2015. március 28., szombat

A netes érvrezisztenciáról

Már többször szóltam az internetes fórumokról, és nem egy esetben hivatkoztam is az ott olvasottakra. Ezek ugyanis érdekes világok. Nagyon sokszor olyan vélemények is megismerhetőek az olvasgatásukkal, amit különben nehéz lenne meghallani. Részben, mert az anonimitás látszata segít a kifejtésükben, míg másrészt egyszerűen eltűnnének a média kakofóniájában.

Mint az előzőekből is sejthető: szeretem a fórumokat. A maguk speciális világaival együtt. Lett légyen az politikai, vagy szakmai. Sokszor, a sorok közt, akkor is megmutatkozik az ember, ha valami ismeretlen álnév mögül írogat. Nem név szeriont, és nem arcra, de habitusra, ismeretszintre nagyon sokszor. Mert, ahogy egy kocsmapultnak támaszkodva sem lehet nagyon sokáig alakoskodni, a rendszeres fórumjárókat is kiismerik. Nyilván engem is. Nincs ezzel semmi baj azt hiszem. Legfeljebb azok ódzkodnak ettől, akik valami elfuserált küldetéstudattól hajtva róják a bitek országútjait. Esetleg napidíjért. De még ekkor is sokszor kibújik a troll mögül a személyiség. A maga ismereti szintjével, vitakultúrájával.

Nem véletlenül. Nagyon régóta ismert jelenség, hogy tegezve is lehet tisztelni valakit, és magázva is el lehet küldeni a melegebb éghajlatra. Nagyon sokszor kiderül a fórumokon, hogy a látszólag troll-ként viselkedő panel-beszóló valójában inkább csak küldetéstudatos. Nem azért, mert ki kéri magának azt, hogy eligazításra küldjék a párt-irodákra. Mikor, melyikre. Hanem azért, mert sok beírás, vagy akár vita után, az is kiderül, hogy az őrültség mögött van rendszer. Akár széles ismereti spektrumon alapuló rendszer. Ezeket a fórum-lakókat nem is tartanám igazi troll-nak. Céljuk ugyanis legtöbbször nem a rombolás, hanem valamiféle kényszeres evangelizáció. Amellett, ami éppen megérintette őket. Ők valóban hisznek abban, amit a többiek marhaságnak tartanak. S a cikizések nyomán méginkább megerősödik bennük a hit hintésének szándéka. Ami legfeljebb akkor idegesítő, ha kifejlett érvrezisztenciával bírnak, illetve valami embertelen eszme az, ami megérinti az egyszerű lelküket.

Érvrezisztencia. Talán ez az, ami a leginkább zavaró lehet akkor, ha valaki nagyon személyében érintve érzi magát egy fórum-témában. Nem a trollok szabadalma, hanem egyszerűen az ismereti szint, vagy inkább a sztereotípiákba szorulás jellemzője. Sok fórumon megkapják különben a fórumromboló büszke jelzőjét. Holott esetleg tényleg csak a belső szakadék az, ami oka lesz a kis személyes kálváriáknak. Az a szakadék, ami a megnyilatkozási kényszer, a mindenhol ottlevés vágya, a közlési vágy, és az érdemi hozzászólás között tátong. S mielőtt bárki ítélkezne, tegye a szívére a kezét az, aki rendszeresen irkál az interneten. A szívgörcs elmúltával bevallhatja: nagyon könnyű ott teremni a szakadék szélén. Valószínű, hogy szinte mindenkivel fordult már elő. Rajtam kívül is. Aztán az ember igyekszik megtanulni a kezelési módját. A szakadékon ugyanis vezetnek át pallók. Az érvek, és a közlendők átgondolásának, átgondolatlanságuk esetén az elnézést kérés képességének deszkáiból.

Az említett érvrezisztens fórumozók azok, akik közül a valószínűleg napidíjért igét hirdetők is kikerülnek. Mert kár áltatni magunkat. A politikai, vagy akár szakmai iszapbirkózásoknak is ideális terepe lehet egy-egy internetes fórum. A beírtakat legtöbbször elég sokan elolvassák, mielőtt a beíró lelepleződne, vagy esetleg törölnék az illető hozzászólást. A napidíjasokat, vagy egyszerűen ostobákat elég gyorsan le lehet fülelni, mert bármilyen kérdésre ugyanazok a panelek kerülnek be a válaszba. Nem feledve egy másik egyszerű módszert. Érvekre, tényszerű vitára, megbeszélésre „kell” szorítani ezeket a delikvenseket. Általában ott szoktak összeomlani. Újabb, de egyre gyengébb paneleket hajigálva. Mígnem a „ne személyeskedj”, és „csak” szintű beszólásokra nem redukálódnak a válaszok.

A szimplán ostobák talán ezen a ponton válnak el. Náluk a kísérő szólamokban kellő pökhendiséggel is találkozunk. Ugyanis megengedhetik maguknak. Nem ellenőrzi a munkaadó a leírtakat. Lehetnek személyes gesztusaik. S mielőtt bárki azt hinné, hogy itt generál-butaságról van szó: ez nem így van. Egyszerűen csak arról van legtöbbször szó, hogy az adott fórum-topik olyan irányba megy el, amiről lövésük sincs. De azért, mert korábban beleszóltak, ott maradnak. Akkor is, ha érzik: véleményük már nincs, újat már nem tudnak mondani, de ezt szégyellik bevallani. Nem másoknak, maguknak. Átmennek sündisznóba és minden irányba szúrni kezdenek. Ha pedig valami orbitális baromsággal mégis nekimennek a falnak, akkor az „csak vicc volt”.

Ugyanakkor az vesse az első követ rájuk is, aki el tudja venni a szívéről a kezét erre a célra. Mert még csak nem is cikizésnek, fennhéjázó bölcselkedésnek szántam a fentieket. Inkább egyfajta görbe tükörnek. Esetleg figyelmeztetésnek. Akár kicsit önfigyelmeztetésnek is. Arra, hogy az interneten nincs olyan marhaság, amit legalább egyszer ne lehetne leírni. De olyan is kevés marad, ami ne lepleződne le. A fórumozók tisztelete ebben a világban nem a tegezés vagy magázás kérdése. Még csak nem is a gyorsan leírt mondatok akadémiai nyelvisége. Sokkal inkább az, hogy egy beszélgetésben vagy legyenek érveink, és azokkal megtámogatott saját véleményünk, vagy tekintsük irányadónak a hallgatás és bölcsesség kapcsolatát leíró szabályt. Ha képesek vagyunk rá.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook