Vannak olyan nyelvi
fordulatok, amelyek úgy égnek bele a közbeszédbe, hogy csak sejteni véljük a
mögöttes tartalmukat. Nem újdonság ez, és talán csak véletlen, hogy éppen most
sokaltam be egy kicsit. Még akkor is, ha talán magam is használtam korábban,
jobbára valószínűleg idézetként, a szakmával való tárgyalásra való utalódást. Most
azonban az oktatással kapcsolatban kifejezetten zavarni kezdett.
Talán azért is, mert a
diákság kezdeményezését, a Független Diákparlament szerepvállalását követően
kifejezetten zavaró a politika rányomulása a helyzetre. Akkor is, ha a nyomulók
között egyes szakszervezetek is ott vannak. Akkor meg különösen, ha arról a
szakszervezetről van szó, amelynek elnöknője már végigkiszolgálta a politika
szinte teljes palettáját. Ami akkor is igaz, ha a Fidesz most éppen nem vett
részt a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) fórumán. Nem egyedüli
távolmaradóként, ha tekintetbe vesszük, hogy a tudósítás szerint, csak
az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az LMP, a Magyar Liberális
Párt (Liberálisok), a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) és a Momentum
fogadta el az invitálást a tucatnyi meghívottból.
Egyébként ezzel
kapcsolatban akár azon is el lehetne gondolkodni, hogy a többieknek az oktatás
ügye lényegtelen, vagy a Gallóné-féle egyletet nem tartják tárgyaló félnek. A
hazai közállapotokat ismerve az elsőn sem csodálkoznék, és az utóbbit sem
tartanám meglepőnek. Ugyanakkor a határozatlanság idejét populizmusba öntő
szavak nem a szakszervezeti vezetőktől, hanem Hiller Istvántól kerültek
idézésre. Amennyiben, mert a 2011-ben elfogadott törvény megbukott, ezért az „MSZP új közoktatási törvényt alkotna a
szakmával folytatott egyeztetést követően”. Na ez az! Elképzelem, amint az
MSZP, mint emberek sokasága felemelkedik a kényelmes karosszékből, és elmegy az
oktatáshoz, mint szakmához vendégségbe. Megisznak egy pofa sört, és egyeztetnek.
Nagyjából úgy, ahogy a mesebeli város beszélgethetett a szintén mesebeli
széllel.
De elfogadom, hogy a
hiba bennem van. Amennyiben legalább a választások előtt elvárnám, hogy ne
személytelen, számon nem kérhető semmikkel dobják meg a közvéleményt. Ha nem
lehet, mert esetleg nem merik nevesíteni, hogy „X” tárgyalni fog „Y”-al, akkor
inkább ne is hozzák szóba a témát. Mert akkor legalább nem feltűnő, ha egy
adott szakpolitikai kérdésnek nincs politikai felelőse, és halvány lila gőzük
sincs, hogy kivel, illetve honnan kezdjenek neki az egyeztetéseknek. Ahogy
esetleg arról sincs, hogy valójában miről szeretnének egyeztetni. Tudva, hogy a
2010 előtti állapotok éppen úgy rosszak voltak, mint a 2011 utániak. Legfeljebb
azt engedve vitatni, hogy csendes zuhanás, vagy sikoltó mélyrepülés zajlott-e korábban
az oktatásban.
Amely oktatásban
egyébként nem is minden pénz kérdése. De elhiszem, hogy a látatlanban beígért
35 százalékos béremelés nagyon komoly mézadag a madzagon. Felér egy intenzív
buksi-simogatással. Amely béremelés, ha nominális, feltételhez alig kötött, és
nincs mögötte egy évtizedekre szóló, gyakorlatilag nagykoalíciós konszenzus,
akkor pont annyit fog segíteni az ország szürkeállományán, mint az eddigiek.
Gyakorlatilag semmit. Az utóbbira, a szakmai pangásra különben garancia lehet
az a mozgalmárság is, amely Tanítanék mozgalom még a tanárok nagy részét sem
volt képes megszólítani. A szülők nagy részét megszólítani pedig már meg sem
próbálták. Amely kijelentésemen természetesen lehetne vitatkozni. Lehet is. De a
tévedés esélyét erősen csökkenti, hogy nem látunk százezres
pedagógustüntetéseket, és a pedagógusokkal szolidaritásból felvonuló milliókat.
Amely megszólítatlanságot természetesen megannyi ötletes magyarázattal lehet
menteni, de azért a nagy mellényű színpadosdi elég rohamléptekkel inflálódott
el. Már csak ezért is jó lenne, ha egy párt nem a szakmával egyeztetne, hanem a
fentiek értelmében pontosan tudhatnánk, hogy ki fog kivel, illetve miről
egyeztetni. Milyen felhatalmazásokkal, és milyen legitimitással. Mielőtt még
azt hinnénk, hogy valami személytelen háttérmutyi zajlik. A gyermekek, a jövő
nemzedék sorsáról.
Egyébként elfogadom,
hogy pénz nélkül nem megy. Azonban talán érdemes lenne megpróbálni a fordított
retorikát. Nem úgy pénzt kérni az egyik, illetve pénzt ígérni a másik oldalon,
hogy senki nem tudja sem a fedezetét, sem a célját. Hanem előállni egy szakmai
programmal, ami mögött legitim, és számon kérhető felelősök vannak. Aztán
megmondani, hogy ez mibe fog kerülni az egyik oldalon, és mennyit hoz a
végrehajtásban részt vevők konyhájára. Így a szavazáskor mindenki tudhatja,
hogy a voksa nyomán kitől mit kérhet számon, és nem tehet szemrehányást a
költségekről sem.
De sejtem, a
következmények nélküliség országában ez olyan renitens megoldás lenne, hogy a
gondolatától is idegláz gyötörné a politikusokat. Valószínűleg szinte
pártfüggetlenül.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése