2015. március 22., vasárnap

Köszönet az M1-nek

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
A napihírek biztosítják, hogy a látszólagos utánlövések sem legyenek azok. A röpke nyolcvan milliárdból ráncfelkavart M1-es hírműsor például elégendő mennyiséget biztosít a napi vihogni valóból. Habár abból a pénzből, amit most az ablakon dobtak ki a királyi TV üdvére, akár újságíróképzést is lehetett volna finanszírozni. De ezt a kijelentést máris visszavonom.

Muszáj visszavonni, mert aztán jön majd a nagyszerű műsor veretes, illetve perrel-veretős igazgatója, és perel. Mert érdemes mégis csak visszatérni a HVG kálváriájára. Pontosabban arra az esetre, hogy Tóta W. Árpád, a HVG-n megjelent, írását követően egyenesen rasszizmussal vádolták meg a publicistát. Állítván, hogy a bakisorozatot nem azért nehezményezi, mert szakmailag nehezen alulmúlható, hanem azért, mert a szakmailag száguldva orra bukó riporter roma származású. Noha ezt a publicista nem írta, csak közmunkát emlegetett, mint alternatív karrierlehetőséget. Szabó László Zsolt MTVA-elnök volt az, aki szerint ez felért a rasszizmussal. Az egész ügy kapcsán pedig az lehetett az ember érzése, hogy a fagyi körbenézett, és mindenkinek visszanyalt. A magam részéről pedig vártam, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kiemelkedik a sokszor igencsak árulkodó tespedésből, és megnyilatkozik. Nem tette. E helyen is gratulálhatunk a szakmaiság fellegvárának.

De maradjunk a fagyinál. Az, hogy a szakmai kudarc kritikájára rasszizmust és intoleranciát emlegetnek, az nem új. Sajátos módon nem a kormányzati, illetve hatalmi oldalon szokott ez a megoldás szolgálatba helyeződni. Talán azért, mert nem egy esetben olyankor pampognak szakmai megbélyegzésről, amikor a megbélyegzettnek titulált valamiben kilóg a nemzeti együttnyalás rendszeréből. Ilyankor szokott az előfordulni, hogy az, akinek egy adott színházi előadás nem tetszik, vagy egy adott énekest nem kedvel, az azonnal homofób vagy rasszista, illetve homofób rasszista lesz. Olyan szemléletet sugallva, hogy a másságukat világ elé tárók alanyi jogon zsenik lehetnek csak. Mindenki más meg idióta, vak és botfülű. S persze joga sincs annak eldöntésére, hogy mit kedvel, vagy nem kedvel. Illetve joga van, de informálisan csak a kormánypárti, esetleg Jobbik-szimpatizánsként gyakorolhatja. Szabó László Zsolt tulajdonképpen nem tett mást, mint ugyanezt a fagyit belenyomta az arra illetékesek orcájába.

Számos helyen lett is nagy hallgatás ezt követően. Mert azoknak, akik korábban a szakmaiság kritikáját az intolerancia jegyének vélték, bele kellett volna nézni a tükörbe. Elismerve, hogy olykor legfeljebb bizonyos mércék betartásával szembeni intoleranciát jelent a kritika. Esetleg szimplán ízlésbeli kérdést takar a kritika vagy elutasítás, és semmi köze nincs az alkotás szerzőjéhez, előadójához. De a tükör ugyebár makacs dolog. Nem csak csillog, de vissza is tükrözhet korábbi véleményeket. Márpedig szembenézni ezekkel, esetleg bizonyos mértékű önkritikát gyakorolni, korántsem az a kategória, amit mindenki könnyedén megtesz. Már csak azért sem, mert szakítani kellene a jól bevált panelekkel. Amelyek alkalmasint pont olyan előítéleteket hordoznak, mint azok, amelyekkel a valóban rasszista, homofób populisták takargatják szellemi fasizmusukat.

A Szabó László Zsolt által körbehordozott fagyi azonban nem csak az áltoleránsoknak nyalt vissza. Visszanyalt a kormányzati ugatóknak is. A közmunkával kapcsolatban ugyanis a bevezetése óta sejthető volt, hogy azt alapvetően egy bizonyos réteg tartósabb szegénységbe nyomására találták ki. Ami azért nem jelenti azt, hogy ne lenne alkalmas a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázására. Amely hatásba kapaszkodva dübörgő tapsorkánokat várva szoktak megszólalni a hatalom szekértolói. Hangoztatva a közmunka nagyszerűségét, és a munkaerőpiacra való visszavezetésben betöltött előremutató szerepét. Mely utóbbi viccnek szomorú, komolynak egyszerűen nevetséges állítás. A politika ezzel párhuzamosan mellet döngetve szokta tagadni, hogy a közmunkát alapvetően a szegénység és a romák szociális alávetettségének konzerválására, elsősorban a roma lakosság számára találták ki. Ebben a helyzetben aztán jön egy kommunikációs csatorna elnöke, és egyszerű leleplezésként kimondja: aki a közmunkát emlegeti, az a romákra utal. Elegánsan, egyszerűen, egy mozdulattal vágva át a hatalmi kommunikáció közmunka-fejének a torkát. Tényleg dícséret is járhatna érte.

Személy szerint már csak emiatt is vártam volna a MÚOSZ-tól valamiféle állásfoglalást. Nem is annyira az M1 ellen, vagy a HVG mellett, esetleg fordítva. Általában. Egyfajta szakmai állásfoglalást a szakmai minimumok védelme érdekében. De, ha jól sejtem, ezt várhatom. Míg a világ és három nap. Miközben tulajdonképpen akár köszönetet is mondhatnánk az elnök úrnak. Az a bizonyos fagyi ugyanis elhozta azt a kegyelmi pillanatot, amikor talán lett volna lehetőség tiszta vizekkel feltölteni a különböző poharakat. De félek, sokaknak, alapvetően, fel sem tűnt a nagy zsivajban, hogy itt az idő megállni és elgondolkozni egy pillanatra. Mások pedig letörlik az arcukat, hogy legyen hely a további szitkok szórásakor előtörő habnak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook