MSZP: múltkísértő hétvége

Az ellenzék nagyobb pártjai közül az MSZP gyors egymásutánban kétszer is hírt adott magáról a hét végén. Először Molnár Gyula értekezett a hogyan tovább kérdéséről. Aztán Kunhalmi Ágnes beszélt arról, hogy milyen hatalmas baki az iskolák államosítása. Az MSZP-kettős után meg csak nézünk ki esetleg a fejünkből. Pedig mindkét hír mélyén van némi igazság is.

Molnár Gyulának például teljesen igaza van abban, hogy a 2010. előtti világhoz nem érdemes visszatérni. Már csak azért sem, mert a történelem nem egy videojáték. Jelenleg nem megoldott, hogy visszatérjünk egy mentett álláshoz, és kipróbáljuk a „mi lett volna, ha” elágazások más-más történéseit. Annak ellenére, hogy igény azért volna rá. Molnárnak azzal a véleményével sem lehet vitatkozni, hogy az MSZP gyakorlatilag elnémult a kormányzása második ciklusára. Nem véletlenül. A pártvezetés kommunikációját sikerrel bénította meg az ellenzék azzal, hogy éveken keresztül a veretes demagógiát vetette be. Gyakorlatilag mindent visszavezetve az „öszödi beszédre”, és arra, hogy a Nagy Őszi Pisis Forradalom derék hősei teljesen békésen gyújtottak fel TV-székházat, autókat, illetve törtek zúztak.

S a Fidesz mindezt valóban egy olyan baloldali populizmusba csomagolta, amit csak vak hittel lehetett elhinni. Mégis sokan elhitték, mert az akkori ellenzék sikerrel épített a gyenge oktatásra. Arra, hogy az emberek zömének lila gőze sincs a történelemről. Holott a történelemből tudható, hogy amikor a szélsőségeket felhasználó, alapvetően jobbról érkező politikusok a baloldali demagógiához nyúlnak, akkor ott baj lehet. Ha nem is mindjárt nemzeti szocializmus. Ahogy hazánkban is megrekedt a már kormányra került Fidesz az illiberális személyi kultusznál, és az erre ráépített nemzeti demokráciánál. Ami, sok szempontból, inkább egy feudalisztikus korruptokrácia. S amelynek létrejöttében az MSZP-nek is vitathatatlan szerepe van. Részben a cselekvések terén, részben az alternatívák felmutatásában mutatott restségük miatt. Mely utóbbi gyakorlatilag egy olyan program teljes hiányát is jelenti, amelyet az MSZP egységesen, és a társadalom széles rétege felé kommunikálni lett volna képes. Ezzel különben a párt a 2014-es választások előtt is adós maradt. De meg is látszott!

De Molnár a hibák közé sorolta a 2006. utáni államosítási tendenciákat is. Melyek a külső tőkebevonások, és a hazai tőketartalékok iránti bizalmatlanság kialakításával párhuzamosan folytak. Ha azonban ezek a megállapítások igazak, akkor a Fidesz kormányzása sok szempontból a 2010. előtti kormányprogramok folytatását végzi. Csak erőszakosabban, és centralizáltabban. Többek között az oktatásban is, melyben Kunhalmi említett megnyilatkozása szerint jelentene hatalmas bakit az államosítás. Az az államosítás Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fennhatósága alá söpri az iskolai WC-papír nyilvántartását is. S amely lépés, az ellenzéki párt fővárosi elnöke szerint, „a rendszerváltás óta a legbutább és legkártékonyabb kormányzati lépés, amit tehetett politikus Magyarországon”. Amelyre a Fidesz válasza az, hogy az MSZP annak idején jelentős forrásokat vont ki az oktatásból, amelyet a jelenlegi kormánynak kell visszapótolnia. Illetve kellene. Viszont nem valami hőstett gyanánt, hanem azért mert így lenne természetes. Viszont, amit a Fidesz mégsem teljesen gondol komolyan. Tekintve azt, hogy az iskolák most sem a tejjel és mézzel kellően ellátott ágazatát jelentik a társadalomnak.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz központosítási törekvése alapvetően az oktatás eróziójához vezetett. Amiben sok igazság van. Azonban az iskolákat illetően már 2009-ben is megfigyelhető volt egy jó ideje ható kontraszelekciós nyomás. Ami jellemzően akkor alakul ki, ha a források szűkösek, és a hierarchia erősen kötött. Ez pedig azt jelenti, hogy a formális centralizáció hiánya korábban sem jelentette azt, hogy ne egy kötött és forráshiányos rendszerben működött volna a közoktatás. S mielőtt most a Fidesz-hívek önelégülten kezdenének az MSZP-re mutogatni: ennek a hatásnak a kiteljesedése generációs távlatokban „szokott” kiteljesedni. A 2009-ben leírt jelenség tehát már jó ideje hatott az oktatáspolitikában. Úgy, hogy az egymást követő kormányok nem igazán látszottak szándéknyilatkozatot tenni a kontraszelekciós spirál megtörésére.

S hogy akkor a két MSZP-s hír hol kapcsolódik? Esetleg hol van rés a kettő között? Ott, hogy Kunhalmi Ágnes nyilatkozatából több minden hiányzik. Az egyik hiányjel egy, az „utáljuk a Klik-et” mottón túl mutató, következtetés levonásának sorába tehető. Mert, ahogy Molnár más területen említette, a 2010. előtti állapotok visszaállítása sem lenne megoldás. Az oktatás területén semmiképpen. Akkor sem, ha a politikai és szakmai bivalyoknak ez kedvére való lenne. A másik hiányérzet ebből következik. Azt már pompásan tudjuk, hogy az oktatás területén mit nem akar az MSZP. Az azonban nem igazán körvonalazódik, hogy mit szeretne helyette. Nem szervezetileg, és nem a vízfejek átcsoportosítása terén, hanem egy generációs oktatáspolitikai program keretében. Mondjuk egy 15-20 éves cselekvési terv formájában.

Amelynek, az iskolai kompetenciamérések eredményei alapján, már 2008-ban is igencsak ideje lett volna. S jó lenne, ha a 2018-as választásoknak úgy lehetne nekiindulni, hogy a jövő generációk kérdése nem csak kampánylózung marad. Mert ha igen, akkor arra nem mentség az, hogy a Fidesz sem, és a tanártüntetések sem vették fel ezt az évtizedes problémát a cselekvési palettára. A pártok megtehetnék. Sőt! A Molnár Gyula által is igénylistán szereplő összefogás egyik kiinduló pontja lehetne ennek a megalkotása.

Andrew_s