Tényleg Áder a hibás?

Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.

Mert Áder János a kinevezése pillanatában is pártpolitikus volt. Amely politikai státuszát egyébként maga sem cáfolta soha. Így, végső soron, aligha tekinthető csalódásnak, ha pártpolitikusként viselkedik. Természetesen ettől még megtehette volna, hogy nem írja alá a rabszolgatörvényt sem, és a csatolt törvényeket sem. De azt is tudjuk, hogy eddig csak olyan törvényeket nem írt alá, amelyeket a Fidesz valójában vissza akart vonni, de ezt presztízsvesztés nélkül nem tehette. Illetve olyanokat, amelyek olyan fajsúlytalan törvények voltak, hogy a kinyomtatásukhoz használt papír ólomnehezéknek számított volna mellettük. Persze, okozhatott volna csalódást, de Áder nem az a megbízhatatlan ember, aki a társadalmi érdekközösséget bármikor is elé helyezné a neki kenyeret, lakás, szabadidős sportokat, vagy bármi mást biztosító hatalmi érdekközösségnél.

Úgyhogy lehet szidni Ádert, de felesleges. Pontosabban: ha bárkinek a napi vércukorállításhoz, a pillanatnyi stressz oldásához a köztársasági elnök szidása elengedhetetlen, akkor tegye csak nyugodtan. A többiek azért tegyék fel bátran a kérdést, hogy nem a rendszerben van-e esetleg a hiba? Abban a rendszerben, amelyik a gengszterváltás környékén lezsírozásra került, sé amelyik azóta is folyamatosan pártpolitikai gyakorlótereppé teszi a köztársasági elnök hivatalát. Mert kár lenne tagadni, hogy Göncz Árpád sem közvetlen választás, hanem pártközi mutyi eredményeként kapta meg a címet. Gyakorlatilag az egyetlenként az 1989-et követő magyar köztársasági elnökök sorában, aki képes volt ezen felülemelkedni. Mert az, hogy ma már a gerinctelen módon megválasztott, a tisztséget gerinctelenül elfogadó, és a Fidesz politikai érdekeit sosem feledő Sólyom is remek elnöknek tűnik, az nem a nevezett érdeme. Csak annak az eredménye, hogy őt olyanok követték a sorban, mint a nemzeti plágiumbajnok, illetve a jelenlegi elnök.

Amikor tehát elmennek a tüntetők a köztársasági elnök hivatalához tiltakozni az aláírás ellen, akkor ez érdemben csak akkor értékelhető, ha napirendi ponttá teszik a közvetlen elnökválasztást. Erre egyébként van kezdeményezés a tömegben. Azért persze érdekes lenne tudni az akkor már szavazóképesen élt, de most tiltakozó szereplőket, hogy milyen véleményt képviseltek annak idején. Amikor az elnök választásának módjáról döntöttek. Ahogy azt is, hogy mit képviseltek, mit tettek a korábbi tiltakozások esetén. Netán a szerepüket abban, hogy nem vezettek sehova. Ahogy nem egy szakszervezeti vezetően ebben például lehetett elévülhetetlen szerepe.

Azért persze azt is tudhatjuk, hogy ha a rendszer marad, de Áder megy, akkor a Fidesz majd csak oda tud ültetni valakit a bársonyszékbe. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy Orbán, meghallgatva a hívei szavát, nagy kegyesen elfoglalja majd a vezér és kancellár megtisztelő címét. Amely erővel királlyá is koronáztathatná magát. Amely cím, a kancellári is, alighanem régóta ott szerepel Orbán Viktor bakancslistáján. Azon a listán, ami 2012-ben már felsejlett, mindenképpen. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy egy kiadósabb provokációval, illetve egy provokációnak felültethető tömegrésszel nem jut ehhez közelebb. Akinek meg majd nem tetszik, az a szintén aláírt bérbírósági törvény értelmében elmehet a hatalom megtartásában érdekelt miniszter által kinevezett bíróhoz panaszra. Az eredmény borítékolható.

Ugyanakkor persze felmerülhet, hogy a hatalom képviselői mennyire számíthattak az elégedetlenségekre, tüntetésekre. Nos, az eddigi tüntetések tapasztalatai alapján aligha kellett eleve egy eszkalációra számítani. A legtöbb eddigi háborgás vagy már az inkubátorban meghalt, vagy nagyon gyorsan lecsengett. A jelenlegi lehet természetesen kivétel. Annak ellenére, hogy személy szerint nem látom a pillanatnyi, egyébként jogos, felháborodás levezetésén túlmutató, átütő politikai programokat. De tudjuk, nem egy esetben az „utca” megtartotta a maga törvény-ülését. A radikalizálódás esetére azonban évek óta tudhatóan gyúr a hatalom. Legfeljebb pillanatnyilag majd beáldoznak pár nélkülözhető és politikailag kompromittált figurát. Kósát, Németh Szilárdot, vagy bárki mást. Ahogy a nyugdíjpénztárak kapcsán elhasználódott Selmeczi Gabriella is eltűnt a süllyesztőben.

Andrew_s