulla az árak végéről. Az sem kizárt, hogy előbb utóbb egy ennél is sokkal teljesebb szociális ellátáscsomag jár majd a jelenlegi hatalom egyes képviselőinek. Egy-egy olyan szociális csomag, amely majd mindenkinek jár. Abban a büntetés-végrehajtási intézményben, amelyben a közhatalommal visszaélők vezekelhetnek majd. Majd akkor, ha a társadalom cselekvő-, és szavazóképes többsége is úgy gondolja.

Addig tart a birkanyírás. Meg a Gundel-kommunizmus.

Andrew_s

Karmeliták: így alázkodunk mi

Felszentelték Orbán új irodáját. Önmagában egy uborkaszezonra való hír is lehetne, ha nem lenne meg a maga szimbolikája. A kereszténységre hivatkozó, de számos inkább embertelennek tekinthető törvénytől a felszentelést végzőig bezárólag. Az előbbi simán belefér az eddigi decibelkeresztény retorikába. De az utóbbi…

Mert az sem semmi, hogy találtak olyan szerzetest, aki egy decibelkeresztény miniszterelnök irodáját egyáltalán felszenteli. Függetlenül a saját rendjétől, annak külön küldetésétől. Ám számot vetve azzal, hogy a jelenlegi törvények, rendeletek közé nem egy olyan került, amelytől Pál, ha a Bibliában leírtaknak hinni lehet, hidegrázást kapna. Amúgy, a Biblia alapján az irodaszentelés, mint olyan is megcsúfolása a Szentírásnak. Ha figyelembe vesszük azt, amit Máté közvetít a nagyérdeműnek. Ami kifejezetten tiltja a hittel, imával való hivalkodást:

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

(Mt. 6)

Ugyanakkor, ami a felszentelő kiválasztását illeti, mint említettem, szintén megérdemel pár gondolatot. Az az épület, amelyben kialakították az új irodát, egykor a Karmelita rendé volt. Tudom, nem Orbán vette el a szerzetesrendtől, és az épületben, II. Józsefnek köszönhetően, már régóta színház működött. Ami legalább a hazai kormánypárt kereszténységével is harmonizáló épülettörténeti mozzanat. Ettől függetlenül van azért némi pikantériája annak, hogy éppen egy karmelita szerzetes szentelte fel a miniszterelnöki irodát. Miként azt a miniszterelnök Facebook-oldalán is láthatjuk.

Az egyik olvasata a választásnak az a nyilvánvaló üzenet, hogy a rend ezzel a gesztussal végleg lemond az épületről. Egyben, és ez már egy másik üzenetkör, van benne egy ugyanolyan gesztus, mint a nem mindig barátságos TSz-szervezéseknek. Pontosabban annak, amikor az egyéni gazda elvett földjén „megengedték”, hogy a gazda, immár TSz-tagként, dolgozhasson. Majd az esedékes gyűléseken meg is tapsolja a kialakult helyzetet. Amiben nyilvánvalóan volt egy, az érintettet folyamatosan megalázó gesztus. Ez a jelen esetben akkor is igaz, ha a szerzetes nyilvánvalóan nem tehet erről. Akkor sem, ha a rend vezetése, egy alányaló gesztussal maga tapsoltatja meg vele a regnáló hatalmat. Amolyan díszkatolikusként, erdőpéteresen.

Andrew_s

Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s

Lázár bejelentkezett?

Ma több helyen attól volt hangos a net, és a média általában is, hogy a nemzeti kaparnok, alias Lázár János a Makói Városi Televíziónak nyilatkozva beszólt a kormányzó hatalomnak. A rabszolgatörvény kapcsán. Fura módon a bérbírósági törvény kapcsán nem. Ami, egymással összefüggve, vagy akár külön ösvényen haladva is jelezhet pár dolgot.

Leginkább az, hogy a közigazgatás bérbírósági törvénye Lázár szerint teljesen rendben van. Ami érthető lehet abból a szempontból is, hogy neki teljesen megfelel a kialakítandó alig-alig függetlensége a bíróságoknak. Ezt egyébként teljesen megérthetjük. Elvégre abban az esetben, ha holnaptól ő lenne a miniszterelnök, akkor neki sem igazán hiányozna egy túlságosan mélyen vájkáló igazságszolgáltatás. Mert azért nem árt emlékezni arra sem, hogy Lázár esetélben is fel-felmerülgettek kérdőjelek az őt körülvevő vagyoni elemekkel kapcsolatban. Elhíresült mondása a kaparásról, és az emberi értékről is ennek a feszegetése kapcsán, arra válaszul pattant ki a száján. Bízva abban, hogy a hatalmi szájak majd csak megvédik.

A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban az általa elmondottakat értékelhetjük persze a bortova élén egyensúlyozás kísérletének is. Mert az egyik oldalon azért tartogatott némi kioktatást azoknak is, akik a parlamentben tartott ellenzéki obstrukciós előadást pártolnák. Amennyiben szerinte semmilyen hatalmi bénázás, tömeges froclizás, illetve a hatalommal visszaélve hozott, egyoldalú döntés sem indokolja, hogy az ellenzék azt ellenezze. Ahogy szerinte utcai megmozdulásokra sincs szükség. Lázár ugyan zavargásokat emlegetett, de ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, és a feledékenységének a számlájára írjuk. Arra való tekintettel, hogy a Kossuth téren 2006-ban megtartott Nagy Őszi Pisis Forradalom, illetve a TV-székház felgyújtása, valamint az, hogy a Kossuth tér egy szegletében a Fidesz színeiben is hakniztak akkortájt, kiment a fejéből. Zavargásilag.

Ellenben a mondandójának a kritikai része érdekesebb lehet. Mármint az, hogy szerinte talán nem egészen tekinthető olyan törvénynek, amely elnyeri a munkavállalók széles körének a támogatását. Egyben leszögezte, hogy szerinte sok fideszes politikus is lebecsüli az elmúlt hetek tiltakozásait. Amelyről szinte azonnal eszünkbe juthat az a lenéző gesztus, amellyel Orbán Viktor, zsebbe szorított kézzel szemlélte a parlamenti eseményeket. Illetve az is eszünkbe juthat, hogy a köztársasági elnök sem tartotta kritikára méltónak a kialakult helyzetet. A kormánypárt sokadrendű papagájainak ismétlőrohamait nem érdemes nagyon boncolgatni. A gondolataik aligha saját kútfőből fakadnak. Ha pedig rendelkeznek ilyenekkel, azokból úgyis csak az kerül a nyilvánosság elé, amit a fényességesre tisztított vezéri ősszáj tulajdonosa megenged. Az sem elképzelhetetlen természetesen, hogy Lázár megszólalása is egyfajta vezéri alku következménye. Ebben az esetben lehet szimpla, a tiltakozóknak szóbeszédet adó gumicsont-szerepe is. Egyben előkészítve a kommunikációs terepet ahhoz, hogy a már tető alá hozott rabszolgatörvényt módosítsák, felpuhítsák a közeljövőben.

De ezen ponton próbáljunk azon a szálon haladni, ami folytatása a távozásakor tett feltételezésnek. Feltételezve, hogy a saját feje után megy. Bármilyen furcsának is tűnik is a feltételezés az egyre kontra-szelektáltabb, egyre inkább a suttyószintet normának tekintő Fidesz háza táján. Ami Lázár esetében enyhítheti a csodálkozást az az, hogy ő már korábban is egyike volt azon keveseknek, akik egyszerre bizonyultak a képesnek hatalomtechnika húrjait pengetni és a talpnyalás egy szintjét fenntartani. Legalább a látszat szintjén. Ugyanakkor már többször említettem, hogy a radikálisok középre törekvő frakciójával, a Jobbikkal is Lázár lehet a legesélyesebb lehet a közös platform kialakítására. Egy orbántalanított Fidesz esetében. Mert amíg Orbán jelenti a hatalmi centrumot, addig láthatóan maga igyekszik a fasizmus, illetve antiszemitizmus, és általában a gyűlölet iránti igény kielégítésére.

Ugyanakkor többen és többször, magam is, emlegették, emlegettem úgy Lázárt, mint Orbán egyik lehetséges kihívóját. Abban az esetben, ha a Fideszt felszínen tartó politikai, illetve gazdasági körök számára Orbán teljesen vállalhatatlanná válna. Amiért a haveri oligarchiát átszervező, egyre inkább csak a stróman-körre támaszkodó Orbán erősen kezd megdolgozni. Mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Mely utóbbi különösen fájhat azoknak, akik a jövőt nem az azeri baltaexport fellendülésének víziójában látják. Meg aztán egy stróman is dönthet úgy, hogy a nevére került vagyonokat a nevén is tartja. Orbán meg magyarázkodjon a bíróságnak, esetleg a körúti fák alatt, ahogy akar. Elérve végső soron azt, hogy az Orbán kialakította rendszer legdurvább sallangjait eltávolítva, de egy másik Cézárt a helyére ültetve működtessék tovább azt a rendszert, amellyel Lázárnak valószínűleg rokon problémái vannak azzal, ami Orbánnak volt a Kádár-korszakban. Az, hogy a gazdasági hatalmat, a saját korlátlanságát kiépítő és a népbutítást is egy rendszerbe integráló háló központjában nem ő ül.

Ebben az esetben Lázár most felkapott szövege nem annyira az ellenzéknek, mint Orbánnak, illetve a belülről őt leváltani akaró Fidesz-köröknek üzen. Azt, hogy a háttéralkuk elindultak, Lázárnak kedvező irányba folynak, és maga árnyékkormányát már korábban is sikerrel megszervező politikus is elindult előre a hatalmi hálózatban.

Andrew_s

Új irodában a magyar divatdiktátum

Új év, új hírek. Vagy régiek. Esetleg újragondolva. Esetleg újragombolva. Valami ilyesmi juthat az eszünkbe arról, hogy Orbán Ráhel vonzáskörzetében divatcég van. Elvégre csak a kedves papára kell nézni. A megejtő lezserséggel ráakasztott öltönyre. Melynek nadrágzsebe valószínűleg speciális kialakítású.

Mint az az épület lehet, amely villának indult valamikor a ködös régmúltban. Amelyre mostanság legalább sok pénzt lehetett költeni. Elvégre egy állami divatcég nem költözhet akárhova. Meg különben is: egy állami cég kell, mint egy falat kenyér. Na, ilyen a Magyar Divat és Design Ügynökség, amelynek már a neve is gyanús. Miért nem „Nemzeti”? Egy nemzeti demokráciában az lenne az elvárható. Rögtön másként is hangzana. Bár lehet, hogy akkor drágább lenne? Meg a magyar divatot sem képviselné olyan vehemenciával? Ellenben nem is értem, hogy miért nem valahova a pusztába költözik? Mert a legutóbbihír szerint abba a bizonyos, egykori villába költözik. Egy olyan vezetői stábbal, amelynek a tagjai a vezér lányának ismeretségi köréből kerülnek ki. Gondolom a pelenka sikeres célba-ejtése felvételi követelmény volt.

Mert egy, a turisztika és divat környékén olyan járatos nagylánynak, mint amilyenné a saját lábunkon álló Orbán Ráhel kinőtte magát csak ilyen ismerősei lehetnek. Azért, kellő igazolással talán olyan ruhában is lehet majd járni, amelyik eltér a hivatalos elvárásoktól. Attól, amelynek kecsét már Orbán Ráhel nem hivatalos, de azért vezetőkkel megejtett bahreini útja kapcsán megcsodálhatta a nagyvilág. Rajta és az ő életének párján. Mostantól külön állami cégben tervezve. Mert a tehetség irodaházat követel magának. Csak a kerítés legyen elég magas.

Andrew_s

Nagy Imréé lehet az orbáni gyávaság újabb szobra

Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban.

Magáról a szoborról nyilvánvalóan meg lehetett, és meg is lehet mindenkinek a véleménye. Pont olyan eséllyel tetszhetett valakinek, amilyen eséllyel nem. Netán lehetett iránta közömbös is. Ahogy a többség valószínűleg az lehetett. Közömbös. Már csak azért is, mert nem sok olyan kép kering az interneten sem, ahol százezrek állják körül áhítattal a hídon álló békés könyvelő szobrát. Akár tudják róla, hogy miniszterelnöke volt 1956 őszén az országnak, akár nem. Tudom, kivégezték, és holtában sem hagyták rendes sírban nyugodni. Ezért aztán újratemették. Mely újratemetésen egy borostás fiatalember sikerrel kreált magának legitimációs, illetve politikai tőkét abból, hogy olyasmiről beszélt, amiről tudható volt: lejátszott, kiterített kártyapakli. Mert a szovjet csapatok kivonásának követelése aligha volt más. Mihail Gorbacsov ezt megalapozó elvei, könyv formájában (Átalakítás és új gondolkodás) 1987-ben magyarul is megjelentek, és az afganisztáni csapatkivonás is ismert tény volt, és Magyarországról is már áprilisban elindulnak vissza a csapatok. Valójában Orbán egész politikai karrierje egy hatalmas blöffel indult. Ahogy „A nagy balhé” című filmben is lefutott futamokra alapozzák a nagy átverést.

Mintegy jelezve azt, hogy Orbán már akkor sem vállalt valós felelősséget. Ahogy később sem. Jól mutatják ezt szavazási távolmaradásai, és általános megnyilatkozásai. Illetve, nem is annyira a miniszterelnöki megnyilatkozások, mint az, hogy az esedékes szólamait általában valamelyik házi-magnójával mondatja fel először. Aztán távolról szólogat csak be esetleg, ha valami mégsem arat osztatlan sikert. Ahogy a legutóbbi hírek egyike az, hogy a rabszolgatörvénnyel puskaporossá tett közhangulatban az év végére ígért szabad kédésű sajtótájékoztatóját is elviszi a cica a jelek szerint. Mert a háztáji mikrofonállványoktól eltérően, netán valóban spontán kérdésekkel előálló, még előálló, újságírók elé már nem mer kiállni. Úgy, hogy esetleg valós problémák szülte valós kérdésekkel kellene találkoznia.

Ahogy a valós népszavazások szülte valós megmérettetést is már jó ideje lecserélte a szájbaszabott konzultációk sorával. Amelyek nagy eséllyel az előre elvárt eredményeket hozzák. A nemzeti konzultációk tehát inkább a kormányvezetői gyávaság intézményesített kísérőjelenségei. Ahogy a közterek használatának terezett korlátozása sem igazán a tömeggel szemben bátran, akár vitatkozva is kiálló hatalmi képviselőket szokták jellemezni. Sokkal inkább a valós tömegeket csak messziről és lehetőleg széles karhatalmi sávval elválasztva lenéző szellemi pöttömöket. Lett légyen a hatalmuk akármekkora. Akár a szobrok létéről, illetve nemlétéről döntő hatalommal is rendelkezve. Mely szobrokkal kapcsolatban érdemes a Szabadság téren felállított szoborzatról is megemlékezni. Amelynek avatása elől Orbán megfutott, mint egy bolti lopáson kapott siheder.

S ebben a sorban szépen illeszkedő darab a hajnali órákban elkezdett szoborbontás is. Mert azokban az órákban nyilván kevesebb a járókelő, jobban ellenőrizhető a környék, illetve, és talán ez a legfontosabb, kevésbé lehet számítani komoly ellenzői felvonulásra. Márpedig Orbánnak a tömegek froclizása létkérdésnek tűnik. Ám a nyilvánvaló ellenállás könnyen elérheti azt a mértéket, amit már az ő cseppnyi bátorsága már önmagának sem képes ellensúlyozni. Az, hogy Nagy Imre kinek milyen jelkép-értékkel bír, az bőven lehet változó. De a szobra eltávolításának módja mindenképpen erős jelképe lehet a regnáló hatalom suttyón gyáva sunyiságának.

Robin a bátor elszaladt Bátran elfutott, el ő A vész láttán, ahogy tudott Farkát behúzva elfutott

Andrew_s

Karácsony- és Dunamellék

Forrás: reformatus.hu

A Karácsonyhoz kapcsolódva lépten és nyomon megnyilvánultak sokan, hogy ez akkora keresztény ünnep, mint ide a Szíriusz. Minimum. Ez természetesen mindenkinek a magánügye. Kellene, hogy legyen. Mármint a hite. Elég baj az, hogy a decibelkereszténység hódít egyre inkább teret. Holott a Biblia sehol nem tanítja azt, hogy bárki hivalkodjon a hitével. Az ellenkezőjét annál inkább.

A „legszebb” mégis az, amikor egy finanszírozott egyház egyik vezetője mintegy választás elé állítja az embereket. Függetlenül attól, hogy a megszólalása a hívei előtt történt, és így nem is tehető teljes mértékben általánossá. De példaként azért szolgálhat. Különösen, mert a nemzeti szószóró, az MTI is közzé tette a híradás szerint. Az említett szöveg szerint a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta, hogy Karácsony alkalmából az Isten szerint választani kellene az Isten magasztalása, illetve a sátánnak tett cselédi szolgálat között. Ami önmagában is akkora baromság, hogy ihaj. Már csak azért is, mert a Karácsony sem sokkal több történelmileg, mint egy alapvetően természetvallási ünnep beépítése a császársági államvallás szövetébe. Ez van. Ezt képes nyújtani a történelem. Amitől még lehet persze egy, a szeretetnek dedikált nap az évben. Bár inkább 365 napot kellene az Ember tiszteletének szentelni. De ez nincs.

Alkalmasint a református egyház sem egészen képes ezt nyújtani. Mert a nemzeti decibelkeresztények zászlóvivőjét, a Pannon Géniuszt úgy vágnák ki az egyház környékéről, hogy a lába sem érné a földet. Ellenben meg tudom érteni, hogy nem teszik. Elvégre egy évvel ezelőtt Orbán felekezete kapta a legtöbb apanázst az államtól. Annyit, amiért már érdemes lehajolni, és elviselni a jelenlegi miniszterelnököt is. No meg azokat, akik az emberek ezreinek haláláért felelős tengernagynak emléket állítanak. Bogárdi Szabó István mellett mindenesetre felhozható, hogy volt eset, amikor elítélte ifjabb Hegedűs Loránt antiszemitizmusát. Csak hát azóta eltelt három év, és úgy tűnik most úgy érezte, hogy „be kell szólni”. Talán azért, mert egyházi szinten van az a pénz. Amiért olyanokat tud mondani, hogy a karácsony egyik tanítása, hogy „hogyan lép a hódítás helyébe a szent hódolás”.

Ami alig különbözik attól, hogy „szívjál öcsi, és majd a túlvilágon jó lesz”. Miközben Jézus sokkal inkább az emberi tisztelet, és emberi szeretet prófétája volt. Így felvetheti azt a kérdést, hogy keresztényibb-e az, aki hetente templomba jár, de egyébként könyököl ezerrel, mint az, aki talán sosem járul a papok elé, de a másik emberben bármilyen körülmények között tiszteli az Embert. A perselypénzre, állami baksisra hajtó egyház képviselői szerint valószínűleg a hetikeresztények a jó keresztények. Pál apostol levelei szerint pedig inkább az utóbbiak. Természetesen tudom: a papság sem egységes. Mert a gyűjtőfogalom embereket takar. De általánosságban nem jár a papoknak sem nagyobb tisztelet, figyelem, mint bárki másnak. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének nagyon is tisztelhető egyházi emberek. De nekik sem azért jár a tisztelet, mert egyháziak, hanem azért, mert Emberek.

Ha valakinek az istenhit segít abban, hogy Ember legyen, Ember maradjon, akkor higgyen az Istenben. Ha csak beszél róla, akkor mondhatja magáról, hogy Jézus követője. Nem lesz az. Ha pedig a maga embertelenségét Jézus nevében teszi követendőnek, akkor sokkal inkább szolgálója a sátánnak, mint az, aki talán nem is hallott Jézusról, de betartja azokat az emberiességi alapnormákat, amelyekről az egykori rabbi is beszélt.

Andrew_s

Karácsony mindfelett

Kiskarácsony, Nagykarácsony
Holdfény feszül dióágon
Tillárom, tillárom
Szél zenél a kötélszálon
Karácsonya pányvaszáron
Továbbállt egy csontszamáron

Vihar előtt
Fotó: EISimay

Simay E.I. 2018. december 24.

Tényleg Áder a hibás?

Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.

Mert Áder János a kinevezése pillanatában is pártpolitikus volt. Amely politikai státuszát egyébként maga sem cáfolta soha. Így, végső soron, aligha tekinthető csalódásnak, ha pártpolitikusként viselkedik. Természetesen ettől még megtehette volna, hogy nem írja alá a rabszolgatörvényt sem, és a csatolt törvényeket sem. De azt is tudjuk, hogy eddig csak olyan törvényeket nem írt alá, amelyeket a Fidesz valójában vissza akart vonni, de ezt presztízsvesztés nélkül nem tehette. Illetve olyanokat, amelyek olyan fajsúlytalan törvények voltak, hogy a kinyomtatásukhoz használt papír ólomnehezéknek számított volna mellettük. Persze, okozhatott volna csalódást, de Áder nem az a megbízhatatlan ember, aki a társadalmi érdekközösséget bármikor is elé helyezné a neki kenyeret, lakás, szabadidős sportokat, vagy bármi mást biztosító hatalmi érdekközösségnél.

Úgyhogy lehet szidni Ádert, de felesleges. Pontosabban: ha bárkinek a napi vércukorállításhoz, a pillanatnyi stressz oldásához a köztársasági elnök szidása elengedhetetlen, akkor tegye csak nyugodtan. A többiek azért tegyék fel bátran a kérdést, hogy nem a rendszerben van-e esetleg a hiba? Abban a rendszerben, amelyik a gengszterváltás környékén lezsírozásra került, sé amelyik azóta is folyamatosan pártpolitikai gyakorlótereppé teszi a köztársasági elnök hivatalát. Mert kár lenne tagadni, hogy Göncz Árpád sem közvetlen választás, hanem pártközi mutyi eredményeként kapta meg a címet. Gyakorlatilag az egyetlenként az 1989-et követő magyar köztársasági elnökök sorában, aki képes volt ezen felülemelkedni. Mert az, hogy ma már a gerinctelen módon megválasztott, a tisztséget gerinctelenül elfogadó, és a Fidesz politikai érdekeit sosem feledő Sólyom is remek elnöknek tűnik, az nem a nevezett érdeme. Csak annak az eredménye, hogy őt olyanok követték a sorban, mint a nemzeti plágiumbajnok, illetve a jelenlegi elnök.

Amikor tehát elmennek a tüntetők a köztársasági elnök hivatalához tiltakozni az aláírás ellen, akkor ez érdemben csak akkor értékelhető, ha napirendi ponttá teszik a közvetlen elnökválasztást. Erre egyébként van kezdeményezés a tömegben. Azért persze érdekes lenne tudni az akkor már szavazóképesen élt, de most tiltakozó szereplőket, hogy milyen véleményt képviseltek annak idején. Amikor az elnök választásának módjáról döntöttek. Ahogy azt is, hogy mit képviseltek, mit tettek a korábbi tiltakozások esetén. Netán a szerepüket abban, hogy nem vezettek sehova. Ahogy nem egy szakszervezeti vezetően ebben például lehetett elévülhetetlen szerepe.

Azért persze azt is tudhatjuk, hogy ha a rendszer marad, de Áder megy, akkor a Fidesz majd csak oda tud ültetni valakit a bársonyszékbe. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy Orbán, meghallgatva a hívei szavát, nagy kegyesen elfoglalja majd a vezér és kancellár megtisztelő címét. Amely erővel királlyá is koronáztathatná magát. Amely cím, a kancellári is, alighanem régóta ott szerepel Orbán Viktor bakancslistáján. Azon a listán, ami 2012-ben már felsejlett, mindenképpen. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy egy kiadósabb provokációval, illetve egy provokációnak felültethető tömegrésszel nem jut ehhez közelebb. Akinek meg majd nem tetszik, az a szintén aláírt bérbírósági törvény értelmében elmehet a hatalom megtartásában érdekelt miniszter által kinevezett bíróhoz panaszra. Az eredmény borítékolható.

Ugyanakkor persze felmerülhet, hogy a hatalom képviselői mennyire számíthattak az elégedetlenségekre, tüntetésekre. Nos, az eddigi tüntetések tapasztalatai alapján aligha kellett eleve egy eszkalációra számítani. A legtöbb eddigi háborgás vagy már az inkubátorban meghalt, vagy nagyon gyorsan lecsengett. A jelenlegi lehet természetesen kivétel. Annak ellenére, hogy személy szerint nem látom a pillanatnyi, egyébként jogos, felháborodás levezetésén túlmutató, átütő politikai programokat. De tudjuk, nem egy esetben az „utca” megtartotta a maga törvény-ülését. A radikalizálódás esetére azonban évek óta tudhatóan gyúr a hatalom. Legfeljebb pillanatnyilag majd beáldoznak pár nélkülözhető és politikailag kompromittált figurát. Kósát, Németh Szilárdot, vagy bárki mást. Ahogy a nyugdíjpénztárak kapcsán elhasználódott Selmeczi Gabriella is eltűnt a süllyesztőben.

Andrew_s

Bérbíróságok kipipálva?

A rabszolgatörvény alaposan kiverni látszott a biztosítékot. Az is elég nyilvánvalónak látszik, hogy nem is véletlenül hagyta a hatalom odáig fajulni a helyzetet, ameddig fajult. Amely megállapítás még akkor is igaz lehet, ha némileg elszámították magukat. Miközben azért a surranópályákra sem ártana egy fél pislantásnál többet fecsérelni.

Mert miközben a kormány hangszóróiból dől a sorosozás, meg a kínos magyarázkodás, és a képviselők a királyi TV épületében próbáltak, illetve próbálnak valami köztájékoztatásért eljárni, pár kérdés mintha háttérbe szorulna. Köztük olyanokra is gondolhatunk, hogy mennyire megalapozott a hatalmi szófosók által a tüntetőknek tulajdonított cselekedetek teljes körét a tüntetőkre lőcsölni.

Ahogy Szabó Zoltán is feszegette a szánkó-paradoxon kapcsán. Amely problémakör eléggé illeszkedik ahhoz a korábbi felvetésemhez, hogy a hatalom nagyon szeretné azt a kis szükségállapotocskáját okosba megoldani. De ugyanígy háttérbe látszik szorulni a rabszolgatörvény botrányos elfogadása mellett megszavazott egyéb törvények köre is.

Holott azok megszavazása nem kevésbé botrányos körülmények között zajlott. Köztük annak a törvénynek a megszavazása is, amely a közigazgatási bírósági rendszer felállításáról szólt. Amely törvénynek legalább akkor a lehet a hatása a közéletre, mint a rabszolgatörvénynek, amit akár vissza is vonhatnának. Mert valójában, érzésem szerint ma is kétféle munkavállaló létezik:

1/ Alkupozícióban levő, aki akkor túlórázik, amikor meg lehet vele alkudni;

2/ Alkupozícióban nem levő, aki akkor túlórázik, amikor akarják, hogy túlórázzon. Alverziói:

-       2a verzió: Mégis kicsikar pótlékot, amit legálisan kifizetnek;

-       2b verzió: Kicsikar némi pluszpénzt, de azt zsebbe kapja okosba;

-       2c verzió: Örül, ha egyáltalán kifizetik, mert ki is rúghatnák. Például egy tetszőleges zsákfaluban, ahol öten jelentkeznek helyette öt percen belül.

Ugyanakkor a bérbíróságok kérdése lényegesen fontosabbá válhat. Mert olyan ügyeket utalhatnak eléjük, amelyek bármelyik embert szinte bármikor érinthetnek. Elvégre az adóhivatal, a választási bizottságok, illetve a közéletbe egyre inkább beszivárogni látszó rendőrség munkásságát, döntéseit ezt követően olyan bíróságok bírálhatják el, amelyeken a bírókat a hatalom közvetlen kinevezésével ültetik majd be a megfelelő helyekre. Ennek az egyik következménye az lehet, hogy az ügyészég akár el is indíthat majd eljárásokat, mert a bíróságon a miniszter kegyelméből ücsörgők majd megoldják, hogy csak az legyen bűnös, akit a kormánymegbízott is bűnösnek szeretne gondolni.

A másik probléma persze az is lehet, hogy innen nem biztosan túl nagy a lépés a koncepciós ügyek bírósági hátterének a megteremtése. Márpedig a billentyűzeten sincs messze a „B” a „V”-től. Csak melléüt véletlenül valaki, és a „Bérbíróságból” „Vérbíróság” lesz. Így lehet, hogy a rabszolgatörvények mellé a bérbíróságok kérdését is rendszeresen a tüntetések napirendjébe kellene illeszteni.

Andrew_s

Utóirat:

Mondják, hogy a tüntetők követelései között ott van a független bíróságok követelése. S valóban. Azonban a "független bíróság", az nagyon jól hangzik, de valójában nem mond semmit. Mert, ha belegondolunk, akkor milyen a független bíróság? Tudom. A szabványszöveg az, hogy olyan, amiben nem kap szerepet a politika. Láttunk már olyat a történelem folyamán? Szerintem amíg emberek ülnek ott nem is lesz.

A "Bérbírósági törvény" azonban egy olyan konkrét jogforrás, ami nem informálisan, az emeberi meggyőződésen keresztül hat, hanem kodifikálva biztosítja az kormányzati beavatkozást.