2012. október 22., hétfő

Békemenet a háborúért.

Forrás: HVG, 168óra,Wikipedia

A Békemenet, ha csak a nevét nézzük, könnyen lehetne egy olyan felvonulás például, ami kifejezi a szolidaritást valami háborús konfliktus áldozataival. S alighanem a nagyvilágban számos helyen tényleg sokan tényleg ilyen céllal szerveznének ilyen névvel menetet. De nem nálunk. A Turul harcos népe, a béke jelével, permanens szabadságharcot folytató kormánnyal való szolidaritás örve alatt szervez Békemenetet. Mert a hátrafele nyilazó keresztény ősmagyar harcosok a Turul jegyében, Orbán Viktor szerint, győzni fognak. Ha pedig ez az egész kicsit képzavaros, akkor a kérdésekkel kéretik a KDNP-hez fordulni, ahol alighanem kiváló válaszok vannak az általános emberi értékeket hirdető kereszténység, és a mindenki mást kirekesztő, Turul-jelképes, hatalmi vágyak összebékítésére. A Békemenet szervezői meg alighanem arra is ismerik a választ, hogy miért nem „Kormánymenet” a felvonulás munkaneve.

Már csak azért is, mivel az EU-ellenesség kapcsán alighanem nekik sem, de a résztvevők nagy részének sem teljesen körvonalazódik az a tény, hogy az Európai Unió olyan szövetség, aminek mi is tagjai vagyunk. Az IMF pedig egy olyan szervezet, aminek szintén tagjai vagyunk. Így aztán már a januári, első verziójú menet alkalmából is furcsa volt, hogy az emberek mentek, mint illedelmes reflex-felvonulók. Szépen, tüntetni saját maguk ellen is. Ez a Fent és Lent összeállítása alapján máig sem sokat változott. Így a jelenlegi Bayer-menetre is alighanem érvényes, hogy inkább a kormányzat hatalmi és felelősségáthárítási mechanizmusának, a hatalmi játékoknak a része. Olyan ellenségképeket felmutatva, ami a latrinacsászárság halleluja-osztagának megfelel, és ami legalább a populizmus szintjén értelmezhetőnek látszik. Még akkor is, ha az már az első felvonulás után pár nappal kiderült, hogy elég jelentős a pótcselekvés-értéke a rendezvények. Ugyanis abban a pillanatban, amikor valóban önkéntes, saját hozzájárulásra alapozott, és így a valós támogatottsággal arányos rendezvényt szerveztek, az fényesen megbukott. Nem véletlen tehát, hogy a következő Orbán-támogató összejövetel alkalmából, a hazai közönségnél könnyebben megvezethető, külföldi vendégszurkolókat szerveztek zászlóhordozónak. No meg persze eszük ágában sem volt utána, még egyszer nem akarták demonstrálni a támogatás hiányát, koncertet szervezni.

Nem véletlen tehát, hogy jelenleg, egy nappal a következő Békemenetnek keresztelt kormányerősítő séta előtt, szintén nincs hír arról, hogy utána támogatásdemonstrációra készülne a szervezés. Ezzel szemben már az előkészületek során világos volt, hogy a kormányzat biztosra akar menni. Abban a tekintetben is, hogy a potenciális összetűzéseket megelőzze. Aki ennek alapján valami különleges karhatalmi tettre, netán a TEK-re gondol, annak is biztos igaza van. Azonban ennél sokkal kifinomultabb megoldást választva buszra ültetnek sok gyereket, és tanulmányi kirándulást szerveznek nekik. Egyes vélemények szerint Orbán Viktor beszédére. Ami, beigazolódásakor elég aljas húzás lenne, mivel bármilyen konfliktus esetén a gyermekeket érhetné veszély. De abból a szempontból is távoli képeket idéz, ha a gyermekeket akarnák felhasználni pajzsnak a menet rendjének esetleg kialakuló felbomlása esetén. De talán olyan messzire mégsem kellene elmennünk, mint a genfi konvenciók negyedikjének felrúgása. Még akkor sem, ha Orbán Viktor második kormányzása a forradalmak és szabadságharcok láncolatából áll.

Olyan rigmusokat idézve így a kormánypárti menetelés kapcsán, mint: „A párttal a néppel egy az utunk...”. Elvégre Bayer Zsolt főszervező úrnak igencsak fülébe csenghet a gyermekkorában talán sokat hallott nóta. Abban meg úgysem volt definiálva, hogy melyik párt és melyik nép. Azt a körülmények adták. A szólamokban, a sorok között, lecserélni a pártot Fidesz-re, a népet meg annak egy szűk rétegére igazán semmiség. Különösen, mivel éppen úgy ismerjük azt a választási matematikát, ami jelenlegi kétharmados parlamenti többséghez vezetett, mint a bolsevik jelző eredeti tartalmát. Nevezetesen azt, hogy egy olyan hatalmi alakulatot jelzett, ami csak az akkori törvényhozásban, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903. évi kongresszusán, volt többségben. Ahhoz, hogy ténylegesen többségbe legyen, nagyon komoly megfélemlítési és leszámolási kampányok kellettek a társadalom szinte teljes keresztmetszetében. Igaz viszont, hogy arra az időszakra, majd annak hazai tükröződésére volt jellemző az is, hogy a párt vezetése hatalmi helyzetből szervezett „spontán” megmozdulásokat a saját hatalmának megerősítésére. Ezen a helyzeten az sem sokat változtat, ha talál olyan, a mindenkori hatalomhoz hű strómanokat, akik névleg bevállalják ezt a szervezést. Hasonlóan ahhoz, amikor a szakszervezetek, a munkásegyletek szervezték „spontán” módon a támogató demonstrációkat. Márpedig ebben az Orbán-kabinetnek érthető rutinja van, hiszen már kipróbált recept nyomán haladhatnak, ha a 2002-es évre gondolunk. Akkor ugyanis hatalmi pozícióból szerveztek az országgyűlési választások két fordulója között öntámogató nagygyűlést a Kossuth térre. Amin, mint azt Rátkai Philiptől tudjuk, két millióan vettek részt. Így aztán majd senki ne lepődjön meg, ha immár a kétharmad birtokában akár négy millióan is el fognak férni a Békemenet harmadik verziójának résztvevői között. Elvégre a számháborúban bármilyen számot be lehet kiabálni. Legfeljebb tévest. De az ugyebár ott is előfordulhat, hogy a kiabáló azt hazudik, amit akar.

Amikor azonban a hatalom szervez ilyen megmozdulást, akkor a számok, legalább részlegesen igazak is lehetnek. Ha ugyanis jelenős egzisztenciális fenyegetettség van, akkor könnyen lehet olyan körülményeket teremteni, amikor „önkéntes” részvételre buzdítanak valakit. Tegyük fel, hogy egy olyan településen, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, és az egyetlen megélhetési forrás az, amit az önkormányzat nyújthat, kihirdetnek egy ilyen remek kirándulási lehetőséget. Amennyiben az önkormányzat Fidesz-párti vezetője olyan ajánlatot tesz, hogy „vagy jöttök, vagy szerdától ugrott a munkahely”, akkor vajon hányan fognak otthon maradni? Aligha sokan. S amennyiben az iskola is szervez, például ötöskékkel támogatva a döntést, ilyen kirándulást, akkor alighanem a pedagógus a gyerekekkel együtt fog megjelenni. A szülők közvetetett támogatását is bírva ehhez. Mert melyik szülő akarná, ha ezt követően a gyermeke harmadrendű legyen az esetleg fennálló, amúgy is létező, másodrendűség után? Szintén aligha sokan. S éppen ezért veszélyes az, ha valaki, hatalmi arroganciából, butaságból, bedől a hatalomban a saját retorikájának. Azt hívén a tribün magasából, hogy valóban önként dalolva menetel az, aki látszólag önként és dalolva menetel. Miközben megfelelő rendezéssel valóban lehet olyan képzetet kelteni, hogy elinduljon a győzteshez zárkózás folyamata. Így egyáltalán nem csak önbecsapásról, hanem legalább olyan nagy ívű, és tervezett kommunikációs manipulációról is lehetne szót ejteni, aminek igazán nagy mesterasszonya Helene Bertha Amalie Riefenstahl (Berlin, 1902. augusztus 22. – Pöcking, 2003. szeptember 8.) filmrendezőnő volt. S csak remélhetjük, hogy a hazai hatalom diadala nem egy elhúzódó háborúhoz fog vezetni. A bayeri Békemenet zászlaja alatt.

Simay Endre István



3 megjegyzés:

  1. Ezt olvasd át légyszi még egyszer, mert hemzseg a hibáktól. (bálunk->nálunk, étékeket->értékeket, stb...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd el, biztos sietett az írással, de azért így is érthetõ a szöveg.

      Törlés
  2. Az észrevétel fájóan jogos volt. Köszönöm, hogy szóltál.

    VálaszTörlés

Comments on Facebook