2012. október 12., péntek

Millanium.


Egyszer volt, hol nem volt, az interneten volt, hogy egy csoport alakult holmi sajtószabadság megvédésére. A céljuk az volt, hogy elérjék az egymilliós létszámot. De legalább is nagyon sokan legyenek. S elnevezték magukat akképpen, hogy „Egymillióan a magyar sajtószabadságért”. Ez pedig rendben levőnek is látszott, mivel a hazai sajtószabadság ennyit igazán megér. Különösen olyan körülmények között, amikor a kormányzat egy ellenzéki rádióadót sem igazán kar megtűrni, és az internetes információáramlás szűréséről is dédelget álmokat, valamint a köztársasági elnök plágiumát leleplezők pedig házelnöki megrovásban részesülnek. Az is teljesen egyértelműnek tűnt, hogy egy ilyen csoport csak egy fajta politikai üzenet képviseletére adhat felhatalmazást. A demokratikus sajtószabadság és vele a szólásszabadság pártoktól, de leginkább a napi politikai csatározásoktól függetlenített megvédése érdekében.

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen célkitűzést lerögzíteni ugyan lehet, de a megvalósítása határos a köldöknézős idealizmussal. A szabadság ugyanis feltételezi azt, hogy valamihez képest szabad, hiszen abszolút és korlátlan szabadság még magányosan, egy lakatlan szigeten sem létezik. Csak ott a rendelkezésre álló naturális erőforrások, míg a társadalmi hordalétben a többiek szabadságigénye jelenti a korlátot. Egyébként itt van a sarkalatos probléma a miniszterelnök permanens szabadságharcával is. Ugyanis az automatikusan igényli az egyre újabb ellenségek megjelölését, amihez képest a fülkesereges bozótharc definiálni képes magát. A sajtószabadság megvédése is tehát csak az azt korlátozó vagy azt korlátozni vágyó erőkkel szemben értelmezhető. A magam részéről legalább is nem hiszek az ezoterikus desztillátumában a szabadságnak. A sajtószabadság korlátozása pedig általában hatalmi cél, és hozzá a hatalom biztosította eszközkészlet dukál. Már akkor, ha eltekintünk, a különben szintén hatalom inspirálta, öncenzúrától. Amikor tehát a egy csoport ezt a szabadságot tűzi ki célként, akkor szinte magától értetődően a regnáló hatalommal szemben nyer magának értelmet. S mert a hatalmat, a személyes tetszésindextől függetlenül, jelenleg pártok jelöltjei gyakorolják, kicsit nehéz a pártoktól való függetlenséget a gyakorlat talaján elképzelni. A kormányzatban szerepet kapó pártokhoz ugyanis általában ellenzék is dukál. A föld felett egy többé-kevésbé demokráciában, vagy a föld alatt egy kemény diktatúrában.

Az említett internetes mozgalom, melyet egyre inkább csak „Millaként” kezdtek emlegetni kicsit a saját csapdájába pottyant szerintem a pártoktól való függetlenség ábrándját kergetve. Ugyanis valahogy nem tételezem fel, hogy kivonva magukat a hétköznapiság rabigájából felfedezték volna azt csodaszert, nevezzük millanium-nak, amitől ez bekövetkezik. Függetlenül attól, hogy magát a sajtószabadságot egyáltalán nem szeretném lebecsülni ezzel, mint a demokratikus értékek egyik komoly képviselőjét. Ahogy az is nyilván jelentős teljesítmény, ha egy interneten szerveződő csoport komoly tömegeket tud megmozgatni. Még akkor is, ha a Milla nevében Juhász Péter, nagyjából egy éve, még azt nyilatkozta, hogy nem képviselnek senkit. Ezen a ponton most szándékosan nem mennék bele abba a számháborúba, hogy kinek mi a komolya tömeg. Beleértve ebbe az is, ami a tömeg méretét, és azt is, ami annak komolyságát jellemzi. A reakciókat tekintve ugyanis mindkét paraméter tekintetében igen jelentős véleménykülönbségek vannak. Még talán kormányzattal különben szemben álló ellenzéki mozgalmak tekintetében is. Azon azonban ezek a vélemények sem sokat változtatnak, hogy millanium híján, kicsit furcsa kijelentések születtek.

Kezdve attól akár, hogy az ellenzéki „együttműködés” jegyében lezajlott némi adok-kapok a DK vezetője, Gyurcsány Ferenc, és a Millát képviselő Juhász Péter között. Azon ugyanis lehet vitatkozni, hogy a Milla tömeggyűlései a politikai üzeneten kívül többet érnek-e vagy sem egy szórólapnál. Ennek függvényében persze azon is, hogy ártanak vagy használnak-e egy kormányváltó összefogás lehetősége szempontjából. Az azonban még egy internetes fórumon is személyeskedésnek minősülne, ha az egyik fél a másik időbeosztására és munkaprogramjának alakítására tenne elküldő szép üzenetet rejtő megjegyzéseket. Márpedig Juhász Péter valami ilyesmit mondott. Márpedig egy szervezet képviselőjeként nyilvános műsorban nem szép dolog a másikat amerikai előadáskörútra küldeni. Még akkor sem, ha a konzervatív szimpatizánsok megnyerése érdekében jó ötletnek tűnik. Politikai szélkakasokkal ugyanis elég jól el van látva egy újabb szervezet képviselője nélkül is. Szervezet, mert az eredetileg a virtuális világban indult szerveződés, talán a 2012. október 23.-án tartandó megemlékezés, tömeggyűlés felkészülési programja kapcsán, a valós világban működő egyesületté alakult. Az Index információi szerint, melyhez hasonló másutt is megjelent, az egyesület létrehozásával nem alakult párttá a Milla.

Tehát a Milla mostantól egyesület. Vezetővel, tagsággal, tisztviselőkkel. Olyan egyesület, mely alapvetően politikai mozgalomként definiálja magát, de tiltakozik az ellen, ők párt akarnának lenni. Annak ellenére, hogy a pár fogalmi meghatározásának egyik lehetséges megfejtése: „A pártok az egyesülési szabadság alapján létrehozott alkotmányos intézmények, melyek a társadalom és az államhatalom politikai kapcsolatában játszanak szerepet.” Azok után, hogy akár pártszövetségben a választásokban is részt venne, formálisan a Milla annak jegyeztetheti be magát aminek jól esik. A formalizmustól eltekintve, tartalmilag, a Milla párttá alakult. Az, hogy a Juhász Péter egyesületi elnököt nem pártvezérnek fogják hívni, az ettől szinte teljesen független. Akár egy olyan lépésnek is lehet az előkészítése, hogy az október 23.-án, a Milla rendezvényén, felszólaló Bajnai Gordon előtt nyitva maradjon az út, ha azon lépné a volt miniszterelnök a következőt. Bevállalva a Milla általi elnökjelöltséget. Akár a Milla számára, akár a következő, 2014-es választás során. S mielőtt felmerülne, hogy ezzel önmagában gondom lenne, szó sincs róla. A pártalapítás demokratikus jog. A pártok nevében való jelöltállítás pedig ugyancsak. Így azzal sincs semmi gond, ha egy politikai szerepet bevállaló csoport párttá alakul, és meghirdeti saját programját. Lehetőleg olyat, ami mellé a saját értékrendszere miatt lehet odaállni. Nem azzal hódítva, hogy képes közös ellenségképet megrajzolni.

Forrás: Index
Aztán a választásokon a választók a program alapján eldönthetik, hogy mit szeretnének. Elfogadják, és hajlandók bizalmat szavazni, vagy sem. A valaki elleni összeszövetkezés ugyanis pont azt eredményezi, aminek az árát az ország napjainkban fizeti. Megosztottságot az aktuálisan érvényes ellenségképek között. Védekezésre kényszerült pártolók és ellenzők közti szekértáborharcokhoz vezetve. Jelenleg nem igazán lehet tudni, hogy Bajnai Gordon mit fog mondani az említett rendezvényen. De tőle nem ismerünk olyan mondást, hogy ne is figyeljünk a mondataira, és csak a kezeit figyeljük. Ahogy a nyilvánvaló pávatáncoktól is megkímélte eddig az ország közösségét. Profi, és az amatőr evezősök közé, után nagyon nem ártana egy profi hajós. Talán annak lehetne esetünkben jelentősége, ha tudnánk, hogy Bajnai Gordon és az egyesületté alakulás milyen viszonyban van egymással. A felszólalásra való felkérést, már a pszeudopárttól fogadta el, vagy még előtte. Esetleg pont az ő inspirációja volt az egyesületi létre térés Juhász Péterék részéről? Ami természetesen szintén nem jó vagy rossz pont. Pusztán a helyzet tisztázásához járulhatna hozzá. Azok számára például, akik majd kimennek az említett rendezvényre. Remélhetőleg ezekre a kérdésekre is megszületnek majd a válaszok előbb-utóbb.

Mert Millával, vagy anélkül, millaniummal vagy anélkül, egyesülettel vagy párttal, az mindegy, de a következő választásoknak, vagy akár egy tömegrendezvénynek is jó lenne abban a tudatban nekiindulni, hogy nem a sorok közti üzengetésekből, véletlen nyomokból kell a képet összevadászni. Ugyanis jelenleg ebből a politikai alakoskodásból is túlkínálat van.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook