A hatalmi pánik áldozatai.

Bayer Zsolt lassan klasszikussá penészedő cikkei kétségtelenül egy olyan közhangulatra építenek, melynek erősítése lehet aljas szándék, de létezése adott. Lehet persze ebben keresni, és akár meg is találni, a kormányzatnak azt a fajta felelősségét, mely ennek erősítésére játszik. Amíg ugyanis sikerül mélyszegénységben tartani egyes rétegeket, addig lehet arra alapozni, hogy mindig kéznél levő bűnbakként lehet szerepeltetni annak tagjait. Két, gazdasági státusz alapján meghatározható, réteget ugyanis sokan elutasítanak. Egyfajta önvédelemből. Az egyiket a náluk sokkal gazdagabbak, míg a másikat a sokkal szegényebbek alkotják. Az egyiket az irigység, míg a másikat a félelem okán utasítva el.

Az is látható, hogy a középtájon levők a náluk sokkal gazdagabbakat akkor irigyli reménytelenül, ha esélye sincs közéjük kerülni. Ebben az esetben az, aki egy népcsoporttal, kultúrával tudja azonosítani a szemükben, hatalmat nyer az irigység felett. Ezt a kártyát arcátlanul játszották ki már többször is a történelem során a zsidósággal szemben is. Az antiszemitizmus tehát olyan húrokon játszik, melynek kottája tényleg évszázados gyakorlatban csiszolódott. Szinte minden esetben kihasználva az irigységet, a státuszféltést. Erre visszatérnék, de a gazdasági és hatalmi státuszféltés, illetve a státusz-hierarchia kapcsán tegyünk egy kis kitérőt. A középrétegen belül ugyanis szinte természetesen megtalálhatóak azok, akiknek van esélye az irigységet többé-kevésbé kézpénzre változtatni, vagy akár felfele sorsolódni a vagyoni hierarchiában. Ha elég tehetséges, ügyes ahhoz, hogy önerőből vagyont szerezzen, akkor a saját számára megteremti az önerős hatalmi beruházást. Az „amerikai álom” mintájára. Amennyiben erre önerőből nincs lehetőség, akkor számukra nem egy esetben más, bár legalább olyan gerinctelen utak állnak rendelkezésre.

Ilyen, az inkompetenciához kapcsolódó út az, amikor azt a lehetőséget használja ki valaki, hogy a nála gazdagabbakhoz dörgölődzve, szolgálattétellel kerüljön be a státuszában irigyelt rétegbe. Ehhez elszegődhet az éjjeli hurcolójává, ha végképpen tehetségtelen. Míg némi politikai tehetség birtokában bevállalhatja például a szürke eminenciás szerepét. S persze, amennyiben az előrelépés gátja a gazdasági erő hiánya, adott a lehetőség, hogy egyfajta hatalmi hitelt vegyen fel. Gazdasági előnyért egy majdan megszerzendő politikai hatalmat kínálva fel jelzálogként. Megfelelő támogatással olyan formális hatalmat szerezzen, mely hatalmi pozícióból törlesztheti a korábbi hitelt. Miközben a korábban említett, és az őt pénzelő gazdasági oligarchián kívül esőkkel szemben kellő hangulatkeltéssel teremthet egyfajta gazdasági kilövési engedélyt magának. Ehhez nyilvánvalóan olyan szintű hatalomvágy is kell, mely a személyiségben mindent felülír.

Olyan erőteljesen befolyásolva cselekvőképességet, hogy a visszazuhanástól gyakorlatilag pánikszerű rettegés lehet úrrá a botcsinálta vezetőn. A pánik, a félelem pedig rossz tanácsadó, és már számos diktátor bukott ebbe bele a történelem során. Ellenben a visszacsúszástól való félelme során nyilvánvalóan bármi áron meg akarja tartani a hatalmat, másrészt részletkérdéssé válik annak a rétegnek a helyzete, ahonnan jött. Esetleg még büntetni is akarja a többieket, akik nem ismerték fel idejekorán a zsenialitását. S természetesen a törlesztésen túl elég saját vagyont is akar szerezni ahhoz, ami ettől megvédheti. A hatalom tehát egyrészt pozícionális pánikkal, a belső kör kritikátlan kedvezményezésével és szinte önerősítő harácsolással fog párosulni.

A feszültségek levezetésére azonban szükség van olyan bűnbakokra, melyek démonizálhatóak. S itt térnék vissza a bevezetőben már említett szegénységre. Ahogy a hatalomba került fél a visszacsúszástól, úgy fognak sokan mások félni az elszegényedéstől. S amikor már majdnem ott tartanak, akkor is meg akarják mutatni, hogy „már majdnem, de még nem”. Az is nyilvánvaló, hogy nem mehetnek mindenkihez oda, és kérdezhetik ki, hogy „ugye te még nem ettél ma, mert én már igen, bi-bi-bi”. A történelem során erre szintén begyakorolt kotta egy adott embercsoporttal azonosítani a szegénységet. S egyben azt kommunikálni, hogy zömük maga tehet róla, és örüljön egyáltalán, hogy élhet. Legyen akár bőrszín alapján vagy rituálisan, például vallás alapján, jól megkülönböztethető. Alkalmasint a keresztények is voltak hasonló helyzetben a történelem során.

Manapság pedig jól megfigyelhető az a kommunikációs torzítás, ami a cigánysággal mossa egybe a szegénységet, és a bűnözést. Az utóbbi azért veszélyes tendencia, mert a válogatásnélküli, rasszista indíttatású visszacsapásokat erősíti. Itt lehetne szerepe a bűnüldözés hivatalos szerveinek. Demonstrálva azt, hogy a büntetés bőrszíntől, kultúrától függetlenül éri utol a vétkest. Bárhol, bármiben is vétene a játékszabályokkal szemben. Ennek kommunikációját elmulasztva ugyanis éppen, hogy erősítheti, és nem csökkentheti az előítéleteket. Mely előítéletek a másik oldalon a hatalom vagy annak fullajtárjai által jól kihasználhatók. Ahogy ugyancsak az ő érdekeiket szolgálja a látszatmegoldások sora is. Azok a látszólagos megoldások, melyek valós megoldást nem hoznak, de jól eladhatóak. Ilyen lehet az a közmunka is, melyre lehet mutogatni azzal, hogy „aki akar, az dolgozhat”, de valójában abból megélni senki nem tud. Ellenben fenyegető erőként is hathat. Abba az irányba, hogy „ha nem nyalsz, közéjük kerülhetsz”.

Az egyik oldalon tehát ott áll az a szegénység, melynek nem mindig van köze az egyén moralitásához, de morálisan mindenképpen romboló. A másik oldalon ott van a bűnüldözés hiányos, vagy felemás kommunikációja. Amikor ebben a rendszerben megjelenik az a kommunikáció, ami bűnözést rátolja a szegényekre, és megjelöl egy csoportot, akit ezért utálni lehet, akkor csak gennyed a helyzet. Erősítve a társadalmi pánikot és az előítéleteket. S ez az, amiért hibás, bűnös az a kommunikáció, ami nem törvényszegőkről, bűnelkövetőkről beszél, hanem cigányozik mellette. A maga módján ugyanis elősegítheti, hogy a különben esetleg szintén törvényszegő félkatonai magángárdák, büntetőmaffiák kezébe hagyja csúszni a köz a hatalmat. Melynek haszonélvezője a történelmi tapasztalatok alapján nem a köz, csak a hatalom talpnyalói.

Andrew_s

Bayer a show-tolvaj.

Ahol olykor másnaptól minden másként volt.

Bayer Zsolt tulajdonképpen büszke lehet magára. Még akkor is, ha az általa elért kommunikációs eredmény nem jöhetett volna létre hathatós támogatók nélkül. Ha nincs egy pártja, amelyik a politikai haszonszerzés malomkövei között őrlődik, és nincs egy ügyészség, amelyik a sorok között nem üzeni meg a köznek, hogy szerinte a bíróság nem partner a diszkriminációellenességben. De megüzente azzal, hogy Gyöngyösi Márton hírhedtté vált felszólalás kapcsán azt vélelmezi, hogy nem minősül gyűlöletre uszításnak. Az üzenet a bíróságokról természetesen nem ebben, hanem az indoklásban van.

Az indoklás alapján adott egy bírói értelmezés: „gyűlöletre uszítás akkor valósul meg, ha az elkövető a magatartásával olyan mértékben korbácsolja fel az érzelmeket, amely révén kialakul a közvetlen veszélye annak, hogy a felszított indulatok erőszakos cselekedetbe torkollanak”. Az ügyészség erre hivatkozva nem indít eljárást a jobbikos képviselő ellen. Azért, mert az „ügyészség több ügyben eredménytelenül emelt vádat, a bíróságok a fenti értelmezés alapján felmentették a terhelteket”. A szemforgatás esetének fennforgása tulajdonképpen nyilvánvalónak látszik. A Parlamentben, vagy egy országos médiában elhangzottakat, leírtakat nehéz lenne nem tömegek előtt előadottnak nyilvánítani. Tehát a mentegetésre marad az a gumiszempont, hogy ezek révén nem alakul ki közvetlen veszély. Amennyiben ennek hatására nem ránt senki kést a Parlamentben, ez biztosan így is van. Azonban erősen kétséges, hogy amennyiben ilyen sunnyogó bátorítást tudhatnak maguk mögött, akkor ne okozhatnának közvetlen problémát azok a szervezetek, melyek belügyi programja inkább a pogrom. Ha ugyanis Gyöngyösi Márton parlamenti megszólalása nem minősül problémásnak az ügyészség szerint, akkor Bayer Zsolt cikke alighanem szintén mentesül majd minden eljárás alól. Miközben az ügyészek a bírákra, és azok alighanem az ügyészekre mutogathatnak. A rendőrség meg asszisztál a gárda-avatásokhoz, ha úgy adódik.

Tegnap még más volt a Széles-közlemény

Bayer Zsolt tehát bírhatja az eljáró hatóságok hallgatólagos menlevelét, és már tudhatja, hogy a pártja sem emel kifogást majd ellene. Selmeczi Gabriella megerősítette, hogy a Fidesz momentán nem kíván eljárni a belső mag tagja ellen, és inkább egy masszív maszatolásba kezdett. Közölve, hogy Bayer nem Fidesz-tagként, hanem újságíróként hirdeti meg adott esetben cigányirtási programját. Ami az, ami. Függetlenül az utólagos, és különben alig kevésbé fasisztoid indoklásoktól. Joggal építve az előítéletekre. Selmeczi Gabriella közleményére, végszóként, rárajtolt a Bayer Zsolt írásának felületet adó Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője is. Az Index 2013. január 8.-i közleményében még szerepel az a mondat, hogy: „a Magyar Hírlap elleni támadásnak nem titkolt célja a jobboldali egység megbontása, a Békemenet szervezőinek lejáratása”. Ez a kitétel több, a Magyar Hírlapot idéző tudósításban, például az ATV honlapján is szerepel. A közlemény jelen állapotában ez a mondat már nem található meg abban. A 2013. január 09.-i állapotban már a DK vezetője elleni kirohanás adja a Békement egyik szervezője által is jegyzett közlemény gerincét. S mert a Fidesz továbbra, még ilyen körülmények között, is számít Bayer Zsolt Békemeneteire, indokolt annak a blog-bejegyzésnek a címe, mely szerint „Aki fideszes cigányozik, hej, hej!”. Így Bayer Zsolt büszke lehet arra, hogy sikerült magára vonnia a média, és a közvélemény figyelmét.

De tulajdonképpen azért is, mert hozzájárulhat az erővonalak további tisztázódásához az egyes politikai formációk kapcsolatrendszerét illetően. Még akkor is, ha ez nem tölt el mindenkit felhőtlen örömmel. Amikor ugyanis a Fidesz nem ítéli el párt szinten azokat az eszméket, mely társadalmilag kinevezett kollektív, népcsoporti bűnbakokat nevez meg bíróilag által elítélt bűnösök helyett, akkor a nagyobbik kormánypárt egyértelműen kiállni látszik a szélsőségek mellett. Ha valakiben az eddigi történések során ez kétséges lett volna, azok kedvéért talán érdemes is időről időre felhívni a figyelmet erre a Fidesz berkeiből. S ez ad külön hangsúlyt az ügyészség, illetve bíróság megnyilvánulásainak. Ráadásul tovább súlyosbítva a helyzetet, mivel az igazságszolgáltatás részéről történő ilyetén megnyilatkozások teret adnak azoknak a véleményeknek, melyek előítéletes bíráskodást is sejtetnek. Márpedig a diszkriminatív ítélkezések felmerülő gyanúja csak növeli az előítéletességet.

A politikai erővonalak rendezgetéséhez különben nem csak kormánypártok és a Jobbik esetében járult hozzá Bayer Zsolt, hanem az ellenzéki oldalon is. A DK ugyanis egységes fellépésre szólított fel a fajirtáshoz közeli, vagy fajirtó ideológiát népszerűsítő megnyilatkozások ellen. Ennek érdekében tüntetést is kezdeményeztek, de ezen a tüntetésen a 4K! nem kíván megjelenni. Mert szerintük hiteltelen a DK vezetőjének fellépése a cigányság védelmében, és különben is csak politikai haszonszerzést szolgál az egész. Bár azért annak hangsúlyozása szerencsére hiányzik a közleményből, hogy esetleg Gyurcsány Ferenc íratta volna Bayer Zsolttal az inkriminált cikkeket. Az azonban bizonyos, hogy Bayer Zsoltnak tehát az ellenzék megosztásában is érdemet sikerült szerezni. Mert még abban az esetben, ha el is fogadnánk a cigányság gazdasági helyzetének romlását a korábbi kormányzati periódusban, akkor is kétséges, hogy a bayeri retorikának helyet kellene biztosítani. Miközben a 4K! sarkos kiállása a tüntetésen való részvétel ellen tulajdonképpen szintén tekinthető politikai haszonszerzésnek. Másként ugyanis könnyen lehet, hogy ma már alig figyelnének rájuk. S ez a haszonszerző árnyalat sajnos a közlendőik kétségtelenül pozitív tartalmait is gyengítik.

Mindezek hatására Bayer Zsoltnak végső soron sikerült ellopnia a show-t az oktatáspolitika aktuális válságjelenségei elől. Ahogy tulajdonképpen több más, a belpolitikát, gazdaságpolitikát hosszabb távon szintén erősen befolyásoló hír elől is. S ezzel szintén olyan szolgálatot tett a kormányzatnak, ami szinte minden pénzt megérhet a Fidesznek. Főleg, ha az esetleg fű alatt jegybankelnökké avanzsáló Matolcsy Györgynek köszönhetően mi mindannyian fizetjük ezeket a pénzeket. A pogromretorika fekete és barnainges árával egyetemben.

Andrew_s

Bayer féligazságai és a diák-korbács.

Ezt a barnát együtt faljuk. Ugye Zsolti?
Forrás: 168óra

A vékony jégen is nagyot lehet esni, és könnyebben be is szakad az ember alatt. Ez még akkor is igaz, ha valaki önkezével vékonyítja a jeget. S ebben az esetben a politikai vitakultúrában oly gyakori csúsztatások sem segítenek. Néha akár ronthatnak is, mert semmi ágáról levegőbe pufogtatott szavakká válnak. Amikor a krumplileves már nem is leves, és nem is krumpli. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a féligazságokba kapaszkodva ne próbálna emberünk kimászni a vízből, de legalább magával rántani azokat, akik az éppen aktuális féligazságainak populizmusába kapaszkodnak.

Bayer Zsolt pontosan ezt az utat járta, járja be a napokban. Miután megírta a maga, népcsoport szintű alázást, diszkriminációt, és leállatozást tartalmazó írását, azt kellett tapasztalnia, hogy az beszakította alatta a jeget. Alighanem nem számított arra, hogy az általa idézett vers szerzője, és a közvélemény java része is felhorgad erre. Illetve, ez talán nem igaz. Elvégre lehet, hogy a Fidesz és Orbán Viktor melletti kiállás Békemeneteinek prominense, a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének birtokosa pont ezt szerette volna. Mert lehet, hogy a politika-kommunikációs prostitúciónak is van egy olyan szintje, amikor már mindegy, hogy mit beszélnek róla, csak ott ússzon a felszínen. S az is mindegy, hogy parafaként, hajóként, vagy emésztési végtermékként. A jég átszakadását tehát inkább az jelezhette, hogy kedvenc pártjának kormánytisztviselője sem állt ki mellette. Navracsics Tibor világosan kijelentette, hogy aki népcsoportok ellen szít, annak nincs helye egy közösségben.

Ez akkor is világos állásfoglalás, ha Selmeczi Gabriella szerint „A Fidesznek, mint pártnak ebben a kérdésben nincs testületi álláspontja”. Mely utóbbi alighanem inkább azt jelzi, hogy Bayer-nek sikerült kommunikációs mattot adnia a pártnak. Hiszen akár joggal gondolhatta, hogy nem lesz a cigányirtást vizionáló írásából baj. Elvégre Orbán Viktor személyesen nem képviseltette magát az antifasiszta nagygyűlésen, és Rogán Antal fellépésének másnapján egy diszkréten antiszemita beszédre is ragadtatta magát. Tehát Selmeczi Gabriella tényleg nem lehetett könnyű helyzetben, mivel a Bayerrel azonosulni is kínos lehet a pártnak, miközben a Békemenet, mint a hatalmi zsarolás eszköze kell nekik, mint egy falat kenyér. Akkor is, ha kicsit penészes, kicsit barnás. No meg kicsit gyomorforgató, ha például a szülők és nagyszülők nemzedékét akarná felvonultatni a diákság ellen. Bár, gondolom, Bayer Zsoltnak ez sem okozna gondot. Számára talán a diákság is csak kicsi állatkák zűrzavaros csürhéje.

Ezt nem lehet tudni. Azt azonban igen, hogy Bayer Zsolt nekiállt magyarázkodni, és előszedte a közkeletű lózungok ládikáját. A ládafiában pedig megtalálta az aktuális féligazságot: „Hogy ne legyenek késelő, lincselő, erőszaktevő cigányok közöttünk. És nem cigányokból se legyen ilyen, egy sem.” Azt ugyanis senki nem fogja mondani, hogy igen, legyenek késelők, lincselők, és erőszaktevők minden utcasarkon. Azonban ehhez nem hangulatkeltés, hanem hatékony bűnüldözés kell. Felesleges ehhez bármely népcsoportot nevesíteni, hiszen a bűnelkövető az bűnelkövető.

Azonban Bayer Zsolt még magyarázkodni sem tud úgy, hogy ne tördelje le a vékony jég peremének néhány darabját: „Én rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból”. Esetleg úgy gondolja, hogy amennyiben egy társadalmi együttélésre képtelen ember fekete egyenruhát húz, és az ő rendjét képviseli, akkor az rendben van? Mert Bayer Zsolt mentegetőzni is csak cigányozva tud. S mintegy mellékesen, Erdős Virágnak címezve, lehülyéz mindenki mást: „Aki ezt nem érti, az hülye”.

S tulajdonképpen innentől válik szinte irrelevánssá még a magyarázkodás is. Sok emberi nem maradt benne, ahogy szerzőjében sem. Az, hogy ezt követően a Békemenet valóban a megbékélést szolgálja Bayer Zsolt vezetésével, az a korábbiaknál is kérdésesebb. Miközben egyre kevésbé kérdéses, hogy a diákság elleni fenyegetés az ellenük való menet szervezésének lebegtetése. Ez pedig már túlmutat azon, hogy Orbán pártjának egyik első tagjaként egy fasisztoid publicista miben véli megtalálni szellemi önkielégítésének fétisét.

Andrew_s

Hoffmann Rózsa hittant sugalló latinja.

Forrás: Wikipedia

Az Eduline adta közre Hoffmann Rózsa hivatalának legújabb ötletét a latin nyelv oktatásának kötelezővé tételére. Ez például rögtön megmagyarázza, hogy miért nem ért rá az államtitkár-asszony válaszlevelet írni az őt meghívó diákoknak. Igyekezett a diákoknak kedveskedni egy olyan új nyelvtanítási koncepcióval, mely egy igazán könnyen tanulható nyelvet kínál első nyelvként. Kötelezően, hogy kedvet csináljon a további nyelvek megtanulásához. Erre nem éppen a latin a legmegfelelőbb, de ezt az ólatinban alkotó ókoriakat minden bizonnyal napi gyakorisággal olvasó Hoffmann Rózsának ez aligha tűnhetett fel.

Bár az is lehet, hogy így szeretné az orvosképzést elősegíteni. Elvégre az aktív orvosok számának csökkenése nyilvánvalóan tág teret nyit az autodidakta sebészeknek. Ha tehát a diák már ifjú gyermekkorának határán megtanul jól latinul, akkor már meg sem kottyan, hogy az orvosi anatómiát is bevágja. Utána már csak kezébe kell adni a szikét, berajzolni a hasán a vágási vonalakat, és már neki is állhat vakbélműtétet végrehajtani önmagán. Hoffmann Rózsának tehát lehet, hogy igaza van. Elvégre az egészségügy állapota még elhozhatja ezt a korszakot. Azt nem kívánom, hogy az oktatáspolitika vezetői jussanak erre a sorsra. Már csak emberbarátságból sem. Még akkor sem, ha nem egészen világos, hogy milyen oktatáslélektani kudarc vezethet olyan, emberi vágóhidak légkörét idéző, írásokhoz, mellyel legutóbb a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosa szolgált. De ennek semmi köze a latin nyelvhez, mint tananyaghoz. Bár az élővilág tagjait, köztük a növényeket, állatokat, egysejtűeket és amőbákat is a latin nyelv szabályai szerint, és többnyire latin alapon nevezik el.

Lehet ugyanakkor köze például az egyetemi keretszámokhoz. Ha ugyanis csökken, vagy csak a gazdagok kiváltsága lesz a jogászképzés, akkor a latint használó jogi szakzsargon ismerete is mindenki eminens érdeke lesz. Ezzel tulajdonképpen tehát csak előkészül a terepe annak, hogy miután valaki túljutott az orvosi anatómia önerőből történt megismerése után, jogilag is szintet lépjen. Elérve azt az önképzési szintet, amikor az önmagán elvégzett műtét után az ennek során fellépő komplikációk ügyében is képviselheti önmagát önmaga ellen. S ezekben a műhibaperekben mindenképpen nyertes is lesz. Tehát Hoffmann Rózsa tulajdonképpen csak a permanens sikerélményt szeretné biztosítani a diákoknak. Más sikerélményük, ismerve a latin nyelv hétköznapi élethez való köthetőségét, és nehézségeit amúgy sem valószínű, hogy lesz. Bár az államtitkárság közleménye szerint, a latin nyelv „megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”. Ami nagyjából olyan, mintha azt mondanák, hogy az orosz nyelv megalapozza a szocializmusra való törekvést. Megfeledkezve arról, hoyg a cárok, és ellenfeleik, Sztálin, és üldözöttjei is ugyanazt beszélték.

Ahogy a latin esetében is biztosan másként vélekedtek közjóra,illetve általában a jóra való törekvésről azok, akik a szószékről prédikáltak, és azok, akiket ennek nyomán máglyákra küldtek, vagy halálra kínoztak. A nemzeti és társadalmi összetartozásra valótörekvést meg inkább a történelemoktatás szolgálná. Miközben ennek részeként valóban lehetne beszélni a latin nyelv jegyében eltelt évszázadokról is. Meg arról is, hogy akkortájt sem volt minden fenékig tejfel. Meg arról is, hogy a sokat emlegetett, és olykor körbepofozott nemzeti kultúrát többek között olyan lépések kísérték, amik szakítottak a latin nyelv túlsúlyával. Még az egyházon belül is. Bár ezt a KDNP politikusának alanyi jogon kell, kellene, hogy tudnia. Ettől persze még lehet találgatni, hogy miért a latint kellene kötelezővé tenni, vagy miért kellene bármelyik nyelvet kötelezővé tenni. Tág teret adva az olyan találgatásoknak, amik a hittan ezt követő kötelezővé tételét valószínűsítik. Nyilván a szabad vallásválasztás jegyében, és csak a diák szellemiségének megvédése érdekében.

Azért, ha így állna a helyzet, akkor nem biztos, hogy szeretném a diákság szellemiségének kormányzati megvédését. Ahogy a hittan kötelezővé tételét sem. Mert a latin nyelv többek között az egyházfelügyelte iskolákban zajló agymosásoknak is jelképe. Ahogy a vesszőzéssel fenyítő reguláknak is. S igazán kár lenne, ha társadalmi szinten felülnének az emberek annak, hogy az erkölcs azonos a vaskalappal, vagy annak, hogy a demokrácia az erkölcs ellensége. Nem vitatva persze azt, hogy a latin szövegek biflázása biztosan önfegyelemre szoktat, és számos vallás hirdet nagyon is alapvető humanitárius értékeket. Amikre néhány Fideszes íródeáknak is nagy szüksége lenne valószínűleg.

Andrew_s

Regisztrációtlansági reflexológia.

Az Alkotmánybíróság döntését követően lassan csengenek le a reakciók arra nézve, hogy ez mit is jelent a kormányzatra. Beleértve azt a kérdéskört is, hogy mi lészen a regisztrációval, illetve valóban ne lesz-e? Az ugyanis egy meglehetősen állapot lenne, hogy a kormányzat valamit meg tudna oldani erőből, és „csak úgy” eláll tőle. Végső soron ezt érintette az a korábbi felvetés is, hogy mi lesz azzal a népességet őrző nyilvántartással, melyre az AB hivatkozott.

A nemzetközi reakciókat összegezve azt olvashatjuk, hogy a külföldi sajtó Orbán Viktor hatalmas vereségeként értékeli a választási törvényt ért kritikát. Eközben itthon Rogán Antalt kezdték faggatni a témáról. Az, hogy a választási törvényeket érintő interjút az AB-döntésre nem utaló cím alatt közölték, nem okvetlenül kell meglepődnünk. Elvégre a címválasztás nyilván függ az adott média éppen aktuális érdekeitől is. Rogán Antal egyébként megismételte, hogy a kormányzat nem akar „belemenni újabb jogi-politikai vitákba” a regisztráció kapcsán. Ugyanakkor azt is olvashatjuk az MNO tudósításában, hogy a Fidesz farkcióvezetője bizony nem állta meg a jelenlegi nyilvántartás csepülését: „A jelenlegi választójogi névjegyzék egy nagyon bizonytalan dolog annak a 350-400 ezer embernek, akik papíron rendelkeznek magyarországi állandó lakcímmel”. Mielőtt zavaró általánosításhoz vezetne, leszögezem, hogy szövegösszefüggésében Rogán Antal a külföldön dolgozó tömegeket érti ez alatt.

Ez a sorok közt azt is jelenti, hogy immár százezres nagyságrendekre tehető azok száma, akik a kormányzati munkaerő-politikának is hála külföldön dolgoznak. De ebbe, részletes adatok híján nem mennék most bele. Maradva a regisztrációnál, ha az illető munkavállaló nem tudja ellenőrizni, hogy itthon szerepel-e a megfelelő névjegyzékben, akkor felmerül a kérdés, hogy más meg tudja-e tenni? Jó lenne például egy megnyugtató kormányzati választ hallani arra nézve, hogy amennyiben valaki itthon szerepel a választói névjegyzékben az véletlenül sem szerepelhet egyben a regisztrációs névjegyzékek egyikében sem. Sem külföldön élő magyar állampolgárként, sem pedig külföldön tartósan dolgozóként. Mert Rogán Antal nyilatkozatának az a része, miszerint az utóbbiak számára megoldást jelentett volna a regisztráció azt is előrevetítheti, hogy számukra esetleg be is vezetik. Természetesen egyéni képviselői indítványra. Mi másra? S természetesen csak az ő érdekeik védelmében. Amit adott esetben kár is lenne kétségbe vonni. Az előbb említett kérdésre azért mégis jó lenne a biztos válasz. Nem az ígéretek, és a bizonyságtétel, hanem a garanciák szintjén.

Amennyiben ezek a garanciák hiányoznak, akkor nehéz lenne kimosakodni utólag egy olyan csapdából, hogy esetleg teret nyit a kettős szavazásra. Ha mondjuk valaki, itthon lakóként, szerepel egy névjegyzékben, de közben külföldön lakóként, dolgozóként regisztrál is. Ebben az esetben nem kellene mást tennie, mint bízva az adatbázisok izoláltságában, leszavazni a szavazóhelyiség nyitásakor a magyarországi lakóhelyén, majd felkerekedvén, egy levelet is feladnia külföldön. Márpedig kár lenne, ha hídlezárásokkal, és közintézmény-foglalásokkal tarkított vitákat kellene utólag lefolytatni az utcán arra nézve, hogy ki élt vagy nem élt egy ilyen lehetőséggel. Utólag megmagyarázva ennek lehetetlenségét. Ami különösen problémás lehet, ha a választás informatikai rendszerére igaz az állítás, hogy közvetlenül a nagyobbik kormánypárt befolyása alá került. Az utólagos magyarázatoknál, akárki nyeri a választást, jobb lenne ezeket a garanciákat előre lefektetve látni. Így még egy véletlenül előforduló kettős névsorban-szereplés esetén sem érezne senki indíttatást a felesleges szavazókirándulásra. Ahogy kár lenne buszkaravánnyi szavazóval terhelni a külképviseleteket feleslegesen.

A magam részéről szinte biztos vagyok abban, hogy a választási szakemberek gondoltak erre, és ki is zárták a lehetőségét a mindenki számára tiszta választások érdekében. No meg a kék-cédulás gyanú árnyékát is kivédendő. Leírva azért majd jobban mutatna a garanciális feltételrendszer.

Andrew_s

Ha Rogán mondja, nem lesz regisztráció?

Az Alkotmánybíróság döntése, melynek eredménye az előzetes választási regisztráció eltörlése megtöltötte a médiát, és többek szinte eufórikusan kezdtek örvendezni. Nem feltétlenül a kormány oldalon, melyen a KDNP egészen kikelt a döntés kiszivárogtatása ellen. Nyilván szerintük nem tartozik ez senkire. Azonban magától a döntéstől sem került mindenki felhőtlen mámorba. Például a TASZ sem, mivel a kialakult helyzetet továbbra sem tartják teljeskörű megoldásnak a szabad választásokra. A pártok tulajdonképpen a Fidesz vereségének könyvelték el az AB döntését, míg Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjeként pedig kijelentette, hogy ha nem, hát nem.

A továbbiakat alighanem a Fidesz, illetve a jelenlegi AB-döntést is kezdeményező Áder János hozzáállása fogja meghatározni. Ha például a köztársasági elnök a pártkatonából közméltósággá válás lépéseként szeretné kihasználni a helyzetet, akkor jó kommunikációs alkalmat kapott az AB-től. Ahogy a taláros testület esetében szintén nem lehet nem látni a függetlennek látszásra való görcsös igyekezetet. Elvégre a korábbi párt-kapcsolatoktól, Áder Jánoshoz hasonlóan, első kézből rendelkezhetnek információval az orbáni hatalom ingókövének állapotáról. Mely már decemberben is határozott erózió jeleit kezdte mutatni, és a diáktüntetések kezelésének inkompetenciája, valamint a miniszterelnök személyes állapotára vonatkozó további találgatások sem erősítették azt. Így végső soron akár valós lehet az, amit sokan csak előre megkoreografált pávatáncnak tartanak. Az Orbán Viktor személyes hatalmának gyengülése, és a párt támogatottságának csökkenése által fűtött hatalmi földrengés.

Ugyanakkor sajnos nem zárható ki az előre megkoreografált helyzet sem, mivel a nemzetközi visszhangok, és a belső mozgalmak által egyre többet emlegetett diktatórikus tendenciák nem használnak a kormányzatnak. Nem csak lelkiismereti, hanem gazdasági szempontokból sem. Így arculatteremtési haszna lehet egy antiregisztrációs gesztusnak. Különösen, hogy az megőrzi a külföldiek akár manipulálhatónak tartható levélszavazatát. No meg persze akkor, ha van valami alternatíva a tarsolyban. Ez utóbbi tekintetében lehet árulkodó Rogán Antal nyilatkozata az ügyben. Természetesen az is, hogy egy alkotmányjogi aktus demokráciában természetes következményét kormányzati kegyként próbálja eladni. Szembe menve az előbbiekben vélelmezett arculatteremtésnek. Demokratikus viszonyok között teljesen természetes, hogy amennyiben az AB megsemmisít egy törvényt, akkor az meg van semmisítve, és a kormányzat tudomásul veszi. Feleslegessé téve az olyan hatalomdemonstrációs kijelentéseket, hogy „Természetesen az Ab döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, és az alaptörvény szövegében biztosítsuk a regisztráció alkotmányos védelmét”. Részlegesen hatástalanítva és szívességtétellé téve a nyilatkozat folytatását: „Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk”.

Ez utóbbi nyilatkozatrészlet lehet ugyanakkor az az árulkodó jel, ami felkeltheti az érdeklődést. Jellege ugyanis joggal lehet ismerős Rogán Antal „előéletéből”. Ha nem is szó szerint, de gesztusában: „Éppen ezért én tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt, és azt fogom kérni a Fidesz képviselőcsoportjától hétfőn, hogy támogassa a népi kezdeményezést”. Mert a nők elleni erőszak tárgyában tett nyilatkozat is úgy fogalmazódott, hogy tulajdonképpen van a Btk.-ban elég cikkely, nem is lenne érdekes, de meghajlunk a külső erők előtt. Akkor a háttérben már készen állt egy bizottság, mely alkalmas volt az éhes fülek betömésére, miközben a kormányzati pártok olykor már a családok egy részét is megtámadták, és államtitkári szinten hangzottak el a gyermekek diszkriminálásának sugallására alkalmas nyilatkozatok. Rogán akkori „engedékenysége” tehát remekül szolgálta a figyelemelterelést. Egyben gesztust téve a túloldalra is.

Ezért aztán nehéz elcsitítani azokat a kisördögöket, melyek a jelenlegi engedékenység mögött is egy már leosztott pakli következő lapjáról suttognak. S szintén gesztus téve a regisztráció mellett akár városi sétára is hajlandó CÖF-nek. Életben tartva a lehetőségét például annak, hogy akár a külföldiek, akár a hajléktalanok kapcsán valahogy visszacsempésszenek valami extra nyilvántartási rendszert. Esetleg, mivel az AB a hazai nyilvántartás jelenlegi elégségességére hivatkozott, leporolják Rogán korábbi ötletét annak megsemmisítésére. Majd ezzel szinte automatikusan az „ész szavává” téve a regisztráció felélesztését. Hülyét csinálva az AB-ből, a jogból, a pártokból, és sokakból. De egy hatalmi centrum, akit a diktatúra sem zavar, ilyen kicsire nem kell, hogy mindig adjon. 

Andrew_s

A diákok és a Békemenet.

Közülük hányan fordulnak a gyermekek, unokák ellen?
Forrás: HVG

A diákmozgalmak körüli események lassan annyira megszaporodtak az év vége felé, hogy már egykor voltként emlegethető az, amikor a Petőfi-híd elfoglalásához vezető fórum lezajlott. Az események országossá duzzadtak, és bár különböző lépéseit különbözőképpen értékelhetjük, egy biztos. A kormányzati vezetés és annak baráti köre lépéskényszerbe került. Erre, a jelek szerint, azonban nem igazán voltak felkészülve. Bár az olyan reflexfolyamatok, mint a „mondjunk valamit, ami húzza az időt”, a „próbáljuk megosztani a diákokat”, a „próbáljunk provokációkkal hatni”, a „próbáljunk látszatmeghallgatásokat szervezni” szinte automatikusan működésbe léptek.

A kezdeti reflexes, és láthatóan nem túl hatékony megoldások azonban nem jelenti azt, hogy hosszabb távon sem válik a kormányzat fellépése koordináltabbá. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a hatalomhoz hű lojalitás is mindaddig hatni fog, amíg Orbán Viktor pozícionális térvesztése nem válik nyilvánvalóvá. Addig ugyanis jobb „üzlet lehet” a hatalom kiszolgálása és az ebből származó formális, vagy informális előnyök kihasználása. Különösen, mivel addig forrás teremthető az olyan, akár civilnek is nevezhető megmozdulásokra, melynek célja a hatalmi centrum melletti kiállás igazolása. Jól mutatja ezt a Békemenetek története, melyek az alig egy évvel ezelőtti demonstrációtól vezetett el addig, hogy a permanens kormány-harc jelképévé vált. Majd a szervezői át is vehették az ezért kijáró baksist. Kommunikációtechnikailag is jól időzítve, mivel a diákmegmozdulások kezdték éreztetni a társadalmi hatásukat, és a hatalom gránit-monolitja más tekintetben is megmutatta az első repedéseket. Miközben egyáltalán nem árt figyelembe venni azt, hogy a diákok, részben a sorok között megkapták a figyelmeztető fenyegetéseket is.

Orbán Viktortól csak nagyon a sorok között, mivel miniszterelnökként tudta, hogy a nyílt fenyegetésnek nagyon rossz lett volna a marketing-értéke. S természetesen nem is volt szükség. Jól mutatta ezt az a „Kultúrkampf” című írása Bayer Zsoltnak. Ebben leszögezi, hogy a diákok megmozdulása szerinte „réges-régen nem az oktatásról szól”, és a diákság „nem tárgyal, helyette ülősztrájkol, vonul, tüntet, balhézik, és egyre több, egyre nagyobb hülyeségeket beszél”. Ami persze erősen kérdéses értékítéletet mutató felsorolás annak fényében, hogy a Orbán Viktor csak előre szelektált diákokkal bizonyult hajlandónak leülni, és világosan megfogalmazott pontokat fogalmaztak meg. Azt pedig nem tudni, hogy a vonulás, tüntetés a szintén vonulgató Békemenet nagy barátjának miért nem tetszik. Talán, mert ezt nem ő szervezte. De természetesen megérkezik az a minősítés is, hogy a diákság nem akarja a „rendet”: „Fogalma sincs, mit akar, de azt nagyon akarja – és a rendet, a polgári társadalmat pedig nagyon nem akarja”. Hát igen, a demokrácia elég kaotikusnak tűnhet egy csendőrnosztalgikus gárdavonulással fenntartott „rendhez” képest. Az Index interpretációja nem véletlenül szólt arról a lehetőségről, hogy a Békemenetet szervezők, támogatók a diákok ellen is kijátszhatják a Bayer Zsolt –féle erődemonstrációt.

Ez végső soron január elején nyert tényleges értelmet, mivel a Civil Összefogás Fórum (CÖF), gyakorlatilag nyíltan hadat üzent az ellenzéknek. Az a CÖF, mely Békemenet mögött állva, a diákokkal tárgyalni hivatott Balog Zoltán vezette kuratórium által nyert kitüntetést, pénzt, és méltatást. Most tekintsünk el attól, hogy az ezt megfogalmazó közleményben Alkotmánynak nevezik azt, amit a jog már nem úgy hív. Ahogy attól is, hogy gyakorlatilag nyílt beismerése annak, hogy a kormány az ő kottájukból játszik. No és persze egy pillanatra hunyjunk szemet afelett is, hogy az általunk felállított felvonulási csapda mennyire demokratikus, vagy mennyire etikus. Azzal, hogy egy megmozdulás esetén a Békemenettel az ellenzéki megmozdulás elől el akarják foglalni a Parlament előtti teret, világos, megerősített üzenetet küldtek a diákok felé is, akik rendszeresen útba ejtették a Kossuth-teret is. A CÖF közleményének időzítése szintén világosan mutatja a valós címzetteket. A „lányomnak mondom, de menyem is értsen belőle” recept mintájára.

Az ellenzéki, és valóban az alkotmányozást is lefedő, megbeszélések ugyanis éppen csak megkezdődtek. Az általuk szervezett tüntetések tehát aligha lehetnek annyira előkészítve, ami indokolta volna a „Fidesz házi civiljeinek” hirtelen felbukkanását a tüntetés-piacon. Ellenben a diákság részéről világos jelzés érkezett, hogy nem kívánnak meghátrálni miután demonstrálták a megmozdulás képességét. Annyira nem, hogy 2013. január 4.-ére Szegeden és Miskolcon meghirdették a tiltakozó akciókat, és a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja január 7-re szervez országos fórumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti campusára, Okként azt jelölték meg, hogy a kormány valójában semmit nem teljesített a követelésekből. Így aztán jó lenne tudni, hogy a CÖF vajon bejelentette-e már a felvonulását a Parlamenthez? Biztos, ami biztos, mert hátha arra mennek majd a diákok? Elvégre hova lenne a Békemenetet szerintük a zagyva diákság fölé emelő „méltósága”, ha szintén elkezdenének spontán vonulni. Esetleg nyíltan üldözőbe vennék az utcákon a diákságot? Mert alighanem nagy blamázsnak érezhetnék a nagy vehemenciával odaszervezett békemenetesek, ha a diákság a maga spontán, és provokációkat nem kereső módján egyszerűen kikerülné az őket tulajdonképpen nyíltan megfenyegető orbanista mozgalmárokat. S lelki szemeim előtt megjelenik a fővárosi Pacman. Hallgatói Hálózatra és Békemenetre hangszerelve.

Andrew_s

Egy kis pénz az apróságoknak.

A család a társdalom egyik lényeges tényezője, és ezzel kár is lenne vitába szállni. A politikusoknak akkor látszik meggyűlni a baja a családokkal, ha megpróbálnak valami egyéni, esetleg ideológiai töltettel aláaknázott értelmezést keresni. Megkülönböztetve, mint azt az Alkotmány Bíróság is nehezményezte, a családot és a még családabbat. Ami akkor is problémát okoz, ha a gyermek státuszát kezdik, egyes KDNP-s politikushoz hasonlóan, minősítgetni. Ami ezt a kérdést most ismét felvetette az az Emmi-nek az örökbefogadást népszerűsítő kampánya.

Ennek a 25 millió kampánynak a keretében Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért (ÁGOTA) Alapítványnak adnak pénzt rendezvényekre. Olyan látszatot kölcsönözve az akciónak, hogy az állami gondoskodásból szeretnék alighanem kivezetni az ott ellátottakat. Ez egyébként emberileg, szociológiailag és pedagógiailag teljesen rendben is van. Ahogy tisztelhető korábbi drogmegelőzési, vagy a családot népszerűsítő kampánycél is. Az utóbbival kapcsolatban legfeljebb ismét a családfogalom lehet esetleg gond, ha szőrszálakat akarnánk hasogatni. De a minisztériumi értelmezés a napokban lejáró pályázat eredményhirdetésekor esetleg majd kiderül. Addig csak remélni lehet azt, hogy a pályázatra elkülönített források nem a 2012-es év elején vihart kavart Magyar Családtudományi Társaság valamiféle reinkarnációs támogatását szolgálja majd.

Ugyanakkor az állami gondoskodásban való állami szerepvállalás csökkentését célzó, azt sugalló, legújabb kampányra visszatérve, van egy másik emlék is, ami felbukkanhat a mélyből. Az a 2011-es plakátkampány, mely az abortusz ellen irányult, és éppen az örökbe adást emlegette. A maga sokkoló módján, és nemzetközi visszhangokat is generálva. Miközben a másik oldalon olyan törvényi környezet alakult ki, hogy az abortusz exportcikké is válhat. Bár nem minden esetben, hiszen az elszegényedés okozta növekedés a gyermekáldásban ismert jelenség. Amikor tehát Selmeczi Gabriella szerint a Fidesz sokat tett a gyermekvállalásért, akkor igaza is lehetett. Elvégre a gyermekek további sorsáról hallgatott. Márpedig a mélyszegénységben születő krízisgenerációk tagjai nagyobb valószínűséggel kerülnek be az állami gondoskodás fogaskerekei közé. Amikor tehát, a kormányzat működése okán, az egyik oldalon nő azok száma, akik potenciálisan az állami ellátást kell, hogy „élvezzék”, némileg cinikusnak tűnik az abból való kimenekülés látszatát kelteni.

A cinizmussal cinizmust szembe állítva legfeljebb azt lehetne erre mondani, hogy volna más megoldás is. Annak ellenére, hogy két dolgot feltétlen le kell szögezni. Az egyik az, hogy mélységesen megértem azok fájdalmát, akiknek egyedül az örökbefogadás hozhatja meg a várt gyermekzsivajt az életébe. A másik az, hogy a már megszületett gyermeknek a lehetőségekhez képesti legjobbra kell törekedni. Ez utóbbiban kaphatna szerepet az, ha a kormányzat nem az állami gondoskodásban, vagy az abból való kirakásban kezdene gondolkodni, hanem a mélyszegénység felszámolásában. Például valós munkahelyeket teremtő, és nem közrabszolgákat eredményező térségi programokban. Igaz, erre a 25 milliós keret nem lenne elég, ahogy még a kormányközlemény emlegette célok teljes körű megvalósítására is kevés lehetne. Talán ezért is csak egy alapítvány részesülhet az Emmi jótéteményeiből. Ja igen, ez is cinizmusnak tekinthető, ha valaki azt hinné sajnálom a pénzt a szegedi telephellyel működő ÁGOTÁtól, vagy a gyermekektől. Holott inkább csak jelzése annak, hogy szerencsére nem a minisztérium segítsége az egyetlen, amit a fiatalokkal való munkára kap ez az alapítvány. S annak, hogy a nagy gyermekbarátság azonnal aprópénzzé válik, ha ezt Balog Zoltán minisztériumának költségei közé kell illeszteni.

Andrew_s

Hoffmann és az oktatás álszekularizáltsága.

Vajon mit szólna a mai oktatáspolitikához.
Forrás: Partyponty

Az, hogy az államosított iskolákat felügyelő államilag létrehozott szerv honlapja alapján ember meg nem mondja, hogy miként is áll fel a felügyelet struktúrája, már szóltam. Ahogy hiányzik a korábban említett SZMSZ-e is a KIK-nek. De kérdéses annak rendezése is, hogy mi legyen az iskolák működési rendjével mindaddig, míg azok új SZMSZ-ét el nem készítik. Az azonban legalább annyira érdekes lehet, hogy magában az oktatáspolitikában, annak irányításában várható-e általános változás? Olyan, amit például személyi változások jeleznének. Nos, Hoffmann Rózsa nyilatkozata szerint, a világ jöhet és mehet, az oktatáspolitika romokban is heverhet, de ő marad. Maradhat, hiszen valószínűleg megerősítést kapott Orbán Viktortól, hogy teljesen megfelelő szócső, és eredményesen zengi vissza a kisebbik kormánypárt nevében azt, amit a fülébe súgnak.

Mert, miként azt Hoffmann Rózsának az orbáni keretszám-, és ponthatár-nyilatkozatok idejére való visszavonultsága is mutatta, ebben neki nincsen szava. Mikrofont azért adtak a kezébe, és így nyugodtan mondhatta a riporter képébe, hogy „kiállok a diákokat megillető demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartásáért”. S ez nagyon derék kijelentés, mert azt sugallja, hogy a KDNP delegálta államtitkár-asszony mossa kezeit például a diáktüntetések alatti rendőri fellépésért. Tenni, az ismételt fizetésemelési ígérvény asztalra tételén kívül, amúgy sem tesz sokat. Tehát legalább kezet mos. Azért ellenben nem kezet mos, hanem büszkeséggel említi, hogy „az utóbbi két és fél évben óriási munkával több, mint negyven jogszabályt” sikerült a kétharmad biztosította hatalmas szakmai viták kereszttüzében összeállítani. S fel sem merül az oktatáspolitikusban, hogy ez nem siker, hanem egy igen szomorú statisztika. Ráadásul a szakmai tartalomtól is függetlenül.

Azt jelzi ugyanis, hogy Hoffmann Rózsa nem az oktatáspolitika stabilan tartásában, az iskolai körülmények tervezhetőségében látja a sikert, hanem abban, hogy szinte mindent sikerült jogszabályokkal megrángatni. Egy olyan ágazatban, ahol kulcsfontosságú lenne a stabilitás, a kiszámíthatóság. Erre az sem kellő mentség, hogy elődei sem feltétlen tettek mást. Azt ugyanis Orbán Viktortól tudjuk, hogy a teljes kormányzat sikerének érzi az oktatási rendszer felkavarását. Szakpolitikusa pedig még büszke is rá. Olyan ez, mintha valaki beleugrana a pöcegödörbe, de azzal büszkélkedne az, akire ráfröccsent az egész tartalom, hogy a milyen szép ívű fejes végén sikerült elmerülni. Egyébként a becsődölt honlapja miatt említett Klebelsberg Intézményfenntartó Központot is csak igen sajátos szemlélettel lehetne sikertörténetként kezelni. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem véletlenül az egykor a vallás- és közoktatásügyért összevontan felelős miniszterről nevezték el.

Forrás: chyl.org

Az oktatáspolitikának az a fajta felfogása, ami a szülők világnézete alapján alkalmas a gyermek ideológiai megbélyegzésére már a NAT tervezet-korában sem volt egyház-semlegesnek felfogható. Az, hogy Hoffmann Rózsa személyes meggyőződése mit fed le a hitvilágokból tulajdonképpen magánügy. De a KDNP kormányzatba küldött politikusaként vallás-semlegessége finoman szólva is megkérdőjelezhető. Amit végső soron csak tovább cizellál az, hogy az Emmi vezetője szintén nem egyházaktól független személy, mivel református lelkészként vette át annak idején az átalakuló minisztérium vezetését. A világnézetileg semleges oktatás tehát 2013 januárjától, az állami iskolák KIK alá rendelésével úgy néz ki, hogy a diák szülője vagy hittant választ, ami gyakorlatilag keresztény hittant jelent, vagy nem. Ha igen, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermek nevelését egy vallási irányzatnak veti alá. Azonban ennek megkerülése akkor is csak látszólagos lehet, ha nem így dönt. Ugyanis ebben az esetben is egy olyan központi igazgatási rendszer alá tartozik majd a gyermek iskolája, melynek közvetlen vezetője a KDNP politikusa, és felügyelője, miniszterként, egy egyházi személy. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy Orbán Viktor az aktuális populista pávatánc jegyében kereszténykedik egy kicsit. Mert róla legalább a saját bevallása alapján tudjuk, hogy szinte teljesen mindegy az, amit mond. Igaz, ebben az esetben nagyobb baj az, amit tesz. Az, hogy az ideológiai populizmusnak, és központi hatalma vélt, vagy valós megerősítésének alárendeli a következő generációk oktatását. Hoffmann Rózsa maradása, és a KIK ugyanis erre, illetve erre is lehet a szemében garancia.

Azt persze jó lenne tudni, hogy gróf Klebelsberg Kúnó, aki „népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot”, és megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit, mit szólna a jelen oktatáspolitikájához. Különösen, mivel ő a tudósutánpótlás biztosításában látta a jövőt. De azt hiszem ez pont úgy nem érdekli a nevét egy ellentétesen ható oktatáspolitika intézményére biggyesztő politikusokat, mint Jézus szelleme a KDNP néhány politikusát.

Andrew_s

Minek is klikkeljünk a KIK klikjére.

A január a változások, és azok életbe lépésének ideje. Így aztán az iskolák államosítása is mától tekinthető törvényileg befejezett ténynek. Annak a júliusban, július 27.-én, kihirdetett törvénynek az alapján, ami létre hozta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. Ez az, amelynek a tanévkezdő tájékoztató szerint: „2013. január 1-jéig véglegesedik a struktúrája, amikor átveszi az összes, addig települési önkormányzati fenntartású köznevelési intézményt (az óvodák kivételével), a köznevelési feladatok állami feladattá válása miatt”. Ha valaki erre a véglegesedett struktúrára, a szervezet honlapjára kattintva lenne kíváncsi, azt ebben világért sem akarnánk zavarni. Kíváncsinak lenni szabad, választ meg amúgy sem kap az érdeklődő.

Elvégre egy olyan kis szervezetecske honlapját, aminek működése „országszerte 2748 intézményt, 126 ezer pedagógust és 1,2 millió diákot érint”, igazán kár is lenne valami különleges prioritással kezelni. Alighanem valahogy úgy alakult a sorsa, hogy létére permanensen felkészültek a létrehozók. Mint a régi kabarétréfában a télre a köztisztasági cég. Igaz, a tél vagy hoz havat, vagy nem. A KIK esetében azonban ilyen apelláta sincs. Törvény mondta ki a létrejöttét, és így alighanem lehetett tudni, hogy ilyen intézmény márpedig lészen. Hogy a KIK-nek rövidített intézmény hivatalos honlapjában miért „klik”-nek rövidítik? Talán azért, mert a billentyűzeten egyszerre sikerült megnyomni a két billentyűt, és egy említetten csekély szerepű intézetnél ilyen kicsire nem adnak. A nagyobb, meg mint a mondás is tartja: nem számít. Esetleg a nagyobb fejlesztésekre, mivel a honlapon 2013. január 2.-án még azt olvashatjuk „Köszöntő” gyanánt, hogy a honlap fejlesztés alatt áll.

Aki tehát odaklikkel a klikre, az le is pattan. Nyilvánvalóan azért, mert az emberi erőforrásokért felelős informatikai szakszemélyzet tagjai is odafigyelnek ránk. Mert ugyebár, aki kíváncsi az hamar megöregszik. Az Emmi-nél meg nem szeretnék, ha hamar megöregednénk, tehát kár is kíváncsiskodni. Azért persze érdemes megjegyezni, hogy aligha az informatikusok tehetnek arról, hogy így áll a helyzet. Elvégre az állásajánlatokról szóló rész is fejlesztés alatt áll. De azért sem, mert egy honlapra elemeinek bekötése nem akkora informatikai bravúr, amit ne lehetne gyorsan megvalósítani. Még a szétverve-átalakított szakképzési rendszer informatikaképzésén megszerezhető tudással is. Ehhez azonban adatok, anyagok kellenek. Amikor tehát például a „Dokumentumok” menüpont mögött sem találunk semmit, akkor valószínűbb, hogy tényleg nincsenek dokumentumok.

Van tehát egy intézményünk, ami az egyházi iskolákon kívül mindent felügyelni fog, de csak az ott dolgozók névsorát ismerjük. Azt, hogy milyen szervezeti keretek (SZMSZ) között, milyen felelősséggel és mit fognak tenni, az titkos. Talán az SZMSZ-t sem sikerült összeütni az eltelt hónapok alatt. A kérdés persze kívülállóként is érdekes lehet, de ott vannak az országban szerteszét ügyködni kezdő tankerületi igazgatók. Őket novemberben kinevezték, és a névsoruk például még ezen az összegányolt honlapon is elérhető. Elektronikus levélcímmel, telefonszámmal. Igazán rossz lehet úgy dolgozni, hogy talán fogalmuk sincs arról, hogy milyen szervezeti keretek között kell működniük. Bár, lehet, hogy őket meg ezzel védi a minisztérium. A konspiráció szabályai szerint csak a közvetlen beosztottakat és a közvetlen főnököt ismerik. Így nyugodtan vonogathatják a vállukat a szülőkkel, iskolai dolgozókkal szemben. Még csak nem is hazudnak talán, amikor a lényegi kérdésekre nem tudják a választ. Talán a mondóka alapján toborozták a gárdát: „Ki játszik ilyet, majd megmondom milyet”. Az érintett tanárok, a milliónyi diák szülei meg fogják be a szájukat, ne ugassanak bele mindenbe, és főleg ne kíváncsiskodjanak. Közük se hozzá.

Andrew_s