Gipszben futást a közlekedtetőknek

Szél Kálmán téri zöld
Fotó: EISimay

Ma ismét megállapíthattam, hogy nem az ókorban élünk. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az ókori utak némelyike máig járható. A mai utakat meg, helyenként, láthatóan nem lehet még évekig sem háborítatlanul használni. De hát, ugye, a fejlődésnek ára van. Ám azt, akinek ez jelenti a perspektivikus fejlődést, szívesen elküldeném egy sajátos sportág próbafutamára. A gipszben futásra.

Ennek keretében összegyűjteném a Budapest közlekedéséért és a városvezetésért felelős szájtépőket a Moszkva tér közepére. Mindkét lábukat combközépig begipszelném, majd adnék a kezükbe egy-egy mankót. A helyben található tájékoztatási rendszer jobb élvezete érdekében a fülükbe némi viaszt tömnék. Mert az 56-os villamos éppen aktuális megállójában csak magyar nyelven hangzik el nagy ritkán a magyarul is használhatatlan információ az 59-es villamos éppen aktuális közlekedéséről. Mert azt gondolom a tervezők sem gondolták komolyan, hogy mindenki alanyi jogon ismeri a főváros összes útvonalát. Ebben az esetben az, hogy időnként belebrekegik a levegőben, hogy a Margit körútról indul az 59-es villamost pótló 59B villamost pótló busz, az igencsak szerény információ. a hülye külföldi meg eresszen gyökeret. Mi a fenéért jön Budapestre. S ha már ide ette a fene, akkor menjen taxival.

Tehát a gipszben futókat a megfelelő felszerelés biztosítását követően felkérném, hogy a téren száradó fák tövétől az Onkológia, majd a Böszörményi út elejének érintésével jusson el a Móricz Zsigmond körtérre. Onnan a Bartók Béla útnak mondjuk a második háztömbjéig Ezen ellenőrző pont érintésével keressék fel a Szent Gellért teret, majd a Batthyány tér érintésével jussanak vissza a kiindulási pontra. A taxi természetesen tiltott tömegközlekedést és lépcsőt pótló eszköz a számukra. A különösen nagyszájú városrombolóknak alkalmazni lehetne egy pesti kitérőt. Az ideiglenes városlezárások megtekintésére. A kevésbé nagyszájúak megtehetik ugyanezt az útvonalat kerekes székkel. Annak érdekében, hogy maradéktalanul kiélvezhessék azt, amit jelenleg Orbánia bűnös városának lakói kénytelenek elviselni a véletlenszerű városátrendezések következtében. Mely büntetés első, és legnyilvánvalóbb tétele nyilvánvalóan a tajparaszt Tarlós hivatalba segítése volt.

De az is nyilvánvaló, hogy amennyiben a Bartók Béla utat, záros időszakon belül ennyit kell felbontani, akkor valami nagyon nem stimmel. Vagy a kerület vezetésével, amely képtelen felszólítani a munkálatokban érdekelteket a munkák összehangolására. Vagy a kivitelezőkkel, akik egy rohadt csövet nem képesek úgy lerakni, hogy közben mások, ugyanannak a lezárási, felbontási ciklusnak a keretében, de másutt a síneket csesztethessék. Vagy a tervezőkkel, akik szerint mindez így szép és tervszerű. Mely utóbbi esetben a tervezőket nemhogy az egyetemre, de az óvoda nagycsoportjába sem küldeném vissza. Mert ott, amennyiben a fakocka-várat így építenék, úgy vágná szájon őket a konkurens, és tervezettebben építeni akaró kiskölök, hogy hazáig szipognának. De persze felmerülhet az is, hogy a munkálatok szükségességét kiíróval van baj. Azzal, hogy nem tud egyszerre akkora összeget biztosítani, amennyiből valamennyi szabadrabló egy menetben jól lakhatna. Ám ilyen feltételezéssel nem élhetünk egy országban, ahol harcolnak a konkurencia ellen, és az országvezetés az igazmondásáról híresen éli sanyarúan nélkülöző mindennapjait.

Azért minden esetre megnézném, amint az említett grémium végigbotorkál egyik megállóból a másikba, majd hegynek fel, hegynek le, hogy aztán ki tudja, hol bukkanjanak elő valami kis utca végén. Ahonnan esetleg mankózhatnának vissza. Mert éppen ott nem férnek át a maradék résen. Ahol szabálytalanul bár, de talán át lehet nyomakodni. A gipszben futás bajnokainak pedig a véleményére akkor lennék kíváncsi, amikor túl jutottak a kiránduláson. Mert egy irodában ülve, közpénzen szónokolva elhiszem, hogy nagy a pofája a tisztelt társaságnak. Miközben az egész város a hülyeségük miatt szív, mint a torkos borz.

Andrew_s

Rendszerbátorította pedofilia?

A gyermekek akkor is kiszolgáltatottak, ha csak a „normális” hétköznapok rendszere igyekszik a bedarálásukra. De különösen kiszolgáltatottak akkor, ha a szülő nincs abban a helyzetben, hogy megvédje. Amikor a közösségi szolidaritásra, a közösségi intézményrendszerre szorulnak. Ezért hatványozottan felháborítóak az olyan hírek, amelyek az ezen gyermekek helyzetével való visszaélést mutatják be.

Legutóbbi ilyen hír az volt, hogy orális szexre kényszerítettek gyermek-, és kiskorúakat egy nevelőotthonban. S ezen a ponton, azt hiszem, villámgyorsan le kell szögezni egy alapvetést. Azt, hogy a gyermek nem dönt a saját születésének sem helyéről, sem körülményeiről. A szüleiről pedig a legkevésbé. Aki tehát bármilyen előítéletét a gyermekek rovására gondolja kiélni, az keressen magának egy sötét sarkot, és szégyenét a falnak ugassa el. Nem mintha az előítéletesség különben egy dicséretes viselkedési minta lenne. De a védekezni képtelen gyermekkel szemben különösen szemét dolog. Amiért különben ezt érdemes leszögezni, az az, hogy nem egyszer olvasni olyan véleményeket, hogy a nevelőotthonokban úgyis csak „azok” gyermekei vannak. Mintha ezzel automatikusan felmentenék az ottani gyermekek helyzetével, érzelmi bizonytalanságaival visszaélőket. Amely visszaéléseknek csak a legszélsőségesebb formái a szexuális visszaélések.

Nem egyszer kapcsolódva az egyéb visszaélésekhez. Melyek sajnos, talán nem is annyira kirívóak. Például, egy 2011-es, ugyancsak botrányt kavaró „csomag” mára oktatási jogeset lett. Amely feldolgozásból egy gondolatot külön kiemelnék. Azt, hogy „Külön pszichikai alkalmassági vizsgálat intézményi szinten nincs, az alkalmasság előfeltétele (a munkáltató által kért szempontok alapján végzett) általános orvosi vizsgálat”. Mely kitétel az ombudsman akkori kérdésére adott válasz részeként is érthető. De amely állapottól, különösen, ha az ma is így áll a gyermekotthonokban, akkor elmondhatjuk: megáll az ész, és ácsorog. Ez ugyanis azt is jelentheti a gyakorlatban, hogy aki emberileg már szinte semmi másra nem alkalmas, az még mindig elmehet pszichológiai vámpírnak egy gyermekotthonba. Így nagyon szeretném remélni, hogy ma már nagyon komoly pszichológiai, és általános alkalmassági vizsgálatokon szűrik meg a nevelőotthonok, gyermekotthonok személyzetét. A teljes személyzetét. Mindenkit, aki bármikor kapcsolatba kerülhet a gyermekekkel. Aztán jön egy újabb „intézeti gyermekek” kárára elkövetett pedofil botrány, és ez a remény erősen megrendül.

Olyan gondolatoknak adva át a helyét, hogy valami alapvető, rendszerszintű probléma lehet. Beleértve azt is, amit környezet, akár a már említett előítéleteken keresztül közvetít. Amely egyfajta hallgatólagos eltűrését, illetve az eltűrés ígéretét, reményét jelenti az esetek kapcsán. Amihez társul az a mintaközvetítés, amelyben egyfajta buzdítás testesül meg a gyermekverés bocsánatosságát illetően. Beleértve azt is, hogy a gyermek szabadon verhető, ha utána kap egy kis csokit. Ha ehhez a mintához hasonlítjuk a pedofil nevelők által zsebpénzzel, játékokkal, és hasonlókkal „megfizetett” gyermek-szexet, akkor nehéz nem észrevenni a párhuzamot. S ez akkor is igaz, ha nyilvánvalóan szükség van még ehhez a gyermekek mérhetetlen lenézése, valamint a kiszolgáltatottsággal való visszaélésre beinduló szadisztikus vágyakozás. Mely utóbbi kiszűrése mégis csak ildomos lenne nevelők esetében.

De a rendszer a jelek szerint nem jól teljesít ebben. Holott a megtorlás akkor sem segít, ha azonnali. Ha évekig elhúzódik, akkor különösen nem. Miközben a tanúskodás örve alatt a gyermekekbe esetleg még jobban bevésik az emlékeket. Mert nincs a nevelőnek kiutalható olyan szintű büntetés, amely meg nem történtté tenné az elszenvedett megaláztatást.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Nemzeti Keresztes Háborút Felügyelő Államtitkárság

Állítólag, mert reggel óta többen állítják, megalakul a Nemzeti Keresztes Háborút Felügyelő Államtitkárság. Egyelőre még csak a keresztény-üldözés ellen tervezett a fellépés, de a nagy álom csírája már ott van ebben is. Elvégre a keresztényeket nyilván a muszlimok üldözik. A kereszténységet meg a magyar kormány.

A magasan szárnyaló döntés alapja állítólag az, hogy Orbán Viktor és Balog Zoltán közel-keleti keresztény vezetőkkel pacsizott. Úgy még abból a keresztes háborúból is lehet valami. Csak sokat hozzon az oligarcháknak. Elvégre a mondás szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Majd pont a keresztényüldözés ellen fognak társadalmi munkában harcolni. Pedig milyen szép lenne! Közadakozásból, a keresztényüldözésben hívők alamizsnájából például tőlem nyugodtan működhetne az államtitkárság. Lehet ugyan, hogy éhen döglenének, de legalább megéreznék a különbséget a szegénységi éhezés, és az életmódi diéta között. Harrachra például egészen biztosan ráférne a korrepetálás ezügyben.

Amúgy persze igazán kevéssé hihető, hogy ez a fenomenális ötlet most fogalmazódott meg a kormányzat erre szakosított figuráiban. Csak az is lehet, hogy most kell valami jó kis helyet találni az Olaszországból hazatérő Török Tamásnak. Amolyan kegydíj gyanánt a sok keresztényüldözésért, amit Itália földjén el kellett szenvednie. Ott, ahol tradicionálisan üldözik a keresztényeket. Annyira, hogy a pápára is külön testőrség vigyáz a Vatikánban. Ami még véletlenül sem Európa csizmáján van. Abban az alternatív univerzumban, amelyben Orbán és Balog él. Abban az alternatív univerzumban, amelyben a gyermekek aszerint születnek eltérő jogokkal, hogy a szülők jogállása milyen. Egymáshoz. Rétvári árnyékkereszténysége szerint. S kár lenne elfeledkezni arról, hogy Rétvári Bence is államtitkár. 2010 óta. Jelenleg Balog beosztottjaként, mint az Emmi parlamenti államtitkára. Amire különben nyilvánvalóan égető szüksége van az országnak. Bár lehet, hogy itt viszonylag kevesebb kárt okoz.

Ellenben 2012-ben ő tette le a keresztény üldözési mánia alapjait. Holott már akkor sem volt teljesen világos, hogy milyen üldöztetésről beszél Magyarországon. Mert egy államtitkár akkor is a magyar kormányzati hatalom része, és ez azóta sem változott. Így már akkor is az volt megfogalmazható, hogy a keresztények üldözése elleni fellépés alapvetően az ellenzék elleni fellépés „fedőszerve”. A világban előforduló tetszőleges vallási üldöztetés ellen ugyanis aligha a magyar kormányzat a felkent fellépő. Ha valakinek ez hatáskörébe vág az a például pápa. Az a Ferenc pápa, aki például a jézusi tanítások nevében emberségre, a szegények, és velük a menekültek, a hajléktalanok felkarolására is buzdít. Ellentétben a magyar kormányzattal, amely egy évnél régebben uszít a menekültek ellen, legfeljebb a közterek optikai képjavítása szintjén hajlandó foglalkozni a hajléktalansággal, és messzemenően megveti a szegényeket. Aminek legnyilvánvalóbb jele az a miniszteri kijelentése, hogy mindenki annyit ér, amennyit kaparni tud.

A keresztény eszmeiség üldözőit tehát aligha kellene a felállítandó államtitkárságnak messze keresni. Annyira nem, hogy a kormányzat holdudvarának posványából kiböfögő, a pápát támadó senki kitüntetést is kapott. Amelynek kapcsán a vagyonát nyílván már holnap szétosztó, és azt követően darócköpenyben kolduló terrorházi igazgatónő kinevezte keresztes lovagnak az illetőt. Amennyiben elfogadjuk alaptézisként, hogy Ferenc pápa keresztény, akkor az új államtitkárság például azonnal felléphetne Bayer ellen. Azonban ezt sem szeretném. Mert ez is csak nyitánya lenne egy általános, vallási álarcot tartó, de alapvetően politikai tisztogatásnak.

Ugyanakkor érdeklődéssel várom az új államtitkárság megalakulása esetén a cselekvési mottójukat. Orbántól például ismert mondás, hogy „Egy a tábor, egy a zászló”. A felállítandó államtitkárság, de a gyakorlatilag kötelező hittan, a folyamatosan túlhangsúlyozott kereszténység fényében is, akár az is lehetne, hogy „egy a tábor, egy a vallás”. Orbánról meg tudjuk, hogy számos alkalommal nyilatkozik úgy, mintha önazonos lenne az országgal, a vallással. Ő is, de a pártja és kormánya szinte biztosan. Miközben egyfolytában erősíti a decibel-hazafiságot. Úgyhogy tényleg csak egy kutyaszökkenés eljutni az „Egy ország, egy nép, egy vallás” jelmondathoz. S igen,ez már igazán méltó lenne a felállítandó államtitkársághoz.

Az említett jelmondattal egy baj van. Foglalt. Tomás de Torquemada, az egykori főinkvizítor hitvallásaként.

Andrew_s

Akkor most hány "X"-et, és kinek a felmenőt?

Közeledik a nap, amikor a kormány urnához rendeli a népet. Idén még szép szóval, plakátokkal. Alig különböző szándékkal, mint a korábbi konzultációk esetében. A különbség legfeljebb annyi, hogy a jelenlegi helyzetben, a felkorbácsolt idegengyűlölet hullámai között érez Orbán annyi támogatottságot, hogy népszavazást mer tartani. Talán utoljára. Továbbra is azért, hogy a „népre” hivatkozva vonhatja vissza az aláírását a kvótázott menekült-kezelés okmánya alól.

Mert igazi „gerinces” vezetőként Brüsszelben aláírt. Ezzel valójában az a helyzet alakult ki, hogy miközben zajlik a plakátháború a népszavazással kapcsolatban, és a kormány minden erővel a „NEM” mellé kéri az „X”-et, a miniszterelnök valójában már szavazott. Egy országos „IGEN”-nel. Csak persze erről országos kuss van a kormányzat részéről. Holott az ellenzéknek február óta talán ezzel az egyetlen mondattal kellene kampányolni: „TUDTA? ORBÁN VIKTOR MÁR FEBRUÁRBAN IGENNEL SZAVAZOTT”. Ehelyett mennek a viták az éjjeliben arról, hogy el kell-e menni, és hány „X”-et kell berajzolni a szavazó-cetlire. Lassan már nem is igazi szerveződés, amelyik nem kampányol valamelyik verzió mellett, vagy valamelyik verzió-csomag ellen. Beleértve azokat az egyleteket is, amelyek különben mérhetetlen, és szinte vállalhatatlan hallgatásba burkolództak az elhíresült lovagkereszt kapcsán. De ezzel birkózzon meg a TASZ, a Helsinki Bizottság, a Tanítanék, és a többi szervezet vezetőségének lelkiismerete.

Maradjunk a népszavazásnál. A magam részéről rühellem a bojkott azon formáját, amelynek keretében az emberek szimplán nem csinálnak semmit. 2012-ben éppen úgy elleneztem az ötletet, mint később az országgyűlésnyi gombnyomorgató-klub összeállítása kapcsán. Az ok sem különösebben bonyolult. Egyszerűen az a véleményem, hogy a döntéstelenség is döntés. Annak eldöntése, hogy döntsenek helyettem. Teszetoszán helyezve a más kezébe a gyeplőt és korbácsot egyaránt. Az esélyét is elvesztve az irányításnak. De még a befolyásolás látszatának az esélyét is. S ezt akkor is igaznak gondolom, ha az ellenzéket leginkább messziről kritizálók szerint, és némely ellenzéki erő szerint is marha jó ötlet a „maradj otthon pipálni” mottójú talpvakarás. Márpedig a jelen kínálat még mindig ott tart, mint a nyár közepén. Amikor Fodor Gábor kiállt azzal, hogy az „IGEN” mindent megold. Amikor azt írtam konklúzió gyanánt, hogy: „Valószínűleg a népszavazás megtörténte ellen lenne érdemes tiltakozni. Úgy pár száz ezer emberrel megtámogatva az utcán”. Ami nyilván nem újdonság azoknak, akik a történelemkönyvben továbblapoztak Orbán Viktor nemzetmentő tetteinek taglalásán. Akinek nincs kedve olvasni, nézze meg a Gandhi című filmet. S képzelje el azt a függetlenségi harcot, ahol mindenki otthon marad, és nem csinál semmit.

Holott valójában, ha úgy vesszük, szinte semmit nem csináltak. Sokszor és sokan szinte csak „jelen voltak”. Egyfajta aktív bojkottként. Ami nálunk azt jelentené, hogy ténylegesen egy sztrájkszerű bojkott valósulna meg. Transzparensekkel beszélve le legalább az érvényes szavazásról. A szavazás napján. A szavazóhelység felé vezető úton. De, ahogy a nyáron is írtam, tudomásul veszem: ma ehhez nincs ellenzéki erő. Talán ellenzék sem. Mert nekünk nem csak csőcselékből nem telik több garnitúrára, hanem ellenzékből sem. Így aztán abból is ugyanaz áll rendelkezésre, amelyik 2014-ben összehozta Orbán harmadik uradalmi ciklusát. Legfeljebb időközben más pártban, más beosztásban köszönthetők ugyanazok az emberek.

S akkor most jöhetne a sorok végén a katarzis. De nem jön. Ígérem: nem mondok semmit. A bojkott kapcsán. Alapvetően hibának tartom. Alapvetően nem tudok jobbat. Alapvetően pontosan ugyanabból a frigóból tudok főzni, mint mindenki más. Alapvetően ugyanazok a lejárt szavatosságú politikai erők állnak a rendelkezésemre, mint bárki másnak. Alapvetően, legfeljebb megismételhetném a korábban megírtakat. A „NEM” egyértelműen hibás válasz, mert az országot kivezeti a jövő hatalmi centrumának perifériájából is. Beszorítva a hatalmi centrumok közé, és évtizedekre, ha nem évszázadokra konzerválná a politika mocsarat. Gazdasági előnyök nélkül. Az „IGEN” a fentebb említett aláírás miatt, valójában megerősítené Orbánt. Aki, az „IGEN”-ek győzelme után meglobogtatná az említett aláírást azzal, hogy „na ugye, hogy milyen jól pávatáncoltam”. Valójában marad a 2 „X” és a hegyi séta, mint megoldás. A 2 „X” még mindig emeli a részvételt. A hegyi séta meg biztosítja a távolmaradás interpretációjának szabadságát. Az azt hirdető pártok győzelemnek, a kormányzat a szokásos passzivitásnak állítaná be.

S mégis, minden ellenszenvem ellenére, de talán most mégis az a jobb megoldás. Még akkor is, ha a jelen hatalomtechnikai környezetben a kormányzat nagy ívben tehet bármilyen eredményre. Legfeljebb, pénzünket nem kímélve, majd gründolnak egy konzultációt a népszavazás felülbírálatára.

Andrew_s

Központos továbbképzést a tanároknak

Az iskolák ügyeit illetően Pukli István kormánypárti hűség-vallomásával sokan foglalkoztak, de a surranó-pálya alapjában véve más híreket is tartogat. Amelyek közül a pedagógusok továbbképzésének újdonságát már csak azért is figyeltem, mert használni biztosan nem árt a továbbképzés. No meg azért is, mert eléggé zavart eddig is, hogy a mozgalmárok úgy kerülik a tanárok alkalmasságának kérdését, mint az ördög a keresztet.

Holott az alkalmasság, a szinten tartás, és a továbbképzés elég közeli halmazai a pedagógus munkájának. Amennyiben egy szép reményekkel induló, személyiségében, kezdetben, talán kompetens tanár is lemaradhat a világtól, ha meggyőzi magát: ő az etalon, és a világ tükre. Úgyhogy egyáltalán nem árt az a továbbképzés. Amit, természetesen, egyáltalán nem mindegy, hogy kinek és hol tartanak. Meg az sem, hogy kik tartják. Mely utóbbi kört illetően egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az egyetemek elefántcsonttornyainak professzorai a legalkalmasabbak. Az gyakorló pedagógusnak ugyanis, szerintem aligha a szociológiai terepasztal mellett edződött és konferenciákon, jobbára a saját kollegák által, megtapsolt elméleti szakember tudja a napi túlélőkészlet legjavát nyújtani. Nem kizárt persze, csak nem biztos. Ahogy azt sem utasítom el, hogy szükséges az elméleti felkészültség. Csak azokon a konferenciákon, amelyeken előfordultam egy időben, sokkal inkább az „iskolák” versenye zajlott, mintsem egy konzisztens elméleti keret kialakítása.

Amely utóbbi már csak azért is nehéz lehetett volna, mert a pedagógusképzés iskoláit egyik-másik konferencián még csak nem is engedték össze egy szekcióba. A szünetek párbeszédei pedig a „Kérem a cukrot!” és „Köszönöm!” kategóriáiban zajlottak. A publikum előtt. Mit sem vonva le a háttérben zajló workshop-egyeztetések értékéből. De ezek közpedagógust segítő tevékenysége pont azon az értékskálán mérhető, mint a tavasz óta zajló nagy műhelymunka a köznek, a társadalomnak publikálható alternatív oktatáspolitikáé. Az a fránya pedagógus, akit tovább kellene képezni pedig még képes lenne nem az iskolateremtő nagy szakmai öreg kedvenc kérdését feltenni. Hanem valami egészen mást. S akkor ott állna a professzor megfürödve. A saját levében. Miközben persze a továbbképzések könnyedén átcsúszhatnának az iskolák közti presztízsharc kiterjesztésének terepére. Amivel pedig a továbbképzendő pedagógus törölheti ki. Ha előbb kinyomtatja, és kellően meggyűrögeti.

Ebből a szempontból a pedagógus továbbképzéseket kevés helyre beszorítani marhaságnak tűnik. Különösen akkor, ha azt az elméleti műhelymunka ketreceibe szorítják. Lehetőleg úgy, hogy érvényesüljön a párt és a kormány központi direktívája. Amit kevés helyre elosztott képzéseknél kétségtelenül olcsóbban lehet ellenőrizni, mintha számos képző helyre kellene odatelepíteni a hűség füleit és szemeit. Így aztán cseppet sem meglepő az a legutóbb felröppent hír, hogy központosítási szándék motoz a pedagógusok továbbképzését illetően (is). A HVG ismertetése alapján ingyenessé válik a továbbképzés. Ami abból a szempontból biztosan jó, hogy a híresen agyonfizetett vidéki pedagógusok számára is elérhetővé válik. Másrészt viszont az ingyenes ajándékok olykor rohadt sokba kerülnek hosszú távon. Mert amikor fizet az ember, akkor hajlamos minőséget, hatékonyságot elvárni. Amit, úgymond állami ajándékként kap, sokszor elmulaszt. Miközben persze az sincs ingyen, csak mindenki fizeti. De alulról jövő minőségi elvárások nyomán kevesebb kritika fogja érni. Ami a visszacsatolásokat lazává, a továbbképzést túlélni való napokká, a minőséget silánnyá teheti.

Mert különben a hírek szerint napokról lenne szó. A HVG-ben is hivatkozott Magyar Hírlapos szöveg szerint is. Mely, interjú gyanánt Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora részéről hangzott el. Aki szerint a tervezett átalakítás annyira nagyszerű, hogy ihajj. Meg csuhajj. Meg az állam is tervezni tudja a költségeit. Éljen! Tapsot neki! Meg hogy az egyetemeken a legjobb ez az egész. S elég lesz hat központ. Mert annál jobb nem is lehet. Mondjuk érdekelt volna a rektor úr véleménye akkor, ha az egykori Ho Si Minh Főiskola megmarad főiskolának, és nem avatják júliusban egytemmé. Vajon akkor is az egyetemeken látná szívesen a továbbképzéseket? S akkor is, ha az egri egyetem kimarad a képzési központok sorából? Még csak rosszindulat sem kell ahhoz a féltetelezéshez, hogy ezen paraméterek erősen átdimenzionálták volna Liptai rektor úr személyes véleményét a kérdésben. A köznek közreadottat persze nem biztos. Mert főiskolai rektornak is jobb lenni, mint közmunkásnak.

Közben bocsánat, hogy a képzési időtartamok után elkalandoztam. Szóval! Az interjú szerint egy „tanárnak évente körülbelül négy-öt napot kellene a saját maga fejlesztésére fordítania, tanulnia”. Amire igaz a másik kitétel is, hogy erre „nem lehet azt mondani, hogy sok”. Azt viszont igen, hogy kevés. Elképzelem, amint egy informatika tanár évente durván egy hetet ismerkedik az új technológiákkal. Majd bemegy az órákra és elmeséli a Windows 95 mindennapi, és nem múzeumi, használatát a diákok nagy örömére. Mert az borítékolható, hogy könnyezve röhögnék ki a szegény tanárt. Persze, ha az egyéb minisztériumi leiratok, KLIK-ötletek, és papírmunkák halmai alatt a pedagógusnak csak ennyi időt hagynak az önképzésre annak is meg lehet a maga előnye. Egyre több félszemű király lehet a közigazgatásban.

Andrew_s

Charlie Hebdo: Beton-lazagne

Talán még emlékeznek többen arra, hogy egy marék fegyveres betört egy szerkesztőségbe és tüzet nyitott mindenkire, aki ott volt. Azokra is, akiknek köze sem volt a szerkesztőség munkájához. Aztán talán arra is, hogy a lap kiadói igyekeztek ebből a legnagyobbat kaszálni. Most ismét a halottak sírján táncolva törtek újabb babérokra.

Aki a fentiek alapján a Charlie Hebdo-ra tippelt az nyert. Annak idején a mohamedánokat hitükben sértő rajzokban látták a legjobb módszert a népszerűség hajhászására. Ami akkor, ha a társadalom egy része elindul a szélsőségek felé, talán elég jó üzlet. Elvégre legalább a szélsőjobb olvasótábora veszi a lapot. Bár, a kiadót akkortájt fenyegető csődhelyzet nem azt mutatta, hogy a Charlie Hebdo említett törekvése egy sikervállalkozás lett volna. Azért serényen dolgoztak. Egész addig, amíg az említett fegyveresek ólomosztásba nem kezdtek. Ami, és ezt azért kiemelném, akkor sem bocsánatos, ha akármilyen rajzok jelentek meg akárhol. A halottak elnézést sem tudnak kérni, és a gyilkosság mindig visszavonhatatlanul kitöröl egy életet az emberiség nagy könyvéből. Egyáltalán nem véletlen, hogy a halott mindig is bírt egyfajta emelkedett státusszal. S sajnos az sem, hogy a halott meggyalázása nem egy esetben volt eszköz a közösségek megtörésére. Nem egy esetben vallási közösségek megtörésére. 2015 januárjában nem véletlenül igyekeztem az áldozatokra is ráterelni a figyelmet. Még ekkor is, ha a szerkesztőség rajzolói taplók voltak.

S nem abban az értelemben figyelmeztetni arra, hogy a halott tiszteletet érdemel, ahogy például a magyar miniszterelnök „figyelmeztetett”. Aki Párizsban járva inkább az új ellenségkép kialakításával, mintsem a gyásszal volt elfoglalva. Ahogy az sem igazán tetszett, hogy a kiadó inkább még egy bőr lehúzását gondolta ildomosnak a halottakról. Akiket a média már eléggé megnyúzott addigra. De érthető. A lövöldözés egyik legnagyobb haszonélvezője a kiadó volt. Ha tetszik „eltakarította” az egyre kevésbé vállalható rajzolói gárdát. Egyben, mint az lövöldözés egy éves évfordulójára kiderült, megmenekült a csődtől is a lap gazdája. A politika, pontosabban az ellenségképekre vágyó politika, is profitált belőle. Egy percig sem vitatva azt sem, hogy sok, sokkal jobb szándékú embert is elsodortak az események és a pillanatnyi indulatok. Olyanokat, akik különben szinte biztos nem szerveznének zenés pikniket. Mert józanabb pillanataikban tudják: emberségükben sértené a holtak hozzátartozóit. Ahogy emberi mivoltában sértő az a humor, ami fogyatékosokkal viccel, vagy bárki legbelsőbb hitét figurázza ki. Amiért okkal mondhatta Karinthy: „Humorban nem ismerek tréfát”.

A látszólag nagyon hosszú felvezetést azért tartottam szükségesnek, mert a Charlie Hebdo szerkesztősége láthatóan továbbra is abból kíván hasznot húzni, hogy átlépi azt a határt, ahol a humor már nem humor. A BBC számolt be arról, hogy legutóbb az olasz földrengések áldoztainak a sírján sikerült pikniket ülni. Laza egyszerűséggel egyfajta beton-ember lazagne gyanánt ábrázolva az egészet. Ami biztos roppant vicces. Párizsból nézve. Úgy, hogy egyik rajzolónak sem kell odamennie, hogy tíz körömmel kaparja ki a gyermekét, vagy legalább a holttestét a romok közül. Vagy akár a szőrös gyereket. Bár, szerintem, Párizsból nézve sem túl vicces. Inkább bunkó. Még akkor is, ha ezért nem fognak lőni.

De biztos van egy réteg, a suttyóké, akik majd pénzzel honorálják az előadást. A Charlie Hebdo kiadója meg láthatóan az maradt, ami volt. A mások hitén, problémáján, kárán, halálán élcelődő kufárok klubja.

Andrew_s

Aki lejáratja Pukli Istvánt

Február...

Reggel a Klubrádióban hallottam futólag, hogy Pukli István nyilatkozott a kormány eszmeiségétől aligha távol álló Magyar Időknek. Arról, hogy nem akarja eltakarítani az Orbán-kormányt. Aztán estére kiderült, hogy az azért lehet a mozgalmárok mellékterméke. Mármint az eltakarítás. Az is kiderült, hogy elég szépen pörögtek a témán a médiában. Volt is miért olvasni nem egy értekezést és hozzászólást.

Nem is elsősorban azokért a magvas mondatokért, amit a Tanítanék mozgalom arca hintett el. Bár az sem semmi. Azonban érdemes volt elolvasni azt, amint szellemi és ideológiai dupla luccokat, és tripla szaltókat ugranak azok, akik eddig is az ügyeletes Messiást látták Pukli Istvánban. A sérthetetlen szentet, akit nem szabad bántani. Mely bántás nem egy esetben megvalósult a szent követői szemében pusztán azzal is, ha Puklitól idéztek. Mert azt már februárban elárulta ez a jótéten önfelkent igazgató, hogy alapvetően az illiberális, de addig is, míg jobb nem lesz, a rendpárti és autoriter vezetési módszertan híve. Saját szájával üzente, és még csak nem is igazán a sorok között, az Abcúgnak adott interjúban. S már akkor érdekes volt olvasni azokat a kommenteket, hogy ezt nem is úgy kell érteni, meg mindenki szembe jön a pályán, és különben is Puklit akarja lejáratni. Ja, hogy tőle idéznek? Akkor is. Hogy az ősdemokrata sosem határolódott el a hazai rendpártiságot zászlóra tűző szélsőségesektől? Na és? Nem igaz? Ő egy ősdemokrata és kész? Hogy miért? Mert ő egy ősdemokrata! Mit lehet ezen nem érteni? Holott a jelek szerint inkább arról lehetett szó, hogy az Orbáni kolomp helyett valami más kolomprázót akartak benne sokan látni.

Ezt különben az is mutatja, hogy a Puklival fémjelzett mozgalom a mai napig adós maradt egy szakmailag valóban ütős, de a társadalom széles rétegei felé kommunikálhat oktatáspolitikai alternatívával. Tanítanéktól CKP-ig. Puklin és Pilzen keresztül. Mely utóbbi úriember különben szintén nem kívánt eleddig sem kormányt váltani. Holott a legújabb törikönyves példa alapján újabb magasságokba kanyarodott a személyi kultusz eddig is statisztákkal megtapsoltatott rendszere. Márpedig a személyi kultuszokat általában a kultusz tárgyának félreállításával lehet legbiztosabban megreformálni. Elég a történelem számos példáján végigtekinteni ezügyben. Az aranyborjútól napjainkig. Snitt! Mert különben nem csak azzal a bizonyos, széles körben kommunikált alternatívával adós a pedagógusok jogos elégedetlenségét maga alá csatornázó vezető erő, hanem sok szempontból magával a kommunikációval, a társadalom megszólításával is. Talán nem teljesen véletlen, hogy nem százezres tanártüntetésekről, és milliónyi szolidáris felvonulóról hallottunk a hírekben. A vezérelvű, de alapvetően nagyon kevés pozitív üzenettel síkra szálló mozgalmárok a tanárok igen jelentős részét sem voltak képesek megszólítani. Kifárasztva, elaprózva magát a mozgalmat, a talán többre hivatott civil kezdeményezést is. Annyira, hogy Fidesz székházából sem irányíthatták volna jobban.

Ezek után azt a kitételt olvasni, hogy „Pukli István, az ellenzéki beállítottságú”, némileg vicces. Az pedig szinte biztosan furcsa, hogy jövőre azért újra pályázza a Teleki Blanka Gimnázium igazgatói székét. Amely beosztásról azért tudható, hogy némi kormánypártiság sem árt, ha van a szütyőben. Úgyhogy van egy igazgató, aki nem akarja bántani a szegény kormányt, és aki eddigi székét is a kormánypártnak köszönheti, és aki annyira ellenzéki, hogy jövőre is megpályázza ugyanazt az igazgatói széket. Vezetve egy iskolát egy olyan oktatási rendszerben, amely ellen fel kíván különben lépni. Bocsánat, ki akarja javítani a hibákat. Biztos talált pár félre-klimpírozást, elütést az új történelemkönyvben. S akkor jön, jön, jön, és újra csak jön a sok nagyon konzekvens véderő, és közli, hogy szegény Puklit le akarják járatni. De ugyan ki a fene akarná lejáratni? A Fidesznek, például, baromira nem érdeke, mert keresve sem találhattak volna alkalmasabb megoldást a tanárok elégedetlenségének kifullasztására, mint amit Pukli és a Tanítanék megvalósított. Meg aztán mivel lehetne lejáratni? A demokratikus hitelességét leginkább kikezdő kitételek kimondója maga Pukli István. Ettől még persze lehet, hogy van, aki szerint le kell járatni, de nincs kérem értelme.

Illetve pont annyi értelme van, mint azt mondani, hogy kétszáz aktivistával szándékosan távol tartja a mozgalom magát a politikától, de eközben egy kőkemény politikai nyilatkozatot tenni. A Tanítanék mozgalom arcaként. Vastag bőrrel. Akiért tényleg érdemes lehet egyfajta szellemi seppukut elkövetnie azoknak, akik a vezérképet és nem az oktatás rendszerét akarják lecserélni.

Andrew_s

Törikönyv a sorok közé szoktatáshoz

Ha április lenne, és elseje, akkor kicsit komolyabban tűnne tréfának, hogy a történelemkönyvet teleszórták aktuálpolitikai tudnivalóval. A Kiskunhír képei alapján Orbán Viktor például igen komoly pozitív fényezést kapott. Míg más jelenkori politikusok inkább a még indultak közé sorolódott, kis korommal bekenve, ha lehet. Mégsem április van, hanem szeptember. Az új tanév kezdete.

Azért mégis nehéz elhinni, hogy tényleg ilyen a történelemkönyv. Már csak azért is, mert hazánkban nem igazán volt ez divatban még a rendszerváltás előtt sem. Bár, lehet, hogy az emlékeim fakultak meg az elmúlt számos évtizedben. Azért nekem úgy rémli, hogy volt a tananyagban lenini alapfogalmak gyűjteménye, hős szovjet katonák serege, de nem volt megemlékezés például Kádár Jánosról. Amiből két dolog is következik, ha az emlékeim valósak. Az egyik az, hogy Kádár János nem igényelte a tananyagi megemlékezést. Még akkor sem, ha rendszeresen felavatták kisdobosnak vagy úttörőnek. A másik pedig nyilvánvalóan az, hogy a környezetében serte-pertélőkben volt elég tartás az ilyen mélyre való benyalás elkerülésére. Ilyen szempontból az egy minőségi diktatúra volt az orbanizmushoz képest. S persze van egy harmadik probléma is ezzel a hírrel.

Nevezetesen az, hogy amennyiben később kacsának bizonyulna, akkor is elmondható az, ami akár egy súlyos ítélettel is felér. Az, hogy Orbán rendszerében egyre inkább hihető a bevonulása a tankönyvekben. Az is, hogy személyesen igényli ezt a fajta orbanista agymosást. De az is simán hihető, hogy a környezetében mára már csak azok maradtak, akik a beosztottak láncolatán át is kitapossák ezt a farpofa-feszítést a tankönyvek íróiból. Ahogy az illusztrátorokból is, akiktől nyilván elvárás volt valami olyan képanyag, amivel a Keletinél kényszerből feltorlódott menekült-hullámot lehetett illusztrálni. Elvégre a gyűlölködést nem lehet elég korán tanítani kezdeni. Még akkor is, ha ez csak rejtett tantervként jelenik meg a képek nyomán. Akként, hogy „na de mi nem ilyenek vagyunk ám”. Ahogy olyanok sem különben, mint a Planetárium elleni hősies támadásba lendülő ultrák. Akikről nyilván szintén van pár elrettentő kép a történelemkönyvben. Ha az említett cikk nem is hoz ilyeneket.

Ellentétben azzal, hogy a globalizáció árnyoldalait az indiai gyermekmunkással gondolták aláfesteni. Aminek ugyan kevés köze van a globalizációhoz, de azért hajrá. Hadd higgye az a hülye diák, hogy a globalizáció a gyermekmunkát vonzza. Mert különben esetleg még elhiszi, hogy a Homo sapiens egy faj, és a globalizáció a másik megismerését is jelentheti. Valamint a kulturális sokrétűséget. Amit különben az interneten is megtapasztalhatnak sokan. Ahol azokat a híreket is megtalálják, hogy a fiatalok sűrű V-alakban húznak el az országból. Legfeljebb nem beszélnek erről előtte az iskolában. Mert a manipulatív iskola végső soron legfeljebb azt a legalább kétrétegű kommunikációt élteti, amiben a mai középkorosztálytól felfelé felnőttek az emberek. Pontosan tudva, hogy a töridolgozatban a lenini alapfogalomnak van helye. Ahogy az iskolában is akkor szocialista volt mindenki, hogy még az egyetemek is a kétharmad és kilenc-tized közti tartományban versenyeztek a KISZ-szervezettség arányában. Igen kevés kivétellel. Aztán az iskola falain kívül mindenki élte a maga életét, és jobbára tojt Leninre, illetve az alapfogalmaira magasról. Még a KISZ-diszkókban is.

Most meg itt van a képekkel illusztrált, a mai magyar valóságban simán hihető hír a történelemkönyvi területfoglalásról. Amiben kicsit problémás lehet, hogy Orbán Viktor még miniszterelnökként van megjelölve. Mert ki tudja mi lesz egy-két év múlva? Ha a jelen ellenzéken múlik, akkor akár királlyá is koronázhatják. De lehet, hogy „csak” a vezér és kancellár titulusa jár majd ki az illiberális fődemokratának. Akkor ezek a tankönyvek mehetnek a levesbe. Átadván a helyüket egy sokkal komolyabbnak. Egyenesen Orbán Viktornak, a Pannon géniusznak a tollából.

Andrew_s