2017. június 4., vasárnap

Blaszfémia-törvény annulálva. Dániában. Általában...

Dániában, ahol a skandináv országok közül egyedül élt törvény az istenkáromlás, a blaszfémia büntetésére, visszavonták az említett törvényt. Egy 334 éves törvényt helyezve így hatályon kívül. Miközben talán érdemes elgondolkodni azon is, hogy legutóbb egy, a Facebook-ra kitett, Korán-égetést bemutató videó kapcsán jártak el a törvény nevében.

Azért érdemes elgondolkodni ezen, mert nyilvánvalóvá teszi: általában érvényes törvényről beszélünk. Nem ez, vagy az a vallás istenének gyalázása ellen alkalmazható törvényről, hanem általában a hit megtestesítőjéről. Még akkor is, ha a törvény keletkezésekor, a XVII. században nyilvánvalóan a keresztények istenét védte eredetileg. Csak azóta a világ továbbfejlődött. Úgy általában. A jelek szerint még Európában is. Úgy általában. Még akkor is, ha vannak, akik szívük szerint Hippói Szent Ágoston egyházi antiszemitizmusának jegyében járnának el. Lehetőleg Tomás de Torquemada eszköztárával. A keresztény humanizmus jegyében. Gondolom. Úgy általában. Ha a tüzes vasat ők tartanák, és nem rajtuk hűtenék le. De leginkább akkor, ha mindezt szóban el lehetne intézni. Mert a szájukkal annyian hisznek a keresztények Istenében, hogy csak úgy dől a hangzavar a fejükből. Hazánkban mindenképpen. De talán másutt is.

Miközben vannak, akik hisznek valamilyen istenben. Míg mások a tudományos könyvespolcban hisznek. De legalább is abban, hogy van olyan ember, aki képes lehet levezetni az alternatív univerzumok kvantumegyenleteit. Ha vannak ilyenek. Úgy általában. Mert a többség erre éppen úgy nem képes, ahogy a többség vízen sem jár. Hacsak nem tudják, hol vannak a cölöpök. De ettől még tiszteletben lehet tartani egymás hitvilágát. S talán erre jöttek rá azok, akik minden isten gyalázását egy kalap alá vették. Demokratikussá téve a panteont, és szavazásra bocsátva a szférák bérleményeinek feltöltését. Az említett törvény visszavonás tehát alapvetően egyfajta társadalmi bizalmat jelent. Azt a bizalmat, hogy a társadalom megérett arra, hogy a tagjai tiszteljék egymást. Legalább annyira, hogy ne akarják megszabni a másiknak, hogy mivel kapcsolatban milyen hitvilágot dédelgessen. Dániában. Legalább ott.

Mert itt hallani vélem a kirohanásokat arról, hogy a dánok lefeküdtek a muszlimoknak, és maholnap iszlamista lesz mindahány. Megerőszakolva még a tenger halait is talán. De nekik azért a figyelmükbe szeretném ajánlani: csak az istenkáromlást nem bünteti a törvény ezután. A bűncselekményeket, köztük a nemi erőszakot is, továbbra sem jutalmazzák kormány-kitüntetéssel. Ami szintén egyfajta társadalmi bizalmat feltételez. Azt a bizalmat, ami kizárja, hogy a származása, illetve a vallása miatt tekintsenek eleve bűnösnek bárkit is. Ellenben lecsukva a bűnöst a származásától és vallásától is függetlenül. De azért, és csak azért, amit elkövetett. Aminek megértése, illetve elfogadása valószínűleg hatalmas előrelépés lenne sokaknak. Magyarországon is. Például, az előítéletektől vezetett státuszhívő decibelkeresztényeknek is. Úgy általában.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook