 |
| Fotó: MTI / Illyés Tibor |
Március idusa, 2015. Orbán Viktor szónokol.
Meg még néhányan. Random elosztva e honban és hazában. De miniszterelnök mégis
csak egy van. Még. Jó darabig még, mivel az alternatívák még nem csíráztak ki a
veremben. Meg különben is. Nem azért kapták a statiszták, közmunkások és
iskolások a szívesen kötelező meghívást, hogy ne Orbán Viktorra figyelmezzünk.
Ahhoz is kell szőlőcukor. Natívan, vagy
előemésztve. Attól függően, hogy valaki bírja-e józanul az értelmezésének szellemi
kihívását. Aki véletlenül kihagyta volna, annak a kormányzat nemzeti olvasatra
közreadta.
Ami már csak azért is jó, mert egy régi kabarészám-sorozat juthat az ember
eszébe. A fiatalabbaknak: arról szólt, hogy dalszövegeket próbáltak meg
értelmezni. Az idősebbek pedig megerősíthetik, hogy milyen jó szolgálatot tett
a sorok közti értelemkeresés gyakorlásában. Amolyan „tanuljunk újságul
könnyedén” című tanfolyam gyanánt. De ne kalandozzunk messzire, mert itt van a
kormányfő beszéde. Hipp, hipp, nesze nekünk! Lapozzunk bele:
„Köszöntöm
Önöket a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumában.”
Akinek az epicentrumról egy atomrobbanás
jut az eszébe, az túl sokat nézett háborús filmeket, és ezért álmodik a Paksi
beruházásról.
„Most
itt állunk, azon a helyszínen, ahonnan szétsugárzott, szerteáradt a mágikus
energia, amely felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat.”
Alapvetően a Pilvaxból indult a buli. Tehát
a kormányfő, a Nemzeti Múzeumnál egy kávéházi asztalon hitte magát. A mágikus
energiának tehát vannak hátrányos mellékhatásai. Folyékonyan és tablettában is.
Amikor a Jobbikkal legközelebb szóba áll, majd erre fogja, hogy minden itt élőt,
egy futó pillanatra, magyarnak volt hajlandó tekinteni.
„Ám
kellő távolságból, nagyjaink csillagmezejéről, István, Mátyás, Bethlen,
Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Tisza szemmagasságából nézve, ahová persze mi
csak kötélhágcsón kapaszkodhatunk fel, letisztult alakzatot mutatnak a
századok, és mi rácsodálkozhatunk a magyarok történetének végtelenül egyszerű
és áttetsző ácsolatára”.
Kis képzavar, de megbirkózunk vele. Ha a
hamvaiból feléledt főnix végigmegy a vérvonalon, akkor kellő távolságba jut egy
kötélhágcsón, amelyen ott másznak már számosan felfele. Orbán ugyanis „nagyjaink csillagmezejéről” és egyben „István, Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi,
Kossuth és Tisza szemmagasságából” néz. Az évszázadokra, amiket tiszta
alakzattá formálnak a baráti történészek. Egyben egyfajta királyi többest és
irodalmi külső nézetet is alkalmaz. Kifinomultan jelezve, hogy „ti azt hiszitek, veletek mászok, pedig már
rég felettetek vagyok”. Az ácsolat tetején, ahova a mágikus erőkkel fel
vagyok emelkedve.
„Az
ellenfelek ma már egymás fejeit nem betörik, inkább megszámolják. Ez magával
hozta a demokráciát és vele a bonyolult hazai és nemzetközi játékszabályokat.”
Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt van ez a
demokrácia. Rohadt bonyolult. Nem is értem. Pláne az epicentrum
háttérsugárzásában itt ennek a múzeumi kávéháznak az asztalán. Hagyjuk is a
fenébe. Számoljuk meg a fejeket. Egyelőre nyakon. Majd később gúlában. Nehogy
leltárhiány legyen. De addig is itt van ez a kis helyre illiberalizmus.
„A
magyarok keményen dolgoznak a fennmaradásukért, a biztonságért és a
megbecsülésért.”
Egyre többen külföldön, de majd teszünk
róla. Mindenkivel megutáltatjuk magunkat, és majd csak lezárják a határokat. Szijjártó
kül-stztahanovistánk már keményen dolgozik az ügyön.
„Keményen
dolgoznak azért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak. Keményen dolgoznak,
hogy legyen egy hely, ami az övék, és ahová tartozhatnak. Helytállásukért
elvárják a tiszteletet, ami megilleti őket.”
Akinek nem tetszik az, ami itt van, menjen
is máshova. Addig sem itt fütyül és hőbörög.
„Mindig
is ezt akartuk.”
Mi Orbán Viktor. Minden magyarok
asztaltáncoltatója és fő-beszédmondója.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése