Kormányzati családfantázia-szakértés

Fotó: Soós Lajos/MTI

Novák Katalin, ha valaki nem tudná, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a megnyilatkozásaiból ez nem mindig derül ki. Ahogy a legutóbbi megnyilatkozásából sem, amit Kaposváron követett el. A Református Egyházi Napok alkalmából tartott fórumbeszélgetésen.

Legfeljebb azt lett volna tisztázni, hogy ezen a fórumbeszélgetésen, mint magánember jelent-e meg az államtitkár. Mert amennyiben igen, úgy magánvéleményeként pont olyan ostobaságokat mondhat, amilyet bárki más. Kormány-szócsőként már nem egészen. Mármint akkor, ha olyan, természetesen liberális mákonyként ismert, fogalmakkal is megpróbálna valaki megbarátkozni, hogy a kormány NEM csak a saját szavazóinak a kormánya, hanem az országé. Így a teljes lakosságot kell képviselnie. Azok érdekét is figyelembe véve, akik nem a kormánypártra szavaztak, akik nem Novák Katalin, esetleg Rétvári Bence világlátása szerint próbálják nézni a világot, és nem az ő életelveik szerint élik az életüket. Ahogy Orbán Viktor is csak a saját híveinek Isten földi helytartója. Miniszterelnökként mindenki szolgája. Mindezt pedig azért célszerű leszögezni, mert abban a pillanatban lelepleződik a (vélemény)diktatúra, amikor csak a saját tapsoncok vezetőiként kezdenek megjelenni a miniszterelnök, illetve a slepjébe keveredett közszolgák.

Márpedig Novák Katalin, a szerepléséről olvasható közlemény szerint, több esetben, inkább a kormány, illetve a minisztérium véleményét szajkózta. Hacsak nem önmagáról beszélt többes számban. Miközben olyan szövegeket engedett szabadjára az ő szájából, amit talán maga sem gondolt végig. Szép példája annak egy olyan kijelentés, hogy a „család szerepe az élet továbbadása”. Holott nem kell különösebb biológiai ismeret ahhoz, hogy az élet továbbadása az egy biológiai aktus kérdése. Miközben a család gondoskodhat arról, hogy a már továbbadott élet, a következő generáció, felnövekedjék, szocializálódjon, nevelődjön. Mármint akkor, ha a társadalom egyes vezetői nem csak pofáznak a családokról, hanem ahhoz is megteremtik a lehetőséget, hogy a továbbadott élet emberhez méltó körülmények között növekedjék.

Amit nem biztosan szolgál az, amikor a hatalom a gyermekeket a szülők együttélésének jogállása alapján gondolja diszkriminálni. Ahogy az sem, ha egy, a családokért is felelős miniszter legfeljebb cinikus kiszólásokra képes, és egy szava sincs az olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek szerint a gyermekek éhezését, a gyermekszegénységet életviteli problémaként kell csupán kezelni. Márpedig Novák Katalin olyan megszólalási elődeitől, mint az árnyékkereszténység bajnokaként beszélő Rétvári, vagy az akkor még miniszter Balog, illetve az állítólag keresztény Harrach hallhattunk ilyesmiket korábban. Ahogy a családok felett gyakorolt egyeduralmi törekvés sem új, hanem legalább öt éves történet az Orbán-kormányok esetében. Miközben a gyermekek helyzetét sokkal inkább jellemzi az, hogy az olyan hatalmi kóklerek, mint Hegedűs Zsuzsa, már többször is megszüntette a gyermekéhezést.

Ha pedig a családoknak a gyermekek emberhez méltó felnevelésében betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt, akkor közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, hogy nem az éjszakai ágyjelenetek szereplői, hanem a gyermekek érdekei kerülnek közelebb a fókuszhoz. Még akkor is, ha eszembe sincs megszabni Novák Katalinnak, hogy kivel feküdjön össze. Cserébe a hatalom családokért felelős államtitkárától ugyancsak elvárható lenne, ha nem a saját pajzán, illetve akár végletekig prűd fantáziavilágát akarja bárki másra ráerőltetni. Amellyel kapcsolatban érdemes lenne talán pár adatot is összevetni. Azt, hogy megannyi „coming out” során hányszor próbálták kötelezőként kommunikálni a saját nemhez való szexuális vonzódást. Összevetve azzal, hogy a hatalom hányszor, és milyen törvényi nyomással próbálja ráerőltetni a saját, más irányú elképzeléseit a Novák szerint is kisebbségben levők másként éjszakázókra.

Azt, hogy ez mennyire a decibelkereszténység jellemzője, azt más adatok alapján valószínűleg Novák Katalin is könyebben megvilágíthatná. Giovanni Boccaccio műveiben valószínűleg nem véletlenül bukkannak rendre fel a paráznaságban bűnös egyházi személyek. Holott akkor élt, amikor alig néhány nemzedékkel voltak túl a bigott kereszténység, inkvizícióval is terhelt évszázadainak, és közel ugyanennyivel voltak Girolamo Savonarola munkássága előtt. S talán arról sem kellene megfeledkezni, hogy a zárdák közelében működő gyermekmegőrzőkbe hány papoktól megesett novícia gyermekét raktározták be annak idején. A keresztényi szemforgatás erkölcsi magasságának a jegyében. Illetve, annak a jegyében, hogy mekkora különbség volt aközött, amiről beszéltek, és ahogy valójában működött a társadalom.

Novák Katalin most azt hangoztatja, hogy: „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”. Amellyel azonnal kirekeszti nemcsak az egynemű párokat, de a gyermekét egyedül nevelő szülőket, az unokáját nevelő nagyszülők sorát is. Talán azért, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat. Azonban talán jobb lenne, ha egy államtitkár nyilatkozatait nem a saját szexuális vágyai, illetve a fantáziája befolyásolná, hanem az ország, a társadalom, illetve az emberek viselkedésének realitásai.

Andrew_s