Orbán Viktor tovább haladt a számára valószínűleg kedves
úton. Oroszország után keletebbre, immár Kína
felé indult. Onnan Észak-Korea már nincs is olyan messze. De addig
valószínűleg nyugodtan kezdhetjük sajnálni. A magyar munkavállalókat és a
kínaiakat.
Az természetesen nem baj, ha a magyar kormányfő a kínai
államfővel tárgyal. Valakivel mégis csak kell beszélgetnie. A hangok elvégre
lehetnek már unalmasak. A nagy vízen túl meg a kutya sem áll vele szóba. Az
azonban már kevésbé szívet vidító, ha a hazai vállalatok
helyett a kínai partner nyer állami támogatást. Kerül, amibe kerül. Az adófizetőknek.
A hazai munkavállalókat ez persze nem biztos, hogy hátrányosan érintené.
alapállapotban szinte biztosan nem. Még azt is mondhatnánk, hogy tiszta
szerencse. Munkahelyek tucatjait jelentheti. Igaz, hogy a magyar vállalkozások
támogatása is jelenthetné ugyanezt, de a jelek szerint a kormány tagjai, és annak
feje nem így gondolják. Ráadásul a hangok sem. Szégyelljék magukat! A hangok. A
kormány feje nem tehet róla. Legfeljebb az, aki egy ilyen fejet a pozíciójában
hagy. De hagyjuk a hangokat! Maradjunk a munkaerőnél. Ha már a hatalom nem
foglalkozik túl sokat az ilyen apróságokkal.
A munkahelyek száma tehát akár növekedhet is. Azonban ahhoz,
hogy a kínai partner megtalálja a maga számítását, nyilván hasznot remél a
bolton. Meg, mondjuk, a buszgyártáson. Ez könnyedén jelentheti azt, hogy a még
hazánkban előforduló munkavállaló nem kanadai bért fog kapni, hanem egy
hazánktól némileg keletebbre megszokott áron szabadulhat meg a munkaerejétől.
Az, hogy ezt esetleg Orbán Viktor is így gondolja, korántsem lenne új jelenség.
A magyar miniszterelnök már 2014-ben is azzal házalt külföldön, hogy a magyar
munkaerő igen kiváló, képzett
és olcsó rabszolga. Igaz, akkor még nem „szemétmocskosmigráncsok” voltak azok, akik az iszlám követőiként
élnek. Habár most sem. Most is van egy olyan réteg, akik a megbecsült,
személyes vezérszomszédságra is érdemes arab partnerek rétegébe sorolódnak. Ha
elég pénzük van ehhez. Mert a magyar kormányzati elit is olcsó. Viszonylag. Ha
nem is a közmunkások béréhez viszonyítva. Akiknél többet azok sem biztosan
keresnek, akik a „vállalkozásbarát”
kormány által támogatott, most éppen kínai, vállalkozásoknál fognak állást
találni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy keleti irányba ne
kellene kereskedni. Tudták ezt már a régiek is. Mármint azt, hogy a fűszerszámokkal
és selyemmel való kereskedelem hasznos. Az is minősíthetetlen ostobaság lenne,
ha egy több ezer éves kultúrát ignorálna bárki is. Talán még némi vezetési
kultúra is átszivároghat Kínából. Ami talán szintén nem nagy baj. Még akkor
sem, ha az országnak különösen nagy kárt okozó, illetve korrupt
vezetőkkel szembeni eljárások módszertanának átvételét aligha fogja
szorgalmazni a kormányfő. Ahogy a miniszterek mindegyike sem. A kleptoligarchia
többi meg végképp nem. Holott könnyedén lehetséges: az esetleg közmunkaszinten
eladott magyar munkaerő egyes tagjai inkább ezt a kultúrát szeretnék az
átvételi listában látni. Ugyanakkor a kínai vonatkozású hírek nem csak Orbán
Viktor találkozásairól szólnak.
Szijjártó Péter nagy büszkeségtől dagadó kebellel jelentette
be, hogy Magyarország rendezi Kína és a kelet-közép-európai országok
találkozóját a következő évben. Természetesen ez is terepe lehet a kultúrák, és
közte a vezetési kultúrák cseréjének. Ha azonban ez kölcsönös, akkor a kínai
gazdaság vezetői kezdhetnek pánikba esni. Mert elképzelem, ahogy a Matolcsy nevével
fémjelzett unortodox közgazdaságtan teret nyer Kínában. Akkor pedig? Jaj, a
kínaiaknak. Szegények!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése