A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s