2015. március 21., szombat

Akác után LMP

A hír pár napos, de érdemtelenül nem szerepelt eleget a hírrovatokban. Noha a természetes környezet veszélyeztetése szinte biztosan megérne pár szót. Még akkor is, ha nem emiatt a pár napos hír-csúszás miatt tűnhet a szokásosan későn ébredés egyik mintapéldájának. Az, hogy az LMP részéről a nemzeti parkok szétverését nehezményezték egy március 17.-i közleményben.

S mielőtt bárki azzal jönne, hogy a nemzeti parkok védelméért bármikor időszerű felszólalni, előre leszögezem: ez így van. Nem csak idő-, hanem kötelesség-szerű is. Ráadásul sokkal nemzetibb, mint vörösre tapsolt tenyerekkel éljenezni egy éppen aktuális vezetőt. Mert a természeti környezetünk akkor is létezett, amikor meg sem születtünk, és a mindenkori jelen generációjának a felelőssége a továbbörökítés minősége. Az, hogy a hatokon belül egy élhető környezetet, vagy bűzölgő kupacokat hagy maga után. Illetve azért is, ha lebetonozott rétekkel, és aszfaltozott mezőkkel, kiparcellázott domboldalakkal teszi kevesek haszonélvezeti cikkévé a világot. Esetleg olyan társadalmi nyomásgyakorlás alkalmazásával, mely az erdőkben csak a tömegsírok potenciális elnyelőit láttatja. A hatalom részéről a sírásókkal akár meg is tapsoltatva magát. De maradjunk az LMP tiltakozásánál.

Az, hogy Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője felszólalt az ügyben, az nagyon rendes tőle. Még akkor is, ha természetvédelem nyakán nem mostanság kezdett szorulni a hurok. Legfeljebb a pofátlanságban lépett szintet az illetékes minisztérium. Azzal, hogy a közlemény szerint mintegy 300 ezer hektárnyi földterületet kivon a nemzeti parkok közvetlen felügyelete alól. Immár a természeti értékek megmaradását is kormányzati keggyé téve. A nemzeti földalapkezelőn keresztül gyakorolva azt a kegyet, hogy vagy felparcellázzák, vagy nem. A mostani ébredésért tehát egy porszemnyi kavicsot sem hajítanék el az LMP felé. Kicsit az elkésettség az, ami zavar. Még akkor is, ha nem láttam a többi párt részéről sem a nagy tülekedést az előjelek láttán.

Márpedig előjelek, azok voltak. Egészen nyilvánvalóvá tulajdonképpen az akác körüli habveréskor vált az a lehetséges tendencia, ami láthatóan mostanra érett be minisztériumi szinten. Akkor írtam: „sokkal érdekesebb lenne arra a kérdésre tudni a választ, hogy melyik természetvédelmi területet nézték ki maguknak, hétvégi telek gyanánt, a kormányzatban”. S a kérdés továbbra is érdekes lehet. De félek, hamarosan megkapjuk a választ. Jelenleg Sallai R. Benedek a Hortobágyi Nemzeti Park területét hozta fel. Most. Mert korábban, az akác-vita közepette egy kétfedelűnek is tekinthető sajtóközleményt tett közzé. A Facebook-on. Olyan kitétellel, hogy az „akácot senki nem veszélyezteti, senki nem akarja Magyarországról kiirtani, és senki nem akar a méhészeknek kárt okozni. Ilyen törekvés nem létezik”. Amit akár a kormányzat felé tett óvatos, de határozott gesztusnak is érezhettünk abban a „szövegkörnyezetben”, amikor a természetvédelmi területeken gyomfaként betelepülő akác éppen a parcellázásokat segítheti. Indokként, hogy miért lehet nyugodtan kivonni a védelemből az adott területet. Arról az apróságról sem feledkezve meg, hogy az LMP akkor, egy éve simán fantomkérdésként kezelte az akác-ügyet.

Holott, egy önmagát zöldnek, meg másnak hirdető politikai erőtől, amelyben állítólag szakpolitikusok vannak a föld-, és természetvédelem terén más lehetne elvárható. Szakpolitikailag például az, hogy ne csak a romok láttán legyen képes diagnosztizálni a földrengést, hanem az előjelekből is. A romok alapján már nem szakpolitikai kérdés. Akkor már lezajlott, akkor párt-átokkal illetni valamit, már semmin nem segít. A természetvédelmi területeken sem feltétlenül. Miközben, a politikai játékokat nézve, utólag szólni már legfeljebb csak ködösítésnek jó. Az utólagos ködösítések közepette eleresztett nyilatkozatok annyira megszokottak, hogy ettől aligha válik mássá az LMP, mint bármelyik másik sóhivatala a politikai játéktérnek. Egy igazi szakpolitikus, az én olvasatomban, nem akkor ébred fel, amikor politikai nyilatkozatokat kell tenni, vagy kihúzzák alóla az íróasztalt. Mert ugyebár ismerünk olyan kormányzati szakpolitikust, akiben a szak-, csak akkor támadt fel, amikor államtitkárként megbukott, mint politikus.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook