2018. február 17., szombat

Apróban: az orrszarvúak ajánlásával

Források: Wikipedia és MTI (Fotó: Soós Lajos)
Az egyik párt kommunikációs igazgatója ekként minősítette a kampány megnyitása alkalmából a másik párt nevében nyilatkozó politikust: „Minden idők legkorruptabb kormányzása fűződik a nevéhez”. Ennek alapján aligha találnánk ki, hogy kik a szerepkők. Az utóbbi napok korrupciós botrányai alapján azt hinnénk, hogy az egyik ellenzéki párt indította ezzel a kampányt.

De az, aki erre tippelt tévedett. A nyilatkozó ugyanis annak a pártnak a kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs, volt, amely párt első emberének rokonságát, ismeretségi körét gyanította a legutóbbi OLAF-jelentés egy visszaélésláncolat mögött. A nyilatkozat egyetlen előnye, hogy megtudhattuk. A rinocérosz bátran fordulhat a Fidesz megszólalóihoz a bőrvastagító receptért.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook