2018. február 4., vasárnap

Maradok a macskák pártján

Fotó: EISimay
Úgy tűnik a konvergens evolúció az internetes véleményekben is előfordulhat. Ez olykor abban nyilvánul meg, hogy néhanap, egyes írások kapcsán, a véleményreciklálási művek megalapítottságának a gyanúja ébred fel. De most nem erről szólnék. Inkább arról, hogy gyors egymás utánban olvastam két olyan ismerősi megnyilatkozást, ami nagyjából azt fejezte ki, hogy „kérem, engem ne térítsenek”. Nem egyházilag, hanem pártilag. Se.

Erről meg eszembe jutott, hogy tulajdonképpen milyen igazuk is van. De az is, hogy a szavazás kapcsán térítést végzők munkássága igencsak nagy fordulatszámra pöröghetett fel. Mert ezek szerint a béketűrő netlakók is kezdenek kijönni a sodrukból. Aztán az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen magam sem nagyon szeretem azokat, akik nálam sokkal jobban tudják, hogy kire nem szabad szavaznom. Illetve, ellenkező esetben, azt is, hogy kire kellene nagyon szavaznom. A két halamz közt otthon maradva meg nyilván tolom az éppen esedékes szekeret. Hol ezét, hol amazét. Ha ezt nem tudnám, akkor természetesen erről is készséggel felvilágosítanak a fórumokon. Így, miközben mások beírásait olvastam arról, hogy ők elég nagykorúak a döntéshez, rájöttem: ennyire beképzelt én is vagyok.

De aztán arra is rájöttem, hogy a megmondóemberekre igenis szükség van. Nem általában, hanem helyenként. Esetleg pártonként. Meg a néplélek ápolása céljából. Mert képzeljük el, hogy valaki esetleg nem tudja, hogy neki elég-e a madzag? Nem, nem az öngyilkossághoz, hanem a nyalogatáshoz. Akkor bizony nagyon jól jön, ha valaki felvilágosítja, hogy:
a)    Ez a világ legmadzagabb madzagja, és ha nem szavaz az „X” pártra, akkor madzagja sem lesz;
b)    Ez a madzag azért csak madzag, mert a mézet ellopták, és a méhészt is megkaraktergyilkolták;
c)    Ha nem nyalja a madzagot, akkor potenciálisan tagadja a magyar nemzeti madzag madzagságát, de egyben támogatja a mézlopókat, mert neki nem is kell még a madzag sem;

Így aztán emberünk úgy elmegy szavazni, mint a pinty. Mármint a térítők és megmondók szerint. Akik nyilván presszionálják is a csoporthoz tartozás nagyszerű élményével. Esetenként nem is feltétlenül eredmény nélkül. De legalábbis önmegvalósulva. A megmondóemberekre tehát nagy átlagban lehet, hogy tényleg szükség van. Akkor is, ha nekem személy szerint inkább idegesítő kísérőjelenségek.

Aminél talán csak az idegesítőbb, amikor valakinek láthatóan még saját véleménye sincs. Csak kölcsön. A hallomásból kapott véleményét aztán széles gesztusokkal képviseli. Még rosszabb lehet az, aki számára mindig annak van igaza, akivel utoljára beszélt. Így a végére eljutottam oda, hogy megértsem azt, amikor állítólag egy egész társadalom képes rászerveződni az időjárás aktuális állapotának társasági témává emelésére. Az legalább ránézésre megállapítható, hogy esik-e? Valamint nagyjából az is, hogy ha esik, akkor az eső, vagy ha nem esik, akkor vajon flaszter-e? Azon meg minek vitatkozni, összeveszni, indulatoskodni, hogy melyik politikai erő ma éppen mit mondott arról, amiről egy hét múlva mást? Úgy, hogy a politikus sokat emlegetett felmenője sem ismerne rá az éppen aktuális eszmék némelyikére? Maradjunk az időjárásnál.

A magam részéről a macskáknál. Már csak azért is, mert szinte biztosan több önérzetük van néhány internetes térítőnél. Néha az az érzésem, hogy több eszük is.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook