2016. augusztus 11., csütörtök

Pukli a tökös?

A közösségi közlekedés egyik előnye, hogy az ember, néha nem is akarva, de hallja a mások véleményét. Ilyen volt az, amikor azt ecsetelte valaki, hogy „Pukli most aztán nagyon tökös gyerek volt”. Állítólag azért, mert most aztán jól megírta a magáét. S tényleg írt valamit a migráns diákok definíciójának firtatása kapcsán.

Ennek keretében vitathatatlanul kitér arra, hogy az ideérkező magyarok is menekültként, esetleg migránsként érkeztek. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a már itt születettek migrációs-szintjének sincs kellően tudatában. S ezért nagy kihívás elé állítja a migráns tanulók összeírása. Mely összeírás szellemét tekintve kétségtelenül egyet érthetünk a tüntetések vállra emelt arcával. Abban, hogy az esetleg dédszülőkig visszamenő családfa-kutatásnak „igen rossz asszociációi lehetnének”. Még akkor is egyet érthetünk, ha az asszociációt nem fejti ki bővebben. Pedig megtehetné. Megemlítve, hogy ez bizony a zsidóüldözéseket, a Horthy, majd Szálasi nevével fémjelzett, és a II. Világháborúval megpecsételt világlátást idéző ötlet lenne. De megértem Puklit. Azok után, hogy maga is tett legalább egy, a liberalizmust elítélő, rendpárti asszociációkat keltő, az autoriter vezetést magasztaló nyilatkozatott. Valamint azt követően, hogy sem ő, sem a mozgalma nem igazán határolódott el a szélsőségektől, illetve a Jobbiktól. Vagy akár a neohorthysta restaurációtól. Így tényleg érthető akár az is, ha nem akaródzik nevén nevezni az asszociációja tárgyát. De ettől még persze lehet tökös gyerek.

Különösen, ha kerek perec megtagadja az adatszolgáltatást és elhajtja a vérbe az asszociációkeltő főhatóságokat. Különösen, mert a következő körben a kollegái nagyszüleit írhatja esetleg majd össze. Erdogán, az üzengető, legnagyobb dicsőségére. Valójában azonban azt írja, hogy neki azért nagy kihívás az egész, mert „Zavarba ejtő a migráns kifejezés, amelyre semmilyen magyarázat nem szerepel az utasításban”. Amitől akár azt is gondolhatnánk, hogy tulajdonképpen akár meg is csinálná a kimutatásokat, ha konkrét végrehajtási utasítást is kap mellé. Írja ezt egy iskolaigazgató. Aki vezetőként szinte biztosan találkozott már olyan beosztottal, aki definíciós vitákba, visszakérdezési ciklusokba menekült egy feladat rászignálását követően. S amire a legtöbb vezető, kendőzetlenül, vagy becsomagolva, de azt mondja: „ne tökölj, már, hanem láss neki”. Valamint azt is írja, hogy: „Reményeim szerint segíteni szeretnének a tanulókon, viszont ez az utasítás erre vonatkozóan nem tartalmaz semmiféle leírást”. Mintha egy vezetői utasítást, pláne az ő autoriter világában meg kellene indokolni. A konklúziója? Annyi, hogy: „A fenti kérdések tisztázásáig, a feladat pontosításáig, elsősorban a migráns szó definíciójának megadásáig a feladatot nem tudom teljesíteni”. Ami nagyjából annyit tesz, hogy: „bólintsatok rá, adjatok definíciókat, vagy írjátok le, hogy közöm se, s már úgy gyártom a kimutatásokat, mint a kisangyal”. Na persze, nem biztos, hogy ennyit tesz. De, ha igen, akkor pukkadjon meg Pukli István, lehetőleg máma még. Egyébként azt gondolom, hogy a hatósági bürokretének nagy része az említettekre fordítja le.

Amellett, hogy a nyári szünetre való tekintettel nyugodtan legyinthetnek az egészre. Elvégre most úgysem fognak nyilvános cigiszünetet tartani a tanárok. Meg táboroztatnak, nyaralnak, messze vannak az iskoláktól. Noha annak idején nyilatkozott a Tanítanék részéről az illetékes olyasmit, hogy a nyáron sem pihiznek, azért a realitás az, hogy: de. Az a fránya pozitív üzenetekkel telitűzdelt szakmailag alternatív pedagógiai program meg csak nem akar kommunikálódni a köznép felé. Így ebből a szempontból is megérthetjük Pukli István intézményvezető tanári kartársat. Ha már semmi mást, legalább egy kis tökölődést szélnek eresztett. Különösen, hogy a több igazgató válasza nem kapott nagy publicitást. Azért azt hiszem, hogy amennyiben a listázási felszólításra ez a kétfedelű levél a legtökösebb reakció, akkor nem kicsi a baj az iskolaigazgatók, intézményvezetők emberi alkalmasságával.

Ha pedig így van, akkor nem is kell majd nagyon csodálkozni, hogy a menekültek ellen a déli határszakaszon szinte bárhogy fel lehet lépni, és majd egyszer hazánkban is falunapokon lehet ember-megalázósat játszani. Addig? Lehet tapsolni annak, aki csak azért nem utasít vissza csuklóból egy ilyen hatósági felkérést, mert meghatározási problémái voltak. Gratulálunk.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook