 |
| Nyár: együtt a dream-team Fotó: MTI / Kovács Tamás |
A politikai, illetve a mozgalmi hitelesség sokszor olyasmi
képzeteket kelthet, ami a tisztességgel rokonítható. S amiről tudjuk: nem árt
olyannak is látszani. Ezért lehet nehéz nem egy esetben komolyan venni a
politikusok egy részét éppen úgy, mint a szakszervezeteket, illetve a szakmaiság
önjelölt apostolait. Különösen akkor, ha nem sokat tesznek le az asztalra.
Ez annak kapcsán jutott legutóbb az eszembe, hogy elolvastam
azt a hírt, ami alapján a Tanítanék Mozgalom radikális
akciókat ígér. De legalább is Törley Katalin, aki a Magyar
Idők szerint „a szerveződés meghatározó alakja”, míg a MI-re hivatkozó 24.hu
szerint a „szerveződés egyik vezetője”. Ami szinte ugyanazt is jelentheti.
De azért az utóbbiról csak eszébe jut az embernek a szerveződés egy másik,
immár volt vezéralakja, Pukli István. Aki azért elég sokáig volt a szervezet
meghatározó celebje a színpadokon. Elég sokáig ahhoz, hogy orcára estében a
Tanítanék többi, megmaradt orcájának sem ártott volna elgondolkodni a lovak
magasságáról, és az arcok megmaradásáról. Mert az arcok visszavétele például
arra is alkalmas lett volna, hogy a beszédre alkalmazott lovakat inkább póni-méretben
képzeljék el. Törpe-póniban. Voltaképpen azon sem lehetett volna csodálkozni,
ha a teljes vezetőség, legalább formálisan feláll, és nyilvánosan visszaadja a
megbízatását. A magyar politikai közéletet látva azonban inkább az lett volna
meglepő, ha megteszik.
Így aztán maradtak a már ismert arcok. Ahogy a májusban
még inkább szóvivőként funkcionáló Törley Katalin is. Aki akkor éppen a
mozgalom nagy nekirugaszkodását emlegette az azóta elérhetetlen Népszabadság-oldalon.
A nagy nyári szinte-semmit
aztán mindenki láthatta. Ahogy a nagy októberit is, amit még augusztusban
Pilz emlegetett. A kicsit hézagosnak tűnő nekihuzakodások szüneteiben
olykor megpróbáltam megtalálni azt a társadalom széles rétegeit megszólítani
hivatott szakmai anyagot, amelyet Civil Közoktatási Platform (CKP) állított
össze. De erre azok sem nagyon tudtak rábökni, akik különben körmük szakadtáig
óvták a tanárok felkent messiásait a gyarló kérdésektől, illetve a kritika
szinten minden formájától. Kivéve talán azoktól, amelyek a rendszerváltás?
előtti pártdzsemborikon megszokott módon úgy kezdődtek, hogy „egyetértek az előttem szólóval”. S a „de” után is legfeljebb az írásjelek
használatát érte kritika.
A CKP-tól tehát nem igazán volt olvasható olyan anyag,
ami a gyermekek nagy többségének felmenőit, az iskolai körökben valószínűleg
csak zavaró tényezőként kezelt, úgynevezett „szülőket” igyekezett volna
megszólítani. Nem egy nagyon magas lóról, hanem partnerként. Nem valami senki
által nem ismert internetes zugban melegedő félmondathalmaz formájában, hanem
bárki által elérhetően, és ne adj’ Isten megérthetően. Alkalmasint persze
érdekes lenne tudni, hogy amennyiben Törley Katalint ennek prezentálására kérné
fel valakit, akkor annak mekkora kapkodás, illetve magyarázkodás lenne a vége. Már
csak azért is, mert a most megjelent szöveg szerint a CKP akár egy alternatív
NAT-koncepció összeállítására is hivatott. Hogy február óta ez miért nem vált
publikussá? Mondjuk: „csak”. Hogy mikor lesz majd elővezetve? Mondjuk: „majd”.
Alvégre a hegyek vajúdásához idő kell. Sok idő. Nagyon sok idő. Addig
olvasgassa mindenki a jelen kormányzat ötleteit kritizáló állásfoglalást.
Még júniusból. Amelynek azzal a kitételével nem igazán lehet vitatkozni, hogy
szükség lenne a diákok és szülők bevonása egy társadalmi konszenzust is sejtető
megoldás kidolgozásába.
Hogy február óta ez miért nem igazán történt meg?
Mondjuk: „csak”. Hogy most Törley miért mond olyanokat, mintha nem is a passzát
szelet, hanem tornádókat vonszolna maga után? Mondjuk: „csak”. Hogy hitelesebb
lenne a Pukli-fiaskó után inkább úgy tenni, mint aki „halkan belelépett”? Hát
lehet...
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése