Gyurcsány a nagykoalíció felé?

A tüntetések sorában kétségtelenül jelentős volt mind a kormánypárt békemenetesített, mind a demokratikusnak önmeghatározott ellenzék kumulatív tüntetése. Az előbbin Orbán nyíltan megfenyegette mindazokat, akikkel vitája volt, vitája van, vagy vitája lehet. Az utóbbin számos politikus, illetve politikai szerepet felvállaló művész is felszólalt.

A teljesség igényével mindenkiről szólni aligha lenne rövidre fogható vállalkozás. Őszintén szólva nem is minden megszólalást gondolnám olyannak, amit nagyon érdemes lenne elemezni. Azt a mondathalmazt, amit az MSZP részéről Kunhalmi előadott például méltatlan lenne hosszas szavakra méltatni. Szerintem tíz perccel később már ő is csak azért tudta volna felidézni, mert le volt írva. Talán azt érdemes kiemelni, hogy mereven elzárkózott a Jobbikkal való szóba állástól. Amiben inkább azért éreztem egy kis disszonanciát, mert még emlékszem, amikor a pártjából igencsak leültek Vona pártjával egy asztalhoz. De ez lehet, hogy az elfeledett múltba vész már a vágyaik szerint. Amit megértenék. Mert Karácsony Gergellyel egyet érthetünk abban, hogy aki a Jobbikra szavaz, az tulajdonképpen a Fideszre szavaz. Elég ehhez felidézni azokat a mondatokat, amelyek lényege az volt a Jobbik részéről, hogy a Fidesz mintegy „ellopja” az ötleteiket, intézkedési terveiket, és ezek megvalósításával tesz gesztust a szélsőjobb rétjén széledő nyájnak. Amiből az adódik, hogy amennyiben a Jobbik bekerül az országgyűlésbe, márpedig erre számítani lehet, akkor a Fidesz szinte természetes program-szövetségeseként lesz jelen.

Ezért, különösen első hallásra, nem igazán tetszett az a kompromisszumos ötlet Gyurcsány Ferenctől, hogy a választási szövetséget elutasítva, de a választások utáni helyzetre gondolva, egyeztetést kezdeményezzen a Jobbikkal. Ezt, a tüntetéseket követő első reakciójában a Jobbik kapásból elutasította. Amivel tulajdonképpen kifogta a szelet azokból a vitorlákból, amelyekbe kapaszkodva betámadták Gyurcsányt az ötlet miatt. Kicsit sajátos érvelés ugyanakkor a Jobbik elnökétől, hogy szerinte a DK elnökének az ajánlata Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Az érvelés sajátosságát pont az előbb említettek adják. Az, hogy a Jobbik egyfajta programfelosztóként szerepelt a Fidesz számára. Akár akaratlanul, akár akarva.

A választások utáni időpontra vonatkozó egyeztetés ugyanakkor lehet egyfajta politikai realitás. Nem azért mert tetszik a Jobbik elhelyezkedése a politikai térképen, hanem mert ott van. Abban egy pillanatig nem kételkedek, hogy nem fogják a keblükre ölelni a szerintük baloldali, illetve liberális ellenzéket. A híveik között sem kevesen vannak, akik szerint a zsidózás, cigányozás, illetve a politikai ellenzék akár fizikai megsemmisítése teljesen rendben lehet. Elég ehhez az internetes fórumokon feltűnő, magukat Jobbik-szimpatizánsnak definiáló, de neofasiszta szövegekkel házaló hozzászólókat olvasgatni. Abban sem nagyon hiszek, hogy mindazokban, akik korábban nem határolódtak el a rasszizmustól, a neohorthysta fétisállításoktól, a nácik pártolásától, azok egy csapásra a demokrácia élharcosaivá váltak. Azonban van pár olyan politikai, és talán társadalmi, terület, ahol mégiscsak értelmes párbeszédet kellene folytatni.

Azokon a területeken, ahol a programok hatásai generációkra hatnak. Amilyen például az oktatás. Ezeken a területeken tulajdonképpen minden, az országgyűlésben szavazóképes, politikai erőnek helyet kellene tudni szorítani a tárgyalóasztalnál. Mert az iskolába nem párttagok, hanem gyerekek járnak. Megette a fene azt az oktatást, amelyik a szülő párt-szimpátiája alapján diszkriminál. Semmivel nem jobb, mint az, amelyik a szülő pénztárcája, vallása, származása alapján szeggregál. Amellett talán nem csak az oktatás az a terület, ahol az ördög véleményét is meg kell hallgatni. Abban a reményben, hogy az ország hosszú távú érdekei legalább egy kicsit felülírják a pillanatnyi hatalmi vágyakat. Reményben, mert a hazai tapasztalat alapján a politikai vállalások igencsak ingatagok. Ebből a szempontból még az sem kizárt, hogy egy ténylegesen megalakított nagykoalíciós kormány jelenthetne megoldást. (zárójelben: 2012-ben már felmerül egy olajfa-koalíció lehetősége)

Tudva, hogy igencsak csikorognának a fogak egy ilyen koalíciótól. Miközben talán sikerülne a jelenleg végletesen megosztott társadalomban pár árkot betemetni. De legalább pallót fektetni rá. Mert amennyiben a kormányban minden oldal képviselve van, akkor kicsit nehezebb a másikra mutogatni. A sürgető alkotmányozás, az egészségügy stabilizálása, az oktatás javítása, és megannyi más területen. Így könnyen lehet egyfajta deja vu a most fellángoló gyurcsányozás. Az előző választás előtt is nem egyszer tűnt úgy, hogy a DK elnöke képviseli a reálpolitika lehetséges megoldását a kialakult helyzetre. Azt is tudjuk, hogy 2014-ben hova vezetett a szinte párt- és oldalfüggetlen gyurcsányozás.

Az egy másik kérdés, hogy az ellenzéki pártoknak összességében van elévülhetetlen érdeme a most kialakult helyzetben. Abban, hogy leginkább azt a névsort lehet összeállítanom, hogy kire, melyik pártra nem szavazok. Az LMP-Fidesz-Jobbik tengelyre például, a jelen tudásom alapján, biztosan nem. Túl közel ülnek ehhez egy Fidesz-vezette potenciális 4/5 –höz.

Andrew_s