 |
| Taigetosz kecskékkel Forrás: SummitPost |
Korábban sokaknál kivert egy-két biztosítékot az a
törvény, amelyet prózai fennköltséggel „Taigetosz-törvénynek” kereszteltek el. Ennek
egyik sarkalatos
pontja valószínűleg az, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási
nehézségekkel (BMTN) küzdő tanulók ne kaphassanak felmentést az osztályzás
alól. Miközben néhány területen azt is lehetővé gondolták tenni, hogy
gyógypedagógiai képesítés nélkül lehessen gyógypedagógiai segítségre szoruló
gyermekeket tanítani.
Az utóbbival az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
oldalán olvasható, még olvasható, tájékoztatás
alapján a gyógypedagógusokat képzők nem fenntartás nélkül értenek egyet. A
megjelölt aláírással közzétett tájékoztatásban világosan jelezve, hogy az okszerű
ellátás egyfajta megtagadását jelenti, és a gyógypedagógus-hiány feloldására
született látszatintézkedés:
„A jelenleg
gyógypedagógus-képzést végző karok és intézetek vezetőiként, legfontosabb
aggályunk a csomag gyakorta elhangzó indoklásával kapcsolatos, amely a
változtatások fő indokaként a jelentős gyógypedagógus-hiányt jelöli meg, így
ezeket a változtatásokat mintegy a szakemberhiány enyhítésének érdekében
kívánja megtenni. Ha a hiányt azonban a vezetői összefoglalóban megfogalmazott
„gyógypedagógus-kényszer” fokozatos puhításával kívánjuk kezelni, akkor félő,
hogy lesz következő népesség és lesznek következő területek, amelyeken a
tanulók nem részesülnek majd optimális ellátásban”.
De általában, a BMTN-tanulók felmentés-megtagadása is
megérne egy külön gondolatsort. Nem azért, mert a Tanítanék mozgalom demonstrációt
tartott miatta. Pontosabban azért, hogy Áder ne írja alá a törvényt. Inkább
amiatt érdemes emellett megállni egy kicsit, mert a felmentés elvben azt a célt
szolgálta, hogy a többnyire külső körülmények okozta átmeneti problémában ne
büntessék külön a gyermeket a rossz osztályzatok okozta kudarcélménnyel. Legalábbis
ezt tudnám feltételezni a józan ész és a pedagógiai pszichológiából tudottak
jegyében. Azon persze lehet akár évtizedekig elpolemizálgatni, az okos
gondolatok látszatával, hogy egy jó iskolarendszerben ilyen probléma elő sem
fordulna. Eközben az érintettek generáció nőhetnek fel, mehetnek tönkre, és
válhatnak kudarcos, komplexusos felnőttekké. Esetleg öngyilkosok lesznek. De
ugyebár ismert a mondás, hogy ahol faeszterga működik, ott forgács is van. S
nehogy már az egyengondolatokra idomító iskolarendszerben ne hulljon a forgács,
ha férges. Mert az iskolarendszer az egy pillanatnyi adottság. Miközben a jó
iskolarendszerre vonatkozó polémia abban az írásban bukkan fel, amely szerint maga
a szakma kérte volna a Taigetosz-törvényt. A nehézségekkel küzdőkkel
kapcsolatban hivatkozik különben Mosányi Emőkére, a Fővárosi Pedagógiai
Szakszolgálat főigazgatójára, aki szerint azért rossza felmentést, mert
értékelhető osztályzatok híján a diákok később, a középiskola, illetve a
főiskola, felé menetelve megszívják a felvételt. Mert a mentességet a felsőoktatásban
már nem érvényesíthetik.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a mentesség, noha
átmenetileg indokolt lehet, olyan hosszú távon fennáll, ami elgondolkodtató.
Elgondolkodhatunk például azon, hogy talán korántsem a külső körülményektől
átmenetileg megtépázott magánéletű diák kapja meg a címkét és a mentességet.
Mert a címke és a mentesség kiváló kibúvó lehet a katedra tanításra alkalmatlan
mártírjainak, hogy az alanyi nagyszerűségükkel nem konform diákkal szemben
megússzák a tanítási és nevelési kötelezettség teljesítését. De az sem jó, ha
nem ez van a tartós problémák mögött. Mert ebben az esetben erősen kérdésessé
válhat, hogy az adott gyermek iskolájában, illetve környezetében a
gyermekvédelemmel, illetve a gyermekek pszichológiai fejlődésével foglalkozók
vajon mennyire vannak a helyzet magaslatán. S ebből a szempontból akár igazat is
adhatunk annak, aki szerint normális iskolarendszerben más lenne a helyzet. Meg
normális tanárképzés, tanáralkalmassági felmérések esetén sem. Úgy, nem is
annyira, mellesleg.
Alkalmasint ezt, nem lévén képzett gyógypedagógus, akár a
szakma hatáskörébe is utalnám megvitatásra. Amitől szemöldökemelkedést kaptam,
az a HVG oldalán olvasható következő mondat: „Pedig,
mint a hvg.hu-nak több gyógypedagógiai szakértő is megerősítette, ezúttal nem a
szokásos oktatásvezetési forgatókönyv érvényesült, amely a gyerekek érdekeit
nem nézve, politikai vagy gazdasági okokból ver át a parlamenten eszement
oktatási jogszabályokat: a törvénymódosítás igénye épp a gyógypedagógiai
szakmától érkezett”. S nem azért, mintha ilyen teret átívelő
körmondatot ne olvastam volna soha. Magam is képes vagyok ilyen teljesítményre.
De, mint korábban jeleztem, a gyógypedagógusok képzésében érdekeltek
tájékoztatását aláírók megismerhetők. Ezzel szemben a „gyógypedagógiai szakmától” érkezett kezdeményezés valójában nem
jelöli meg a felelős forrást. Cipőt sem a cipész szakma talpal, hanem X. Y. cipészmester. Amíg képes rá. A „több gyógypedagógiai szakértő” ebből a
szempontból szintén egy üres halmaz.
Azt is el tudom képzelni, hogy a „több gyógypedagógiai szakértő” halmazába tartozók maguk kérték, egy
emberként, a nevük elhallgatását a szerkesztőségtől. Ehhez fűződő polgári
jogukat eszemben sincs elvitatni, ha így van. De az biztos, hogy egy sajátos
erkölcsi álláspont az arctalanság homályából megnyilatkozni. S bár lehet, hogy
az ötletükről akkor sem lennék jobb véleménnyel, ha névvel, és arccal vállalnák
az álláspontjukat. De a gerincükről mindenképpen. Miközben drukkolok, hogy
ilyen morális magasságokban lebegve minél kevesebb gyermekkel találkozzanak
tanár-diák kapcsolatban.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése