2016. november 19., szombat

Pareto Orbániában

Vilfredo Pareto
Forrás: Scienze Sociali
A Világgazdaság egyik híre után heves vágyat kezdtem érezni a lakás feltúrására. Azzal a címmel közöltek ugyanis egy írást, hogy „Rengeteg készpénzt halmoznak fel a családok”. Márpedig eddig nem észleltem ilyen tüneteket a környezetemben. Így a legfőbb ideje lenne megkeresni a felhalmozódott kézpénzt. Mármint akkor, ha nem statisztikai maszatolásról lenne szó.

Mely statisztika kapcsán eszembe jutott az ősöreg klasszikus a lépegető eszkavátor és az infláció kapcsolatáról. Fiatalabbaknak a lényeg: az átlagos infláció csökkenhet úgy is, hogy a lépegető földmunkagép fele annyiba kerül, de a sarki boltban csak száraz kenyérre telik. Így lehet ez a felhalmozott pénzekkel is. Már csak azért is, mert alig valószínűsíthetők az ételért sorban állók tömegeinek zsebében lapuló milliók. Inkább látszanak a sorok, az elszegényedett milliók létét illusztrálni. De azért valahol nyilván ott halmozódnak a pénzügyi tartalékok is. Mert a számok makacs dolgoknak tűnnek. Még egy első pislantásra inkább viccnek, illetve gúnyiratnak tűnő karcolat kapcsán is. Mert második pillantásra azért megtalálható az a pár kulcsmondat, ami alapján szépen visszafejthető a valóság. De legalább egy enyhe körvonala a valós állapotoknak.

Ez például: „A vagyon tizede nagyjából 50 ezer privátbanki ügyfél számláján lehet, miközben a különféle megtakarításokkal kapcsolatos felmérések szerint a lakosság döntő része nem vagy alig rendelkezik spórolt pénzzel”. Mely megállapítás a mindennapok tapasztalásának egyfajta esszenciája. Jelezve, hogy a vagyonfelhalmozás a társadalom legfelső ötvenezrénél a legjelentősebb. Azoknál is, akikről nem szólnak a napi hírek. S akik körében valószínűleg tisztességes üzletemberek sora is megtalálható. Önmagában tehát ez nem feltétlenül ok arra, hogy bárki rájuk haragudjon. Már csak azért sem, mert akkor semmivel nem lesz jobb, mint a miniszterelnök a maga általánosított ellenségképeivel. Amelyekkel tele a padlás, és a kormányközeli média. Mely hasonlóság elkerülése azért persze nem ok az elgondolkodás mellőzésére.

A lakosság arányában az a fél százezer vagyonbirtokló ugyanis egy hajszálvékony réteget jelent. Ami azt jelenti, hogy amennyiben a vagyonosodási piramison lefele ballagunk, akkor csúcshoz közel elég kis lépések mentén is jelentős arányban szélesedhet a felhalmozás mértéke. Azt sugallva, hogy nagyon közel járhatunk a hétköznapokban is gyakran emlegetett 80:20-as szabályhoz. Amelyről néhányan még azt is tudni szokták, hogy Pareto-elvként ismert. Esetünkben azt jelezve, hogy egy nem is túl óvatos becsléssel: a társadalmi vagyonfelhalmozás négyötöde a társadalom mintegy ötödénél valósul meg. A maradék nyolcvan százalék meg megszívta. Rossz helyre született, illetve rossz szakmát választott. Egyébként az említett Pareto-elv kapcsán érdemes felidézni azt is, hogy Vilfredo Pareto közgazdászként alkotta meg, több, mint egy évszázada azt a matematikai megközelítést, amely éppen az egyenlőtlen vagyoneloszlás leírását szolgálta.

Amiből természetesen az is következik, hogy ez egyfajta általános szabályszerűségként jelentkezik a verseny-alapú társadalmakban. Amelybe akár a szabadversenyes kapitalizmus is besorolható. Még akkor is, ha 1906-ban, Olaszországban királyság volt. Azzal a III. Viktor Emánuel olasz királlyal, akinek a Benito Mussolini által vezetett rezsimmel sem volt különösebb problémája. De ez aligha befolyásolja azt, hogy Pareto eloszlási szabályát az élet számos területen igazolta már. Ahogy III. Viktor Emánuel azért sem felelős, hogy a nyers statisztikai adatokkal zsonglőrködők mondandójából alig lehet kihámozni a valóságot. De legalább azt a tükröt legalább megközelítő görbültséget mutatja. Mert a statisztikákkal kapcsolatban egy önkiszolgáló hazugra utaló mondás is ismert.

Az idézet írás alapján ezzel a lehetőséggel az MNB is él. Mármint akkor, ha igaz az az állítás, hogy az „MNB egyébként azt a magánnyugdíjpénztári megtakarítást is a háztartások vagyonának részeként tartja nyilván, amit már államosítottak”. Ami azt a fajta vagyonelosztást jelenti, amelynek alapján „ami a tied az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz már semmi közöd”. S ami különben jól láthatóan érvényesül a mai Orbániában. A probléma ugyanis nem elsősorban az évszázados Pareto-elvvel van, hanem azzal, hogy az egyötöd milyen úton-módon vagyonosodik. No meg azzal, hogy köztük, illetve a másik négyötöd között mekkora a szakadék. Márpedig hazánkban az előbbi nem biztos, hogy kiállná egy független ügyészségi vizsgálat lefolytatását. Az utóbbihoz pedig egyre inkább a geológia azon ágához kellene fordulni hasonlatokért, mely a mélytengeri árokrendszert kutatja.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook