2015. március 16., hétfő

Demagógisztáni napló: : Kis Orbán-magyarázó

Fotó: MTI / Illyés Tibor
Március idusa, 2015. Orbán Viktor szónokol. Meg még néhányan. Random elosztva e honban és hazában. De miniszterelnök mégis csak egy van. Még. Jó darabig még, mivel az alternatívák még nem csíráztak ki a veremben. Meg különben is. Nem azért kapták a statiszták, közmunkások és iskolások a szívesen kötelező meghívást, hogy ne Orbán Viktorra figyelmezzünk.

Ahhoz is kell szőlőcukor. Natívan, vagy előemésztve. Attól függően, hogy valaki bírja-e józanul az értelmezésének szellemi kihívását. Aki véletlenül kihagyta volna, annak a kormányzat nemzeti olvasatra közreadta. Ami már csak azért is jó, mert egy régi kabarészám-sorozat juthat az ember eszébe. A fiatalabbaknak: arról szólt, hogy dalszövegeket próbáltak meg értelmezni. Az idősebbek pedig megerősíthetik, hogy milyen jó szolgálatot tett a sorok közti értelemkeresés gyakorlásában. Amolyan „tanuljunk újságul könnyedén” című tanfolyam gyanánt. De ne kalandozzunk messzire, mert itt van a kormányfő beszéde. Hipp, hipp, nesze nekünk! Lapozzunk bele:
Köszöntöm Önöket a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumában.”
Akinek az epicentrumról egy atomrobbanás jut az eszébe, az túl sokat nézett háborús filmeket, és ezért álmodik a Paksi beruházásról.
Most itt állunk, azon a helyszínen, ahonnan szétsugárzott, szerteáradt a mágikus energia, amely felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat.
Alapvetően a Pilvaxból indult a buli. Tehát a kormányfő, a Nemzeti Múzeumnál egy kávéházi asztalon hitte magát. A mágikus energiának tehát vannak hátrányos mellékhatásai. Folyékonyan és tablettában is. Amikor a Jobbikkal legközelebb szóba áll, majd erre fogja, hogy minden itt élőt, egy futó pillanatra, magyarnak volt hajlandó tekinteni.
Ám kellő távolságból, nagyjaink csillagmezejéről, István, Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Tisza szemmagasságából nézve, ahová persze mi csak kötélhágcsón kapaszkodhatunk fel, letisztult alakzatot mutatnak a századok, és mi rácsodálkozhatunk a magyarok történetének végtelenül egyszerű és áttetsző ácsolatára”.
Kis képzavar, de megbirkózunk vele. Ha a hamvaiból feléledt főnix végigmegy a vérvonalon, akkor kellő távolságba jut egy kötélhágcsón, amelyen ott másznak már számosan felfele. Orbán ugyanis „nagyjaink csillagmezejéről” és egyben „István, Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Tisza szemmagasságából” néz. Az évszázadokra, amiket tiszta alakzattá formálnak a baráti történészek. Egyben egyfajta királyi többest és irodalmi külső nézetet is alkalmaz. Kifinomultan jelezve, hogy „ti azt hiszitek, veletek mászok, pedig már rég felettetek vagyok”. Az ácsolat tetején, ahova a mágikus erőkkel fel vagyok emelkedve.

Az ellenfelek ma már egymás fejeit nem betörik, inkább megszámolják. Ez magával hozta a demokráciát és vele a bonyolult hazai és nemzetközi játékszabályokat.”
Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt van ez a demokrácia. Rohadt bonyolult. Nem is értem. Pláne az epicentrum háttérsugárzásában itt ennek a múzeumi kávéháznak az asztalán. Hagyjuk is a fenébe. Számoljuk meg a fejeket. Egyelőre nyakon. Majd később gúlában. Nehogy leltárhiány legyen. De addig is itt van ez a kis helyre illiberalizmus.
A magyarok keményen dolgoznak a fennmaradásukért, a biztonságért és a megbecsülésért.
Egyre többen külföldön, de majd teszünk róla. Mindenkivel megutáltatjuk magunkat, és majd csak lezárják a határokat. Szijjártó kül-stztahanovistánk már keményen dolgozik az ügyön.
Keményen dolgoznak azért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak. Keményen dolgoznak, hogy legyen egy hely, ami az övék, és ahová tartozhatnak. Helytállásukért elvárják a tiszteletet, ami megilleti őket.
Akinek nem tetszik az, ami itt van, menjen is máshova. Addig sem itt fütyül és hőbörög.  

Mindig is ezt akartuk.
Mi Orbán Viktor. Minden magyarok asztaltáncoltatója és fő-beszédmondója.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook