Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s