Felszentelték Orbán új
irodáját. Önmagában egy uborkaszezonra való hír is lehetne, ha nem lenne meg a
maga szimbolikája. A kereszténységre hivatkozó, de számos inkább embertelennek
tekinthető törvénytől a felszentelést végzőig bezárólag. Az előbbi simán
belefér az eddigi decibelkeresztény retorikába. De az utóbbi…
Mert az sem semmi, hogy
találtak olyan szerzetest, aki egy decibelkeresztény miniszterelnök irodáját egyáltalán
felszenteli. Függetlenül a saját rendjétől, annak külön küldetésétől. Ám számot
vetve azzal, hogy a jelenlegi törvények, rendeletek közé nem egy olyan került,
amelytől Pál, ha a Bibliában leírtaknak hinni lehet, hidegrázást kapna. Amúgy, a
Biblia alapján az irodaszentelés, mint olyan is megcsúfolása a Szentírásnak. Ha
figyelembe vesszük azt, amit Máté közvetít a nagyérdeműnek. Ami kifejezetten
tiltja a hittel, imával való hivalkodást:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a
gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy
lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba,
és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a
ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a
pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”
(Mt. 6)
Ugyanakkor, ami a felszentelő
kiválasztását illeti, mint említettem, szintén megérdemel pár gondolatot. Az az
épület, amelyben kialakították az új irodát, egykor a Karmelita rendé volt.
Tudom, nem Orbán vette el a szerzetesrendtől, és az épületben, II. Józsefnek
köszönhetően, már régóta színház működött. Ami legalább a hazai kormánypárt
kereszténységével is harmonizáló épülettörténeti mozzanat. Ettől függetlenül
van azért némi pikantériája annak, hogy éppen egy karmelita szerzetes szentelte
fel a miniszterelnöki irodát. Miként azt a miniszterelnök Facebook-oldalán is láthatjuk.
Az egyik olvasata a
választásnak az a nyilvánvaló üzenet, hogy a rend ezzel a gesztussal végleg
lemond az épületről. Egyben, és ez már egy másik üzenetkör, van benne egy
ugyanolyan gesztus, mint a nem mindig barátságos TSz-szervezéseknek.
Pontosabban annak, amikor az egyéni gazda elvett földjén „megengedték”, hogy a
gazda, immár TSz-tagként, dolgozhasson. Majd az esedékes gyűléseken meg is
tapsolja a kialakult helyzetet. Amiben nyilvánvalóan volt egy, az érintettet
folyamatosan megalázó gesztus. Ez a jelen esetben akkor is igaz, ha a szerzetes
nyilvánvalóan nem tehet erről. Akkor sem, ha a rend vezetése, egy alányaló
gesztussal maga tapsoltatja meg vele a regnáló hatalmat. Amolyan díszkatolikusként,
erdőpéteresen.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése