2015. július 8., szerda

A fekete sarok pókjai

Ez nem sunyi, csak fekete
Forrás: Flickr.com / Chris Bainbridge
A napi hírek nyomába kullogunk. S most mégis olyasmire vetemednék, hogy először, puszta időhúzásként egy olyan gondolatkísérletre hívjam fel a tisztelt publikumot, aminek elsőre semmi köze a napi történésekhez. Tekintsük úgy, mint egyfajta szociogeometriai gondolatkísérletet. Amiről elől járóban leszögezném, hogy a szó tetszik. Függetlenül annak tudományos jelentésétől. De máris rátérek a kísérletre.

Először mindenki képzeljen el egy játékteret, ahol egymástól távol elhelyezkedik két pont. „A” és „B” pontok. A lényeg, hogy távol legyenek. Mondjuk, képzelje egy város két végpontjába az említett pontokat. Ez, gondolom, gyorsan megvan. Ezután képzelje odacövekelve magát az „A” pontba. A következő feladat, hogy képzelje el mindenki, hogy heves kényszert kezd érezni, hogy eljusson a „B” pontba. Igazi, belső kényszert. Ennek elősegítésére képzeletben gyújtsa fel maga mögött a város aktuális részét. Azzal a meggyőződéssel, hogy nem mehet vissza a lángok közé, mert hiába van ott mindene, a gyújtogató alig várja, hogy lecsapjon. Tiszta videojáték, nem igaz? Nehezítésként képzeljen maga köré a gyújtogatókból, vagy azoknak vélt emberekből álló bekiabálókat arról, hogy maradjon nyugodtan, mert jó helyen van. Akár még egy pohár vizet is kaphat naponta. A nyájas olvasó is, meg a többi pár száz vagy ezer ember is, aki még ott szorong az „A” –pontban.

Tovább nehezítjük a pályát. „A” és „B” között egy átjáró-házon keresztül vezet az út. Nevezzük el „C”-nek. Itt ugyan utálják, lehet, hogy pár napra a pincébe zárják a nyájas olvasót, de van esély, hogy talál egy vízcsapot, és mégis eljut „B”-be. Kockázatos, nem is látják szívesen, olykor szintén leüvöltenek az ablakon, hogy maradt volna az „A” ponton, de arra van az út. Hezitál, hogy meddig bírja az indulást, mert hátha kialszanak a lángok, hátha elmúlik a bizonytalanság érzete, hátha többet talál egyszer egy pohár víznél, hátha berekednek az üvöltözők. S mégis az a pont van ahhoz legközelebb, ahonnan a lángok miatt elmenekült. Ekkor a „C” –pont irányából azt a hírt kapja, hogy a házmester rendkívüli kapuzárást rendelt el. Ezzel döntéskényszerbe hozva mindenkit az „A” –pontban szorongók közül. Vagy azonnal elindulnak, vagy talán soha nem jutnak el „B”-be. A nyájas olvasóra van bízva a döntés az adott helyzetben. Ha marad, esetleg szomjan hal, mielőtt elülnek a lángok. Ha elindul, esetleg ezredmagával fog feltorlódni az átjáróban. A tömeg hatására a lekiabálók is hangosabbak lesznek, a fejadagok is csökkennek, és a tömegben a kisebb feszültségek is gyorsan nőnek hatalmas fává. Nos? Indul, vagy marad? Szinte borítékolni merném, hogy a többség az esetleg napokig, hónapokig halasztani szándékozott indulást előrehozva, útra kelne. Mert lehet, hogy mégsem zárnák be idő előtt kapukat, lehet, hogy át lehetne mégis jutni később, de elindulni szinte biztos, hogy biztosabb döntés.

S akkor most ebből az előbbi kísérleti helyzetből tekintsük át a magyar kormányzat kommunikációját kerítés ügyben. Természetesen csak a feltételezés, a gondolatkísérlet szintjén. Az világos, hogy ebben az esetben a kerítés-építés hírének feldobása döntéskényszerbe hozott mindenkit, aki a „H” átjárón keresztül szándékozott „S”-ből „E”-be jutni. Az is előre kalkulálható volt, hogy ez tumultust, a sor kivárásának mellőzési hajlamának növekedését (illegális határátlépés) fogja okozni. Amikor tehát a hazai kormányzat bedobta a kerítésépítés ötletét, akkor előre számított arra, hogy meg fog növekedni mind a beérkezők száma, mind az ezzel kapcsolatos törvénysértések száma. Az ugyancsak nem igényel komoly szociálpszichológiai tanulmányokat, hogy kiszámítható legyen: az amúgy is frusztrált tömegben minden nézeteltérés súlyosabbnak fog tűnni a résztvevők számára. Amihez elég a legkisebb szikra, hogy robbanjon. Ennek tükrében azonban az, ami például Debrecenben történt, nem más, mint egy hatalmi provokáció kiszámítható következménye. Egy bizonyos ponton ugyanis már nem kell semmit tenni, mint várni. Az idő, a tömeg, a frusztráltság, az ebből fakadó bizalmatlanság megteszi azt az aknamunkát, amihez különben súlyos pénzekkel, vaskos zsarolásokkal megvásárolt téglák kellenének.

A kormány tehát bedobta a kerítés ötletét és várt. Az nyilvánvaló, hogy a menekültügyi helyzetet nem az Orbán-kormány indukálta, de hatalmi haszonélvezőjévé szegődött. A beérkező tömeg jó jogcím arra, hogy zsúfolt táborokat alakítsanak ki. Az itt előre kiszámíthatóan, előbb-utóbb fellángoló pofozkodások jó jogcímet szolgáltatnak a rendpárti hangulatkeltésre. Globális ellenszenvet szítva. De ami még fontosabb, olyan hangulatot teremtve, hogy mindenki, akik fel mer szólalni a táborok, a kerítés építése ellen, automatikusan a nép ellenségévé lehessen kikiáltható. Mert a kerítés építésének ötletére felpörgött migrációs hullám magának a kerítésnek az építését is elősegíti. Lehet mutogatni a tömegre, mint a kerítés megvalósítását elengedhetetlenné tevő ágensre. Az ötlet bedobásával egyfajta önmegvalósító jóslattá téve. A kialakult, alapvetően kiprovokált helyzetben ezt követően már mindenki nyugodtan elmondhatja a hatalmi forgatókönyv alapján rá jutó szerep monológját.

Kósa Lajos, ha úgy adódik, felszólalhat a debreceniek és a menekülttáborok környékén lakók nevében. Még csak nem is kell hazudnia. A repülőgépes ostobaság esetleges ismételgetése csak bónusz a részéről. Rogán Antal nyugodtan beszélhet tömeges migrációról, az illegális határátlépések hirtelen növekedéséről. Még csak hazudnia sem kell. A jobboldali fórum-trollok nyugodtan sopánkodhatnak, hogy „jajistenkém, szegény hazám”. Még csak alakoskodniuk sem kell nagyon. Amúgy sem menne nekik. A belügyminiszter előállhat a kényszerközmunka-táborok régóta dédelgetettnek tűnő ötletével. Még csak aggódnia sem kell, hogy bevándorlási provokáció hatásaival kellően megpuhított közvélemény komolyan szembe szegül. Aztán fel lehet szólalni a büntetés-végrehajtás költségvetésének, az intézkedésekben résztvevők keretszámának növelése érdekében. A rendpárti fordulat irányába kellően megdolgozott gombnyomogató félautomaták meg fogják szavazni.

A rendszer ezen a ponton már önfenntartó. Pusztán a gyökerénél kellett egy apró, de különben égbekiáltóan aljas, kommunikációs húzást elkövetni. Elhíresztelni a kerítés ötletét. Majd sunyi pókként, a fekete sarokba ülve, kivárni, amíg a hatása nyomán a keretszámokból keretlegények lehetnek esetleg. Mert a Szegedre vonult nagyon-bátrak, és az internetes hozzászólások alapján igény... Na, az volna rá néhány humanoid szeméthegy fejében.

Amdrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook