Kerítésépítő cinizmus

Két város között
Forrás: Borsonline

A déli ország-kerítés annyira egy mindent vivő hírnek tűnik, hogy lassan mintha túl sok is lenne belőle. Holott néhány aspektusáról mintha nem esne elég szó. Mi tagadás, magam is többször gondoltam arra, hogy lassan elő az ideje a hallgatásnak. S akkor megjönnek a legújabb hírek. Olyanok, mintha az egykori német lágerválogatottak gondolata köszönne vissza.

Ebből a szempontból szinte szóra sem érdemes, hogy a közmunkatáborok lázálmában vergődő belügyér a honvédelmi miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatást a kerítésépítés alkalmából. Ami szóra érdemesebb, az ezúttal is a mozaikok sorok közé szoruló darabkáiból rajzolódik ki. Fekete alapon. Mélysötét mintaként. Az egyik ilyen, nem is igazán háttérbe szorított hírmorzsa arról szól, hogy rabokkal készíttetik a kerítés-elemeket. Amiből azért az következik, hogy a kerítéskészítő kisiparosok, vállalkozók akár rettegni is kezdhetnek. Mert azért mégiscsak akkor hatékony igazán az a kerítés-alkotás, ha szakemberek csinálják. Azt pedig már Rejtő is megírta, hogy rabosítani valakit, ha a szükség úgy hozza, egy pillanat műve is lehet. Még akkor is, ha nem rabszolgáról, hanem a „büntetés-végrehajtás fogvatartottaiként” emlegetett élőállományról van szó.

A hatalmi cinizmus nem csak abban nyilvánul meg, hogy nyitva hagyja az utat az esetleges koncepciós eljárások előtt. Ez ugyanis akár rosszindulatú teóriaként is aposztrofálható. A déli drót-áramlat kapcsán azonban nem kisebb ember is megszólalt, mint Lázár János. A Pintér- Hende páros által nyújtott teljesítményt kiegészítve arról a kormányzati vágyról beszélt, amely szerint „szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális határátlépés”. Amiből szinte adódik az végtelenül leegyszerűsített megoldás, hogy a hatalom által illegálisnak bélyegzett menekültből rabot lehet kreálni. Majd kivezényelni a kerítésépítéshez. Ahol az egyik oldalon kényszermunkásként dolgozhat, miközben a másik oldalon mindazok látják, akik még a határ túloldalán vannak. Most tekintsünk el a nemzetközi egyezmények értelmezési tartományától, és pusztán az embertelen és szemétség szintű cinizmusát nézzük egy pillanatra egy ilyen forgatókönyvnek. Alig fog különbözni Ariel Castro receptéjétől, aki az egyik elrabolt, és rendszeresen megerőszakolt áldozatot kényszerítette a leendő áldozatok „celláinak” kialakítására.

S amikor már azt hinnénk, nincs hova lefele licitálni, akkor számíthatunk arra, hogy megjelenik a kormány szóvivője: Kovács Zoltán. S elkezd arról beszélni, hogy „a kerítésnek akkor van értelme, ha ellátja a funkcióját”. Amit aligha cáfolhatunk. Elvégre a lámpának is akkor van értelme, ha világít. Olykor az antracitnak is. Már akkor, ha az abszolút nullfokon is üstökösként lobban fel némely politikai szereplő szellemiségéhez képest. Kovács Zoltánnak azonban igaza lehet. A kerítéstechnológiákból nyilván ki kell választani azt, amelyik a leghatékonyabb. Erre Pintér Sándor szerint úgy van mód, ha próbamászásokkal tesztelik. Amiből persze adódik a kérdés, hogy vajon ki fogja ezeket az átmászási gyakorlatokat végrehajtani. Az egyik lehetőség például az, hogy a katonák, akik úgyis ott vannak. De mert nekik ez lehet kiképzési feladat, vajon büntetőszázadba kerülve fogják továbbépíteni a kerítést? Már akkor, ha nem sikerül átmászni rajta?

Esetleg a kerítés túloldalán feltorlódottakból várnak majd önként jelentkezőket? Ebben az utóbbi esetben mi lesz a jutalma annak, akinek sikerül átmászni? Mert akinek nem sikerül, az értelemszerűen ott marad, ahol eddig is volt. S akinek sikerül? Az repülőjegyet kap Kósa Lajostól Londonba? Esetleg ezt ígérve mindjárt le is tartóztatják az átjutókat? Helyből átutalva őket a kerítésépítő munkaszolgálatosokhoz? Elvégre csak cinizmus kérdése. Amiből egy olyan kormányzat környékén nyilván nincs hiány, ahol a gyermekéhezést, a keresztényi szeretet jegyében, rossz szokásnak tekintik. Mert nyilván sosem próbálták. Ahogy valószínűleg sátrazni sem próbáltak nyáridőben, árnyéktalan területen felállított sátrakban. Noha, ha már sátortáborokat terveznek a menekülteknek, igazán kipróbálhatnák. Egy szép nagy sárga sátorba bezárva az egész kormánypárti frakciót. Kormányostól, Aztán csak arra vigyázni egy napig, hogy ki ne jöjjenek. Akkor sem, ha odabent 40 Celsius körüli hőmérséklet alakul ki. Utána alighanem kerítést is szívesebben építenének a hatalom dicstelen pribékjei.

Idén talán még a miniszterelnök is vendége lehetne az említett sárga sátornak. A kialakított nemzetközi utálat eredményeként Horvátországba minden esetre nem mer elmenni az idén. De azért a szomszédba, a másik irányba, azért átugrik egy kis illiberális hordószónoklatra. Nehogy itthon kelljen lennie, amikor esetleg pofára esik a nagy kerítés-projekt.

Andrew_s