2017. június 11., vasárnap

Logopédusok a Taigetosz ösvényein

Miután már a Magyar Köztársaság nélküli köztársasági elnök aláírta a „Taigetosz-törvénynek” elkeresztelt jogalkotási selejtet kezd oszlani a homály. Mármint abban a tekintetben, hogy most, amikor már szinte mindegy, előmerészkednek a szakma nagy megmondó-szervezeti. Mármint azok, akik szerint tulajdonképpen semmi baj nincs az egésszel. Például a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület (MLSZSZ).

A Facebook-on azzal vezetik fel a magukét, hogy „Íme az MLSZSZ és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (ELTE BGGYK) Logopédiai Szakcsoport szakmai állásfoglalása”. Mely felvezető máris azt sugallja, hogy ott, az ELTE BGGYK berkeiben is ráférne a szembe nézés. Egymással. A folyosón. Ha eközben beszédbe is elegyednek egymással a kartársak. A Logopédiai Szakcsoport nyilván közismert, és csak általam nem kellően feltérképezett, igen neves vezetése, illetve tagsága talán könnyebben tartaná a szinkront magával a kari vezetéssel. Legalább a tájékoztatások, illetve állásfoglalások szintjén. Ártani valószínűleg inkább használna. Talán ezt követően még a nevek, aláírók is kikerülhetnének egy állásfoglalás alá. Mert attól, hogy a Facebook-on jelenik meg egy, a felelősséget közösre kenő szöveg, attól még pont olyan ismeretlen marad az értelmi szerző.

Mindamellett szakmailag talán még megfontolandó is lenne az állásfoglalás számos gondolata. Amelyek nagy vonalakban arra a szálra fűzhetők fel, hogy:
1.    A BTMN-kategória fenntartása, annak jelenlegi formájában: baromság;
2.    A BTMN-kategória megállapítása egy gyermek esetében: tudománytalan ráolvasás;
3.    A tantárgyi értékelés alóli felmentése, az adott, nem egy esetben krízishelyzetben levő gyermeknek: ostobaság;

A legutolsó pont kapcsán egyébként kétségtelenül megjegyzik, hogy a támogatásuk megoldható lenne egy „differenciált prevenciós, illetve felzárkóztató oktatást biztosító rendszerben”. Amiről sokan tudni vélik, hogy Magyarországon nem igazán kiforrott állapotban van. Egyébként az, aki szerint egy krízishelyzetben levő gyermek támogatása feleslegessé tenné a kudarcélmények gyarapításának elkerülését, az nem biztos, hogy kidugta a fejét életében a karrier-burokból. De túl sok emberi krízist biztos nem élt meg. Nem át, hanem meg. Ami természetesen lehet egyfajta nevelési melléktermék. Gondolatkísérletileg vegyünk ugyanis két gyermeket, akiknek meghalt a nagyijuk. Az egyikhez részt vevően, együttérzéssel közelítsünk. A másikat meg csaján pofon, ha sírni mer, mert „tudja legalább, hogy mi baja”. Arra szinte mérget lehet venni, hogy a két gyermeknek más lesz a készsége arra, hogy empatikusan viszonyuljon a bajban levőkhöz. Lesznek ugyan kivételek, de azért a tendencia megtippelhető.

Ebből a szempontból nem túl bíztató, ha a logopédus-egylet szószólói a pofon pártján állnak. S akkor sem biztató, ha teljesen konform az orbániai „szívjon csak a kopasz” oktatáspolitikai mentalitással. S akkor sem, ha a mostani közlemény alapján ők annyira, de annyira szerették volna, ha „a törvénymódosításhoz egy jól összehangolt intézkedéscsomagban azonnal hozzákapcsolódnak azok a proaktív lépések is, melyek a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányulnak”. Annyira szerették volna, hogy tiltakozásuktól volt csendes a nyári éjek sora. Meg a nappalok is. Nem győzve hangsúlyozottan elhallgatni azt, hogy még az említett intézkedéscsomag megvalósulásakor is azt követően, és nem azt megelőzően kellett volna szerintük a felmentéses rendszert megszüntetni. Ja! Nem. Szerintük párhuzamosan. Ami így első olvasatra ostobaságnak tűnik. Már csak azért is, mert egy valós támogatói rendszer megvalósulása adott volna valós szakmai alapot annak eldöntésére, hogy indokolt, vagy nem indokolt a felmentések megszüntetése.

Lehet, hogy igen. De lehet, hogy nem. Ha a kiváló „proaktív lépések” csomagjainak nyomán évekig nem kell senkit felmenteni, akkor szinte magától megoldódott volna a kérdés. A záróakkord az állásfoglalásban:
„Támogatjuk tehát a felmentések kivezetését a fentiekben javasolt szakmai fejlesztések összehangolt megindításával együtt annak érdekében, hogy a törvénymódosítást követően megújuló ellátórendszer jobb feltételeket teremtsen az érintett gyermekek/tanulók és családjaik számára. Munkánkat ennek érdekében fogjuk folytatni.”

Azért az utóbbi kijelentéstől kicsit félek. Mert akkor, ha továbbra is a „következmény előre fuss” szemléletében fognak dolgozni, akkor esetleg ez fog elterjedni. S akkor a biológiaoktatásban esetleg megjelenhet majd a „Rántottából Naposcsibét” mozgalom, és annak támogatása is. Már akkor, ha ki tudják mondani a szavakat.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook