2016. november 21., hétfő

Törley: mint aki passzátba lépett

Nyár: együtt a dream-team
Fotó: MTI / Kovács Tamás
A politikai, illetve a mozgalmi hitelesség sokszor olyasmi képzeteket kelthet, ami a tisztességgel rokonítható. S amiről tudjuk: nem árt olyannak is látszani. Ezért lehet nehéz nem egy esetben komolyan venni a politikusok egy részét éppen úgy, mint a szakszervezeteket, illetve a szakmaiság önjelölt apostolait. Különösen akkor, ha nem sokat tesznek le az asztalra.

Ez annak kapcsán jutott legutóbb az eszembe, hogy elolvastam azt a hírt, ami alapján a Tanítanék Mozgalom radikális akciókat ígér. De legalább is Törley Katalin, aki a Magyar Idők szerint „a szerveződés meghatározó alakja”, míg a MI-re hivatkozó 24.hu szerint a „szerveződés egyik vezetője”. Ami szinte ugyanazt is jelentheti. De azért az utóbbiról csak eszébe jut az embernek a szerveződés egy másik, immár volt vezéralakja, Pukli István. Aki azért elég sokáig volt a szervezet meghatározó celebje a színpadokon. Elég sokáig ahhoz, hogy orcára estében a Tanítanék többi, megmaradt orcájának sem ártott volna elgondolkodni a lovak magasságáról, és az arcok megmaradásáról. Mert az arcok visszavétele például arra is alkalmas lett volna, hogy a beszédre alkalmazott lovakat inkább póni-méretben képzeljék el. Törpe-póniban. Voltaképpen azon sem lehetett volna csodálkozni, ha a teljes vezetőség, legalább formálisan feláll, és nyilvánosan visszaadja a megbízatását. A magyar politikai közéletet látva azonban inkább az lett volna meglepő, ha megteszik.

Így aztán maradtak a már ismert arcok. Ahogy a májusban még inkább szóvivőként funkcionáló Törley Katalin is. Aki akkor éppen a mozgalom nagy nekirugaszkodását emlegette az azóta elérhetetlen Népszabadság-oldalon. A nagy nyári szinte-semmit aztán mindenki láthatta. Ahogy a nagy októberit is, amit még augusztusban Pilz emlegetett. A kicsit hézagosnak tűnő nekihuzakodások szüneteiben olykor megpróbáltam megtalálni azt a társadalom széles rétegeit megszólítani hivatott szakmai anyagot, amelyet Civil Közoktatási Platform (CKP) állított össze. De erre azok sem nagyon tudtak rábökni, akik különben körmük szakadtáig óvták a tanárok felkent messiásait a gyarló kérdésektől, illetve a kritika szinten minden formájától. Kivéve talán azoktól, amelyek a rendszerváltás? előtti pártdzsemborikon megszokott módon úgy kezdődtek, hogy „egyetértek az előttem szólóval”. S a „de” után is legfeljebb az írásjelek használatát érte kritika.

A CKP-tól tehát nem igazán volt olvasható olyan anyag, ami a gyermekek nagy többségének felmenőit, az iskolai körökben valószínűleg csak zavaró tényezőként kezelt, úgynevezett „szülőket” igyekezett volna megszólítani. Nem egy nagyon magas lóról, hanem partnerként. Nem valami senki által nem ismert internetes zugban melegedő félmondathalmaz formájában, hanem bárki által elérhetően, és ne adj’ Isten megérthetően. Alkalmasint persze érdekes lenne tudni, hogy amennyiben Törley Katalint ennek prezentálására kérné fel valakit, akkor annak mekkora kapkodás, illetve magyarázkodás lenne a vége. Már csak azért is, mert a most megjelent szöveg szerint a CKP akár egy alternatív NAT-koncepció összeállítására is hivatott. Hogy február óta ez miért nem vált publikussá? Mondjuk: „csak”. Hogy mikor lesz majd elővezetve? Mondjuk: „majd”. Alvégre a hegyek vajúdásához idő kell. Sok idő. Nagyon sok idő. Addig olvasgassa mindenki a jelen kormányzat ötleteit kritizáló állásfoglalást. Még júniusból. Amelynek azzal a kitételével nem igazán lehet vitatkozni, hogy szükség lenne a diákok és szülők bevonása egy társadalmi konszenzust is sejtető megoldás kidolgozásába.

Hogy február óta ez miért nem igazán történt meg? Mondjuk: „csak”. Hogy most Törley miért mond olyanokat, mintha nem is a passzát szelet, hanem tornádókat vonszolna maga után? Mondjuk: „csak”. Hogy hitelesebb lenne a Pukli-fiaskó után inkább úgy tenni, mint aki „halkan belelépett”? Hát lehet...

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook