2012. október 18., csütörtök

Gyarmati ápoltak költségvetődése.


Forrás: MTI
Érdekes lenne egyszer azzal kezdeni, hogy az EU és az IMF elsőre elfogadott valamit, amit kormányzat felterjeszt betekintésre. Azonban ez, úgy tűnik várat magára továbbra is. A legutóbb átadott csomagon nem tudjuk, hogy mekkorát kacagtak, vagy sírtak talán, de az biztos, hogy visszadobták. A reakció egy nagyjából egy napos hirtelen felindulás volt Matolcsy György és ápolói részéről, amit egy újabb csomaggal ünnepeltek meg. Olyan módon kommunikálva, hogy az IMF részben további megszorításokat kért azon listaelemekre melyekről már korábban is alighanem hazudott a kormányzat. Részben újabb megszorításokat kért. Vagy sem. Matolcsy szavainak pedig szintén nem túl hosszú a szavatossági ideje. A három lépcsőben bejelentett mintegy ezer milliárdos korrekciók, az inflációval, akár havi tízezer forintos minuszt jelenthetnek fejenként az ország lakosságának. Mi lenne, ha megszorítás lenne?

Az, hogy szakmailag Matolcsy György újabb csomagja miért hibás, azt alighanem igen alaposan fogják még kielemezni. Az azonban szinte már biztosnak látszik, hogy ismét azokat a szektorokat próbálja újabb pióca-manőverekkel megcsapolni, ahonnan a gazdaság vérkeringésének fellendítése várható. Ezért is születhettek olyan értékelések, hogy az új kiigazítási tervezet növekedésellenes. Az ugyanis, hogy a kormányfő és csapata, nem tartja be a szavát, és a bankszövetségnek tett ígéretét, az legfeljebb a bankszövetség elnökét lepi meg. Elvégre maga Orbán Viktor maga jelentette ki annak idején, hogy egyfajta pávatáncot folytat, amiben neki, és általa minden lépés megengedett. Bármit megígérhet, és bármilyen ígéretét megszegheti. Ez neki alanyi jogon jár, mert neki a hangok is megmondták, hogy alanyi jogon igazuk van. Neki és jobb kezének, Matolcsy Györgynek. S alighanem ez az ami a legnagyobb veszélye annak a politikának, amit jelenleg folytat a miniszterelnök. Olyan szintű hiteltelenedés, hogy valóban hitkérdéssé válik az, hogy ki tart ki mellette.

S ebből a szempontból az azeri baltás ügyében is arcát vesztett Szijjártó Péter kinevezése Matolcsy György mellé szekundánsnak nem sokat számít. Két tehetségtelen, hitelét vesztett politikus egy halmazba foglalásával ugyanis semmi sem történt. Illetve pontosan ennyi történt. Politikailag üres halmazok uniója egy újabb üres halmazt eredményezhet csupán. A „kétoldalú beruházási tevékenység erősítése” ugyanis alighanem egy erőteljes lejmolási hadjáratot jelent, mivel nem valószínű, hogy a Sárga folyó következő vízierőművét Magyarországról felvett hitelből finanszírozza a Kínai Népköztársaság. Tulajdonképpen akár erről is lehet hitvitát folytatni. Ahogy a gazdaságért felelős tündérpásztor, és az őt, mesevilági kirándulásaiban, támogató Orbán Viktor megannyi más ténykedéséről is, Ilyen szempontból Rogán Antal alighanem megcélozta az orbanizmus főpapjának a címét. Bár őt már a korábbi csomag sem szorította annyira, hogy szót emelt volna érdemben ellene. De, frakcióvezetőként, természetesen a jelenlegi csomag kapcsán is meg kellett szólalnia a kádári nosztalgiát sem nélkülöző választási fejtörései szünetében.

Rogán Antal tehát rikkancs-, és regisztrációmentő bokros teendői közepette időt szakított a megnyilatkozásra orbanánia legújabb költségvetési ötletei kapcsán. Vezéréhez méltó egyszerűséggel letolva magáról, pártjáról a felelősséget, és egy laza kirohanással az Európai Unióra hárítva azt. Elvégre egy igazi bozótharcos hithű talpnyalója hogyan is tehetett volna másként. A tényekkel meg úgy sem kell foglalkoznia, mivel a hithez azok amúgy is feleslegesek. Az ugyanis, hogy szerinte „a Fidesz képviselői nem hajlandók az államadósság visszafizetését a magyar családokra, a bérből és fizetésből élőkre terhelni”, legfeljebb tényleg csak a tündérmesékben megvalósítható. Ahhoz ugyanis aligha kell különleges közgazdasági szakértőnek lenni, hogy belássa bárki egy ország költségvetésének zártságát. Csak azokkal a pénzeszközökkel tud gazdálkodni a kormány, amit vagy kívülről visznek be a rendszerbe, vagy már eleve az országon belül van. Mivel hazánk nem kőolajexportáló nagyhatalom, és más alapanyag-exporttal sem látszik megfinanszírozhatónak a gazdaság, maradna a termékexport. Ahhoz pedig termelői munka, beruházás, például a külföldiek itteni beruházása, szükségeltetne. Ha nem akarnak hiteleket felvenni, és a beruházások ismerten csökkenő tendenciát mutatnak, akkor közvetve, vagy közvetlenül a lakossági pénzeszközök állnak csak rendelkezésre. Ha úgy tetszik a magyar családok tartalékai, megtakarításai, az általuk termelt értékek ellenértékei, és a hasonló apróságok. Alkalmasint tényleg apróságok, mivel a tartós recesszió amúgy is a tartalékok feléléséhez, az elszegényedés fokozódásához vezet. Rogán Antal tehát nem teljesen világos, hogy miről beszél. Hacsak nem a hatalom iránti feltétlen engedelmesség kinyilatkoztatásaként nem tekintjük a felszólalását.

Az, hogy, szembemenve az EU és az IMF elvárásainak is, a bankok terheit növelik, végső soron ezen alig változtat, mivel külső források bevonása nélkül a bank is lakossági pénzeszközökkel gazdálkodik. Még akkor is, ha ezt közvetve teszi esetleg. A láncolat alján ugyanis szinte mindig az egyes emberek állnak. Akár vállalkozóként, akár munkavállalóként. Az azonban előfordulhat, hogy amennyiben a bank nem helyez ki hitelt a vállalkozásoknak, akkor a munkavállaló is munka, munkahely nélkül marad. De a csekkadó emelése sem hagyja valószínűleg érintetlenül a magánembereket. Az azonban kétségtelenül egy valós álláspont a frakcióvezető úrtól, hogy nem akarják a személyi jövedelemadót emelni. Elvégre a kormányzati tagok, és kedvenc klientúrájuk számárra az egy kulcsos adó úgy jó, ahogy van. Mert egyébként nem biztos, hogy emelni kellene az adókat. Lehet, hogy elegendő lenne a progresszív rendszer visszavezetése. De az olyan szintű presztízsvesztéssel járna, mai nyílt beismerése lenne a miniszterelnöki csapat hozzá nem értésének. Az a kijelenté, hogy „nem vagyunk hajlandók a bérek és nyugdíjak csökkentésére”, igazán semmitmondó. Elvégre az infláció akkor is lecsökkenti a reáljövedelmeket, ha nominálisan nem nyúlnak hozzájuk. S ugyebár emelésről szó sem esett. Csak az adók tekintetében. Összességében pedig Matolcsy Györgynek sikerült meghaladnia Bokros Lajost. Nem okvetlenül tudásban, hanem hatásban. Sikerült a GDP öt százalékának megfelelő mértékről kilencre emelnie a megszorítások mértékét. Kétes dicsőség, de nagy haladás. A szakadékba.

A közvetlen gazdasági hatáson kívül persze a közelgő Békemenet szempontjából is érdekes lehet az új költségvetési csomag. A vakhiten kívül nehéz ugyanis másként értékelni az egy nap alatt összegányolt valamit, mint az EU-nak való behódolási pozitúra felvételét. Márpedig ebben az esetben a januári táblák helyett ideje lehet másik sablont keríteni. Mert miként nem lesz Orbán Viktor nyalonc, ha behódolt. Bár a miniszterelnöknek van még egy hete kitalálni, hogy a Turul melyik tollára van felírva az a tánclépés, ami nyomán csak ezt tehette. Csak ezt, és semmi mást. S biztos lesznek olyanok, akik hitből, vagy napidíjért el is fogják hinni. Azonban szerintem régen rossz, ha egy regnáló miniszterelnök ilyen helyzetbe lavírozza magát. Olyanba, amikor nem a politikailag irracionális Turul-os tündérmesékért, hanem a gazdaságilag racionális lépésekért kell magyarázkodnia a hívek előtt.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook