2016. augusztus 16., kedd

Conteo: Kell a felkészületlen határvadász

Tuzson Bence bejelentése nem mai darab, de azért csak felcsigázhatta a kíváncsiságot, ha szinte conteo-gyanús találgatások születtek a háromezerre nagyobb határvédelmi létszám „előállítása” terén. Nem véletlenül. Mert a fegyveres testület tagjai aligha fognak csettintésre előpattanni Orbán Viktor fejéből. Legfeljebb az ötlet a bevetésükre. Akár felkészületlenül is.

Mely ötlet korántsem feltétlenül újdonság. A katonasággal biztosított, felkészületlen rendőrállomány bevetésének víziója már közel egy éve is napirenden volt. S már akkor felmerülhetett, hogy alapvetően egyfajta előkészületi mérkőzésről van szó. Annak előkészítésére, hogy miként is lehet megmérkőzni a realitásokkal, és a nyílt szükségállapot-kihirdetést esetleg nem virágesővel köszöntő városi lakossággal. Alkalmasint persze azt sem feledve, hogy az elégtelennek bizonyuló katonai jelenlét, és a vele, vagy akár az őket támogató, rendőri állomány kiváló válságok lehet másik szempontból is. Az önkéntesek spontán segítségét lehet kérni. Amely legalizálná a paramilitáns önképzőköröket. A torna- és sportegyelteket, valamint az izomagyúak klubjait. Mind a határon, mind a városi járőrözésben. Ami persze még mindig elég sokaknak nem tetszhet, de ezen úrrá lehet lenni egy olyan határincidenssel, amely az ország mélységében is hatással bír.

S mielőtt bárki félreértené: nem Orbánon, hanem a menekülteken múlt eddig is, hogy erre nem került sor. A hatalom provokálta már 2015 nyarán is a menekülteket. Felduzzasztották a fővárosi pályaudvarokon, átverték őket a szállításukkal kapcsolatban. Vagy, például, hosszas gyalogútra kényszerítettek tömegeket. Az, hogy ezen közben, és a menekültek szinte folyamatos, és tömeges szívatásának hatására nem alakultak ki olyan állapotok, amelyek a rendkívüli állapot kihirdetését megokolhatták volna, azt alighanem Orbán sajnálja legjobban. Akármilyen rizsát szór a nép erősen megválogatott, és tapsra kész képviselői közé. Mert a szemforgatás valósága a határzónából kitiltott segélyszervezetek, az egyes hírek szerint fizikailag is bántalmazott menekültek idősíkján zajlik. Amely idősíkon, az említett hatások alkalmasak a feltorlódott, és dehumanizálódó tömeg frusztrálására. Mely dehumanizálódásért nem kis részben felelős a hazai kormányzat.

A másik oldalon éppen a fizikai bántalmazások jelzik, hogy milyen mértékben alkalmatlan erőket vetnek be „határvédelem” címén. Amelyen mit sem változtat, ha néhány ezernyi kényszer, akár csak informális kényszer, hatására odavonult friss hús kerül a darálóba. Az azonban szinte biztos, hogy minél kevésbé jókedvükben mennek oda az új határvadászok, és minél kevésbé felkészültek, annál könnyebben alakulhat ki bennük fellépési kényszer. A növekvő frusztráció, és a hatalmi kommunikáció hatására akkor is kialakulhat megtámadottság-érzés, ha erre racionális ok különben nincs. Innen pedig már minden mehet, mint a karikacsapás. Egy aránytalan, vagy indokolatlan fegyveres fellépés hatására a robbanásig frusztrált menekülttömeg bizony robbanhat. A felkészületlen határvédelem pedig esetleg nem képes megállítani a tömeget.

A hatalom ebben az esetben megkaphatja, amire régóta vágyik. A háromezer felkészületlen határvédő árán esetleg sikerül végre elérni egy olyan állapotot, amikor a tömegek elviselik azt a különleges felhatalmazásukat, amelyre különben éppen a tömegek ellen lenne szükség. Ha nem is a menekülttömegek ellen, hanem az orbáni ámokfutást ellenzők ellen. Akár néhány, homokzsáknak kiszemelt kényszer-újonc feláldozása árán is. S szinte biztos, hogy ebben az esetben számítani lehetne az egész jobboldali politikai holding összezárására. A Jobbiktól jobbfele lemorzsolt, és a cukisági optikát jelenleg veszélyeztető figuráktól, a sokszor most is a Fidesz középszárnyaként működő LMP-ig.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése