2015. július 25., szombat

Tusványosi monokli - 2

Fotó: MTI / Soós Lajos
Tekintettel arra, hogy a bálványosi Fidesz-dzsembori mindenféle orbáni bejelentéseknek szokott keretet adni, érthető, hogy odafigyelnek arra, hogy ki mit mond az előjáték során. Így került a fókuszba az a kocsma-axióma, amivel Németh Zsolt felütötte a rendezvényt.

Az axióma szót különben maga a politikus emlegette arra latrinaajtókon is legatyásodott szövegre, ami azzal indít, hogy az „asszony nem ember”. Az sem kizárt persze, hogy Németh Zsolt pont valami ilyen helyen olvasta. Miközben félrészegen a gatyáját igazgatta, meglátta, és azonnal rájött, ez egy olyan székely axióma, amit neki el KELL sütni a bálványosi nyitóbeszédben. Hadd érezze a megjelent pórnép a törődést. Azt, ami nagyúrtól kijár. Mielőtt a még nagyobb úr megérkezik. Az, akinek gatyájával, pontosabban a gatyájában tartott ősszájával álmodik a külügy két lábon járó kudarc-gyűjteménye. Amely kudarcos nyilatkozat-érzékre vall az, hogy székely axiómaként definiálta a latrinaajtóról koppintott, egy nyitóbeszédben mindenképpen visszás szöveget. Az axióma jelentése ugyanis egyfajta alapigazság, nem megkérdőjelezhető alaptény.

Az, hogy a Fidesz háza táján a nők, az asszonyok többek szemében a tizenkilencedik, akár üthető senkik közé sorolódnak, arra bemutattam korábban a példákat. Azonban, bálványosi vendégként tényleg egyfajta hatodik érzék kell az ott honos székelységre általánosítva kiterjeszteni ezt a szemléletet. S még akár ezt is megúszhatta volna, mert a figyelő fülek szépen lassan a miniszterelnök nagy durrantására kezdett volna várakozni. Elvégre a jelenlegi politikai helyzet, például a menekültek kapcsán igazán indokolttá tenne egy, az „illiberális demokrácia” színvonalán mozgó szellemi szellentést. Megindokolva azt ia, hogy a kerítésépítés kapcsán már beharangozott munkatábor-ötleteléseket immár kiegészítő rekvirálási tervek mennyiben felelnek meg az emberség kereteinek, és mennyiben térnek el egy diktatórikus akarnok komplexusaiból kisarjadó diktatúrától.

De Orbán Viktor mondandójára fény derül hamarosan. S legkésőbb akkor, szinte bizonyosan, halványodni fog Németh Zsolt bunkósága. Amit jelenleg nem kisebb ember igyekezett a felszínen tartani, mint a kormányzati segédcsapatok internet-felelőse. Deutsch Tamás személyesen. Aki úgy gondolta, hogy roppant okos, tapintatos, és úriemberhez méltó beszólni egy újságírónőnek. Amelyre, Tarlós emlékezetes kirohanására tekintettel, szintén nem mondhatjuk, hogy párját ritkító a Fidesz által támogatott politikusok körében. Az Európai Parlament Fidesz-Tompikája azzal gondolta védeni Németh Zsoltot, hogy „Kertész Melindának azt kívánom, hogy annak a kijelentésnek a harmadik része, amelyikbe belekötött, is legyen igaz, legyen neki a medve játék". Talán annak hatására elménckedve eképpen, hogy kellő mennyiségű sört volt képes magába tölteni.

De talán tényleg ez számít a Fideszben a kimért és udvarias véleménynek és bajtársi kiállásnak. Deutsch Tamás egy másik, különben párttársnak címzett kiszólásához képest okvetlenül.

Andrew_s

3 megjegyzés:

  1. "Kertész Melindának azt kívánom, hogy annak a kijelentésnek a harmadik része, amelyikbe belekötött, is legyen igaz, legyen neki a medve játék". - üzente az egykori szobatárs.
    A cikk előzményeinek ismeretében Deutsch úr jobban tette volna, ha meg sem szólal, mert akkor - akár, vagy: talán - bölcs is maradhatott volna, hiszen ebből sem tud rendesen kijönni. Nem tudom, hogy a politikusok munkáját hasonlította-e már valaki a gépkocsi vezetéshez? Hiszen a gépkocsivezető is - a forgalomnak megfelelő - egyszemélyi döntéseket hoz. A forgalmat pedig társasjátéknak is felfoghatjuk, melyben a játékszabályokat KRESZ-nek nevezik. A demokrácia mintája a KRESZ: nem az számít, hogy milyen autód van, hanem az út - amin közlekedsz védett-e, avagy sem, és egy kerékpárosnak is elsőbbséget kell adnod egy jobbkezes utcában, ha ő jobbról jön. Különösen veszélyes manőver az előzés. A legtöbb súlyos baleset előzés közben történik: Az útviszonyok figyelmen kívül hagyása, az útszakasz beláthatósága, bukkanó, kanyar, az előzés végrehajtásához szükséges sebesség megválasztása, stb, stb. Nekem - annak-idején - úgy tanította ezt az oktatóm, hogy az előzés egy olyan manőver, amit már akkor tudnunk kell, hogy: hogy fogjuk befejezni, mielőtt még elkezdtük volna...
    Nos: ha Deutsch úr - az előzmények ismeretében - így védi meg párt-társát - akkor árulja el, hogy: hogy akarja ezt a kínos problémát megoldani, befejezni? Talán el sem kellett volna kezdeni, nem kellene beleszólni a "Nagyok dolgába". Igaz, Deutsch úr?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem! Miért Deutsch Tamásnak kellene befejeznie a Németh Zsolt által elkezdett előzési manővert, hiszen már Németh Zsolt sem látta be azt a veszélyes kanyart, csak miután kimondta azt, amit a romkocsmában hallott két korsó sör ivása közben. És mivel a kocsma közönsége jót nevetett ezen: úgy gondolta, hogy ezt a magasröptű gondolatot megosztja a tusványosi "Minden dugás egyetem" hallgatóival, hadd tanuljon az ifjúság valami életbölcsességet is a politikai mellébeszélés tudományán kívül. A sebesség nagyon nagy - hiszen dübörög a magyar gazdaság - (Vagy csak négymillió mély-szegénységben élő polgár gyomra korog?) az út viszont göröngyös, és ráadásul még jeges - síkos is, itt már a fékre lépni is veszélyes! De nem baj!
      Tompika: Segíts Németh Zsoltnak! Te csak rángasd azt a kormányt, hogy le ne csússzon az útról, az a jól szaladó kormányzati szekér....

      Törlés
  2. http://3.bp.blogspot.com/-OB6ixMcd8NA/VbMtStAqTWI/AAAAAAAAE6w/dbcxenYJRQU/s320/d_tamas_MTI.jpg
    ***************************
    Jó a kép: Deutsch Tamás gyereket vár....Hanyadik hónapban lehet?

    VálaszTörlés

Comments on Facebook