2016. augusztus 6., szombat

Habtörvénysértés

Az uborkaszüret, amely az Olimpia árnyékában kitört, láthatóan leporolhatóvá teszi a régi történeteket. De legalább is azok mai utóreccsenéseit. S eszemben sincs azt állítani, hogy mindenki más helikopter. Tehát, sodródjunk. Ez esetben egészen 2013-ig, amikor táncos-lányokról nyaltak tejszínhabot a tinik, és 3 év elmúltával lett ez téma.

A 444 ugyanis most ismerteti a rendőrségi vizsgálat eredményét, és előzményeit. Abban az ügyben, amelynek éppen az a tárgya, hogy 13-14 éves fiúk nyalhattak pucér táncoslány-keblekről tejszínhabot az öltözőben. Azt követően, hogy az egyik szülő ezzel gondolta letudni a jutalmazási elvárásokat. Az edző a hír szerint távol volt. Akkor talán sajnálta. A távolmaradást. De az is lehet, hogy saját sürgős nyalni valói voltak. Nem fogjuk megtudni, de nem is érdekes. Az sem különösebben érdekes szerintem, hogy az eset egy református intézményben, az Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlásközpontban történt. Valamiért él bennem egy olyan meggyőződés, hogy azok a 13-14 éves csemeték pont olyanok, mint az összes többi. Úgy általában. Akikkel kapcsolatban a törvény is egyformán érvényes. Úgy általában.

Mely törvények szerint 13-14 éves gyermekekkel szemben alkalmazott erotikus akció kiskorút veszélyeztet. Még akkor is, ha különben nem okoz neki sérülést, és vélhetőleg nem ettől lesznek rossz éjszakái. A törvény szövege alapján tehát teljesen érthető a témában tett feljelentés. S az is, hogy a rendőrség eljárt az ügyben. A hír alapján nagyon markáns büntetések nem születtek. Amit nyilván sokan nehezményeznek. Tanári diplomával, családvédelmi papírral felfegyverkezve magam is nehezményeznék. Miközben a másik oldalon erős lehet a dilemma. A kiskorú veszélyeztetésének mértéke, vagy akár csak puszta megtörténte is nyilván egészen más akkor, ha egy 13-14 éves gyermeket eladnak prostituáltnak, megerőszakolnak a fasorban, szex-rabszolgaként kezelnek egy családban, mint a jelen esetben. Mely esettel kapcsolatban, teljesen ünneprontásként tolulnak fel a régmúlt évtizedek emlékei.

Az egyik kétségtelenül az a többször hallott vélekedés, hogy a nyilvánosházak egyik előnye az általuk nyújtott beavatási lehetőség volt a fiúknak. Akiket nem egy esetben a papa kísért oda annak érdekében, hogy az első szexuális élményt igazán profiktól kaphassa a család sarja. Akárhányévesen. Ezzel a vélelemmel lehet vitatkozni, de talán nem minden alap nélküli. Mivel nem voltak „az én koromban” nyilvános nyilvános-házak, és az útszéli szolgáltatókat is kihagytam, sosem fogom megtudni, hogy „mi lett volna, ha”. Amitől persze más emlékek még halmozódtak. Olyanok is, amelyek hatására, immár szülőként, inkább magam szereztem be az óvszert az osztálykirándulások előkészületeként. Mert az emlékek azt mondatják: sokan hálásak lehetnének a tárgyak hallgatásáért.

Az negyven évvel ezelőtt divatban volt farmotoros buszok szófukarságáért okvetlenül. Aki még emlékszik ezekre a jószágokra, az azt is tudja, hogy előszeretettel használták osztálykirándultatásokra. A belső világításuk elég pocsék volt, és pompás hátsó traktussal rendelkeztek. Annyira, hogy sok mai, savanyú arccal sopánkodó, erénycsősz esetében esetleg kiderülne: azok a hátsó ülések az ő 13-14 éves korukról is furcsa dolgokat mesélhetnének. De lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy az akkor, majd középiskolában begyűjtött kudarcok miatt olyan savanyúak mostanság. S talán azért is olyan erénycsőszök. Azért sokan köszönhették azoknak a kirándulásoknak azt a komoly biológiai tapasztalatnak a beszerzését, hogy a fiúk határozottan különböznek a lányoktól, és a csókolódzásban sem hal bele senki azonnal. Talán azok, akiknek nem vitte el az emlékeit a cica, kevesebbet is kezdik olyasmivel az aktuális „szentbeszédet”, hogy „bezzeg az én időmben”.

Az emlékek nyomása, és a tanulmányok hatása közt tehát igencsak kétségek közt hányódva olvastam a ledorongolásokat is, meg a mentegetéseket is az említett nyalakodás kapcsán. Abban szinte biztos vagyok, az érintett fiúk számára a kisebb lelki törések egyike lehetett az esemény. Ebben egyet értek a rendőrségi szakértővel. A jogszabályok szerint mégis fennállhat a büntetendő galádság állapota. A valóságban azonban lehet, hogy más sokkal érdekesebb lenne. Az például, hogy egy szülő miből gondol egy ilyen ajándékot megfelelőnek egy sportteljesítményért? Miközben persze a tiniknek vetkőző táncos-lányok véleménye is érdekes lenne. Mert a többin majd csak elvitázgatnak a jogszabály körül táncolók.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook