2012. október 9., kedd

Tündérturulkák hangjai.



Forrás: www.flickr.com

Régóta ismert jelenség az, hogy az aki fél a sötétben kiabálással bíztatja magát, mivel ezáltal legalább a visszhangtól úgy érezheti, hogy nincs egyedül, és nem parttalan a sötétség. Hasonlóan régi megfigyelés, csak ezt néha nehéz belülről tudomásul vennie annak, akit érint, hogy egy kétséges dolog ismétlése, és egyre nagyobb körök mentén való megmagyarázása csak a bizonytalanságot növeli. Egyszerűen azért, mert a két jelenség abban hasonlít, hogy az illető legtöbbször sajátmagában próbálja a dacot, a bátorságot felcsiholni. Nem a cselekvésre, hiszen a falnak bekötött szemmel is nekilehet menni. A vak cselekvéshez nem kell bátorság. Inkább nem egy esetben a gyávaság, az okszerű cselekvésre való képtelenség és az ennek talaján kicsírázó tehetetlenség az, ami ehhez vezet.

Valami ilyesmi juthat az eszébe annak a nyilatkozatnak a hatására, melyben Orbán Viktor a tízmillió szabadságharcos országának jelölte meg hazánkat. Ami nyilvánvalóan annak a folyamatnak a végeredménye lehet, melynek országútját csupa ellenség által lakott bokor szegélyez. Elindulva a fülkeforradalomtól ahhoz a gazdasági forradalomhoz és permanens melynek egyes lépéseinél hol kipaterolta az IMF-et, hol visszakuncsorogta magát a tárgyalások előszobájába. Bár a miniszterelnök éppen aktuális véleménye szerint nem is biztos, hogy kell az IMF-től segítség. Noha azért állítólag meg akarunk egyezni velük. Csak nem annyira. Nem annyira úgy tűnik, mint az orgyilkos baltavirtuóz országának küldöttségével. Mert, bár akkortájt mindent állítottak, és mindent cáfoltak, de azt leginkább cáfolták, hogy a kiadatási ügy hátterében gazdasági haszonszerzés lett volna. Ez azonban úgy látszik elfelejtették Szijjártó Péterrel is közölni, aki azeri üzletemberekkel tárgyalt a gazdaság felpörgetéséről. Talán a gazdasági szabadságharc tam-tam dobjait verő sámánok sugallatára, miközben az ügyeletes Turul csapkodja szárnyaival a taktust.

Azt azonban talán érdemes áttekinteni a magyar történelem során, hogy a szabadságharcaink ritkán, az utóbbi néhány évszázadban nem voltak győztes harcok. Ez természetesen nem örömteli eseménysorozat, azonban a tízmillió szabadságharcos országának emlegetése azt is jelentheti, hogy a miniszterelnöknek a hangok kezdik megsúgni a szomorú valót. Így aztán tudat alatt próbálja közölni a lakossággal, hogy valójában a tízmillió lúzer országává sikerült tenni hazánkat. Egyben persze megteremtve saját magának a visszavonulás fájdalommentes útját. Ha ugyanis a szabadságharcok vesztett csaták csonthalmait jelentette a történelemben, akkor igazán nem tehet Orbán Viktornak sem senki szemrehányást, ha neki sem sikerül. Különösen, mivel kicsit több, mint két éves kormányzás után rájött, hogy a kormányzás nem lego-építéshez hasonló könnyedséggel végezhető feladat. A magyarokat kormányozni meg kifejezetten mártírságot igénylően nehéz feladvány. Mondhatnánk éppen idejében. Már akinek. Miközben annyiban biztos igaza van Orbán Viktornak, hogy nehéz lehet úgy kormányozni, hogy a belső hangokhoz képest olykor az egész világ szembe jön a világ gazdasági, illetve politikai autópályáján. A politikai elszigetelődést jelezheti többek között az is, hogy miközben pár napja a hírek még a jelölésről való lemondásról szóltak Orbán Viktor és az Európai Néppárt alelnöksége kapcsán, ezeket a legújabb hírek átszínezni látszanak. A Vasárnapi Hírek információja szerint megüzenték, hogy kár a gőzért, mert meg sem választanák.

A gazdasági folyamatokról árulkodik a folyamatos recesszió, melyről lassan már csak Matolcsy György segít azt állítani, hogy a határtalan fejlődés jelzőfénye. Mások számára inkább az elszegényedés folyamata, mivel a munkahelyek száma legfeljebb csak a közrabszolgasági statisztikák szempontjából növekednek. Nem növelve a megélhetés esélyét, de fokozva a családok lefele tartó spirálját. Noha még ezen a téren is lehet kozmetikázni a statisztikát. Ha ugyanis az élettársi kapcsolatot gyerekestől nem tekintik családnak, akkor nyilvánvalóan a szegény családok száma is ugrásszerűen csökkenni fog. Matolcsy meg, szerinte, nem vesz el további pénzeket a családoktól. Az ugyan kicsit választalan, hogy az idei költségvetésben szereplő 133 milliárd, a jövő éviben levő 397 milliárd forintos kiigazítás fedezetét mi fogja adni, de mindenre mégsem tudhatja a választ. A tündérkék még biztos nem mesélték el neki. Talán félnek a turulkától, amitől meg a miniszterelnök várja a további biztató szólamokat. Amihez aztán külön szótár is kellhet, hogy megértsük majd. Annyi azonban bizonyos, hogy ekkora gazdasági rés betöméséhez nem tudunk elég baltát exportálni Azerbajdzsánba. Így marad nekünk az a szólam, hogy nem a családoktól vonnak el további forrásokat, hanem az állam saját magától vonja ezeket el, meg azoktól, akik nem viseltek kellő terhet.

Például a pedagógusoktól, akik fizetésemelését most már biztosan legalább egy évvel elcsúsztatja a gazdaságért felelős miniszter. De Hoffmann Rózsa marad a helyén, mert az neki jár. A fizetésével egyetemben természetesen. Holott nagyon komoly demonstratív hatása lehetne, ha az állami megtakarítások jegyében a kormányzati tagok azt a bizonyos negyvenhétezret kapnák csak. De erről hallgatnak a hangok ott, ahol a döntések születnek. Pedig szinte biztosan megnéznék sokan, amint Matolcsy György a bolhapiacon vadássza össze a ruhatárát, és kuka mellé hullott zöldséglevelekből főzött levest kanalazgat ezt követően. A munkahelyteremtés és munkahelyvédelmi program ugyanis az ő olvasatéban jelenleg több tízezre elbocsátásokkal való fenyegetésben ölt testet. Ha ezt komolyan gondolja, akkor a kormányzati értelmező szótárba fel kell venni a munkahelyekkel kapcsolatban is azt, hogy a védelem a megszüntetést jelenti. Mint a magánnyugdíj-pénztárak esetében. Az is lehet, hogy új szakma van születőben. Az inverzológusé. Egy olyan szakmáé, ami megpróbálja megsaccolni, hogy a miniszterelnök holdudvarából megszólalók kijelentései közül melyiknél kell pont az ellenkezőjét érteni alatta.

Már látom is lelki szemeimmel a szalagbetűs képzési híreket: Kormányzati inverzológus-képzés. Biztos munkahely, kristálygömbbel rendelkezők előnyben. Ehhez persze nagyon komoly előképzettségek kellenének a jelenlegi ismeretek alapján. De megérné. Mert közös csatornába lehetne terelni a munka nélkül maradó gyógypedagógusokat, munkapszichiátereket és az ortodox közgazdaságtan elavult tudományának művelőit. Igaz a közös csatorna jelenleg is könnyen meglehet. Bár nem egy új szakmáé, hanem a közé. A közmunkásé, ahol mindezen munkanélküliek ténykedhetnek. Miközben a káosz hangjai ott susognak a vezetők fülei között a nyakukon levő csontbuborékban.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook