Nagy Imréé lehet az orbáni gyávaság újabb szobra

Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban.

Magáról a szoborról nyilvánvalóan meg lehetett, és meg is lehet mindenkinek a véleménye. Pont olyan eséllyel tetszhetett valakinek, amilyen eséllyel nem. Netán lehetett iránta közömbös is. Ahogy a többség valószínűleg az lehetett. Közömbös. Már csak azért is, mert nem sok olyan kép kering az interneten sem, ahol százezrek állják körül áhítattal a hídon álló békés könyvelő szobrát. Akár tudják róla, hogy miniszterelnöke volt 1956 őszén az országnak, akár nem. Tudom, kivégezték, és holtában sem hagyták rendes sírban nyugodni. Ezért aztán újratemették. Mely újratemetésen egy borostás fiatalember sikerrel kreált magának legitimációs, illetve politikai tőkét abból, hogy olyasmiről beszélt, amiről tudható volt: lejátszott, kiterített kártyapakli. Mert a szovjet csapatok kivonásának követelése aligha volt más. Mihail Gorbacsov ezt megalapozó elvei, könyv formájában (Átalakítás és új gondolkodás) 1987-ben magyarul is megjelentek, és az afganisztáni csapatkivonás is ismert tény volt, és Magyarországról is már áprilisban elindulnak vissza a csapatok. Valójában Orbán egész politikai karrierje egy hatalmas blöffel indult. Ahogy „A nagy balhé” című filmben is lefutott futamokra alapozzák a nagy átverést.

Mintegy jelezve azt, hogy Orbán már akkor sem vállalt valós felelősséget. Ahogy később sem. Jól mutatják ezt szavazási távolmaradásai, és általános megnyilatkozásai. Illetve, nem is annyira a miniszterelnöki megnyilatkozások, mint az, hogy az esedékes szólamait általában valamelyik házi-magnójával mondatja fel először. Aztán távolról szólogat csak be esetleg, ha valami mégsem arat osztatlan sikert. Ahogy a legutóbbi hírek egyike az, hogy a rabszolgatörvénnyel puskaporossá tett közhangulatban az év végére ígért szabad kédésű sajtótájékoztatóját is elviszi a cica a jelek szerint. Mert a háztáji mikrofonállványoktól eltérően, netán valóban spontán kérdésekkel előálló, még előálló, újságírók elé már nem mer kiállni. Úgy, hogy esetleg valós problémák szülte valós kérdésekkel kellene találkoznia.

Ahogy a valós népszavazások szülte valós megmérettetést is már jó ideje lecserélte a szájbaszabott konzultációk sorával. Amelyek nagy eséllyel az előre elvárt eredményeket hozzák. A nemzeti konzultációk tehát inkább a kormányvezetői gyávaság intézményesített kísérőjelenségei. Ahogy a közterek használatának terezett korlátozása sem igazán a tömeggel szemben bátran, akár vitatkozva is kiálló hatalmi képviselőket szokták jellemezni. Sokkal inkább a valós tömegeket csak messziről és lehetőleg széles karhatalmi sávval elválasztva lenéző szellemi pöttömöket. Lett légyen a hatalmuk akármekkora. Akár a szobrok létéről, illetve nemlétéről döntő hatalommal is rendelkezve. Mely szobrokkal kapcsolatban érdemes a Szabadság téren felállított szoborzatról is megemlékezni. Amelynek avatása elől Orbán megfutott, mint egy bolti lopáson kapott siheder.

S ebben a sorban szépen illeszkedő darab a hajnali órákban elkezdett szoborbontás is. Mert azokban az órákban nyilván kevesebb a járókelő, jobban ellenőrizhető a környék, illetve, és talán ez a legfontosabb, kevésbé lehet számítani komoly ellenzői felvonulásra. Márpedig Orbánnak a tömegek froclizása létkérdésnek tűnik. Ám a nyilvánvaló ellenállás könnyen elérheti azt a mértéket, amit már az ő cseppnyi bátorsága már önmagának sem képes ellensúlyozni. Az, hogy Nagy Imre kinek milyen jelkép-értékkel bír, az bőven lehet változó. De a szobra eltávolításának módja mindenképpen erős jelképe lehet a regnáló hatalom suttyón gyáva sunyiságának.

Robin a bátor elszaladt Bátran elfutott, el ő A vész láttán, ahogy tudott Farkát behúzva elfutott

Andrew_s