Cseszd meg, Eduárd!

Forrás: Wikimedia

Az, hogy a készenléti rendőrség lecsap a veszélyes, milliós károkat okozó tolvajokra, fegyveres rablókra, az teljesen rendben van. Aligha lenne a munkájuk kifogás tárgya, ha lecsapnának arra, akinek zsákmánya például a trágya. Mert ismert olyan eset, amikor a helyi Döbrögi még a trágyakupacot is elvitte. A lakosság támogatására is bizton számíthatnának ebbéli munkájukban.

Akkor, amikor egy „veszélyes fatolvajra” csaptak le, talán nem teljesen erről lehetett szó. A körülmények részletes ismerete nélkül, a rendőrség saját közlése szerinti, szűkszavú híradás alapján. A szabálysértésért, Nagykörű külterületén őrizetbe vett férfi, a Tisza-gát partján, lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el. Arról nem szól az említett hír, hogy traktorral vonult volna oda. Az áglehullást motoros fűrésszel segítve elő. Valamikori tanulmányaimra hagyatkozva, azok alapján, a gátak leggyakoribb fái a nyár- és fűzfák. Ezekről annak idején azt emlegették a tanárok, hogy a hazai papíripar nagyobb dicsőségére még szorgalmazták is telepítésüket. Különösen a nyárfákét. Gyorsan nő, tehát negyed évszázad alatt vághatóvá válhat. Alkalmas vízállásos helyek fásítására, és szennyvizek tisztításának elősegítésére is. Hátrányai közé tartozik az allergiásakat zaklató termése, és az idősebb ágak törékenysége. Még akkor is, ha ártéren nőnek. Lehullott ágakat találni a környékükön tehát nem igényel különleges képességeket.

A környezet hőmérsékleti mínuszai közeledtével pedig rászorulhat valaki még arra is, hogy ágakat gyűjtsön. Természetesen mindez puszta találgatás. De a rendőrségi honlap nem közölt olyan információkat, ami alapján egy milliomos fakereskedő lett volna az elkövető. Begyűjtve ezzel magát a hon leggazdagabbjai közé. Azonban még az is kiderülhet, hogy az említettek egyike az őrizetbe vett férfiú. Ha nem, akkor még az is elképzelhető, hogy az őrizetbe vétellel még jól is járt talán. A fagyhaláltól például megmenekül. Ami számos hajléktalant könnyen utolérhet manapság ott, ahol a segítséget a jelenlétük tiltásában mérik csupán. Nem vitatva azt, hogy humánusnál humánusabb megoldási javaslatokat dolgoztak ki az egyes önkormányzati vezetők a hajléktalanok sorsának jobbítására. Néhányan még a külföldi kiküldetés viszontagságait is vállaltak, hogy némi meleget hozzanak haza zsákban. Floridából. Nem kímélve magukat, és meghagyva a kényelmes fagyűjtögetést, és az agyonfizetett közmunkát az eközben itthon dőzsölőknek.

Mely hihetetlen jólét az önkormányzatok egy részét is érinti. Mint arról Bíróné Dienes Csilla, Szamossályi község polgármestere tájékoztatta nyílttá vált levelében Tilki Attila fideszes parlamenti képviselőt. Felhívva a nevezett figyelmét arra, hogy a külhoni magyarok problémáit nem feledve, de talán a határon belüliekkel is foglalkozni kellene olykor. A településekkel is. Azokkal a településekkel például, amelyek önhibájukon kívül kerültek komoly bajba, hátrányos helyzetbe. Jelezve egyben azt, hogy a túlélést biztosító, az üzemeltetéshez szükséges pénz egy tizedének folyósítása az nem valós segítség. Megkockáztatnám: inkább alamizsna. Az csak külön szégyen lenne, ha egy település túlélése tényleg attól függne, amit a levél sejtet. Attól, hogy mennyire hajlandó a polgármester, illetve a lakosság, egy békemenetes prostituálódásra. Bár olyan körülmények között, amikor egy, a Békemenetre a dolgozókat presszionáló levél szerzőjének cége, a CBA társul össze egy rendőrségi akcióval, már semmin sem kell okvetlenül csodálkozni. Nem vitatva azt, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által elindított, veretes angol megnevezéssel „Police Coffee” -néven indított bűnmegelőzési kampány még akár jó ötlet is lehetne. Bár, talán jobban mutatva egy kereskedelmi céggel való összefonódás nélkül.

De mi egy kis ország vagyunk. Nem lehet talán elvárni, hogy a CBA támogatása nélkül le lehessen ülni egy kávé mellé a rendőrökkel. Megkérdezve akár azt is, hogy a készenléti rendőrség tényleg minden faágról pontosan tud-e? Különösen azt követően, ha a szél letöri. De majd biztosan lesznek pontosabb hírek erről is. Mert a csupasz hírre, miként a városi nincsteleneket csak a szem elől kisöprő fellépésre is, Bíróné Dienes Csilla ötlete, és Arany János sorainak nyomán azt mondhatjuk, hogy:

A fagyhalálhoz közeljutott

Hajléktalan, s nem Wales-i bárd

Míg azt rebegte búcsúzóul

„Cseszd meg, Eduárd!”

Andrew_s

Csődközeli demagógiacsapda az ellenzéknek

Forrás: Opinion-maker

Immár újabb tiszteletkörébe kezdett a demagógia lefele szállingózó, és a nagy fehér gázlómadarak által elvesztett mellékterméke. Mert aligha lehet elsőre más olvasata annak, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára, Pankucsi Zoltán a személyi jövedelemadó csökkentésének tesztléggömbjét engedte el. Miközben javában dúl a rezsidémonnak elkeresztelt energiadémon elleni harc. Mert ha már hullik az gólyának ürüléke, terítsen be sokakat és vastagon.

Annyira vastagon, hogy a szaga végképpen meggátolja a gondolkodást. Ha pedig páran, akik még megpróbálkoznak a jelzett idegi folyamatokkal, belefulladnak, akkor megérdemlik. Mit foglalkoznak olyasmivel, amiben Orbán Viktor megmondta a tutit, és elég lenne tapsolni a nagy embernek. Gondolkodás nélkül. Eközben nyilvánvaló, hogy mind a személyi jövedelemadó, mind az energiaköltségek csökkentése olyan demagóg lépés, ami nagyon vonzó lehet az ellenzéknek. Beszállni a licitbe, és egyben nekiállva magyarázkodni arról, hogy ők is, illetve ők sem. Mikor mit. Holott, az olvasók iránti tisztelettel, de megjegyezhetjük, hogy ez baromság. Ha ugyanis meg akarnak felelni a kormányzati demagógiának, akkor semmiben nem fognak előbb utóbb különbözni az ellenzék pártjai sem a Fidesztől. Kellően vastag sár-pakolással ellátva minden iszapbirkózó egyforma. Ha tehát az ellenzék elkezdi ismét azt a szöveget, hogy ők is csökkentenék, és mégjobban csökkentenék, akkor egy valamit máris biztosan tudhatjuk: az ezt emlegető pártról: nem akar választást nyerni. Vagy nem akar majd egy évig sem hatalmon maradni. Egyre megy.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a csökkenő energiaár és a csökkenő adókulcs egyaránt a költségvetési bevételeket csökkenti. Jó lenne persze azt mondani erre, hogy sebaj, majd emeljük a nyersolaj árát. Csakhogy nem igazán vannak nemzetközi forgalmat bonyolító ásványolaj-kútjaink. Ellenben mások készséggel hajlandóak lehetnek erre a lépésre. S ebben az esetben az üzemanyagok ára például biztosan nem fog csökkenni. Ja, hogy a BKV-bérleteké igen? Nem baj! Az ott képződő bevételkiesést is pótolja majd a kormányzat. Illetve a lakosság. Mert minden költségvetési rés automatikusan terítésre kerül. Nem is lehet másként, ha a kormányzati költségvetésről feltételezzük, hogy az mindannyiunké. Ha államosítják a szolgáltatókat, akkor meg pláne. Az energiaárak csökkentése, tehát látszólag a cégek bevételeit csökkenti, de hosszú távon mindenkiét növeli. A be nem fizetett forgalmi adók keltette hiányt például biztosan más forrásból kell majd fedezni. Beleértve a karbantartás elmaradásából fakadó, az ott felhasznált eszközök ÁFÁ-ját is. No meg a karbantartást végzők megjelennek majd a közmunka-piacon, vagy egyenesen mennek külföldre. Elképzelhető ugyanis, hogy a nagynyomású, nagyfeszültségű rendszerek, szakértő karbantartói iránt másutt is lehet kereslet. A csövek és vezetékek pedig rohadnak tovább békében. Amikor pedig ez a folyamat véget ér, és olaj borítja el a földeket, akkor aligha fog a Békemenet odamenni, és kezek százaival eltömni a likat. Marad az, hogy közös forrásaink terhére kivonul majd a tűzoltóság, és másokkal karöltve tűzoltómunkában, lényegesen drágábban megoldja a problémát. Addig pedig lőn sötétség, és abban növekvő feszültség.

Miközben persze kár felülni a „rezsicsökkentés” nagy szlogenjének, mert ki-ki gondolja végig saját hatáskörben, hogy mi is az ő rezsije valójában. Abban a villanyszámla csak egy tétel. Egyike azoknak a tételeknek, amik költségét a jövedelméből kell megfinanszíroznia. Már akkor, ha van jövedelme. Mert amennyiben nincs, akkor így járt. Világítson petróleummal, és fűtés helyett bújjon össze a párjával. Orbán Viktor amúgy is előírányozta népszaporulati tervszámokat. Ha nincs jövedelme, akkor a mindegy, hogy milyen adó-tervszámokat nem fog befizetni belőle. Ha van jövedelme, akkor persze nyugodtan vessen rá keresztet. A KDNP majd segít benne. Megannyi jól fizetett hittan-tanárral megtámogatva az iskolákban. S majdan a gárdákkal az utcákon. Mert a kieső jövedelemadó tételeit is pótolni kell majd a költségvetésben valamivel. Egy olyan gazdaságban, ahol a recesszió látszik a legbiztosabb pontnak. Függetlenül attól, hogy milyen sikerpropagandával sikerül megtámogatni, és ezzel milyen, akár valós, tömegbázist lehet egy kupacba hülyíteni. A költségek fedezetét az olajkutak híján a termelés adhatja. Márpedig kérdés, hogy Semjén Zsolt pártjának egyesült imakülönítménye jövőre mit biztosít a mezőgazdaságnak.

Azt ugyanis lehet mondani, hogy több a beruházás, mint egy évvel ezelőtt. Ám arról, mintha hallgatnának a hírek, hogy az összmérleg előjele milyen. Holott egy tetszőleges, közgazdasággal csak köszönő viszonyban levő iskolában is buktatási tétel lehet, ha elfeledkeznek az amortizációról a diákok. Az ipari beruházás hurráoptimizmusa is csak akkor áll meg, ha az eddig beruházások összes amortizációja alacsonyabb, mint a tárgyidőszak beruházásai. Amennyiben a technológiai és tárgyi avulást nem pótolja az új befektetések hada, akkor a kijelölt növekedési pálya tükörből értelmezhető csak emelkedőnek. Ellenben a jövőben olyan terhet róhat a majdani költségvetésre, ami ott és akkor egy gyorsított államcsődöt jelenthet.

S akkor ismét maradhat a kérdés arra nézve, hogy a kampánypropaganda ígéreteivel kiszélesített léket mivel lehet majd betömni. Az egyik megoldás lehet a maradék magán-megtakarítások megvédése. Ez ugyan egy csapásra kivégezheti a kereskedelmi bankokat és biztosítókat, de valójában csak növelheti a társadalmi feszültséget és a kormányzatba fektetett bizalom unortodox irányvonalát. Egy következő megoldás lehet újabb kölcsönök felvétele. Gyakorlatilag bárkitől, aki megszánja a kormányt némi alamizsnával. A csődközeli helyzet örömére olyan biztosítékokkal, ami akár horrorba illő is lehet. Miközben nyilvánvaló, hogy csak elodázza a csődöt, és időben odébb lapátolja a trágyát. Egy további megoldás lehet a belső fogyasztás olyan radikális csökkentése, ami a felszabaduló termékek exportjával próbálja fedezni legalább részben a hiányt. Ez utóbbihoz nem kell okvetlen „tudományosan” megalapozni a csökkentett fejadagot. Elég, ha a családi bevételeket csökkentik olyan módon, hogy esélytelen legyen a fogyasztás bővülése. Például valóban rabszolgaszintre „emelve” a közmunkaprogramokat.

A történelmi párhuzamok alapján ezek a folyamatok mindegyike képes olyan krízishelyzetet teremteni, amikor nagyon is szüksége lehet a vezetésnek egy halálig lojális véderőre. Az persze más kérdés, hogy a jelenleg újult erővel berúgott demagógia-motornak van egy közvetett haszna is. Sokakban azt a látszatot keltheti, hogy amennyiben a Fidesz marad hatalmon, akkor már csak egy nagy nekirugaszkodás a menetelésben a kilábalás. Ahhoz mindenképpen elég emberben, akik kellő tömeget képezhetnek 2006 újrajátszásához, ha győz az ellenzék, és 2014/2015 fordulója körül elkezdenek felrobbanni a már egy éve is nyilvánvalóan lerakott gazdasági aknazár első elemei. Amilyeket csak még jobban sikerül beágyazni akkor, ha az ellenzék beszáll a gazdasági demagógia licitjébe.

Andrew_s

Közmunkás-szintfelmérő-szintfelmérés

Az orbanizmus közrabszolga-programjai önmagukban megalázók, és még csak a gazdaság bajain sem segítenek. Azóta, hogy Orbán Viktor valami interjúban először körvonalazta az unortodox workfare-t, már számosan beleszerettek a kabinetjében. Különösen, mivel igen alkalmas az emberek megalázására, és akár munkatáborok ideológiai megalapozására. De ez nem jelenti azt, hogy minden, aminek ehhez köze van, tőből értelmetlen.

Például a munkanélküliek továbbképzése, vagy legalább szinten tartása nem egy eleve elvetélt ötlet. Akkor sem, ha a megvalósításhoz vezető utak lehetnek göröngyösek, és mutyival kátyúzottak. S akkor sem, ha a tartósan munkanélküliek között is nagy lehet az ellenállás. Nem is okvetlenül lustaságból. A tartós munkanélküliség ugyanis önmagában is személyiségromboló. Amellett nagyon gyorsan meg lehet szokni, hogy valaki akkor ébredjen, amikor akar, és akkor alszik el, amikor vízszintesbe kerül. Amikor tehát egy képzésre beiskolázzák, akkor már pusztán a kötelező részvétel is segíthet a napi kötelezettségi ritmus „újra-feltaláláshoz”. Miközben nagyon vonzó lehet ugyanezt a kötelező részvételt az egyéni szabadságjogok megnyirbálásának feltüntetni. Holott egy tetszőleges munkahelyen pontosan ugyan ez a helyzet. Kevés helyen tolerálják a „jövök, amikor eszembe jut, és megyek, amikor gondolom” hozzáállást. A kötelező részvételű képzést tehát önmagában elég ostobaság támadni. Akkor is, ha nem a képzés vonul ki a munkanélkülihez, hanem a fordítottja az elvárt.

S az is elég nyilvánvaló, hogy a képzés akkor hatékony, ha alkalmazkodik a belépő pillanatnyilag érvényes képesség és készségszintjéhez. Ezt pedig valamilyen úton-módon fel kell mérni. Lehet természetesen azon vitatkozni, hogy a kormányzat által erre szánt pénz sok vagy kevés, de felmérés igényén ez nem változtat. Azt célszerű megejteni akkor is, ha buktatóiról a pedagógia tudományával foglalkozók alighanem könyvtárnyi szakirodalmat tudnának felsorolni. Azonban a felmérésnek nem teoretikusan, hanem az „itt és most” koordinátái között kell megtörténnie. Ráadásul ahhoz a szinthez alkalmazkodva, ami a „célközönséget” és nem feltétlenül a kritikusokat jellemzik. Mely kritikát nyilvánvalóan meg lehet ejteni, és akár a politikai demagógia szintjére is le lehet süllyeszteni. Azonban az utóbbi szinten már nem feltétlenül arról fog szólni a történet, amiről látszólag megfogalmazzák. Különösen nem akkor, ha bizonyos szempontok elsikkadnak, míg mások hozzáadódnak az idők, a citálások során.

Ez jellemezte például annak a szintfelmérő tesztlapnak a sorsát, amit Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője dobott be a köztudatba. Az eredeti közlés szerint, mint „Napocska, felhőcske és hópihe – avagy mit vár el a Fidesz havi 50 ezerért”, inkább azt sugallva, hogy mekkora pénzpocsékolás azok képzése, akik ott tartanak, ahol a szövegértés itt tart. Egy kis sorok közti cigányozással: „No de nézzük, mit is vár el a Fidesz a ″rejtett diákoktól″! ”. A közlés célja, a politikai hangulatkeltés világos, és a Jobbikot ismerve meg sem kell rajta lepődni. A sorok között azonban megtaláljuk a szintfelmérő valós célközönségét is: „akik huszonévesen még mindig nem végezték el a nyolc osztályt”. Márpedig egy, a nyolc általánost sem elvégzett, nagy eséllyel funkcionális analfabéta „diák” olvasási készség-szintjét, illetve szövegértésének állapotát aligha lehetne másként megoldani. Fel kell tudni mérni, hogy képes-e értelmezni a szöveg valós tartalmát! Ennyi! Aki tehát ezt kifogásolja, az tegyen pedagógiailag megalapozott alternatív megoldást az asztalra.

Ezzel szemben megindultak szájhagyományok. Az eredeti Facebook-közlést idéző egyik első interpretációból már kimaradt például, hogy kiknek is készült a szintfelmérő. Ami önmagában is torzítja a valós helyzetet. Az ezt idéző újabb népmesei közlés már egyenesen úgy címzi meg a helyzetet, hogy „döbbenetes tesztet kell kitölteniük a közmunkásoknak”. S mire ez a HVG-s közlés visszajut a Facebookra egy ellenzéki párt oldalára, már megalázássá válik felsőfokon. S a miskolci példa még csak nem is egyedi. Egy kaposvári példát, ami láthatóan a számjegyek, és betűk, írásának gyakorlását célozza, már a kötelező teljesítés, és a feladat szintjének megalázó voltával idéznek hírbe. Egyébként érdemes ennek is elolvasni az eredetijét, és különösen annak kommentjeit is. Azok, miként a miskolci eset életútja is, nyilvánvalóan árulkodnak arról, hogy sikerült azt a nézőpontot megtalálni, ami legkevésbé releváns az adott helyzetben.

Végső soron arra az egyszerű, de demagóg szintre süllyedve, hogy amit a Fidesz talált ki, az csak rossz lehet. Holott pártszinten, az oktatáspolitikai programok szintjén, bizonyos kérdésekre akkor is muszáj lehet választ adni, ha nem a „mi kutyánk kölyke” teszi fel. A funkcionális analfabéták ugyanis még egy kormányváltás esetén sem fognak egy csapásra eltűnni. Ahogy a munkaerőpiaci helyzetük is csak szorgos munka, és nem ráolvasás, eredményeként javulhat. Az olvasási és szövegértési készség szintjének felmérésére akkor is szükség lehet, és aligha lehet majd a kvantumfizika, lehetőleg angol nyelven, megjelent legújabb kézikönyve alapján elvégezni. Aki ezzel próbálkozna, azt körberöhögnék. Amikor a Fidesz-t támadók erre a szintre jutnának, akkor Jakab Péter közlése olyan nem várt eredménnyel járna, amitől egy potenciális Fidesz-Jobbik koalíció felállása esetén kiérdemel majd egy vállveregetést.

S igen, a közmunkaprogramok számos emberi ponton támadhatóak. Számos politikai sebből is véreznek. Valójában közelebb állnak a rabszolga-programokhoz, mint a Fidesz politikusai által ráaggatott pátoszos körmondatokhoz. Gazdaságilag, emberileg, morálisan sem támadhatatlanok. Támadják is sokan, és magam is kevés dicséretet rebegtem el korábban. De a tényszerűség talaján állva bőven elég azért belerúgni, amitől nem válik a támadás a féllábúaknak szervezett seggberúgó-versennyé. Amikor ugyanis egy több diplomával kitapétázott elefántcsonttorony magasából minősítenek egy nem arra a szintre készült tesztet, akkor a támadás megalapozatlanná, demagóggá, illetve akár, uram bocsá’, nevetségessé válik.

Andrew_s

Újabb kormányzati áldozata van a papírátoknak

Forrás: Jávor Banedek

A zöldhatóság vezetője megméretett és zöldnek találtatott. Nem környezetvédelmileg, de zöldnek. A feladatra képesítetlennek, éretlennek. Éretlennek a szó azon értelmében, hogy legalább még egy politikustól is elvárható, minimális igazmondásra alkalmas legyen. Erre mutatott rá Jávor Benedek abban a blog-bejegyzésében, amiben beharangozta a játék végét.

Annak a játéknak a végét, ami Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin által, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatója által került megrendezésre. A saját végzettségeinek igazolása kapcsán. A PM politikusa rendre végigvezeti azt az utat, amelynek első lépése a doktori cím megkérdőjelezése volt. Innen tartott odáig a folyamat, hogy immár az alapvégzettség megléte is alapos kétségek közt tekinthető csak meglevőnek. Pontosabban, a blogon bemutatott kép alapján kétségtelenné vált. Kétségtelenül hiányzik. Márpedig az alapvégzettség hiánya értelemszerűen a doktorit is annulálja. Egy nem létező képzésen ugyanis nehezen alapulhat bármilyen továbbképzés. Az említett, közszemlére kitett kép ugyanis nem más, mint az Óbudai Egyetem jogutódként kiadott igazolása arról, hogy Tolnainé diplomája egy sosemvolt dokumentum.

Így ez a kormányzat elmondhatja, hogy a papírokkal csak a baj van. Emlékezhetünk ugyanis még arra, hogy az Orbán Viktor személyes jelöltjeként köztársasági elnökké lett Schmitt Pál bukását is a papírok okozták. Igaz, neki „csak” a doktoriját tekintették semmisnek. Ám az is elég volt ahhoz, hogy politikailag és pozícionálisan is megbukjon. A válaszként elindított kampány Gyurcsány Ferenc ellen nem igazán ért el átütő eredményt. Igaz, a közzétett Orbán-diploma körüli kérdések is lógnak a levegőben. Itt tehát tulajdonképpen patthelyzet alakult ki. Ezután a következő nagy botránycsíra Semjén Zsolt papírjai körül kezdte felütni a fejét. Ezzel, a nemzeti fővadász plágium-ügyével kapcsolatban a fejlemények nem lezárultak, hanem inkább abbamaradtak. Nagyjából azzal a Pálffy Istvántól származó kijelentéssel, hogy az, aki kétségbe vonja Semjén Zsolt bármelyik papírját, az egy keresztényüldöző cenk. Ahonnan már csak egy lépés lenne, hogy egyenesen sugallt dolgozatokról lehetett szó.

S most itt van ez a legutóbbi ügy, amelyben immár egy miniszter szavahihetősége is bukhat az ügyön. Tolnainé mellett, mint a ködösítésben segédkező közalkalmazott, ugyanis Fazekas Sándor miniszter is érintett lehet. A Jávor Benedek által bemutatott dokumentumok alapján ugyanis valóban papírjuk születhetett arról, hogy nem mondtak mindenben igazat. Ahogy Kocsis Máténak is papírja lett, ráadásul bírósági papírja lett arról, hogy Bajnai Gordon mégsem sáros abban, amivel megvádolta. Nem először. Hiába no, a papírokkal csak baj van! Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a kormányzat oldaláról tett bármelyik kinyilatkoztatás automatikusan igazzá válna. S bármely végzettséget akár utólag is automatikusan igazolnának. Még nem létező szakokat is létrehozva.

Utólag. Ahogy a vezér és csapata óhajtja! Miközben a környezetvédelemért felelős Tolnainét utolérni látszik a papírért kivágott fák átka.

Andrew_s

Rigoletto menórája

Egy bohócmaszk mind előtt
Forrás: http://www.cepolina.com/

Egy opera kapcsán sok mindent ki lehet emelni. Még a politika szintjén is. Számít, hogy mit! Egy köztéri tárgyat sokféleképpen lehet látni. Még az ideológiák szintjén is. Számit? Egy nyilatkozatban sok üzenet eldugható? Igen, és nagyon is számíthat.

Tegnap az Erkel színházban Rigoletto találta zsákban a lányát. Előtte, és ennek „örömére”, ahogy az egy operánál lenni szokott, sokat és hangosan énekeltek. Giuseppe Verdi korának zseniális zeneszerzője volt, és akkortájt nem volt mozi. Szinetár Miklós és Harangi Mária rendezésében pedig legalább a hagyományos stílusban látható. Amiről az ember elhiheti, hogy tényleg köze van az eredetihez. De most nem erről szeretnék szólni, mivel az operát szeretők valószínűleg úgyis ismerik ezt a klasszikust. Annak, aki pedig nem szereti, legyen meg a szabad joga az ízlés szabadságához. Amíg még meglehet. Talán ez a szabad választás az, ami tanárként is iránymutató lehetne, és talán a tanároknak is arra lenne jó felhívni a figyelmét, hogy a zeneirodalom klasszikusai adják a legjobb példákat a határokat átlépő kultúrára. Úgy általában. A konkrét 2013. december 5.-i előadás felvezetőjében nemzeti Rózsika-nénink azonban inkább valami olyasmit emlegetett, hogy a zene mossa át a lelkeket, és a tanárok ezt az élményt továbbítsák. Mert valami pedagógus-akciós előadás lehetett a tegnapi, és ennek ürügyén Hoffmann Rózsát is meghívták. A tanárok pedig illedelmesen megtapsolták az oktatáspolitikai titkok állami tudóját. Akinek eddigi munkássága nyomán sokkal inkább az agymosás jutott az eszembe, mint a lelkek tisztára zenésítése.

A zenekultúra nemzetköziségének kiemelése talán azért maradt el a mosogatás mögött, mivel pártja és vezére nem ilyen tőlük deviánsan elütő, de különben triviális szavakat vár el egy csinovnyiktól. Pedig annak fényében, hogy az általános közkultúrálódásra Jézus vallásának diszkriminálása vált inkább jellemzővé az utóbbi időkben, talán nem ártott volna. Különösen, mivel szintén tegnapi hír volt ez utóbbinak az egyik újabb bizonysága. Arról, hogy az Erkel-től nem is olyan messze, a Blaha Lujza téren megrongálták a menórát. Aminek nyomán az internet bugyraiban ismét forrongani kezdtek az indulatok. Leginkább olyan homályos ideológiák mentén, mai nemzetközi kulturális provokációra hivatkozik a zsidóság kapcsán. De nem egy esetben olyan szintű antiszemita elveket is bebugyolálva a sorok közé, amitől Jézus alighanem lejönne a keresztfáról, és anyja védelme érdekében korbácsolná meg a Bibliát csak homályos fényképen látott vallásgyalázókat. Akik különben nyilván akkor sem lennének bölcsebbek, ha Grönlandon születnek. Csak akkor a jégvirágokat rombolnák a zuzmók szellemisége nevében.

A baj az, hogy maguk mögött alighanem hatalmi támogatást sejtenek, mivel a nyilatkozatok nem egy esetben ilyesmit sejtetnek. Az, amikor az ország miniszterelnöke nem az antiszemitizmus ellen küzd, hanem megvédi a zsidókat. Mint a nyugdíjpénztárakat? Amikor a kormány vezetője nem vesz részt egy antifasiszta tüntetésen, melyen a jobbikos zsidólistázások ellen tiltakoznak. Amikor a kormányzat a külügyminiszterrel írat bértolnoki mosakodást. Amikor nem az antiszemitizmus a gond a miniszterelnöki sajtófullajtároknak, hanem az, ha egy külföldi TV-csatorna megemlíti a magyar rasszizmus előretörését. Ilyenkor a zuzmók előmászhatnak az agytekervények közül, és az általuk alkotta gyepen olcsó népszerűséget ígérhetnek a nekik otthont adó fejeknek. Mert a menórák rongálóinak szellemisége ellen mintha nagyon halk lenne a kormányzati tiltakozás. Miközben csendes összekacsintás vélelmezhető egy egyre nyilvánvalóbban kialakuló Fidesz-Jobbik koalíciós tengely mentén.

S ez értékeli fel a miniszterelnök minden olyan kijelentését, mely a fajelméleteket juttathatja eszünkbe. Például akkor, amikor azt emlegeti, hogy „egy veszélyeztetett fajta vagyunk”. S mielőtt bárki félreértené, nem az emberiség kihalásáért aggódik ilyen veszettül, hanem a gyermekszülések hazai statisztikáit értékeli. Miközben a globális aggódással szemben, a hazai jövőt illetően, sokkal inkább egy nagyon komoly gazdasági bajt jelezhet előre a csökkenő gyermeklétszám. Veszélyeztetve például azon rétegek majdani nyugdíját, amely réteg tagjainak annyira megvédték az öngondoskodását. S nyilván a következő generációkra hárul a magyar kultúra értékeinek megőrzése is. De a „fajta”, akkor, ha szaporodásról, gyermekről esik szó, biológiai fogalom. Amikor tehát Orbán Viktor ezt emlegeti, akkor óhatatlanul felmerülhet a sorok közti kikacsintás a hungarista fajelméletek felé. Más dimenzióba helyezve azt is, amikor oktatáspolitikai államtitkára nem a zenekultúra nemzetköziségét, hanem az agymosás allegóriáját nyújtja át az őt megtapsoló tanároknak útravalóul. Kérdés maradhat persze, hogy mikor fogják Rigoletto asztalára tenni a menórát a következő, talán Vidnyánszkyra bízott, rendezésben.

Andrew_s

Az atya, a fiúk és a talpnyaló

Fotó: Hir24 / Berecz Valter

A Parlament kupolatermében letette az állampolgári esküt a félmilliomodik külföldről importált szavazópolgár. Mert azt a projektet, amit a kormányzat elindított aligha lehetne másként interpretálni a választásokra készülődve. Miközben csak egyet lehet érteni azzal, hogy a szétszórt, elcsatolt magyarsággal kapcsolatos politikát kormányok sora szúrta el.

Aki azonban azt hiszi, hogy a jelenlegi kormányzat önzetlen indíttatásból és mindenki számára jól rendezte el a dolgokat, az mélységesen téved. A féloldalas szavazási kampánypolitika ugyanis például szép példája annak, hogy a hazai lakosság megosztása után milyen eredményesen lehet megosztani a határokon belül, és az azon kívül élőket. S ennek semmi köze a baloldalhoz. Ahogy annak sem sok köze volt a baloldalhoz, hogy annak idején sikerült belekeveredni a világháborúkba. Melyeknek egyik egyenes következményeként születtek meg a magyarság egy részét elszakító békediktátumok. De ez messze vinne most minket attól a bizonyos eskütételtől, aminek mesterkélt volta olyan messziről üvölt, mint a régi szép idők marketingkampányai. Azok, amelyekben előre lehetett tudni, hogy kik a kitüntetettek.

Az ugyanis, amikor a nevezetes vásárló, aki éppen arra jár, és véletlenül pont ő a századik vagy százezredik, egy minimum manöken-kinézetű fiatal nő, akkor azért kezdhetünk gyanút fogni. Már akkor, ha nem egy kifejezetten divatbemutatóknak szállító modell-ügynökségről van szó, hanem egy csavarokat forgalmazó kisboltról. Ha pedig egy nagyáruház éppen szerencsés jubileumi vásárlója egy nevezetes celeb, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy azt a véletlent hosszas időpont-egyeztetés előzte meg. A kiválasztott egyed pedig már negyed éve tudta, hogy ő lesz a tízezredik vásárló. Akkor is, ha csak nyolcezren jártak előtte az áruházban. Így, függetlenül attól, hogy a belváros, bíróságokat is lejáratni kész, polgármestere miként számolta ki a nevezetes aktus alanyát, szinte biztosan manipuláltan esett a választás Böjte-atyára. Az ugyanis furcsa véletlen, hogy a teljes parlamenti haccacárét egy olyan személyiség édesanyjának a tiszteletére rendezték, aki önerőből is komoly ismertségre tett szert.

Ezzel ugyan lealacsonyították a valóban említésre méltó életművel bíró ferences atyát a kampányfogások szintjére, de Rogán Antalnak és vezérének van, ami mindent, illetve bármit megér. Főleg, ha a máséval verhetik a csalánost. Megragadva egyben a lehetőséget arra, hogy Orbán Viktor valami nevezetes alkalom ürügyén szólhasson az ő hőn szeretett népéhez. Mint ahogy most a kupolateremből is megüzente az aktuálisan, a legközelebbi hétvégére érvényes intencióját: „Sikerült leverni a lakatot Magyarország kapujáról, amit a huszadik század helyezett rá: úgy döntöttünk, nem akarunk lemondani a határon túli magyarokról”. Utalva talán arra, hogy a nagy háborúk igencsak átrendezték az országhatárokat. Ebből a szempontból azonban jelentős képzavart alkotva, mivel alapvetően a kapukat helyezték át, és a lakatok a kapukkal együtt jártak. A Vasfüggöny átvágására pedig azért nem célozhatott a miniszterelnök, mert az szintén még a múlt században megtörtént. S ahhoz az akkor még igencsak balliberális sapit viselő Orbán Viktornak igen kevés, mondhatni semmi köze nem volt. Ahogy alighanem ahhoz sem sok, hogy Böjte Csaba és alapítványa húsz év alatt gyermekek ezreit fogadta be, és juttatta szakmához.

Ez utóbbi leginkább a ferences atya áldozatos munkájának eredménye. Így végső soron Orbán Viktor, Semjén Zsolt, valamint Rogán Antal az ő hátán próbált meg egy kis extra népszerűséget hajhászni a félmillás állampolgári cirkusszal. Amiről süt, hogy köze nem volt máshoz, mint egy olcsó, már ezerszer lejáratott, kompromittált kampányfogáshoz. Amit önszántukból tényleg csak azok vesznek be, akiknek az „ön nyerte az év autóját, ha felhívja az emelt díjas számunkat” szöveggel bedobott szórólapok is bejönnek. Amit Semjén Zsolt azon talpnyalása, amivel Orbán Viktort szinte már I. István magasába emelte, csak még nevetségesebbé tett. Visszaélve a gyermekekért aggódó egyházi ember jóhiszeműségéhez, aki talán azért ment bele ebbe a cirkuszba, hogy ezzel is népszerűsítse gyermekeket talán a későbbi éhhaláltól is megmentő alapítványát. Az említett alapítvány ugyanis lehet, hogy tényleg rászorul a reklámozásra, és a gyermeki életek sínre tétele felekezettől függetlenül megérdemli a támogatást. Azonban az „Ön a tízezredik szerencsés látogató” színvonalán megrendezett kormányzati reklám-bemutató aligha ezt szolgálta.

Minden esetre Böjte Csaba realitásérzékét, és helyzetfelismerő képességét dicséri az, ahogy menteni próbálta a politikailag menthetetlent. Azzal, hogy szíve szerint minden, a Kárpát-medencében élő nép állampolgárságát megszerezné és ezzel személyében is jelképezné azt a befogadást, amire buzdított. S amely befogadás sokkal jobban megfelelne mind az államalapító király szemléletének, mind a valamennyi embert megváltó Jézus tanításainak, mint az embereket kettős mércével mérő, a nemzetet egyre újabb törésvonalak mentén atomizáló kormányzat működésének. A kialakult morális helyzetet alighanem jobban leírta volna, ha Böjte Csaba és édesanyja minden csinnadratta nélkül leteszi az esküt. Az elnök és talpnyalói pedig rituálisan megmossák a lábukat. S nem sajátjukat.

Andrew_s

Rogán házhoz rendeli a bíróságot

Rogán Antalnak nem ment el otthon a szél, és ezért nyilvánosan gondolta elengedni a demagóg buborékot. Azzal kapcsolatban, hogy micsoda dolog Eva Rezesova házi őrizete. S lássunk csodát, hirtelen vissza is vitték az előzetesbe. Demonstrálandó, hogy milyen az, amikor egy nyikhaj politikus adhat büntetésvégrehajtási megrendelést a jogállam sírgödrének a szélén.

Önmagában lehet azt vitatni, hogy az ítélet, amivel a részegen vezető, majd több ember halálát követelő balesetbe szálló milliomosnőt „megkínálták” arányos-e a tettel, amivel vádolták. Az is nyilvánvaló, hogy sokak szerint nem, míg mások szerint igen. S szinte biztosan van arra mód, hogy az ügyészség akár súlyosbításért fellebbezzen. Munkaköri lehetőségeivel élve, és nem azért, mert egy politikus elböffenti magát. Mármint egy valóban független ügyészség esetében. Függetlenül tehát attól, hogy az ügyészség utólag miként „papírozza le” az esetet, Rogán Antalnak, a felkorbácsolt közhangulat szellemlovasának a feltűnéséig volt egy érvényes bírósági döntés. Arról, hogy a gyermekeit is ideköltöztető nőt házi őrizetben elég megőrizni a végleges ítéletig. Az, hogy az élet körülményei milyenek, az mindaddig nem kellene, hogy számítson, amíg jog előtti egyenlőségről, illetve a koncepciós, politikai megrendelésekkel befolyásolt eljárások mellőzéséről beszélhetünk. S amíg beszélhetünk.

A jelen eset tehát legalább kétfelé választható. Az egyik az elkövető tette, és életkörülményei, melyet a közvélemény akár egymással is súlyozva megítél. Nem egy esetben a médián keresztül manipuláltan. Az elkövető életkörülményei ugyanis megfizethetővé teszik a luxusautót, a piát, és a legjobb ügyvédeket. Azonban nem csak milliomosok szeme elé ereszkedik le vörös köd, ha isznak. S ebből a szempontból pontosan annyira kár az úton kiégett autóban meghalt négy emberért, mint a kocsmai késelések áldozataiért. A jogegységi kívánalom jogosan igényelne azonos elbírálást. Ehhez nem Rogán Antal, és a mögötte lihegve tapsoló kormányzati gombnyomogatók kellenének, hanem egy egységesen működő jogrend. S ez van a másik kupacban. Miközben a két részkupac jobbára független egymástól. De nem Rogán Antal hatalmi pávatáncától.

Az, amikor egy kormánypárti, a kialakult jogrendért felelős politikus házhoz megy tüntetni a kialakult helyzet ellen, akkor világos, hogy magát a jogrendet támadja. Mely támadást hatékonnyá tesz az a mellékkörülmény, hogy kezében a parlamenti csákány a jogrend alapjainak a felszedéséhez is. Visszaélve a kialakult közhangulattal, és látszólag a tömeg nyomásának engedve. Valójában a saját és vezére mozgásterét még csökkentő lehetőségek réseit egyre bezárva. Kihasználva egyben azt a kommunikációs lehetőséget, hogy amennyiben az ellenzék felszólal az ügyben, akkor a bűnösök védnökeként lehet a jogrendért megszólalókat feltüntetni. Ellenük fordítva a közvéleményt. Az pedig ebből a szempontból nem játszik, hogy ezzel a szélsőjobb eszközkészletéhez zárkózik. Boldog tudatlanságot mímelve, és mosolyogva a történelmi tanulságokon. Azon, hogy a szélsőségeket nem lehet büntetlenül felhasználni a személyes hatalom érdekében.

Azonban ezen utóbbi gondolatok kapcsán nem lehet elhallgatni az ellenzék felelősségét. Azt, hogy a szélsőséges erők által feldobott féligazságokra nem adott a gazságoktól mentes alternatív válaszokat. Hagyva a szélesre tárt ajtót a csendőrnosztalgiás gárdavonulások előtt. S teret engedve annak az aljas politikának, ami az emberi jogokért, a jogrendért való kiállást az ellenzék bűnösmentő akcióiként akarja láttatni. Mely folyamatban visszaütnek azok az esetek, mint amikor az MSZP a jobbik malmára engedte a vizet a NAV-vizsgálatokkal kapcsolatban. Mely kapcsán az újabban feldobott labda is elszállt a magasba. Kocsis Máté, részben a korábbi nem-aláírásra hivatkozva telt orcával nyilatkozik arról, hogy az ellenzék miatt nem lehet vizsgálódni a milliárdok után. Miközben egyetlen ellenzéki erő nem reagál azonnal. Azzal, hogy „Öcsisajt, a kétharmaddal Ti obstruáltátok a meghallgatást, és ugyanezzel a kétharmaddal miért nem ezen törpöltök Rogán népszerűség-haknijának helyette? He!” Pedig még itt is volna mit keresnie az ellenzéknek. Az emberek megszólítása ugyanis aligha megy másként, mint az embereknek beszélve.

Akkor talán az ellenzék feltehetné azokat a kérdéseket, melyek ott vibrálnak a neten is. Például, hogy vajon indokolt volt-e a Vizoviczki-csapat büntetését enyhíteni? Vajon Rogán Antal ebben az ügyben is fel kíván lépni? Vagy a Debrecenben is korrupciógyanúba keveredett vállalkozó és csapata esetén tiszteletre méltóbb a jogrend a Fidesz frakcióvezetője számára? Esetleg a belvárosi polgármester nem kapott vezérétől felhatalmazást a diszkókirály ügyében? S bár ezek a kérdések talán szintén a jogrend politikai meghágásáról szólnak, azért a Fidesz-politikusok válaszolhatnának rájuk talán. Elvégre a frakcióvezető már úgyis lendületben van a fűnyíróval. Aki ugyanakkor elérte, hogy Rezesova bármilyen ítéletsúlyosbítást üldöztetésként, politikai koncepciós eljárásként tüntessen fel. Elmenve a nemzetközi bíróságokra és ezzel megúszva sok mindent csapolhatja meg az adófizetők pénztárcáját. Köszönjük EmeseTóni!

Romhányi József: Állati jogok

Törvényről és jogról vijjogott a héja,

és ettől égnek állt a jérce taréja.

Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.

Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.

Andrew_s

Gács Demeter: Új Nap felé

Az olvasnivalókkal kapcsolatban igen sokszor a legfrissebb könyvek kerülnek csak terítékre. Ez rendjén is van így, mivel a korábbi irodalmi műveket a műfajuk iránt érdeklődők számára ismertként feltételezni talán nem nagy tévedés. Bár ki tudja. Tulajdonképpen nem is számít. Abból a szempontból biztosan nem, hogy néha érdemes a könyvespolc hátsó soraiban is kotorászni.

Így akadhat a tudományos fantasztikus irodalom kedvelőinek kezében egy sok évtizeddel ezelőtt, a kádári új mechanizmus meghirdetésével is kapcsolatba hozható könyv Gács Demetertől. A címe: Új Nap felé. Ez is árulkodónak lehetne tekinthető, de ebben az esetben tényleg erről van szó. A történetet akár banálisnak is nevezhetnénk. Különösen, mert tudjuk, hogy sokan, sokféle interpretációban feldolgozták a problémát azóta is. Azt, hogy mi lenne, ha a Nap egyszer csak elromlana, és nem várná ki a számára szerintünk előírt újabb ötmilliárd évet a kihűléssel. A témafelvetés tehát biztosan nem fogja a könyvet a klasszikusok sorába emelni. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor az irodalmi megvalósítás sem. Bár nyilvánvalóan egészen más érzés volt gyermekként olvasni, és most újraolvasni a könyvet.

Mert a könyv bevallottan ifjúsági regény, mely Engel Teván István grafikáival illusztrálva, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg Budapesten. Látszólag nem is akar többet nyújtani, mint egy természettudományosnak tűnő probléma felvetésén keresztül bemutatni néhány akkor érvényesnek tekintett tudományos ismeretet. Nem is túl bátor extrapolációkat felhasználva a technikai vívmányok terén. Most olvasva a könyvet már tudjuk, hogy az előbbiek egy részét jócskán megcáfolták, az utóbbiak egy részét pedig meghaladták vagy okafogyottá tették az eltelt évtizedek. Sajátos módon ma már nem is a sci-fi iránt érdeklődőknek nyújthatja legtöbbet a mű, noha alighanem továbbra is ők tekinthetők talán elsődleges célközönségnek.

Igazán értékelni mégis azok fogják, akiket a szociológia, illetve a pedagógia is érdekel. Nekik igazi csemege lehet, még ma is, ez a sok szempontból középszerűnek is tekinthető könyv. Szociológiailag ugyanis jól látható, hogy az ábrázolt emberi reakciók közül sok ma is visszaköszönne. Egyben bemutatja azt, hogy szó nem volt abban a korszakban arról, hogy ne neveltek volna akár informálisan is hazaszeretetre. Mert a nagy szocialista tábor egyik nem is túl jelentős országában született műben komoly szerepet kap a magyar tudós és családja. Természetesen abban a keretrendszerben, amit az akkori világkép extrapolációja határozott meg. A természet igába hajtásáról, és annak korlátairól, az emberi haladás legyőzhetetlenségéről, és alapvetően a szocreál világkép mindent legyőző voltával.

S itt érünk el a pedagógiához. Az ugyanis régóta ismert tény, hogy az informális, a sorok közé fogalmazott tanterv igencsak hatásos lehet. Például szöveges matematika-feladatok szövege is sugallhatja a kor társadalmi normatíváját. Gács Demeter nagyon finoman csepegteti el azokat a világképi elemeket, ami az akkori pedagógiában a „szocialista embertípus” elvárt jellemzői. Beleértve a hierarchia iránti bizalmat és az atyáskodó gondoskodás iránti elvárásokat is. Mindezt pedagógiailag sokkal művészibb megoldással, mint ahogy Vidnyánszky Attila vágta szájon a maga erőszakosan didaktikus politikai talpnyalásával a közönséget. Igaz, korunk önjelölt színizsenije nem is akar nevelni. Csak teljesíteni. De azt görcsösen, és bármi áron. Ami szintén egyfajta pedagógiai vetület. Ám nem eszköz, hanem végtermék.

Amivel egyfajta korrajzi visszacsatolást is végrehajthatunk. Azt, amelynek íve mentén világosan látszik, hogy a kultúra irányítása a kádári 3T korszakában sokkal kifinomultabb, következetesebb, és lényegesen intelligensebb, de mindenképpen kevésbé erőszakos vezetés munkája által valósult meg. Sajátos módon, miközben sok szempontból kritizálható az említett könyv a jelenben, a kritika visszafele is működik. Mai világunkban kritizálhatjuk színvonalát, eszméit és benne őrzött rejtett tantervet. De olvasmányi szinten a múltból mutat rá a jelen erőszakos jelképrendszerrel operáló, ostoba, verébre is ágyúval vadászó kultúrpolitikájára. A regényben a Nap, a valóságban napjaink vannak kihűlőben.

Andrew_s

A Gépnarancson más címen olvasható: A regényben a Nap, a valóságban napjaink vannak kihűlőben

Szélessel zuhanva

Forrás: Hallgatói Hálózat

Annak idején volt már olyan az országban, hogy valaki megvette az utolsó vacsora című freskót vásznon, eredeti olajfestményként. Elvégre nem lehet mindenki polihisztor, és nem érthet mindenhez. Ettől még milliárdos is lehet, és a saját pénzét akár el is rulettezheti. Baj akkor van, amikor a politika területén is véleményformálóvá válik.

Mint például Széles Gábor, aki a Fidesz aurájában sütkérezve ünnepelhető média-cézárként és az ország hatodik leggazdagabbjaként. No meg persze a Békemenetek nagy promótálójaként. Mert Békemenet az kell. No nem a tömegeknek, de a Fidesznek, és személy szerint Orbán Viktornak mindenképpen. Mert mi más módon érhetné el, hogy nevével az ajkukon vonuljanak, és éljenezzék a hurcolt transzparenseken is? Egyelőre másként nem. De azért persze ismerjük a történelmet. Az így kezdődő folyamatok gyakran torkollanak olyan rendszerben, amikor az önkéntesség kötelezővé válik. Mint az, amit jelenleg a diákok „élvezhetnek”. Kötelező önkéntes munkát végezve az érettségi feltételeként. Egy országban, ahol a foglalkoztatás alapja a közmunka, és belügyminiszteri szinten folyik kampány az unortodox workfare mellett. S ezek azok a körülmények, melyek felértékelik azokat a mondandókat, melyek látszólag csak Széles Gábor ismeretelméleti szintjét, emberi világlátását jellemzik. Azokat a mondandókat, melyek egy nagyinterjúban jelentek meg.

Tudva, hogy alighanem sokan fogják valamilyen szinten kommentálni, hivatkozni a milliárdos szavait, talán nem is gond, ha inkább csak kiragadott tézisekre hivatkozom. Ilyen például az, hogy Széles Gábor nem indul a választásokon, mert nem akar politikus lenni. Ez érthető, mivel akkor egyértelműen ki kellene jönnie abból a homályzónából, ahonnan azért pénzzel, befolyással, kapcsolatokkal, együttszotyizásokkal de facto mégis politikusként, a politika háttérirányítójaként tud beleszólni az ország mindennapjaiban. Nem véletlen tehát, ha saját bevallása szerint is elsősorban csak a saját újságíróinak szeret interjút adni, és lehetőleg írásban. El tudom képzelni, hogy amikor írásban kap interjúkérdéseket, akkor milyen sajtóapparátust tud megmozgatni, a Magyar Hírlap és az Echo televízió környékén. a válaszok megszüléséhez. Ha másért nem, akkor azért, hogy kiszűrjék azt a kommunikációs csapdát a válaszokból, ami veszélyeztetné a Széles-birodalomnak jól fialó orbáni kétharmadot.

Amit alighanem az energiacella néven elhíresült találmányi kezdeményezés is megtámogat majd. Annak ellenére, hogy Széles Gábor szerint anélkül is meglesz az újabb kétharmad. Hozzáfűzve ehhez, hogy a Jobbikkal és az LMPvel koalícióban akár a négyötöd is meg lehet. Biztosítva a természetvédelmi demagógiát az egyik, valamint az embereket kordában tartó gárdát a másik oldalon. Miközben nyugodtan lehet rezsicsökkentős demagógiát harsogni középen. Akár az energiacellára hivatkozva. Ami azért nem annyira titkos projekt, mivel egy Joe X nevű ausztrálra hivatkozva másutt is olvashatunk róla. Bár lehet, hogy a Széles-féle cella nem ugyanaz, mint a Joe-féle. Az utóbbi ugyanis vízzel működik, míg a magyar verzió a naprendszer rejtett energiakészletével. Amire azért kétségtelenül igaz, hogy a földi forrásoknál nagyságrendekkel nagyobb lehet. Nem véletlen az, hogy a Nap energiájának megcsapolása évmilliárdok óta jó „üzlet”. S még technikai viszonylatban is sok olyan megoldás került a megvalósíthatóság küszöbére, ami évtizedekkel ezelőtt legfeljebb a sci-fi kedvelők olvasmányaiban került megtárgyalásra. Nincs ezzel semmi gond. Azért, amikor valaki az elvi kérdést elüti azzal, hogy „Hihetetlenül keveset tudunk a világmindenségről”, akkor azért felveti egy komoly gyanút a nyilatkozóról. Azt, hogy neki magának meg az általa támogatott megoldásról nincs haloványan lila gőze sem. A nagyképű mondatfűzések dacára. Talán önmagától is félve bevallással kapcsolatban: átverték.

Ami, mindaddig, amíg nem egy akár informális politikai szereplőről, és kizárólag a saját pénzéről van szó, alapvetően magánügy. Mindenki úgy hódol kedvenc sci-fi-ötletének, ahogy akar. Van, aki olvassa, van, aki filmmé forgatja, és van, aki finanszírozza perpetuum mobilét. Miközben hisz istenben és az UFO-kban. Amivel kapcsolatban legfeljebb csak annyit tehetünk megjegyzésként, hogy amennyiben megjelenik valami képzet ezzel kapcsolatban, akkor az már nem ismeretlen repülő izé. Azaz nem UFO. De tudom, a közvélekedésben minden UFO, amiből savat prüszkölő alien, vagy nagy szemű szürke léphet ki. Sőt, maguk a LGM-ek is UFO-k. Ettől persze még lehet hinni a kicsi zöld emberkékben, Van olyan jó, mint bármi külső erőben hinni. Olyan erőben, ami majd jön, és megold minden problémát. Például azzal, hogy Orbán Viktort odaszegezi a hatalomhoz. Vagy a hatalmat Orbán Viktorhoz. De leginkább azokat a szálakat szegezi Orbán Viktorhoz, mellyel vezérelhető a hordószónok. S biztosítja azt a kapcsolót, melynek elfordításával bekapcsolható az aktuális harcát hirdető szónoklat felmondása.

Széles Gábornak azzal a kijelentésével pedig nem kell, és nem is okvetlenül lehet vitatkozni, miszerint a gravitáció kikapcsolható. A gravitáció ugyanis igenis kikapcsolható, és létrehozható földi körülmények között is súlytalanság. Olyan repülőgépekben, melyek zuhannak. Mint Széles-pártolta kormányzás színvonala.

Andrew_s

KDNP: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!

A pénzünket? Soha!

András napján meggyalázták Jézus vallását. A Jézus tanításainak követésére alapult vallás egyházának lobbipártja ezen mintha fenn sem akadt volna. Ellenben azonnal kiverte a biztosítékot náluk, amikor az egyházaknak a bevételeit veszélyben érezték. Világosan jelezve a vallás, egyház, párt hármasának értéksorrendjét a KDNP háza táján.

A felhorgadó izgalom oka Gyurcsány Ferenc programhirdetése, melynek egyik pontja az egyházak finanszírozásának újragondolása volt. Ennek kapcsán emlegette a Vatikáni Szerződés felmondását. Kiemelve a hitéleti támogatások és az egyházi privilégiumok megnyirbálását. A szövegkörnyezetből, a hangsúlyokból ugyan kiderül, hogy a felülvizsgálat mire vonatkozna, de a szeretet vallását hirdető egyház lobbistáit ilyen apróság nem zavarta meg. Azonnal közölték, hogy ez borzasztó, mert azonnal csődbe jut az összes iskola, óvoda és minden más, amit az egyház tart kezelésben. Holott a 1999. évi LXX. törvény erre nézve világosan közli, hogy az állami, önkormányzati fenntartású intézményekkel azonos normatíva jár a közszolgálati funkciók ellátásáért. Amikor tehát a Harrach Péter szerint ripacskodó DK-elnököt Pálffy István a közszolgálati funkciók kiesésére hivatkozva támadta, talán ez a törvényi kitétel elkerülte a figyelmét.

Ahogy egyébként már a törvény címe is midőn azt fejtegette, hogy: „hitéleti támogatás és egyházi privilégium Magyarországon nincs”. Az említett törvény címe ugyanis imígyen íródott: „a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án, Vatikánvárosban aláírt Megállapodás kihirdetéséről”. Ha tehát a KDNP frakciószóvivőjének igaza van, és nincs hitéleti támogatás, akkor az súlyos törvénysértésnek, és a Vatikánnal kötött szerződés megsértésének a bizonyítéka. Ellenkező, és valószínűbb, esetben, Pálffy István már megint olyasmihez szólt hozzá, amiről fogalma sincs. S ez még akkor is igaz, ha a jelzett törvény kétségtelenül a Horn Gyula által kötött Konkordátumra vonatkozik. Mely megállapodás Semjén Zsolt vezényletével részlegesen újratárgyalásra került.

Semjén Zsolt a jogszabályi környezet megváltozásával indokolta azt, hogy gyakorlatilag betonba öntötték az egyházi kiváltságokat. Megemelve az egyház kezelésében levő oktatási intézmények támogatását, és ezzel privilegizált helyzetbe hozva azokat az állami fenntartású intézményekkel szemben. Egyben normatívan előírva a hitéleti felsőoktatásban résztvevők minimális arányát. Nyilván a szekularizált oktatási rendszert „demonstrálandó”. Ugyanakkor a vatikáni megállapodások akkor is garantálják az egyháznak szánt „adófelajánlást”, ha a lakosság önkéntes adományaként ez nem jön össze. Következésképpen az is befizet egyfajta egyházi adót, aki egy felekezetnek sem a tagja, és templomot is csak képeslapon látott. Márpedig ilyen garantált bevétel nem igazán illet meg még egy vadászati egyesületet sem. Hacsak Semjén tapsonc úr ki nem bulizza, hogy az övé egyháznak minősüljön.

Az persze külön megérne egy nem csak futó gondolatot, hogy az egyházaknak miért is nem a tagok, illetve hívek befizetéseiből kell fennmaradniuk? Az ugyanis kétségtelen, hogy látnak el oktatási, műemlékvédelmi, egészségügyi és hasonló feladatokat. Ezek közösségi támogatása azonban normatív módon megoldható a diákok, ápoltak utáni járó „fejpénz”, illetve a műemlékek esetén a többi műemlék fenntartásához, megóvásához hasonló módon. Amennyiben pedig, mondjuk egy szülő többet szeretne a gyermekének, akkor éppen úgy tud külön áldozni rá, mint egy alapítványi iskolában. Teljesen felesleges a kormányzat által egyházként nem elismert közösségek, valamint a felekezeten kívül állók közös adóforintjaiból finanszírozni a klerikális hierarchiát. Aki támogatni akar egy egyházat elég a perselybe dobni az erre szánt összeget. Azután az egyház úgysem fizet adót. Valamiért a KDNP azonban nem azzal kommentálta Gyurcsány Ferenc mondandóját, hogy: igen, a hitélet támogatása valóban az egyházak belügye, de a Konkordátum másik felét ez természetesen nem érintheti. Valamiért úgy érezték, hogy a teljes, a hitéletet is finanszírozó bevételhez ragaszkodni kell, és ehhez a közszolgálati tevékenység siratását kell csúsztató demagógiaként kiemelni.

Jézus, aki a vagyonok szegények közti szétosztását tekintette norma gyanánt, valahogy aligha így képzelhette annak idején. S mivel hazánkban jelenleg az egyházi tisztviselőknél és a KDNP képviselőinél alighanem többen élnek a szegénységi küszöb környékén, és alatta, elég szemtelenül megy szembe Jézussal a klerikális lobbipárt világlátása. Az persze kérdés, hogy mikor jelenik meg majd a vezérkar egy nagy ivászatán a kéz, melynek nyomán megjelenik az „írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!” (Dán 5, 25).

Andrew_s